Tegnapi blog-indító bejegyzésünkben minden lényegeset elmondtunk arról, miért tartjuk szükségesnek egy romaügyi alapítvány létrehozását a pártok által, volt miniszterelnökök és elnökök védnökségére bízva. Ma csupán megerősítjük ezt. Amíg a pártok tétova jelzéseik után érdemileg is megnyilvánulnak, hadd nyomatékosítsuk két fő érvünket:
1. Az elmúlt években (a Fidesz kétharmados választási győzelme után) a magyar politika a többségi elv felé mozdult el, ami sokak számára nyilván váratlan az elmúlt két évtized úgynevezett konszenzusos politikája után. Minket ez – sokakkal ellentétben – önmagában nem zavarna. De az önmagát a „győztes mindent visz” elvre építeni igyekvő rendszernek is kell, hogy legyen önmagán túlmutató belső támasztéka. Érteni véljük, hogy a kétharmad nem nagyon akar túlterjeszkedni önmagán, mert úgy gondolja, önmagában is kezelni képes a problémákat, és mert küldetést érez magában a „múlt erőivel” szemben. Azt is értjük, mi több, méltányoljuk is, hogy a kormány oldaláról az elmúlt években roma-ügyben történtek lépések. Látjuk, hogy a kormány igen komolyan veszi ezt a kérdést, s tán bizonyos részeredményeket fel is tud mutatni.
De a hazai roma-probléma túlnő a kormányon. Nem elegendőek tehát a kormányzati kezdeményezések (amelyeket ráadásul az ellenzék folyamatosan támad); a probléma átfogóbb, minden mérvadó pártot magában foglaló megoldást kíván, még ha ennek most – úgy tűnik – nincsenek is meg a feltételei. Nem vagyunk naivak. Egyetlenegy szimbolikus összefogást képzelünk el. Nem gondoljuk, hogy parlamenti és parlamenten kívüli pártok között át lehetne metszeni a kormány-ellenzék törésvonalat. Nem lehet. A romaügy azonban más. Ezt ki kell emelni az ellentétek szövevényes rendszeréből és országos (nemzeti, társadalmi – kinek mi tetszik) üggyé kell tenni.
2. Második érvünk a külső támasztékról szól. Ahogyan a kormánynak belül is szüksége van önmagán túlmutató támasztékra, igaz ez külső vonatkozásban is. Magyarország nem elszigetelt ország, hanem egyrészt az EU tagja, másrészt egy még nagyobb virtuális közegnek – nevezzük ezt globalizációnak – a részese. E globális világban rengeteg szálon kötődünk a külvilághoz, és ennek a külvilágnak olykor pozitív üzeneteket is kell küldenünk önmagunkról, nem csak olyanokat, amelyekből a külvilág elzárkózásunkra következtet. Bármennyire is úgy gondolja a kormány, nem lehet folyton csak szembenállásunkat kifejezni. Olykor arról is tájékoztatnunk kell a nyugati világot, hogy az általuk alkalmazott módszerek számunkra példaadóak és követendőek. Ilyen példának tekintjük az Obama elnök által serkentett Clinton-Bush Alapítványt. Igaz, az alapítvány nem az Egyesült Államok belső problémáinak orvoslására, hanem a nyomorúságos Haiti megsegítésére jött létre, de ha elnézzük Amerika mai végletes politikai polarizáltságát, demokraták és republikánusok permanens gyűlölködését, akkor ennek az alapítványnak nem kellett volna törvényszerűen létrejönnie.
Vagy mégis?
Az amerikai kultúra és az amerikai hagyomány „dolgozik” itt, amelynek fő üzenete, hogy nagy közösségi kihívásokra „nagy” felelet kell?
Vegyék észre a magyar pártok és a magyar társadalom, javaslatunkkal éppen egy ilyen (a legjobb értelemben vett) közösségi megoldást javaslunk, amellyel egy individualizált és parciális ügyek özönében vergődő ország kereshetne új összetartó erőt a maga számára. S itt kapcsolódik össze a romaügyi alapítvány ügye az egész népességgel, romákkal és nem romákkal.
Egy ügy, amelynek felvállalásával megalapozhatjuk a nálunk teljességgel hiányzó társadalmi összetartozást. Elemzőcégünk szavával: a kohéziót. Ezért kezdeményeztük, ezért fogunk kitartani mellette. S ezért kérjük újfent és nyomatékosan a pártokat: nyilatkozzanak!
Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!
Utolsó kommentek