Méltányosság-blog

Figyelemreméltó interjú jelent meg a Népszabadság hétfői számában Lázár János fideszes frakcióvezetővel. Úgy tűnik, nemcsak az ország, de a német-magyar kapcsolatok konszolidálása is a szeme előtt lebegett, amikor kijelentette közelgő berlini látogatására utalva: "Remélem, hogy világossá tudjuk tenni a CDU és a CSU számára: Magyarország új szövetséget szeretne kötni Németországgal. Azzal a Németországgal, amely aggódó barátja hazánknak, első befektetője az országnak és akié Európa jövője. El kell oszlatnunk a demokratikus félelmeket és kételyeket német barátainkban, és meg kell nyernünk őket Magyarország újjáépítésének". Reálpolitikáról tanúskodnak következő mondatai: "Az európai viszonyok átalakulóban vannak. A németek szava sokkal több annál, mint egy szavazat. Az Európai Bizottságban, az Európai Tanácsban Németország szavazatára mindenki odafigyel."

Nagy port kavart Ambrus Attila, azaz a Viszkis szabadulása a héten. Vajon vissza tud-e integrálódni a társadalomba, ha túljutott az interjúk hadán, és következnek a szürke hétköznapok. Mit kezdhet valaki az életben, aki ilyen országos ismertségre tett szert? Használja börtönben szerzett tudását, és menjen keramikusnak? Nos, az egykoron a Viszkis-üggyel foglalkozó rendőrök közül többen is érdekes választ adtak erre a kérdésre.

Nyilván nem a hideg miatt égetnek zászlót az emberek. Nem a melegedés a céljuk. S égetnek mindenfélét az arab világban épp úgy, mint nálunk. Nálunk leginkább az Uniós zászlót. Legyen a zászlóégetés most a magyar politizálás metaforája, előbb azonban nézzük a konkrétumot. Mint az tudvalevő két Jobbikos képviselő tett amit tett. Bővebben ld: a zászlóégetést itt. Ugyanakkor társadalmaktól függően két szélső válasz is lehetséges: az egyik esetben az égető az életével játszik, a másik esetben még pénzbüntetéstől sem kell tartania.

A francia Nemzetgyűlés felsőháza, a Szenátus január 23-án elfogadta az 1915-16-os örmény népirtás tagadásának tilalmáról szóló törvénytervezetet, amelyik máris óriási felháborodást váltott ki az Európai Unióba igyekvő Törökországban. Ankara a mai napig nem ismeri el genocídiumként az ifjútörök kormány által kezdeményezett kitelepítési akciót, amelynek során az Oszmán Birodalom 600-800 ezer örmény alattvalója életét veszítette. Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök, a kormányzó Iszlám Fejlődés és Igazság Párt feje "rasszistának" minősítette a törvénytervezetet. Ezzel valószínűleg nemcsak pártjának választói, hanem az ellenzék tagjai is nagy többségükben egyetértenek.

Amikor a 2012-es év világméretű kihívásairól beszélünk, szinte mindig a gazdasági válság, az eurókrízis, a BRIC országok felemelkedése, vagy éppen az "arab tavasz" lehetséges végkimenetele merül fel központi témaként. Időnként hajlamosak vagyunk ezeket a folyamatokat globális szükségszerűségként értelmezni. Holott még a legnagyobb történelmi változások mögött is egyéni döntések sorozata húzódik meg. A történészek örök vitája, hogy ezeknek a történelemformáló személyiségeknek mekkora szerepe van az események alakításában, vajon ténylegesen történhetett volna minden másképp, vagy valamiféle determinált folyamatokról beszélhetünk?