Méltányosság-blog

Most, hogy az utóbbi napokban Magyarországon is kicsit nagyobb figyelem irányult a nőkre, érdekes kérdés vetődött fel - persze jóval kevésbé cizellált megfogalmazásban – a különböző blogbejegyzésekhez, hírekhez fűzött kommentárokban. Minek kell egyáltalán foglalkozni a női egyenjogúsággal? Kell-e külön foglalkozni vele? Miközben mi úgy gondoljuk, hogy nagyon is, sőt, még a jelenleginél is nagyobb mértékben, mégis érdemes eljátszani a gondolattal. Ha olyan gyakorisággal fordul elő ilyen irányú negatív kommentár, hogy az már feltűnő az elemzői szem számára, érdemes talán ezt az álláspontot is megvizsgálni.

Tételezzük fel, hogy a természetes állapot, az, ha nincsenek különösebb intézkedések annak érdekében, hogy több nő legyen az Országgyűlésben. Jobb vagy rosszabb lesz-e ettől az ország helyzete? Elviekben akár mondhatnánk azt is, hogy sokat nem változtat, mégis, azt tudjuk, hogy ott, ahol több nő van a törvényhozásban, mind a demokrácia mind az élet minősége jobb. Egész egyszerűen GDP-ben mérhető különbség van a két állapot között. Lehetne hozni ellenérvként, hogy azért van több női képviselő, nagyobb gazdasági növekedés, stabilabb demokrácia, mert eleve konszolidáltabb, gazdagabb országokról van szó (első sorban a Skandináv országokra gondolunk itt) csak, hogy a polgárháború sújtotta Ruanda esete épp ellenkezőjét mutatja.

A háború borzalmait követően, kis túlzással a nők állították talpra az országot. Miután 2003-ban az ország alkotmányában egy 30%-os női kvótát határoztak meg az ország összes döntéshozói testületében, 2008-ban történelmet írtak, amikor a parlament 56%-át választások útján nők tették ki. Ezzel akkor az egész világon a legtöbb női képviselővel rendelkeztek. Miközben korábban épp hogy a nők ellen volt a társadalom, mára ez átfordult, olyannyira, hogy egyesek kezdik megkérdőjelezni a pozitív diszkrimináció további létjogosultságát. Ezzel egyidejűleg jelentősen csökkent a nyomorban élők száma. Ruanda titka, hogy nagy létszámban vannak női képviselők, figyelembe veszik, hogy érvényesüljenek a női érdekek, és érvényt szereznek a törvényeknek. Ez utóbbi azért fontos, mert a legtökéletesebb jogi szabályozás sem okoz változtatást, ha nem áll mögötte társadalmi támogatás. Erre meglepő példa a már említett Norvégia.

Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy a női egyenjogúság, esélyegyenlőség egyenes arányban csökkenti-e a nők ellen elkövetett erőszakot vegyes választ kell adnunk. Alapjában véve igen. Az ismeretlen tettesek által elkövetett eseteket mindenképpen. Csakhogy Norvégiában, ami a 2012-es Global Gender Gap riport 3. helyén áll 10-ből 1 nőt megerőszakolnak, amelynek 80%-át soha nem jelentik. Ennek oka, hogy jelentős hányaduk házasságon belül, vagy korábbi partner által elkövetett eset. Nem idegenek, nem bevándorlók által, ahogyan azt a legtöbben feltételeznék. Csakhogy a magas fokú emancipáció közepette a középosztálybeli norvég nők sokkal inkább szégyellik bevallani otthoni bántalmazásukat, mint például a szegényebb sorsú, vagy bevándorló családból származó asszonyok. Tőlük ugyanis „mást várnak”. Hiába van sok női politikus, hiába a rendkívül kiterjedt intézményi infrastruktúra az erőszak áldozatainak megsegítésére, ha a nők mégsem mernek kiállni a nyilvánosság elé.

Visszatérve kiindulópontunkhoz, van-e akkor tennivaló Magyarországon? Láthattunk két különböző modellt. Az egyik esetben, egy a hazánknál sokkal rosszabb helyzetet tudott pozitív irányba befolyásolni egy nagy ívű intézményi változtatás. A másik esetben egy sokkal jobb helyzetű országban is megmutatkozott, hogy a legnagyobb esélyegyenlőség mellett, minden intézményes megoldás ellenére is komoly problémák maradtak. Mi lehet a tanulság e két ellentétes mintából Magyarország számára? Ami közös bennük, az a nők magas részvételi aránya a politikában, a nők érdekeinek szem előtt tartása, és a kiterjedt intézményrendszerek, amelyek ezt elősegítik. Láthatjuk azt is, hogy az intézmények önmagukban nem elégségesek a változtatásra, de megfelelő intézmények nélkül lehetőség sincs a segítségre. Ezért szükséges még több nő a politikába. Nem feltétlenül kvóták által, de jelenleg nem látszik, hogy „önmagától” megváltozna a nők aránya a politikában. Ha úgy tetszik van „nő kérdés”, csak viszonylag kevés kész válaszunk van rá. A norvégok szerint a megoldás a problémára a még nagyobb fokú emancipáció. Egy anyagilag független, saját társadalmi státusszal rendelkező nőt ugyanis sokkal nehezebb függő helyzetben tartani, mint olyasvalakit például, aki rá van utalva anyagilag a párjára. Magyarországon még mindig a témára való figyelemkeltés a legfontosabb. Addig ugyanis, ameddig nem tudatosodik a társadalomban, és a politikaformálókban, hogy van probléma, mégpedig nem is olyan kicsi, csak egyéni szinten remélhetünk változást.

E heti tematikus blogsorozatunk végéhez értünk. Legfőbb tanulsága az volt, hogy rendkívül heves indulatokat váltott ki a nemi egyenjogúság és a nők elleni erőszak témája, ami olykor maga is erőszakos vitába torkolt a hozzászólók között. A „vita” jellege azonban tökéletesen leképezte a hazai közéleti vitákat, pontosabban inkább vitatkozásokat. Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy itt is azonnali pólusképzés kezdődött. Mégpedig három markáns területen. Férfiak, akik nem értettek egyet, nők, akik nem értettek egyet, és többségében, de nem kizárólag, nők, akik egyetértettek a nemi egyenlőség és a nők elleni erőszak ellen kifejtett állásponttal. Mint minden vitában, itt is könnyelműen repkedtek a bélyegek. „Feministázók” és „nőgyűlölők” pártjára oszlottak a véleményt nyilvánítók, a két fél pedig mindenáron, és több-kevésbé hatástalanul kívánja meggyőzni a másik oldalt maga igazáról. Ahhoz, hogy a terméketlen vitából termékeny legyen fontos összegyűjteni a leggyakrabban felmerülő félreértéseket és tisztázni őket. Úgy gondoljuk azonban, hogy még ennél is sokkal fontosabb azt megérteni, hogy miért alakul ki ez a típusú feloldhatatlan vita még egy ilyen fontos kérdés esetén is. Blogsorozataink eddig is, és a továbbiakban is ezt a „tisztázó” folyamatot szolgálják. Azt, hogy több szem többet lát alapon közelebb kerüljünk a problémák megoldásához az által, hogy beszélünk róluk. Habár a női kérdést most lezárjuk, biztosan nem utoljára beszélünk róla. Érdemes lesz a közeljövőben fokozottan figyelni a Méltányosság honlapját, Facebook oldalát! Hogy miért? Legyen egyelőre ez a mi titkunk!

Jaksity Kata az ATV műsorvezetője, a One Billion Rising Magyarországi szervezője.

Jól tudjuk, hogy egy társadalom fejlettségét nagyban mutatja, hogy hogyan bánik az elesettekkel, a kiszolgáltatottakkal, például a fogyatékkal élőkkel, a rászorulókkal, de akár a gyerekekkel vagy épp a kisebbségekkel. A One Billion Rising, azaz az Egymilliárd nő ébredése elnevezésű mozgalom azonban egyre többekkel megérteti, hogy egy társadalom fejlettségének ma már egészen biztosan az is a fokmérője, hogy hogyan bánik a nőkkel. Hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy nálunk minden rendben, hiszen a nők kimehetnek az utcára és még csak nem is kell teljesen, mindössze a szemüknek kis lukat hagyva leplekbe burkolózniuk. Sőt tanulhatnak, dolgozhatnak, karriert építhetnek /az üvegplafon kérdést most hagyjuk, és a fizetésbeli különbségeket is/. Még a Parlamentben is ott vannak /hát az arányokat persze most itt is hagyjuk, hiszen ez az írás inkább a nők elleni erőszakról szól/. Ráadásul hol vagyunk mi az olyan barbár szokásoktól, mint a női csonkítás. És hát valóban itthon nem szokás randalírozó lázadóknak betörniük a falvakba, megerőszakolniuk a nőket és kislányokat, majd szex-rabszolgaként használni őket, mint például ahogy ezt teszi a hírhedt acsoli lázadó, Joseph Cony és katonái Észak-Ugandában.

Ne gondoljuk azonban, hogy a nők elleni erőszak csak a harmadik világot sújtó probléma. Azt hiszem ma már itthon is bárki - álmából felébresztve - rögtön mondaná a híres-hírhedt statisztikát: hazánkban hetente egy nő, havonta egy gyermek biztosan a családon belüli erőszak áldozata lesz. És ezek csak azok a nyilvánvaló esetek, amelyekben gyilkosság történt. Ebben a statisztikában azonban nem szerepelnek azok a nők és gyerekek!, akik akár öngyilkosságot követnek el az őket érő folyamatos fizikai vagy akár lelki bántalmazás miatt és azok sem, akiknél a lelki terror komoly krónikus betegségeket produkálhat, vagy depressziót.

„Az elején ez is pont olyan rózsaszín volt, mint a legtöbb induló szerelem – kezdi Ági a saját történetét - Azt éreztem, hogy megtaláltam azt az embert, akivel le szeretném élni az életem. Akkor kezdtek megváltozni a dolgok, amikor a férjem egyre sikeresebbé vált a munkájában, sok pénzt keresett és egyre befolyásosabb lett. Eleinte leszólta az öltözködésemet, később jött, hogy kövér vagyok és trampli, semmi nőies nincs bennem. És ezzel párhuzamosan már az anyaságomban is elkezdett bántani, semmit nem csináltam jól, még gyereket sem tudok nevelni. Egyszer-egyszer vissza mertem szólni, olyankor volt, hogy elcsattant egy pofon. Igaz utána észhez tért és mindig igyekezett valamivel kompenzálni, leginkább virággal, ajándékkal vagy egy közös családi kiruccanással vett le a lábamról. De egyre inkább észrevettem, hogy ezek nem őszinték, mert nem párosul érintéssel, öleléssel. Míg teljesen kiveszett az intimitás a kapcsolatunkból. És onnantól én végleg nullának éreztem magam, aki nem tud örömet szerezni a férjének, mindent rosszul csinál, ha a tükörbe néztem, hánynom kellett, annyira rondának láttam magam.”

Sok oka lehet annak, hogy egy nő miért nem lép ki a bántalmazói kapcsolatból. Legtöbbször csak a fizikai erőszak jelenti a határátlépést, pedig azt minden esetben megelőzi a lelki bántalmazás. Csak hát, míg a fizikainak többnyire jól látható nyomai vannak, és viszonylag pontosan definiálható, a lelki nem annyira nyilvánvaló, határai nehezebben határozhatók meg. Sokak számára létezése is kérdéses.

Pedig a lelki abúzus társadalmi probléma, és az emberi kapcsolatok torzulásának egyik legfájdalmasabb formája. Az agresszió élménye különböző szomatikus és pszichés egészségkárosodáshoz vezethet, mint pl. krónikus fájdalom szindróma, szorongás és depresszió. A maladaptív megküzdési stratégiák, mint a dohányzás, alkoholfogyasztás, gyakrabban fordulnak elő a bántalmazott nők körében. A bántalmazás következményeként kialakult fizikai panaszok és pszichés zavarok súlyos terhet rónak mind az egyénre, mind az egészségügyi ellátó rendszerre, mivel ezek a nők gyakrabban fordulnak orvoshoz, és a megoldhatatlan krónikus panaszok miatt sokszor elvesznek az ellátórendszerben. Az orvosokban ugyanis többnyire fel sem merül a bántalmazás, mint a tünetek és betegségek háttértényezője.

Ági története tipikus, mert a lelki bántalmazás finomabb, cizelláltabb módszerekkel kezdődik. Általában az első lépés az elszigetelés. Mindig balhé van abból, ha a barátokkal találkozik, hogy ezt elkerülje, inkább lemond róluk. Később már a családtól is szeparálja őt az agresszor és így kezd teljesen ráutalódni. Ezzel párhuzamosan kezdődik a megalázás és ezzel az önbizalom leépítése és a teljes kiszolgáltatottság. Mindezt olyan manipulatív módon teszi, hogy az áldozat valóban elhiszi egy idő után, hogy ő a hibás, jogos a szidás. Vagyis gyakorlatilag egy folyamatos bűntudatkeltés zajlik, ez pedig beindítja az állandó megfelelni vágyást. Nem szabad elfelejteni, hogy mindeközben a nő szerelmes. Számára a partnere véleménye a legfontosabb, neki akar mindenáron megfelelni. Minden egyéb vélemény háttérbe szorul, vagy ellenséggé válik, aki mondja. Ezért nehéz többek közt kilépni a lelki terrorból, mert nem is veszi észre, hogy abban van, vagy nem akarja tudomásul venni, mert fél, hogy elveszítheti a szerelmét. Ráadásul tipikus dinamikája a bántalmazásnak, hogy az agresszor egy-egy nagyobb csetepaté után fogadkozni kezd, hogy megváltozik, ígéri, hogy soha többé nem fordul elő, sajnáltatja magát, ajándékokkal halmozza el párját. És hát valljuk be egy szerelmes nő az utolsó utáni percig hisz és reménykedik, hogy szerelme tényleg meg fog változni. Ezért mindig kap még egy esélyt a bántalmazó. A történetet végképp nehezíti, ha gyerek is van már, hiszen a gyerek miatt a kiszolgáltatottság fokozódik. Sajnos nagyon sokszor fenyegetőzik az agresszor, hogy elveszi a gyereket az anyától, ha az elhagyja. Ez sok nőt kényszerít arra, hogy maradjon. /Itt fontos megjegyezni, hogy sokszor nők élnek vissza azzal, hogy a gyermeket nem engedik láthatásra. És létezik sajnos a nők férfiakkal szemben elkövetett, elsősorban lelki terrorja, különösen a magasan kvalifikált nők körében. Igaz, még mindig csak néhány százalék a nőkkel szemben elkövetett erőszakhoz képest, de akkor is foglalkozni kell ezzel a jelenséggel is./

„Akkor döntöttem úgy, hogy menekülnöm kell, amikor kezet emelt már a másfél éves lányunkra is. Tudtam, hogy nincs más megoldás csak, ha elszököm, bár akkor nem tudtam hova mehetnék – meséli a 20 éves Vivien - az anyám 15 évesen elküldött otthonról azzal, hogy eddig ő nevelt, itt az ideje, hogy most „apád folytassa, mert nekem már nincs rá pénzem”. Apámnál sem maradhattam sokáig, mivel ő le volt százalékolva és a nővére tartotta el. Nem volt szükségük még egy éhes szájra. Ezért is menekültem bele a nálam 10 évvel idősebb párom karjaiba. És ezért is maradtam ott 3 és fél évig, annak ellenére, hogy rendszeresen elvert. Egy nap végül összecsomagoltam a legfontosabb dolgokat és épp indultam volna a lányommal, amikor betoppant. Azonnal őrjöngeni kezdett, kirántotta a gyereket a kezemből és azt mondta, hogy őt sehova nem viszem. A lányom nélkül viszont egy lépést sem megyek sehova.” Vivienre egyszer késsel támadt a párja, akkor azonnal kihívta a rendőröket, de mivel még nem folyt vér…ugye ismerik ezt a mondást. De miért is kell megvárni, hogy vér folyjon?

Sajnos azért, mert egyelőre nincs megnyugtatóan törvényileg rendezve hazánkban a kérdés /önálló törvényi tényállás hiánya/ és ráadásul még mindig nem írta alá Magyarország a nők elleni erőszak és párkapcsolaton belüli erőszak megelőzéséről és hatékony kezeléséről szóló Isztambuli Egyezményt.

A témával egyrészt az újságírói munkám miatt foglalkozom sokat, másrészt pedig jószolgálati munkám egyik fontos területe lett mára a bántalmazott nők és gyermekek segítése; anyaotthonban szerveztem művészetterápiás tanfolyamot, ezért nagyon sok történetet megismerve és pszichológusokkal, emberi jogi aktivistákkal, a bűnmegelőzés területén dolgozó rendőrökkel beszélgetve lett rálátásom a hazai helyzetre. Büszke vagyok arra, hogy azok az anyukák, akik végigcsinálták a tanfolyamomat, talpra tudtak állni, munkájuk lett és a legtöbbjüknek stabil párkapcsolata is. Néhányan közülük ma már önkéntes munkában tapasztalataikat, kapcsolataikat megosztva segítenek bántalmazott nőknek. És ma délután 3 órakor a Mammutban ők is ott táncolnak velünk: hasonló sorsú társaikért, magukért, mindannyiunkért.

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!

https://www.facebook.com/pages/M%C3%A9lt%C3%A1nyoss%C3%A1g-Politikaelemz%C5%91-K%C3%B6zpont/94208108737?v=wall

Szabó Andrea az ELTE-n végezte szociológiai és politikatudományi tanulmányait. Politikatudományból doktorált. Fő szakterülete az ifjúságkutatás. Egyik kitalálója és három hullámon keresztül vezető kutatója az „Ifjúság” nagymintás ifjúságkutatási sorozatnak. Szerkesztője és szerzője többek között azArctalan (?) nemzedék, a Részvétel, képviselet, politikai változás, az Ifjúság2000, az Ifjúság2004, és az Ifjúság2008 köteteknek. Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének munkatársa és az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet adjunktusa.

A Méltányosság Politikai Elemző Központ kért fel, hogy „Az Egymilliárd Nő Ébredése” esemény kapcsán indított blog-sorozatukra készítsek egy rövid elemzést. Az elemzésem apropója, egy január végi hír, miszerint

Kiléptek a nőket képviselő civil szervezetek a családon belüli erőszak elleni törvényjavaslaton dolgozó civil munkacsoportból. A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület, a PATENT Egyesület, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség és a MONA Alapítvány azért döntöttek így, mert úgy érzik, hogy a munka során szakmai szempontjaikat nem tudták érvényre juttatni. „A munkacsoport működését többször antidemokratikusnak találtuk, például a kormányzat számára a munkacsoport által megküldött anyagok több esetben nem konszenzus eredményei voltak” – írták tegnapi nyílt levelükben. Népszabadság Online 2013. január 23. http://nol.hu/belfold/20130123-elakadt_a_jogalkotas

Álláspontom szerint, az, hogy a létező demokrácia elmúlt 23 évében nem sikerült elfogadni egy olyan jogszabályt, amely egyértelműen, tételesen tiltja és bünteti a családon belüli erőszakot sok ok mellett a magyarországi női politikai lobbi gyengeségének is a következménye. Rövid elemzésemben nem tudok a téma minden aspektusára kitérni, ezért csak két fontos tényezőre szeretném felhívni a figyelmet.

1. 1.      A nők részvétele a politikai döntéshozatalban

A Politikatudományi Szemle legfrissebb, 2012/4. számában Várnagy Réka és Ilonszki Gabriella politológusok kiváló írást tettek közzé a nők politikai részvételéről.[1] Bár statisztikai tény, hogy a magyar társadalom többsége nőkből áll, mégis az anyag empirikus adatokkal bizonyítja, hogy az elmúlt évtizedekben a női képviselet téren mit sem javult a helyzet. A 2010-es országgyűlési választásokat követően Magyarország a 114. (!) helyen állt a női képviselet szempontjából összeállított világranglistán. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a női politikusok csekély arányban jutnak be a parlamentbe, de már képviselő jelöltségig is csak nagy nehézségek árán jutnak el. Sőt, a helyi politika szintjén is komoly esélyhátrányok mutathatók ki. Megrendítő az az adat, miszerint a 2010-es önkormányzati választásokon a 10 000 főnél nagyon településen mindösszesen 10, azaz tíz polgármesternőt választottak meg. Mondhatnák az ellendrukkerek, hogy a pohár félig tele van és nem félig üres, hiszen 1990-hez képest a nagyobb lélekszámú településeken megduplázódott a női polgármesterek száma, de ezt a 10 főt nehezen lehetne a női politikai egyenjogúság sikertörténeteként aposztrofálni. A tanulmány alapján tényként állítható, hogy a pártpolitika által uralt mezőben a női közszereplőknek vajmi kevés lehetősége, esélye adódik a „nagypolitika csinálásra”.

Vajon milyen tényezők húzódnak meg e mögött? Miért nem tekintik a férfiak egyenlő félnek a nőket és a női politikusokat? Rövid elemzésem második felében ennek szociológiai hátterére mutatok rá.

1. 2.      A nők a politikáról

Állításom az, hogy a politika „elférfiasodása” – elsősorban szocializációs okok miatt – már korai életkori szakaszban elkezdődik. 2012-ben készült egy kvalitatív, pilot vizsgálat politológus – tehát a politikához egyébként az átlag fiatalhoz képest nagyságrendekkel nagyobb affinitással rendelkező – egyetemi hallgatók körében politikai nézeteik kialakulásával kapcsolatban. Jelen tanulmány szerzője által irányított vizsgálatból kiderült, hogy ebben a kitüntetett csoportban is a férfiak sokkal korábban kezdenek el érdeklődni a politikai kérdések iránt, sokkal hamarabb kezdődik a politikai önképük kiérlelődése, mint a nőké. Egy 1-től 5-ig terjedő skálán kellett értékelniük a hallgatóknak, hogy különböző életkori szakaszokban – 14, 16, 18 és 20 évesen –mennyire érdeklődtek a politika iránt és mennyire voltak „kiérlelt” politikai nézeteik. A vizsgált férfiak körében 14 éves kortól statisztikailag releváns módon magasabb a politikai érdeklődés átlaga és politikailag sokkal kikristályosodottabb nézetekkel rendelkeznek, mint a hasonló korú nők. Nem véletlen, hogy aztán a nagypolitika előszobájának tekintett szervezeti networkben is jóval nagyobb arányban vesznek részt. Így könnyebben kerülnek kapcsolatba pártokkal, politikusokkal, más közszereplőkkel, hamarabb létesítenek olyan személyes nexusokat, kapcsolati tőkét, amelyek elengedhetetlenek a pártpolitikussá, illetve döntéshozóvá váláshoz. A kérdés – nagyon egyszerűen fogalmazva – már a közoktatásban eldől. Sajnálatos, de tényszerű, hogy mindaddig, amíg a középiskolai állampolgári nevelés és az állampolgári szocializáció nem tudja érdemben felkelteni a lányok figyelmét is a politikai tematikák iránt, tehát addig, míg nem lesz tömeges méretű igény, hogy saját maguk is nagy számban részeseivé váljanak a politikai életnek, addig a nők ki lesznek téve a jelenlegi viszonyok negatív következményeinek: vagyis a férfiak által uralt pártpolitika dönti el az őket érintő ügyeket.

(Nőiség, nyugatosság és magyarság)

Lekéstük a nyugati buszt, és ezer éve futunk utána. A Méltányosság Politikaelemző Központ számos elemzésében írt arról, hogy Magyarország megkésett fejlődése hogyan befolyásolja a mai napig a társadalom mentalitását és a politikai kultúrát. Jelen írásunkban egy különleges témán keresztül vizsgáljuk Magyarország „nyugatiasságának” a problematikáját. Milyen mértékben volt „nyugatias” az a nőkép, amelyik formálta a magyar közgondolkodást?

„Férfias” és „nőies” ciklusok a történelemben

 A Nyugat története a nők története is. A nőiség megítélése egy sajátos hullámmozgást mutat az európai történelemben.

Volt idő, amikor úgy tekintettek a női testre, mint a bibliai eredendő bűn forrására (ahogyan Tertullianus írta, nem túl hízelgő szavakkal: „A sátán kapuja vagy te, ó, asszonyi állat”). Máskor pedig a férfitársadalom, ellenkező végletbe esve, Szűz Máriát trónra ültette.

A kora újkorban a reformáció háttérbe szorította az Istenanya szerepét. A reformáció és a katolikus reform küzdelmének vesztesei nagyrészt a nők lettek. A 17. században a protestáns és katolikus felekezetek fanatikusai egymással versengve üldözték a népi vallásosság megnyilvánulásait „boszorkányság” címén – a népi vallásosság pedig leginkább a női foglalkozásokkal (vajákos, bába) volt azonosítható.

A francia forradalom sok tekintetben a nők forradalma, amelyben az emancipáció és feminizmus első csírái is megjelentek, a forradalom és a köztársaság emblémája a vörössapkás Marianne lett, de a „macsó” jakobinusok az erény nevében visszatuszkolták a polgártársnőket a tűzhely mellé.

A 19. században napirendre került a nők oktatásának és választójogának ügye is. A század végén megkezdődött a lassú emancipáció folyamata a nyugati világban. Ennek a folyamatnak lökést adott a két világháború. A nők munkája nélkül összeomlott volna a hadigazdaság. Innen már nem volt megállás. Sokadszorra a történelem folyamán, a nők lassan „meghódították” a nyugati világot.

Nőiség a magyar történelemben

Az eredetmítoszokban a nőiség pozitív megtestesítője az ősanya, akinek méhéből a nép és az uralkodói dinasztia származik. Anonymus gestája szerint az első nőalak, aki a magyar őstörténetben szerepet játszott, Emese volt, Álmos anyja és az Árpád-házi királyok ősanyja.

A középkor nőképét a krónikákból ismerjük, amelyekből természetesen egy torzított ábrázolást nyerhetünk. A krónikák az idegenből jött királynék iránti mély megvetésről tanúskodnak (pl. II. András felesége, Gertrúd). A királyné mindig külföldi volt, így kiválóan megfelelt az idegenekkel teli „bűnös udvarral” szemben érzett nemesi gyűlölet levezetésére.

Amennyire gyűlöltek voltak az idegen királynék, annyira kedvelték a szent életű királylányokat. Mai napig Puskás Öcsi mellett Szent Erzsébet a legismertebb magyar a világon.

 A 16-17. században, a török és kuruc háborúk korában találkozunk azokkal a nagyasszonyokkal, akik távollevő férjük gazdaságát irányították, felügyelték a jobbágyokat, esetenként még várat is védelmeztek, mint Zrínyi Ilona, akinek híre bejárta Európát. A Nyugaton Helena Zerínyi néven ismertté vált magyar amazon iránti rajongás valószínűleg leginkább a „keleties”, egzotikus (tehát „elmaradottnak” vélt) magyarság iránti érdeklődésről szólt.

A kor főúri hölgyei és erdélyi fejedelemasszonyai is rákényszerültek arra, hogy a férfivilágban érvényesüljenek, és a gazdaságban, a birtokszervezésben, de olykor a politikában és a vallási ügyekben is markáns szerepet játszottak.

A reformkor és a 48-as forradalom megmozdulásaiban egyaránt szerepet játszottak a hon üdvét és a reformokat szívükön viselő úriasszonyok és a fiatal honleányok. 48-ban Szendrey Júlia, Teleki Blanka és Kossuth Zsuzsanna jelképezték leginkább a francia forradalom és a romantika által teremtett új nőideált, a „forradalmár nőt” és a hazáért mindent feláldozni kész „honleányt”.

A Horthy-korszakban sem szakadt meg a nők emancipálódási folyamata, sőt a nők érdekeit is felkaroló tömegmozgalmak (a keresztényszocializmus és a szociáldemokrácia) révén új lendületet kapott. Az ősanya, a szent, a nagyasszony, a forradalmár nő után megjelent egy vadonatúj nőtípus, a választójog terméke: a hivatásos politikusnő. A nők 1920 óta – amennyiben megfeleltek az életkori követelménynek és a cenzusoknak – szavazhattak, sőt olyan bátor, talpraesett női képviselők ültek a parlamentben, mint a keresztényszocialista Slachta Margit vagy a szociáldemokrata Kéthly Anna. Ők méltán lehetnének példaképek a mai magyar parlamentarizmus – fájóan kisszámú – női képviselői számára.

XXX

A magyar nőtörténet hűen követte a nyugati történelmi változásokat, de bizonyos tekintetben meg is haladta azokat. A 16-17. században a főúri hölgyek és erdélyi fejedelemasszonyok szabadabbak, önállóbbak voltak, mint Nyugat-Európa legtöbb országának hasonló rangú hölgyei. Mindeközben a kora újkori nyugati-európai nőellenesség tébolya alig érintette meg Magyarországot, a hazai boszorkányperek korszaka rövid ideig tartott.

A romantika és a reformkor folyamatával kezdődött el a nők közéleti érvényesülése előtt álló akadályok eltakarítása. Magyarországnak szerencséje volt, mert – nyugat-európai viszonylatban – viszonylag hamar részesítette a társadalom nőtagjait a választójogban. Hazánk e téren megelőzte Franciaországot és Olaszországot (1945-ben kaptak e két országban a nők választójogot).

Bár Magyarország ismert okok következtében a 16. században lesodródott a Nyugathoz való társadalmi-gazdasági felzárkózás útjáról, de a nők közéleti szerepét, és annak megítélését illetően nem maradt el a mércének tekintett Nyugattól. Az már egy másik elemzés tárgya lehetne, hogy a rendszerváltás után miért nem sikerült megközelíteni a nyugati mintát (pl. a parlamentben a női képviselők arányát vagy a családon belüli erőszak büntetőjogi szankcionálását tekintve).

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!

https://www.facebook.com/pages/M%C3%A9lt%C3%A1nyoss%C3%A1g-Politikaelemz%C5%91-K%C3%B6zpont/94208108737?v=wall

Ezen a héten a One Billion Rising, azaz az Egymilliárd nő ébredése nevű esemény miatt ragadunk klaviatúrát. Február 14-én, csütörtökön a Föld 199 országában tiltakoznak táncos tömegrendezvényekkel a nőket érő erőszak ellen. Világszerte egymilliárd nő és gyermek érintett. Minden harmadik. Nem statisztikákkal szeretnénk azonban sokkolni, hanem rávilágítani a problémára, és ahogyan olvasóink már megszokhatták, a lehető legszélesebb körben körüljárni a témát. Milyen a nők helyzete ma Magyarországon? Melyek a pozitívumai és árnyoldalai? S végül, mit tehetünk, azért hogy jobb legyen? Tartsanak velünk a női egyenjogúság hetén!    

Amikor először írtam a nők erotikus tőkéjéről, a sikeres nőkről a világban, egyáltalán a magyar nők helyzetéről, karácsonyfadíszként akasztották rám a feminista jelzőt. A feminizmus ugyanis az emberek fejében gyakran a férfigyűlölettel egyenértékű. Ez tévedés. Az egyenjogúság nem zéróösszegű játszma, a feminizmus nem kirekesztő. Egy férfi sem lesz kevesebb azáltal, ha a nőknek jobb. Mi több, bizonyított tény, hogy minél több nő vesz részt a munkaerőpiacon, a gazdaságban, a politika világában, annál harmonikusabb egy társadalom, annál jobb a demokrácia minősége. A reakció azonban rávilágít arra, hogy még mindig hihetetlen sok tévhit és félelem övezi a női egyenjogúság témáját. Egy elemző központnak az a feladata, hogy megpróbálja megkeresni és feltárni ezeket a társadalmi gócpontokat. Ezért is keltette fel a figyelmünket a One Billion Rising. Az esemény ugyanis ezerszeres nagyítással mutat rá a problémára, és soha nem látott tömegeket mozgatott meg eddig világszerte az ügyért. Újszerű, modern, békés módon.

Senki nem erőszakkal akar ugyanis válaszolni az erőszakra. 199 országban egyazon napon, ugyanarra a zenére táncolnak egy táncot, nők és férfiak együtt a nőkért. A tánc közösséget teremt, nem kirekeszt, teret követel, tehát nem lehet figyelmen kívül hagyni. Világszerte hírességek, aktivisták, politikusok özöne csatlakozott Eve Ensler a Vagina monológok szerzőjének kezdeményezéséhez. Robert Redford, Jane Fonda, Herman von Rompuy, az Európai Tanács elnöke, vagy éppen az ausztrál miniszterelnök asszony, Julia Gillard. Idehaza Jaksity Kata, Bombera Krisztina, Bozsik Yvette, Kepes András, Kulka János, és még sokan civilek, akik csütörtökön táncukkal állnak az ügy mellé.

Hogy mennyiben fog ez az eseménysorozat változtatni a nők helyzetén? Törvényt teremt-e majd ott ahol nincs, vagy betartatja-e a törvényt ott ahol van? Mindenesetre többet tesz az ügyért, mint eddig valaha bármi. Soha ennyi ember nem szólalt fel a női egyenjogúság mellett. Ez önmagában elég ahhoz, hogy egyesek elgondolkozzanak. A gyakorlati változás nyilván lassabban fog végbemenni. Az év eleji indiai brutális csoportos nemi erőszak hozzájárult ahhoz, hogy felhívja a világ figyelmét arra, mennyire súlyos problémáról van szó. Ne higgyük azonban, hogy az erőszak csak a fejlődő országok és a háborús övezetek szüleményei, vagy, hogy megáll a nyugati világ határainál. Magyarországon is hetente egy nő belehal a bántalmazásba, anélkül, hogy különösebb figyelem vagy felháborodás övezné ezt a témát.

Magyarország még mindig sok tekintetben egy keleties, patriarchális társadalom. Kétségkívül sokan a világon a fél karjukat odaadnák a hazai lehetőségekért, mégis sok teendő van még a nemi egyenjogúság terén. Ezért kell újra meg újra foglalkozni ezzel a témával. Csak akkor van esély a rossz beidegződések megváltoztatására, ha beszélünk róla. Társadalmi szinten kell elérni, hogy elfogadhatatlan magatartás legyen az erőszak minden formája. Sokszor azonban ez egyáltalán nem is olyan könnyű. Hogyan beszéljünk nyíltan olyasmiről, amelyet rejtegetni igyekszenek az áldozatok, mert tabu, mert szégyen, mert nem számíthatnak a társadalom és a jogrend védelmére és megértésére?

Az indai férfiak tömegeinek tiltakozása egy olyan segélykiáltás volt, amit nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Az édesanyjukért, szerelmeikért, feleségekért és lánygyermekekért lepték el az utcákat. Furcsa módon, ez az Indiában „hétköznapinak” mondható eset ezúttal mérföldkőnek bizonyult. Odavonzotta az egész nyugati sajtó szemét és megtörte a hallgatást. Nem maradhat ugyanis örökké észrevétlen egy olyan jelenség, amelyik egymilliárd embert érint a földön. Ha 2012 az arab tavaszról szólt, biztosan állítjuk, hogy 2013 a nők tavasza lesz.

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!

https://www.facebook.com/pages/M%C3%A9lt%C3%A1nyoss%C3%A1g-Politikaelemz%C5%91-K%C3%B6zpont/94208108737?v=wall