Méltányosság-blog

 Kivezetni – akár erőszakkal is – országgyűlési képviselőt a parlamentből? 1990 óta sosem volt erre precedens, de hamarosan – az Országgyűlésről szóló T/6391 sz.  törvényjavaslat elfogadása esetén – Kövér László házelnöknek erre lehetősége lesz, amennyiben úgy ítéli meg, hogy a renitens képviselő vét a tanácskozás rendje ellen.

 Ez az ötlet meghökkentőnek tűnhet, de korántsem új – a magyar parlamentarizmus történetében volt már erre példa. Az 1913-as házszabályok 253.§-a például így rendelkezett: „Az elnök azt a képviselőt, a ki a rendet és csendet a tanácskozást teljesen meghiúsító módon tartósan zavarja úgy, hogy rögtöni eltávolítása nélkül az ülés egyáltalán nem folytatható, karhatalom alkalmazásával is kivezettetheti és a képviselőháznak vagy bizottságának erről az üléséről távoltartja”.

Mit mond a 2012-es törvényjavaslat 54.§ (3)-(4) bekezdése?

„(3) Ha a képviselő felszólalása során kirívóan sértő kifejezést használ, vagy az általa használt sértő kifejezés súlyos rendzavaráshoz vezet, a házelnök javasolhatja az Országgyűlésnek a képviselő kizárását az ülésnap hátralévő részéből. A javaslatról az Országgyűlés vita nélkül határoz.

 (4) Ha az Országgyűlés határozatképtelen, a kizárásról a házelnök határoz.”Az 59.§ (2) bekezdése pedig így rendelkezik: „A házelnök az Országgyűlési Őrséggel kivezetteti az ülésteremből az Országgyűlés által az ülésről kizárt vagy a képviselői jogainak gyakorlásából felfüggesztett képviselőt, ha a képviselő a házelnök felszólítása ellenére sem hagyja el a termet.”

 Amint láthatjuk, eléggé kísérteties a hasonlóság az 1913-as házszabályok és a mostani tervezet között. Érdemes tudni, hogy képviselő erőszakos kivezettetésére volt már példa Magyarországon, nem haszontalan feleleveníteni egy példát, hogy legyen némi elképzelésünk arról, mi történhet a jövőben az Országgyűlés falain belül. Nos, a botrány szinte garantált. Képzeljük el, amikor Vonát, és jobbikos társait vonszolják ki a parlamentből, ők meg ellenállnak…

 Régen volt már, amikor is jókora skandalum robbant ki a magyar törvényhozás 1924. november 28-i ülésén, amikor Györki Imre szociáldemokrata képviselő hamis tanúzással vádolta meg Bethlen István miniszterelnököt. A kormánypárti levezető elnök rendreutasította a képviselőt, majd karhatalommal kivezetette. Így járt több, az elnöki intézkedés ellen hevesen tiltakozó baloldali képviselő is. Az indulatok elszabadulását jól mutatja az ülésről készült jegyzőkönyv is, amelyből röviden és betűhíven idézünk:

 „(Peidl Gyula: A szurony az terror, és a terror nem lehet megnyugtató!) Elnök: Peidl Gyula képviselő urat kénytelen vagyok rendreutasítani.

(Felkiáltások jobbfelől: Halljuk Szilágyi Lajost! — Rupert Rezső: Leülni Márffy és Eskütt mellé! — Peyer Károly: Nemzetvédelmi osztály! Helyzetjelentés! Gyilkosok! — Rupert Rezső közbeszól. — Bessenyey Zénó: Hogy meri ezt állítani? Hazugság-!— Rupert Rezső: Üljön Márffy mellé! — Bessenyey Zénó: Maga szemtelen disznó! —Urbanícs Kálmán: Fehér hadnagyból lett vörös bohóc! — Farkas István: Hozzák vissza a kivitt képviselőket, elnök ur! Addig nincs tárgyalás! — Bessenyey Zénó: Nekem nem volt gyilkos a patrónusom, mint önnek! — Hoszszantartó nagy zaj a szélsőbaloldalon. — Rupert Rezső: Gonosz, hitvány hazugság! Maga hitvány, hazug fráter!) Csendet kérek, képviselő urak. Rupert képviselő urat kénytelen vagyok rendreutasitani. (Rupert Rezső: És még buta is! — Baticz Gyula: Újságírókat is kivittek innen! — Peyer Károly: Nem is voltrá rendelet, hogy újságírót is kivigyenek! — Peidl Gyula: Éljen Pályi Ede! — Farkas István:Nem szégyenli magát, ministerelnök ur? ”

 Képzeljünk el hasonló jeleneket, és annak következményeit a mai korban, amikor – ellentétben 1924-el —nemcsak újságok, hanem rádió, Tv, és internet is van, amelyek még inkább felnagyítják majd az ilyesfajta parlamenti purpárlékat, már csak azért is, mert a botrányra sokkal inkább vevő a közönség, mint – teszem azt – a kettős számvitelt szabályozó törvényjavaslat megtárgyalására…

Akármelyik magyar hírportált nyitja meg a napokban az ember, ahogy mondani szokták még a „csapból is” a köztársasági elnök plágiumügye folyik, míg alig néhány nappal ezelőtt Schiffer András nagyapjának 40-50 évvel ezelőtti viselt dolgairól zajlottak mindenfelé a neten elkeseredett viták. Ezek és a korábbi évek hasonló ügyei rávilágítanak, hogy a magyar politikai közösség hozzáállása a szimbolikus ügyekhez két igen komoly sajátosságot mutat:

Egyrészt iszonyatosan fontosnak tartjuk őket, szinte nincs is olyan közügy, amivel önmaga fontossága miatt foglalkozunk: nálunk a kettős állampolgárságtól, az ellenzék népszavazási kezdeményezésén át a képviselők nagypapáiról való vélekedésig mindennek „szimbolikus jelentősége” van. Ez az attitűd aztán érdekesen formálja a közbeszédet, hiszen minden kérdés túlnő önmagán, a vitatkozó felek hitvitája lesz, amelyben a logikus érvelésnek sem értelme, sem esélye nincs.

Másrészt általában sosem követi a vitát valamilyen megnyugtató megoldás, olyan döntés, amelynek következményeivel minden fél legalább minimálisan elégedett. Gondoljunk csak bele, ha Gyurcsány Ferenc lemond az őszödi beszéd kiszivárgása, vagy Schmitt Pál a plágium-botrány kirobbanása után valószínűleg azzal sem lopta volna be magát az ellentábor szívébe, de legalább sikerült volna kilépni a „következmények nélküli ország” kínos hagyományából.  Ez pedig többet ér, mint a tény, hogy ezzel az ellenfél igazát támasztották volna alá az ilyen döntéssel.

Nem állítom, hogy a szimbolikus ügyek nem fontosak, különösen a közösség erkölcsi állapotának szempontjából, csupán azt, hogy a szakpolitikai ügyek folytonos megideologizálása, erkölcsi dilemmává emelése, illetve a szimbolikus kérdések abszolutizálása kifejezetten káros a politika egészére nézve. Az egykori miniszterelnök beszéde például négy évre az „öszödi paradigmába” helyezte el a magyar politikát. Az egészségügyi reformtól,a válságkezelésig minden lépést ennek a fénytörésében értékelt a sajtó, illetve ezen keresztül a közvélemény. Mintha a Schmitt-ügy kapcsán – fordított szereplőkkel – ugyanez történne: a baloldali sajtó és közvélemény a köztársasági elnök plágium botrányát a Fidesz-KDNP teljes kormányzására igyekszik kiterjeszteni. A Schmitt-ügy árnyékában például alig esik szó arról, hogy az előzetes adatok alapján 10 millió alá csökkent Magyarország népessége, illetve, hogy a népszaporulat negatív rekordokat döntöget Európában. Ez az ügy már középtávon igen komoly problémákat jelenthet a társadalombiztosítás, a nyugdíjrendszer és a foglalkoztatáspolitika szempontjából. Ennek azonban kevésbé van szenzáció-faktora, nehezebb aktuálpolitikai tőkét kovácsolni belőle. A köztársasági-elnök plágium ügye tehát nagyon fontos, de a körülötte kialakult hisztéria fokozása helyett az ügy korrekt lezárása, a köztársasági elnök lemondása és a minél gyorsabb továbblépés lenne a valós érdek a politikacsinálók és a közvélemény számára egyaránt.

Róna Péter megállapítása - "a békemenet kormányt mentett" - a 168 órának tett interjúban nem utolsó sorban Bayer Zsolt kommentárja-cikke miatt komolyabb hullámokat vetett. Csak a miheztartás végett, Róna más megnyilatkozásaiból kiderül hogyan is képzeli a Nyugat a kormány buktatását: nehéz gazdasági helyzetet teremt, minek következtében a nép elzavarja vezetőit. Azaz nem szovjet gyarmatosító mintára kell elképzelnünk a mechanizmust, ahol az elvtársak kimondják, itt meg végrehajtja a párt, mert mást nem is tehet.

Csery Péter bejegyzése

Az Egyesült Államok és az Európai Unió sok tekintetben különböznek egymástól. Eltérő alapokon nyugszanak, más fejlődéstörténettel és kulturális hagyományokkal rendelkeznek, illetve az integráció különböző fokán állnak. Viszont közös bennük, hogy vezetőik ugyanazzal a gazdasági krízissel állnak szemben és a problémák megoldását is kísértetiesen hasonlóan képzelik el.

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciónak (DK)-nak annak ellenére sem lesz frakciója, hogy hamarosan letelik a frakcióalakításra vonatkozó hat hónapos moratórium. A Fidesz képviselői által március 14-én beterjesztett Országgyűlésről szóló törvényjavaslat megfosztja ettől a volt kormányfő pártját, ugyanis a 28.§ (1) bekezdése kimondja: "Képviselőcsoport alakítására a képviselők előző általános választásán országos pártlistát állító és mandátumot szerző, ugyanazon párthoz, vagy annak jogutódjához tartozó képviselők jogosultak". Mivel a DK az előző választásokon még nem rendelkezhetett pártlistával, ezt a paragrafust egyértelműen erre a pártra szabták, akár a lex-DK elnevezést is megkaphatná.