Méltányosság-blog

Skálafüggetlen hálózatok, lineáris regresszió, Poisson-eloszlás, Pareto-elv, Gauss görbe, Benford törvény, Erdős szám. Csupa olyan fogalom, amelyektől idehaza a „humán beállítottságú” politológus menekül és a közvélemény nagy részének az érdeklődését sem kelti fel. Holott a modern matematikai kutatások érdeklődése egyre inkább a társadalmi folyamatok törvényszerűsége felé fordul. Barabási Albert-László Villanások című könyve a fizikából és a matematikából ismert természettudományos eredményeket próbálja meg társadalmi, jogi, történelmi példákra alkalmazni. Számos esetben azonban a könyv is arra a következtetésre jut, hogy az emberi sokaság korántsem úgy viselkedik, mint az atomok sokasága. A pusztító járványok terjedésének modellezésére például nem lehet az atomok, elektronok mozgásának törvényszerűségeit alkalmazni, hiszen az emberi lények sokkal bonyolultabban viselkednek. Karl Popper híres mondata, amely szerint egyszer a napfogyatkozáshoz hasonlóan a forradalmak is megjósolhatók lesznek mindezidáig nem teljesült.

Mindeközben lépten-nyomon olyan kifejezéseket használunk, hogy „törvényszerű a kormánypárt népszerűségvesztése a ciklus felénél”, „a baloldal szükségszerűen atomjaira hullott”, befutott a „varsói gyors”, a „centrális erőtér logikájából fakad”.  Tehát a közbeszédben számtalanszor úgy beszélünk a politikai jelenségekről, mintha azok valóban valamilyen természettudományos törvénynek megfelelően működnének, holott ezeket tényszerűen nagyon sok esetben nem tudjuk igazolni. A centrális erőtér gravitációja például korántsem működik olyan kérlelhetetlenül, mint a bolygók tömegvonzása. Egyedül talán a választáskutatás az, ahol jelenleg is igen komoly szerepet kap a matematika, akár az hazai körzetek átrajzolásáról, akár az oroszországi eredmények meghamisításának bizonyításáról van szó.

A politikai jóslatokra tehát aligha vállalkozhatunk a társadalmi-politikai valóság természettudományos módszerekkel történő kutatásával, hiszen túlságosan jelentős a véletlenszerűen bekövetkező események hatása. Számos olyan terület van azonban, ahol az alkalmazott matematika alapvető változásokat hozhat a politika, illetve a politológiai vizsgálódás világában. A 21. század elejének kulcsszava az üzleti életben az adat lett és én azt hiszem, nincs messze az az idő, amikor a politológia és a politikusok is a mainál sokkal nagyobb mértékben támaszkodnak majd a matematikai alapú megközelítésekre. Ennek oka roppant egyszerű: az ezredfordulóig a politika a választási eredményeken kívül jórészt csak a közvélemény-kutatási adatokból kapott visszajelzést tevékenységéről. Alig egy évtized múlva azonban a választóképes lakosságot „behálózta” az internet, itt cserélünk eszmét közéleti kérdésekben, lájkoljuk, osztjuk meg a minket érdeklő tartalmakat és hagyjuk ott „digitális lábnyomunkat” amerre járunk. Mindezen tevékenységünkből pedig elképesztő mennyiségű információt termelünk. Jelenleg az üzleti intelligencia és adatbányászat egyik legtöbb sikerrel kecsegtető üzletága a fogyasztói szokások minél részletesebb megismerése. Ezek a fogyasztók azonban általában egyúttal választópolgárok is. Kapcsolati hálózataik, azok időbeli dinamikája, hírfogyasztási szokásaik, közéleti aktivitásuk, mozgósítási potenciáljuk, a szavazóbázisról történő lemorzsolódásuk mind-mind mérhető nyomot hagyhat a weben. Ezek alapján azt feltételezhetjük: ahogyan az üzleti szférában egyre nagyobb hangsúly helyeződik a fogyasztási szokások felmérésére és a célzott marketingre, ugyanúgy a politika is egyre specializáltabb eszközöket vet be a választó megismerésére, meggyőzésére.

Alighanem felkészülhetünk arra is, hogy a magánélet, illetve a személyes adatok védelme soha nem látott fontosságú lesz ebben. Már jelenleg is nagyon komoly kérdéseket vetnek fel a legnagyobb webes cégek adatkezelési gyakorlatai, ugyanakkor az hatványozottabban lesz igaz a politikára, ahol nem egy-egy termék vagy szolgáltatás megvétele, hanem a közösség jövőjéről szóló döntés a tét.

Farkas Réka bejegyzése

Nemrégiben a Google váratlan bejelentést tett, miszerint idén március 1-vel kezdődően összekapcsolja a különböző szolgáltatásainak adatbázisait, személyre szabottá téve ezzel a keresőprogramja használatát. Ez azt jelenti, hogy az egyes felhasználó keresési eredményeit az egyéb Google szolgáltatások általa történő használata is befolyásolja, például, hogy miket néz a YouTube-on, kikkel levelezik a Gmail-en, sőt, amennyiben tagja a Google+ szociális hálónak, akkor az ottani tevékenysége, illetve kapcsolatrendszere is. A Google+ egyébként akkor is hatással van a keresési eredményekre, ha annak nem tagja az internetező, mivel a cég saját közösségi hálóját integrálta a portál új keresési algoritmusába, vagyis a találati sorrendet főleg az fogja megszabni.

Rossz kérdésfeltevés az, hogy a közvetlen demokrácia lehetőségeinek kihasználása egy képviseleti rendszerben jó-e vagy rossz, mert attól függ, hogy miképp használják fel. Ha pusztán propagandaeszköz, visszaüt, ha pusztán népámítás, megbosszulja magát. Ha viszont okosan használják fel, az emberek úgy érzik fontosak, kevesebb lesz a depressziós, gyorsabban lábal ki a gazdaság a gödörből, hatékonyabbá válik a kormányzás.

A szociális konzultáció közvetlen demokrácia eszközeinek szándékait nem ismerhetjük, és a magam részéről ezért nem is ezt minősítem, nem erkölcsi, hanem szakmai oldalról fogalmaztam meg korábban is a kifogást az alkotmányról szóló nemzeti konzultáció technikáját illetően.

Ennek lényege az volt, hogy a Fidesz kérdőíveire önként valószínűleg a hívek és a naivak válaszolnak, tehát nem egy reprezentatív sokaság, de még csak nem is egy politikailag aktív sokaság. Mindezek miatt elég félrevezető eredmény alakulhat ki a kérdőívek feldolgozása során. Egy normális közvélemény-kutatásban megkeresik a reprezentatív mintába tartozó embereket, itt azonban valami nagyon amatőr dologról van szó. Persze, nem amatőr, ha a cél a Fidesz tevékenységének legitimálása, de itt értünk körbe a gondolatmenettel: ha ugyanis manipuláció, akkor meg veszélyes még a kormányra magára is.

A nemzeti konzultáció kicsit fából vaskarika. A nemzettel véleményem szerint nem lehet kommunikálni, csak szakmai képviselőivel, a nemzetet közvélemény-kutatni lehet, de azt meg nem ilyen módszerrel. Ez a módszer (kiküldöm a kérdéseket minden felnőtt lakosnak) arra jó, hogy nyitott kérdéseket feltéve (azaz olyanokat, ahol nem ixelni kell a válaszlehetőségek közül, hanem ki lehet fejteni a véleményt) ötleteket gyűjtsön a kormány. Ilyen téren támogatni tudnám az eljárást, minden más esetben szakmailag hibásnak tartom.

Felmerült most még egy dimenziója a kérdőíves konzultációknak, s ez pedig az adatkezelés. A Fidesz azzal az indokkal gyűjti a beérkező válaszok címeit, hogy legközelebb fölöslegesen ne küldjenek ki kérdéseket olyanoknak, akik amúgy is inaktívak. (Hagyjuk most azt, hogy aki nem válaszol egy ilyen kérdőívre, az nem feltétlenül inaktív.) Az adatvédelmi biztos ezzel szemben azt állítja, hogy a nemzeti konzultációs kérdőív valójában közvélemény-kutatás, és a közvélemény-kutatás szabályai szerint a válaszok forrását meg kell semmisíteni. (Hagyjuk most azt az érvet, hogy ez valójában nem közvélemény-kutatás, mert ott vannak mintavételi szabályok.)

Úgy vélem a téma filozófiai, vagy egyszerűbben szólva az alkotmány hatáskörébe tartozó. (Hagyjuk most azt az észrevételt, hogy az alkotmány feladata, hogy bármilyen párt kerül hatalomra, korlátok közt legyen.) A kérdés ez esetben az, hogy lemondhat-e valaki az anonimitásáról, avagy az államnak meg kell védenie minden körülmények közt a polgárait, hogy egy diktatórikus eszközöket használni kívánó kormány se tudjon visszaélni az információkkal, még ha akar, akkor sem.

Vannak dolgok, amikről nem mondhatunk le, hiába vagyunk felnőttek. Nem mondhatjuk azt, hogy végezzenek rajtunk veszélyes orvosi kísérleteket, tehát nem adhatjuk el az egészségünket, nem mondhatunk le pénzért a gyerekünkről, nem mondhatunk le pénzért valamelyik szervünkről stb. Vajon lemondhatunk-e a hatalom javára az informatikai védelmünkről? Vajon jó-e az nekem, ha a kormány tudja rólam, hogy válaszoltam-e a konzultációs kérdőívre? (Hagyjuk most a kérdőív részleteiből kikövetkeztethetőket.)

Azt gondolom, hogy egy társadalmi vitát ez igazán megérne, ha már az adatvédelmi biztos (Jóri András) és a kormány (Szíjjártó Péter) összecsapott. (Hagyjuk most, hogy nem tudjuk miképp kell lefolytatni egy társadalmi vitát, s aztán azt jogszabállyá nemesíteni.)

Jóri jelentését ld: itt.