Méltányosság-blog

Köszönjük, hogy az elmúlt években rendszeresen olvasták a Méltányosság Politikaelemző Központ ezen blogját. A jövőben új felületen és témákkal, de szokásunkhoz híven rendszeres és mélyreható írásainkkal várunk Mindenkit a blog.hu-n és a kinja.com-on.

Időről időre előfordul, hogy politikai elemzőként nem mehetünk el szótlanul egy-egy jelentős személy vagy esemény mellett. Koncz Zsuzsa március 14-i koncertje egy ilyen alkalom. Ez esetben nem csupán egy gazdag előadói pályára szükséges felhívni a figyelmet, hanem a művésznő demokráciára nevelésben betöltött elévülhetetlen szerepének elismeréseként ragadunk tollat. Amikor ugyanis elemzéseinkben azt állítjuk, hogy a demokrácia, a tolerancia tanítható és tanulható, és az informális intézmények szerepét vizsgáljuk ebben, akkor egyebek mellett épp a kultúrára és annak képviselőire gondolunk. Azokra az művészekre, akik saját választott művészi kifejező eszközeikkel, filmben, könyvben, dalban, tükröt tartanak a társadalom elé. Koncz Zsuzsa dalai évtizedek óta félelmetesen éles tükrök, amelyek hol a szépet, jót és szerethetőt mutatják meg az országból, hol múltunk s jelenünk kényelmetlen, kellemetlen arcát, amit legszívesebben szőnyeg alá sepernénk. Koncz Zsuzsa emlékeztet minket arra, hogy a szabadság nem csak akkor érték, amikor nincs, és a sorok közül kell kiolvasni a lényeget.

„Lelked görcsös kis csomóit

Fel nem oldhatom

A szabadságot, mint jutalmat

Át nem adhatom”

Habár a világ sok tekintetben igencsak feje tetejére állt a rendszerváltás óta, Koncz Zsuzsa üzenete ma is pártok feletti igazságot hordoz. Bár kétségkívül útközben elágaztak sokaknak útjai, akik valaha nagyobb szabadságot szomjazva együtt hallgatták dalait. Az ismerős dallamok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy megértsük politikai gyökereink azonosak. Az hogy sokan különböző értékeket tartanak előrébbvalónak szintén a demokrácia fontos része. Ha eltagadjuk a magunkétól különböző vélemények létjogosultságát, pontosan oda jutunk, amitől az ország szabadulni igyekezett 1990-ben. Mára láthatjuk, hogy 24 év alatt nem kerültünk közelebb ennek megértéséhez, talán azért, mert a rendszerváltást követően a „hogyan tovább?”-ra nem volt minta. Koncz Zsuzsa elindított egy folyamatot, de kevesen akadtak, akik hozzátettek volna. Nem alakult ki szabadság kultusz, és nem jöttek létre a lélekben-fejben szabad társadalmak olyan alapkövetelményei, mint a pártoktól, kormányoktól független civil szervezetek, amelyek az alulról jövő kezdeményezéseket csatornázták volna. Nem volt, aki ápolja ezt a gondolatot, és ez nem egyik vagy másik párt bűne. Ha valaha volt is valamiféle rendszerváltó érzelmi konszenzus, mára elkopott. Maradt az üres pártoskodás. Kérdezhetnénk Koncz Zsuzsát idézve, „Miért hagytuk, hogy így legyen?”

Lakatos Júlia

Március 15-én az 1848/49-es szabadságharcra való hazai megemlékezések mellett Szlovákiában államfő választást tartanak. Ha rosszmájú lennék, már a voksolás napjával kezdhetném a kritikát, de ettől és a további kétértelmű szimbólumoktól most tekintsünk el.

Véget ér Ivan Gašparovič mandátuma (2004-2014), aki két cikluson keresztül: sikeresen segítette az első és a második Fico-kormányok munkáját, miközben az ellenzéket hatékonyan akadályozta és bakijaival inkább megcsúfolta, mintsem pozitív értelemben emlékezetessé tette tevékenységét. Utódja nem lesz irigylésre méltó helyzetben, hiszen az államfői poszt megtépázott imázsával, egy mindenre kiterjeszkedő kormánypárttal, az állampolgárok politika iránti apátiájával és a politikai elittel szembeni bizalmatlansággal kell szembenéznie. Szlovákia államfője hasonló hatáskörökkel bír, mint Magyarországé. Lássuk a jelölteket!

Ha a címben szereplő kérdést feltennénk az utca emberének, akkor valószínűleg annyi féle felelet születne, ahány riportalany vállalkoznak a válaszadásra. Ez persze nem véletlen, hiszen egy politikai kampány sikeressége, vagy éppen kudarca rendkívül sok tényező együttes hatásán múlik: célba találó, mobilizáló üzenetek megfogalmazása, negatív és pozitív kampányelemek megfelelő arányú alkalmazása, rendelkezésre álló erőforrások, marketing eszközök és stratégiák kiválasztása, stb.

Itt most nem is egy minden részletre kiterjedő kampányelemzésbe szeretnék bocsátkozni, hanem egy olyan elemi fontosságú tulajdonságra szeretném felhívni a figyelmet, amely a kampányok esetében a legfontosabb sikertényező lehet, de szélesebb értelemben véve a kormányzás, vagy az ellenzéki lét is kudarca van ítélve ennek hiányában. Ez a tulajdonság pedig az ütemérzék, vagy, ahogy Orbán Viktor a Frizbi című műsornak adott interjújában 2011 májusában fogalmazott „tempírozva kell passzolni”. A konkrét kampányhelyzetre vetítve: nem elég, tehát ha a legmeggyőzőbb és legtalálóbb üzeneteket fogalmazzák meg a kampányban a szereplők, hanem ezeket a megfelelő pillanatban kell bedobni a politikai diskurzusba.

A kormánypártok kampányán nem látszanak a kapkodás jelei: a rezsicsökkentési sorozat elemei, mint pozitív üzenetek láthatóan jól megtervezett ütemben kerülnek bejelentésre, Orbán Viktor nevét pedig mint legerősebb brandet a jobboldalon, csak a kampány hajrájában dobják be, a negatív kampány részeként pedig a jobboldali sajtó szállítja „tempírozva” a baloldalhoz köthető korrupciógyanús eseteket. Az ellenzéki összefogás azonban egyelőre úgy tűnik, hogy nem érzi a kampány ütemét, külső okok és saját belső döntéseik miatt nem képesek hatékonyan időzíteni a „kommunikációs bombáikat”, a kormánypártok által diktált tempót csak lekövetni képesek. Ennek a koreográfiának köszönhető, hogy ha a jobboldali médiumok megszellőztetnek egy ellenzékhez kapcsolódó korrupciós botrányt, akkor a baloldal ugyan igyekszik felmutatni a másik oldalt érintő kellemetlen ügyet, de mivel ez az elkerülhetetlen magyarázkodás részeként kerül a közbeszédbe, máris sokkal kisebb hatásfokkal fog bírni. Az oda-vissza csapásokból így rendre a kormánypártok jönnek ki jobban, miközben az ellenzéki összefogás tovább amortizálódik.

A kormánypártok versenyelőnye vitathatatlan, ami rengeteg másik tényező mellett, alapjában arra vezethető vissza, hogy kampányukban érzékelhetően szem előtt tartják azt az Orbán Viktor által megfogalmazott alaptézist, miszerint a „pillanat eltalálása” teszi művészetté a magyar politika irányítását.

Videó.

Csery Péter

Sokak szerint a Gerald Ford és Jimmy Carter között folyó választási küzdelem is élmény volt a jelenlegi magyarországi kampányhoz képest. Holott tudnivaló, hogy az amerikai választók nem Ford beszédén rágták le mind a tíz körmüket, és nem is Carter szereplése során akadt meg torkukon a kólába dobott jégdarab. A jelenlegi magyar kormány máris úgy tesz, mintha megnyerte volna a választást, az ellenzék pedig képtelen lecsapni a labdákat, amelyeket a túloldalról buzgón adogatnak fel (Paks-paktum, Kósa-elszólás az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról stb.). Nem vagyunk elkényeztetve az innovatív, fiatalos szellemű, lendületes kampánnyal.

Szerencsére akadnak kivételek. Itt van például a politikai élet friss üstököse, a Negyedik Köztársaság Párt, vagyis a 4K, amelyik a baloldali rendszerkritikát a patriotizmussal ötvözi. A párt trafik-ellenes kampányvideója magába sűríti az alternatív rendszerellenesség minden elemét. Amiben a 4K kampányvideója üdítő újdonság az Összefogás fősodorbeli, „szabadelvű úriemberes” arculatához képest, az a magyar múltra való hivatkozás: a nemzetiszínű zászlón kívül Dózsa György (idealizált) portréja szórólapon és karszalagon (felirat: „Dózsa népe. 1514-2014. Új lázadás”), persze az elmaradhatatlan (?) vörös szín mellett, magyaros-keleties zenei hangaláfestés, és az 56-os lyukas zászló imitálása. A videó azt üzeni, hogy 1514, 1848, 1956 és 2014 egyetlen történetté áll össze, és az elárult-elárvult forradalmak lángjának őrzésére ezek a pimaszul merész fiatalok jogosultak. Ezek a fiatalok nemcsak rendszerellenesek, hanem bátor módon azok: merik vállalni identitásukat, történelemszemléletüket, amelyben baloldaliság és hazafiság nem rivális, hanem komplementer értékek.

Egy dolog máris biztos: a 4K-nak sikerült egy csapással bevinni a köztudatba a Dózsa-évet. Persze, jellemző az is, hogy a politikai élet ellenzéki szereplői közül egy marginális pártnak jutott eszébe Dózsa neve, amelyik – Eötvös József, Petőfi Sándor és Ady Endre műveinek köszönhetően – nagyon éles társadalmi üzenetet hordoz (hogy történelmileg ez az üzenet reális volt-e vagy sem, az más kérdés). Ebből is kitűnik, hogy fantázia leginkább a kis pártoktól várható.

Ha nincs a kampány, talán az egyszerű választónak fel sem tűnik, hogy ebben az évben van az 1514-es parasztháború 500. évfordulója. Nem csodálkoznék, ha a 4K követelné (mint egykoron Ady), hogy állítsanak szobrot Dózsának, méghozzá a Szabadság téren! Garantált az ingyenes reklám. 

Paár Ádám