Farkas Réka bejegyzése

Nemrégiben a Google váratlan bejelentést tett, miszerint idén március 1-vel kezdődően összekapcsolja a különböző szolgáltatásainak adatbázisait, személyre szabottá téve ezzel a keresőprogramja használatát. Ez azt jelenti, hogy az egyes felhasználó keresési eredményeit az egyéb Google szolgáltatások általa történő használata is befolyásolja, például, hogy miket néz a YouTube-on, kikkel levelezik a Gmail-en, sőt, amennyiben tagja a Google+ szociális hálónak, akkor az ottani tevékenysége, illetve kapcsolatrendszere is. A Google+ egyébként akkor is hatással van a keresési eredményekre, ha annak nem tagja az internetező, mivel a cég saját közösségi hálóját integrálta a portál új keresési algoritmusába, vagyis a találati sorrendet főleg az fogja megszabni.

A Google ezt a lépését a felhasználói igények még hatékonyabb kielégítésére való törekvéssel indokolta, ám bejelentése kapcsán több kritika is megfogalmazódott. Ilyen első sorban a relevancia kérdése, vagyis, hogy a keresési eredményeket a hasznosság helyett ezen túl a cég saját szolgáltatásainak promótálása fogja uralni, megszegve ezzel régi ígéretét – „Don’t Be Evil!” (Ne légy gonosz!), vagyis, hogy számukra a felhasználói igények minél hatékonyabb kielégítése a legfontosabb. A másik aggodalom, inkább adatvédelmi jellegű. A március 1-vel hatályba lépő új adatvédelmi irányelv értelmében, nem arról van szó, hogy a Google több adatot gyűjtene felhasználóiról, mint eddig, hanem arról, hogy az általa nyújtott különböző szolgáltatások adatbázisait összekapcsolja. Ezáltal a cég a különböző platformjain keresztül összesítve gyűjthet információkat az egyes felhasználóinak szenzitív adatairól (egészségi állapot, vallási, ill. politikai meggyőződés, szexuális irányultság stb.). Mindez valójában azt a célt szolgálja, hogy a közösségi reklám (social advertising) területén felvegye a versenyt nagy riválisával, az egyre inkább terjeszkedő Facebookkal. A közösségi reklám a felhasználókról tárolt személyes információkra alapozva célozza meg a fogyasztókat, amely hatékonyságára az egyes személyek társadalmi kapcsolatai is hatással vannak. Harmadsorban sokakban nemtetszést váltott ki az, hogy ezen új, személyre szabott szolgáltatás nem rendelkezik opt-out (lejelentkezés) opcióval, vagyis az egyetlen módja a „szabadulásnak”, ha az ember megszűnik Google felhasználónak lenni. Ez a megoldás finoman szólva is nehézkes, tekintve, hogy a YouTube, vagy az e-mail-es postafiók, de akár egy közösségi háló profilja is annyira, az ember életének integrált része, hogy nem lehet róla csak úgy lemondani. Scott McNealy, a Sun Microsystems volt vezérigazgatója, még 1999-ben megfogalmazott jóslata, miszerint „Privacy is dead – get over it!” (A magánéletnek vége – lépj túl rajta!), végképp beigazolódni látszik.

Az internethasználat kétségtelenül nagyban megkönnyíti az ember életét. Információkat szerezhetünk és oszthatunk meg, kommunikálhatunk rajta keresztül, sőt egyre több ügyet intézhetünk segítségével (pld. vásárlás, szállásfoglalás, hivatali ügyintézés), ám úgy tűnik ennek is megvan a maga árnyoldala. A számtalan könnyebbség igénybevétele során ugyanis ezüst tálcán kínáljuk személyes adatainkat az internetes szolgáltatók részére. Gondoljunk csak arra, mi mindent elárul rólunk, hogy mikre keresünk rá a Google-on, milyen weboldalakat látogatunk, vagy mondjuk, hogy miket nézünk a YouTube-on. Ha mindehhez hozzávesszük, kikkel állunk levelezésbe – sőt esetleg miről írunk egymásnak –, vagy amennyiben a Google+ tagjai vagyunk, milyen az ismeretségi körünk, gyakorlatilag a legféltettebb titkaink is kideríthetők.

A Google lépése tehát valójában logikus válasz az internetes felhasználókért való versengésre, ráadásul – ironikus módon – pont az ő általuk rendelkezésre bocsátott adatokat hasznosítva. A verseny egyre kiélezettebb, tekintve, hogy a Facebook a legdinamikusabban fejlődő internetes cég, amely immáron 800 millió taggal rendelkezik, akiket minden erővel megpróbál elcsábítani a nyílt internettől (open web), köztük a Google-tól.  A Google ugyan jelen pillanatban még uralja az internetes reklámpiacot, de félő, hogy a Facebook előbb-utóbb elorozza vezető pozícióját. Walter Isaacson Steve Jobs-ról írt életrajzi könyve szerint Larry Page, a Google vezérigazgatója, még tavaly tanácsot kért Jobs-tól, hogyan lehetne cégét versenyképesebbé tenni. Az Apple vezére állítólag azt javasolta neki, hogy csak a legsikeresebb Google termékekre fókuszáljon, a többit pedig felejtse el. Úgy tűnik Larry Page megfogadta a tanácsot, sőt tovább is fejlesztette azt, és egyetlen lépéssel kísérli meg feltartóztatni a Facebook piaci lendületét. Most már csak ki kell várnia, vajon elég lesz-e mindez a legnagyobb közösségi háló terjeszkedésének visszaszorítására.