Az eddigi bejegyzésekben is sokszor előkerült az oktatás, amelyik kétségtelenül kulcsterület a roma népesség mobilitása szempontjából. Sajnos az iskola sok roma gyerek számára egyenlő a kudarcélményekkel. Mostani rendhagyó bejegyzésünk vendégszerzője, Derdák Tibor szociológus, a dr. Ámbédkár Iskola igazgatója rövid írásában bemutat egy példát arra, hogy léteznek olyan iskolák Magyarországon, amelyek sajátos filozófia mentén alakítják nevelési elveiket, és ugyanolyan színvonalas képzést képesek biztosítani a hátrányos helyzetű gyerekek részére, mint az állami iskolarendszer iskolái. A sajókazai dr. Ámbédkár Gimnázium, és az intézmény által fenntartott tanodahálózat nem véletlenül vette fel annak az indiai ügyvédnek, politikusnak és polgárjogi aktivistának a nevét, aki a hindu társadalom aljára szorult, megvetett „érinthetetlenek” (kaszton kívüliek) jogaiért küzdött. Ámbédkár elvei nálunk is aktuálisak.

Az indiai történelmi legendák között megragadja a fantáziánkat egy izgalmas jelenet 1932-ből. Fénykép nem maradt ránk, de a félhomályban úgyse sokat látnánk: a punéi Yerwada börtön rácsos ablaka mögött, egy durva priccsen alkotmányjogimegegyezés készült. A zárkát a brit gyarmattartók katonái őrizték, a rab nevét pedig akkor már az egész világ ismerte: Gandhi.

Az egyszerű fehér lepelbe öltözött előkelő fogoly erős fogadalmat tett: már negyedik napja nem evett. El volt szánva a halálra, ha igazát nem ismerik el. Nem volt hajlandó együtt élni olyan szabályokkal, amelyek a hátrányos helyzetű páriák elkülönítését fenntartják. Tudta, hogy az angol uralom nem mentség a kirekesztettek elnyomására, tudta, hogy ez a szégyenfolt az indiai függetlenségi mozgalom felelőssége. Attól is tartott, hogy az elkülönítés fenntartása, a megosztottság a gyarmattartók „oszd meg és uralkodj” játékának eszközévé teszi az indiai társadalmat.

A böjt ötödik napján öltönyös, lakkcipős látogatója érkezett. Egy kitaszított, érinthetetlen pária. Vitában állt Gandhival. Őt ekkor még nem sokan ismerték, és alacsony származása miatt senki nem tudta elképzelni róla, hogy 15 évvel később éppen ő fogja majd megírni az ország alaptörvényét. Pedig már ekkor is nagy tudású jogász, és bátor polgárjogi harcos volt, már ekkor is Dr. Ámbédkarnak hívták. Kíméletlenül Gandhi arcába vágta, hogy álságos dolog az írástudatlan elnyomottak politikai egyenlőségével bűvészkedni, ha valójában a kiváltságos kevesek döntenek mindenről. Önálló törvényhozási választmányt követelt az övéinek. Az angol alkirály DrÁmbédkar álláspontját támogatta, de bejelentette, hogy elfogadná a közös indiai álláspontot, ha lenne ilyen...

A sok százmilliós birodalom népe lélegzetét visszafojtva figyelte vitájukat. Ha elmarad a megegyezés, és Gandhi belehal a böjtbe, a nép haragja az egyébként is megvetett páriák ellen fordult volna. A regényes díszletek között tehát valódi dráma zajlott: Gandhi is, DrÁmbédkar is a végsőkig mentek el a saját igazukért.

A történelem ilyen nagy pillanatai végtelenül egyszerűek. Gandhi és DrÁmbédkar néhány óra alatt megegyeztek a punéi börtön falai között. Gandhi véget vetett az éhségsztrájknak. DrÁmbédkar biztosítékokat kapott arra, hogy az elnyomottak valóban szóhoz jutnak a törvényhozásban. A punéi egyezmény egyetlen papírlapon elfért. A választójogi szabályok mellett még a halmozottan hátrányos helyzetű diákok ösztöndíjáról szóló pontnak is jutott hely a papírlapon...

A világ legnagyobb létszámú halmozottan hátrányos helyzetű társadalmi csoportja tehát 1932 szeptemberében érvényesíteni tudta érdekeit az indiai demokrácia születésekor. Európa akkoriban egészen más irányt vett: a rasszista elnyomás intézményesült, és mi erre is emlékezünk. Emlékeztetünk arra, hogy mindig van választásunk.

Magyarországon 2000 szeptembere óta cigány fiatalok minden évben megemlékeznek erről a böjtről. Az első ilyen eseményt Iványi Gábor metodista tiszteletes látta vendégül a VIII. kerületi Dankó utcában lévő templomában. A másodikat Balog Zoltán lelkipásztor a Parlament közelében, a Hold utcában, a németajkú református gyülekezetben.

Az idei megemlékezések Alsózsolcán, Ózdon, Sajókazán, Mágocson lesznek. Ezeken a helyszíneken több száz diák pontosan érti az akkori történések jelentőségét, hiszen róluk van szó. A DrÁmbédkar Gimnázium diákjai annak a folyamatnak a részei, ami 80 évvel ezelőtt Indiában kezdődött el. „Felelősséget vállalok a saját sorsomért, mert azért én tehetek a legtöbbet” – így szól a cigány buddhisták fordításában a Karma törvénye. „Taníttass, lelkesíts, szervezkedj!” – idézik Dr. Ámbédkar intelmeit. „Tisztánlátás, helyes döntés, megfelelő megszólalás, jó magaviselet, tisztes megélhetés, erős edzés, fegyelmezett figyelem, mélységes mély elmélyedés” – recitálják a Buddha Nyolcrétű Nemes Ösvényét. „Először megtűrnek, aztán kinevetnek, később harcolnak ellened, majd győzöl” – írják ki Gandhi szavait a falra.

Vallás? Politika? Jogvédelem? Mindez együtt, de mindezek előtt pedagógia. A Dzsaj Bhím Közösség vezetői olyan fiatalok, akik cigánytelepeken vagy állami gondozásban nőttek föl, érettségit tettek, a felsőoktatásba kerültek, és buddhista felavatásban részesültek. A továbbtanulás által változtattak a helyzetükön, és másokat is erre bíztatnak. Látják, hogy a magyar pedagógia nem nagyon boldogul azzal, ami nekik sikerült, ezért a tanárok és a diákok segítségére sietnek. Körberakják a székeket a teremben, hogy a diákok lássák egymás tekintetét. Szólnak, ha valaki elveszíti a fonalat. Sajtót olvasnak a diákokkal és a tanárokkal. Megkeresik az atlaszban, a kronológiában, a szótárban és a világhálón, amiről szó van. Lerajzolják, eljátsszák, eléneklik, eltáncolják, ahogyan a Waldorf pedagógiában tanulták. Családokat látogatnak, és sokat kirándulnak.

A döntéshozást pedig nem adják ki a kezükből. Megtanulták az indiai dalitoktól, hogy a róluk szóló döntések rájuk tartoznak, nem a magasabb „kasztbéliekre”.

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!