Csery Péter bejegyzése

Az Egyesült Államok és az Európai Unió sok tekintetben különböznek egymástól. Eltérő alapokon nyugszanak, más fejlődéstörténettel és kulturális hagyományokkal rendelkeznek, illetve az integráció különböző fokán állnak. Viszont közös bennük, hogy vezetőik ugyanazzal a gazdasági krízissel állnak szemben és a problémák megoldását is kísértetiesen hasonlóan képzelik el.
2008-ban az amerikai elnökválasztási kampány egyik meghatározó témája volt a kirobbant gazdasági világválság. Egyértelművé vált ugyanis, hogy a voksolás kimenetelét az fogja eldönteni, hogy melyik jelölt képes magát a válságmenedzselésben is kompetens vezetőként pozícionálni. Ez, a versengésből győztesként kikerült, Barack Obamának sikerült a legjobban, aki nagyívű beiktatási beszédében – a várakozásoknak megfelelően – meg is nevezte azokat a kitörési pontokat, melyek mentén helyre kívánta állítani a megroppant amerikai gazdaságot:
„És mi nem csak új munkahelyeket hozunk létre, de új alapot teremtünk a növekedéshez is.
Utakat és hidakat, elektromos hálózatokat és digitális vonalakat fogunk építeni, amelyek kereskedelmünket táplálják és összekötnek minket. A tudományt visszahelyezzük az őt megillető helyre, és a technológia csodáit alkalmazva javítunk az egészségügyi ellátás minőségén, és csökkentjük annak költségeit.
Hasznosítjuk a nap, a szél és a föld energiáját, hogy azokkal gépkocsijainkat és gyárainkat üzemeljük. Iskoláinkat, főiskoláinkat és egyetemeinket átalakítjuk, hogy azok megfeleljenek egy új kor elvárásainak. Mindezt meg tudjuk tenni. Mindezt meg fogjuk tenni.”

Látható tehát, hogy Obama a válságkezelést alapvetően a munkahelyteremtésre, a technológiai fejlesztésre, az oktatási rendszer hatékonyabbá tételére, valamint az alternatív energiaforrások kiaknázására alapozta. Ezen hosszú távú befektetések segítségével ugyanis lehetővé válik a társadalom „modernizálása”, a szakértelemre épített, tudás alapú, magas hozzáadott értéket előállító gazdaság kialakítása. Obama elképzelései szerint csak az új fundamentumokkal növelheti a versenyképességét a nemzet és őrizheti meg vezető nagyhatalmi státuszát.
De ahogy említettem, az EU döntéshozói is hasonlóan vélekednek a sikeres válságkezelést illetően. Erről árulkodik a 2010-ben napvilágot látott Európa 2020 címet viselő stratégiai terv. A Bizottság által kidolgozott dokumentum, akárcsak Obama, a foglalkoztatást, a kutatás-fejlesztést, az energiapolitikát és az oktatáspolitikát kezeli kiemelt területként, konkrét elérendő vállalásokat is megfogalmazva a következő évtizedre vonatkozóan:
•    20-64 évesek körében a foglalkoztatási rátának el kell érnie a 75%-ot
•    Az EU K+F kiadásainak meg kell haladnia a közösségi GDP 3%-át
•    Teljesíteni kell az energiaügyi célkitűzéseket
•    El kell érni, hogy az ifjabb generáció 40%-a felsőfokú képesítést szerezzen
Fontos megemlíteni, hogy a Bizottság az éves költségvetések keretéül szolgáló, 2014 és 2020 közötti időszakra érvényes úgynevezett többéves pénzügyi tervet is a stratégiai célkitűzésekkel összhangban állította össze. Nem arról van szó tehát, hogy Brüsszel jól csengő, de a realitást nélkülöző programmal állt elő a válság leküzdése érdekében. Ugyanakkor a tagállami érdekek, mint oly sokszor az EU történetében, ismételten felülírhatják a közösségi prioritásokat.