Nyilván nem a hideg miatt égetnek zászlót az emberek. Nem a melegedés a céljuk. S égetnek mindenfélét az arab világban épp úgy, mint nálunk. Nálunk leginkább az Uniós zászlót. Legyen a zászlóégetés most a magyar politizálás metaforája, előbb azonban nézzük a konkrétumot. Mint az tudvalevő két Jobbikos képviselő tett amit tett. Bővebben ld: a zászlóégetést itt.  Ugyanakkor társadalmaktól függően két szélső válasz is lehetséges: az egyik esetben az égető az életével játszik, a másik esetben még pénzbüntetéstől sem kell tartania.

Nyilvánvaló, hogy az első reakció mögött a zászló szent szimbólumként jelenik meg, s akik védelmezik, úgy is érezhetik, hogy szimbolikusan őket semmisítik meg. A szimbolikus megsemmisítés gesztusát nem kell lebecsülnünk. Az ember a szimbólumai nélkül elvesztheti identitását, megalázható, ha szimbólumait bántják, összeomolhat, sérülhet. De a másik oldalról sem veszélytelen a történet. Először ugyanis csak a szimbólumát semmisítik meg, de ez kicsit már azt is jelenti, hogy hamarosan semmilyen tiszteletet sem kap, mert ha ember voltaképp nem is tekintik embernek már, ha meg ország akkor meg nem méltó arra, hogy elfogadják önrendelkezését. A szimbólumok megsemmisítése előszobája a másik felszámolásának, legyen az egy személy, egy intézmény vagy egy egész állam.

Ki mennyire fél attól, hogy a felszámolás realizálódhat-e, nagymértékben meghatározza miként reagál. Meghatározza az is mit gondol a véleményszabadság kiterjeszthetőségéről, mennyire fontos számára az, hogy bárki, bármit mondhasson. A zászlóégetés a TASZ nézőpontja szerint   nem hordoz magában semmilyen fizikai fenyegetést, a véleménykifejezés egyik módozata, ezért semmiféle retorzió sem követheti.

Amerikát ismerem csak olyan országnak, amely tűri a saját zászlója égetését. A helyzet azért is abszurd, mert a másik államét már tűri mindenki, és a mai átjárható határok esetében ugye ez egyáltalán nem nehéz megvalósítani. Magyarországon például lehet román zászlót égetni, Romániában pedig magyart. (Állami szimbólumainkat egy Alkotmánybírósági döntés után, úgy tíz évvel a rendszerváltást követően mi is erős védelem alá vettük.) Csak azt nem szabad összekevernünk, hogy épp a határ melyik oldalán állunk, noha határőrt nem is látunk.

Az Eu is egy olyan civilizált alakulat, amely nem foglalkozik a zászlója égetőjével. Legalábbis jogi értelemben nem, mert amúgy nagyon is tisztában van vele mire megy ki a játék. A létezését kívánják megsemmisíteni. Az Eu zászlaját égetőknek nem csak egyszerűen nem tetszik a rendszer, hanem épp úgy a végét kívánják, ahogy az arab világ rezsimjeit próbálja meg elsöpörni a zászlót égető nép.

Nyilván nem az most a legnagyobb problémája az Eu-nak, hogy néhány magyar hazafi szimbolikusan a létére tör. Sokkal jobban veszélyezteti a görög válság, és sokkal inkább hullik darabokra a perifériája gazdasági problémái miatt, mint a szimbolikus nehézségek miatt. De hogy nem teljesen mindegy a számára ez sem, azt bizonyítja, hogy az Eu Magyarországgal intenzíven kezdett el foglalkozni.

A kormány ugyan azt állítja, hogy az Eu-hoz kíván tartozni, de nem igazodni. Mindaz ami Magyarországon történik pedig a Nyugat úgy értelmezi, mintha a kormányunk is az Eu-s zászlót égetné. S szólászabadság ide, tagállami autonómia oda, torolni akar.