Méltányosság-blog

Az MSZP a rendszerváltás óta hordozza az utódpártiság bélyegét. Sokaknak volt ötlete arról, hogyan szabadulhatna meg a párt ettől a címkétől. Változtasson nevet, hagyja el a "szocialista" jelzőt, fiatalítsa a vezetőségét, tegye hatékonyabbá a kommunikációját, alakítsa át a pártszabályzatot. Mindezek persze fontos szempontok, de nem lehet az építkezést a tetőnél vagy a falaknál elkezdeni: a szervezeti, szimbolikus és kommunikációs változtatásokat meg kell előznie a párt alapját jelentő ideológiai fordulatnak. Az MSZP azzal inthetne végleg búcsút az utódpárti létnek, ha végrehajtaná a maga Bad Godesberg-i fordulatát, vagyis új filozófiai alapra helyezné a tevékenységét.

München városában immár 178. alkalommal került megrendezésre a sörfesztivál, az Oktoberfest. Ahogyan mindig, idén is a müncheni főpolgármester verte csapra az első söröshordót, és nyújtotta át az első korsót a bajor tartományi miniszterelnöknek. Magyar szemszögből a ceremónia kissé pikánsnak tűnhet, tekintve, hogy a két főszereplő rivális pártok színeiben politizál: Christian Ude főpolgármester a Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD), Horst Seehofer miniszterelnök pedig a Keresztényszociális Unió (CSU) tagja. A második világháború óta Bajorország mindig „jobbra” szavaz, ellenben a tartományi székhelyen többnyire „balra” leng ki a politikai inga. Bajorország miniszterelnökét 1946 óta a Kereszténydemokrata Unió (CDU) bajor „testvére”, a CSU adja, míg a „vörös” München 1945 utáni hét városvezetője közül öten szociáldemokrata párttagkönyvet hordtak a zsebükben. A 20. század elején a szükségképpen nyitott, kissé kozmopolita fővárost egy világ választotta el a konzervatívabb életvitelű, mélyen katolikus, hagyománytisztelő vidék parasztságától. A főváros és a tartomány eltérő pártpolitikai mintázata nagyrészt ennek a kulturális különbségnek a lenyomata.

A hagyomány azonban felülírja az ideológiai és politikai ellentéteket. A bajor szociáldemokraták nem tartják sértőnek, hogy az őket (is) képviselő főpolgármester az év egy napján és az első korsó erejéig kvázi a jobbközép, keresztényszociális tartományi miniszterelnök „pohárnokává” válik. Ahogyan a CSU szavazói sem fitymálják le, hogy a tartományi miniszterelnök elfogadja a korsót a politikai versenytárs kezéből. Általában a német pártok holdudvarában és szavazóközönségében senki nem kiált „populizmust” azért, mert két politikus bajor népviseletben kiáll az emberek elé, és őrzi a hagyományokat. Senkinek nem jut eszébe megkérdőjelezni a gesztus őszinteségét.

Nem csodálkozhatunk azon, hogy az Oktoberfesten senki nem csinál gondot a két politikus közös szerepléséből, hiszen Németországban nagyobb jelentősége van a regionális öntudatnak, mint Magyarországon. A tartományi, regionális identitáshoz képest a pártidentitás másodlagos.
Különösen így van ez Bajorországban, amelyik sokáig szemben állt Berlinnel és a bismarcki politikával, és napjainkig megőrizte egyedi arculatát (minden bajor lokálpatrióta szívesen élcelődik egy korsó sör mellett a „berliniek”, a „poroszok” kárára – akár jobb-, akár baloldali).

Ahogyan egy korábbi elemzésben írtuk, a magyar társadalom nem képes méltósággal ünnepelni. Magyarországon a világnézeti alapon élesen elkülönült pártok és elkötelezett rajongóik még a közös állami és nemzeti ünnepeket sem képesek együtt megülni. A bajor miniszterelnök és a müncheni főpolgármester tartózkodnak attól – magyar kollégáiktól eltérően –, hogy az ünnepet az aktuálpolitikai céljaik szolgálatába állítsák. Gyűlölködésnek nyomát sem tapasztalni a két politikus arcán. Lenne mit tanulni a német politikai kultúrától ezen a téren is. És a magyar politikusok is tanulhatnának két bajor kollégájuktól.

Ude és Seehofer egyaránt népszerűek „szűkebb pátriájukban”. Christian Ude-t úgy emlegetik, mint aki Seehofer kihívójaként száll ringbe a következő tartományi választáson. A Münchener Merkur című lap karikaturistája Ude titkolt miniszterelnöki ambícióit vette célba. A karikatúra szövege: „…és az első korsót, mint mindig, az ön részére, miniszterelnök úr!” A képen a szociáldemokrata főpolgármester álmodozik az Oktoberfest megnyitójáról. Ezúttal Ude saját magának kínálja a korsót.

Mi az egyetlen dolog az Egyesült Államok politikájában, amiben jelenleg kétpárti konszenzus van? A halványkék nyakkendők. Obama-kéknek is hívhatnánk, hiszen egy véletlen folyamán épp az elnök hozta divatba a 2004-es Demokrata Nemzeti Gyűlésen. Robert Gibbs, Obama távozó sajtófőnöke vásárolta magának az ominózus első kék darabot, azonban Barack Obamának annyira megtetszett, hogy végül ő viselte beszéde alatt. A nyakkendő – melynek szimbolikáját Gibbs azzal magyarázta, hogy egy bizonytalan világban nyugalmat sugároz a hűvös kék szín – maradt, és mára az elnök egyik védjegyévé vált.

Mondhatnánk, hogy ha egy egész ország a First Lady stílusát utánozza, nem csoda, ha Washington az elnöki viseletet imitálja. Azonban ez mégsem egyszerű véletlen. Az új elnöki divat éles kontrasztot mutat George W. Bush korábbi harcias piros nyakkendőivel, melyek egy háborúban levő Amerikának szóltak. Mára a béke, nyugalom, stabilitás és együttműködés üzenete olyannyira fontossá vált az országban, hogy a republikánusok is átvették, élükön John Boehnerrel, a képviselőház új elnökével, aki a héten tartott alakuló ülésen szintén égszínkék nyakkendőben jelent meg. Ez azért is érdekes, mert a republikánusokkal hagyományosan a piros színt azonosítják, míg a demokratákkal a kéket.

Vajon érvényesül-e ez a jelenség Orbán Viktornál, aki politikai szerepének megfelelően számos stílusváltáson ment keresztül az utóbbi húsz év során?  A miniszterelnök honlapján található beiktatása óta készült hivatalos képeket végignézve két szín dominál, az „uniós kék”, valamint a sötét bordó. Ezek jelentek meg soros EU-elnökségünk első két jelentős hivatali eseményén is. Január 7-én, amikor Orbán Viktor a Parlamentben átvette a belga miniszterelnöktől az elnökségi zászlót, az európai lobogó színével egyező nyakkendőt viselt. Másnap José Manuel Barrosoval, az Európai Bizottság elnökével tartott közös sajtótájékoztatóján egy konzervatív, minta nélküli, bordó nyakkendőben jelent meg. Mit üzenhet ez a két, nyilvánvalóan tudatosan megkomponált választás? Nem mást, mint ami a sajtóértekezlet pulpitusain szerepelt: Strong Europe, azaz erős Európa. Ez eltér az amerikai politika jelenleg nyugalmat igénylő légkörétől, ugyanis az Uniónak, és benne hazánknak, a gazdasági válságot követően egy erős, felelős, megfontolt vezetői image kell. Látható tehát, hogy a politikai kommunikáció és a divat idehaza is egymást erősítő eszközként lép fel. Érdemes tehát figyelemmel kísérni politikusaink „nyakkendő-üzeneteit”.

A kép forrása: a magyar elnökség honlapja