München városában immár 178. alkalommal került megrendezésre a sörfesztivál, az Oktoberfest. Ahogyan mindig, idén is a müncheni főpolgármester verte csapra az első söröshordót, és nyújtotta át az első korsót a bajor tartományi miniszterelnöknek. Magyar szemszögből a ceremónia kissé pikánsnak tűnhet, tekintve, hogy a két főszereplő rivális pártok színeiben politizál: Christian Ude főpolgármester a Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD), Horst Seehofer miniszterelnök pedig a Keresztényszociális Unió (CSU) tagja. A második világháború óta Bajorország mindig „jobbra” szavaz, ellenben a tartományi székhelyen többnyire „balra” leng ki a politikai inga. Bajorország miniszterelnökét 1946 óta a Kereszténydemokrata Unió (CDU) bajor „testvére”, a CSU adja, míg a „vörös” München 1945 utáni hét városvezetője közül öten szociáldemokrata párttagkönyvet hordtak a zsebükben. A 20. század elején a szükségképpen nyitott, kissé kozmopolita fővárost egy világ választotta el a konzervatívabb életvitelű, mélyen katolikus, hagyománytisztelő vidék parasztságától. A főváros és a tartomány eltérő pártpolitikai mintázata nagyrészt ennek a kulturális különbségnek a lenyomata.


A hagyomány azonban felülírja az ideológiai és politikai ellentéteket. A bajor szociáldemokraták nem tartják sértőnek, hogy az őket (is) képviselő főpolgármester az év egy napján és az első korsó erejéig kvázi a jobbközép, keresztényszociális tartományi miniszterelnök „pohárnokává” válik. Ahogyan a CSU szavazói sem fitymálják le, hogy a tartományi miniszterelnök elfogadja a korsót a politikai versenytárs kezéből. Általában a német pártok holdudvarában és szavazóközönségében senki nem kiált „populizmust” azért, mert két politikus bajor népviseletben kiáll az emberek elé, és őrzi a hagyományokat. Senkinek nem jut eszébe megkérdőjelezni a gesztus őszinteségét.


Nem csodálkozhatunk azon, hogy az Oktoberfesten senki nem csinál gondot a két politikus közös szerepléséből, hiszen Németországban nagyobb jelentősége van a regionális öntudatnak, mint Magyarországon. A tartományi, regionális identitáshoz képest a pártidentitás másodlagos.
Különösen így van ez Bajorországban, amelyik sokáig szemben állt Berlinnel és a bismarcki politikával, és napjainkig megőrizte egyedi arculatát (minden bajor lokálpatrióta szívesen élcelődik egy korsó sör mellett a „berliniek”, a „poroszok” kárára – akár jobb-, akár baloldali).


Ahogyan egy korábbi elemzésben írtuk, a magyar társadalom nem képes méltósággal ünnepelni. Magyarországon a világnézeti alapon élesen elkülönült pártok és elkötelezett rajongóik még a közös állami és nemzeti ünnepeket sem képesek együtt megülni. A bajor miniszterelnök és a müncheni főpolgármester tartózkodnak attól – magyar kollégáiktól eltérően –, hogy az ünnepet az aktuálpolitikai céljaik szolgálatába állítsák. Gyűlölködésnek nyomát sem tapasztalni a két politikus arcán. Lenne mit tanulni a német politikai kultúrától ezen a téren is. És a magyar politikusok is tanulhatnának két bajor kollégájuktól.


Ude és Seehofer egyaránt népszerűek „szűkebb pátriájukban”. Christian Ude-t úgy emlegetik, mint aki Seehofer kihívójaként száll ringbe a következő tartományi választáson. A Münchener Merkur című lap karikaturistája Ude titkolt miniszterelnöki ambícióit vette célba. A karikatúra szövege: „…és az első korsót, mint mindig, az ön részére, miniszterelnök úr!” A képen a szociáldemokrata főpolgármester álmodozik az Oktoberfest megnyitójáról. Ezúttal Ude saját magának kínálja a korsót.