Méltányosság-blog

Központ2013. április 07. 20:14

Segélykiáltás

„A jognak és a ténynek ez a viaskodása azóta folyik, mióta társadalmak vannak. Befejezni ezt a párbajt, egybeforrasztani a tiszta eszmét az emberi valósággal, elérni, hogy békés úton átitassa a jog a tényt és a tény a jogot: íme ezen munkálkodnak a bölcsek.” (Victor Hugo: Nyomorultak)

Blogunkon többször foglalkoztunk „rázós” társadalmi kérdésekkel. De alighanem a most induló blogsorozat vállalja fel a legrázósabb témát, hiszen 2006 óta drámai mértékben kiéleződött a roma lakosság és a többségi társadalom viszonya az ország számos, főleg leszakadó régiójában. A roma lakosságnak a társadalom átlagánál rosszabb szociális, oktatási, foglalkoztatási és egészségügyi helyzete azonnali megoldásért kiált! Megoldás azonban csak a politikai és társadalmi szereplők (agytrösztök, roma szervezetek, civil szervezetek, egyházak stb.) közös összefogásával érhető el.

Nem kevesebbre vállalkozunk, mint hogy propagáljuk a politikai és társadalmi szereplők együttműködését abban a kérdésben, amelyet – pontatlanul bár – romakérdésnek (?) nevezünk. A politikai erők romaügyi (?) politikáját, és általában a szociálpolitikát a rendszerváltás óta a kapkodás, az ad hoc jelleg, a négyévenként ismétlődő választási kampányok logikájának való alárendelődés határozta és határozza meg. Ezen kívánunk változtatni!

Mi évek óta vizsgáljuk a nyugat-európai és észak-amerikai politikai és társadalmi folyamatokat. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a Nyugaton a politikai erők és a társadalmi szereplők a szociálpolitikát nem pusztán elosztási kérdésnek, hanem befektetésnek tekintik, és ezért a különböző politikai és társadalmi erők képesek megegyezésre jutni a szociálpolitika alapvető irányaiban.

Magyarországon, ismert okok miatt, kölcsönös bizalmatlanság és ellenszenv hatja át a közéletet: a pártok belekerültek a „gyűlöletspirálba”, és ebből kitörni nem lehet… Nem lehet? Szerintünk egy módon lehetséges a jelenlegi ellentétek meghaladása. Lassú, igaz radikális lépés lenne, ha a politikai erők egy új „Nemzeti Kerekasztalt” alapítanának, és ennél a kerekasztalnál megvitatnák azt, mi legyen a magyar szociálpolitikával, és ezen belül különösen az ország sorsát alapvetően meghatározó kérdéssel, a roma népesség katasztrofális szociális, gazdasági, oktatási helyzetének javításával, valamint a roma népesség és a többségi társadalom közötti feszültségek enyhítésével. Ez olyan sakkhúzás lehetne, amelyik meggyőzhetné a társadalmat és a külföldet a magyar pártok adaptációs képességéről – nem különben a kerekasztal a magyar demokrácia konszenzusos működésének is inkubátora lehetne.

Mi, nem elébe menve a szociális egyeztetésnek, csupán – egy nyugati színvonalú agytröszttől elvárható módon – „ötletelve” egy konkrét javaslatot is tettünk: javasoljuk egy olyan alapítvány felállítását, amelyik az Országgyűlésnek alárendelten működik, és részt vesz a mindenkori kormányok romaügyet érintő cselekvési terveinek kidolgozásában. Javaslatunk szerint egy olyan horderejű társadalmi kérdésben, mint a roma népesség életesélyeinek javítása, széles körű összefogásra van szükség. Ezt az összefogást a politikai elit azzal fejezhetné ki méltóképpen, ha az alapítvány vezetésében valamennyi jelenlegi és volt köztársasági elnök és miniszterelnök képviseltetné magát. Stratégiai, az egyes szakpolitikák cselekvéseit összehangoló programra van szükség a roma népesség életesélyeinek javításához. Ennek a feltétele azonban a jelenlegi politikai erők megegyezése abban, hogy a szociálpolitikát – így a roma népesség szociális, gazdasági felemelését – nem pusztán elosztási kérdésnek tekintik, és nem rendelik alá a választási kampány logikájának, ahogyan eddig tették.

A Méltányosság Politikaelemző Központ MTI-közleményben felszólította az összes parlamenti és parlamenten kívüli pártot, hogy haladéktalanul kezdjék meg a tárgyalásokat egy ilyen alapítvány létrehozása, és a ciklusokon átívelő szociálpolitika kereteinek kialakítása érdekében! Meggyőződésünk, hogy ha ebben a két, nemzeti ügynek számító kérdésben a pártok megállapodásra jutnának, az minden szóvirágnál hitelesebben fejezné a sokak által oly régóta nagyon várt nemzeti összefogást!

Sorozatunkban az összefogást előkészítő együttgondolkodás számára kívánunk fórumot nyújtani. Az elkövetkező héten különböző szervezetek (pártok, elemzőintézetek, alapítványok) vezetői (frakcióvezetők, pártelnökök) és prominens képviselői válaszolnak azokra a körkérdésekre, amelyeket előzőleg elküldtünk a részükre. Az alábbi kérdéseket tettük fel vendégszerzőinknek:

1. Az Ön véleménye szerint az, amit Magyarországon közkeletűen „romakérdésnek/cigánykérdésnek” nevezünk, elsősorban társadalmi-gazdasági vagy etnikai-kulturális kérdésnek tekinthető-e? Milyen konkrét szakpolitikai intézkedésben, reformban látná az első lépést a megoldáshoz?

2. Ön szerint szükség van-e egy pártokon, társadalmi és civil szervezeteken átívelő „nemzeti minimumra” a szociálpolitikában, ezen belül a roma/cigány identitással rendelkező állampolgárok életesélyeinek javításában?

3. Ön szerint szükséges-e egy új „Nemzeti Kerekasztal” Magyarország legfontosabb társadalmi problémáiról, illetve ezek gyógymódjáról, beleértve a roma/cigány népesség életesélyeinek javítására vonatkozó célzott cselekvési tervek megfogalmazását? Ha igen, milyen szervezeteknek kell ebben az egyeztető munkában részt venniük, és kinek kell elindítania a tárgyalásokat (kormány, ellenzék, agytrösztök, roma szervezetek stb.)?

4. Lehetségesnek tartja-e a jelenlegi magyar társadalmi és politikai közegben egy olyan, az Országgyűlésnek alárendelten működő agytröszt tevékenységét, amelyik összefogná a roma/cigány népességre vonatkozó szakpolitikai kutatásokat? Kívánatosnak tartaná-e, hogy ennek a szervezetnek a kuratóriumában valamennyi jelenlegi és volt köztársasági elnök és miniszterelnök részt vegyen, ideológiai és pártpolitikai hovatartozásra való tekintet nélkül?

Célunk az volt, hogy megteremtsük az együttgondolkodás kereteit, és lerakjuk az alapokat. A többi már a politikán múlik. Mi a blogsorozat lejárta után is figyelemmel követjük az események alakulását, és elmondjuk a véleményünket.

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!

https://www.facebook.com/pages/M%C3%A9lt%C3%A1nyoss%C3%A1g-Politikaelemz%C5%91-K%C3%B6zpont/94208108737?v=wall

1 Tovább

Központ2013. február 15. 16:17

Van-e "nő kérdés"?

Most, hogy az utóbbi napokban Magyarországon is kicsit nagyobb figyelem irányult a nőkre, érdekes kérdés vetődött fel - persze jóval kevésbé cizellált megfogalmazásban – a különböző blogbejegyzésekhez, hírekhez fűzött kommentárokban. Minek kell egyáltalán foglalkozni a női egyenjogúsággal? Kell-e külön foglalkozni vele? Miközben mi úgy gondoljuk, hogy nagyon is, sőt, még a jelenleginél is nagyobb mértékben, mégis érdemes eljátszani a gondolattal. Ha olyan gyakorisággal fordul elő ilyen irányú negatív kommentár, hogy az már feltűnő az elemzői szem számára, érdemes talán ezt az álláspontot is megvizsgálni.

Tételezzük fel, hogy a természetes állapot, az, ha nincsenek különösebb intézkedések annak érdekében, hogy több nő legyen az Országgyűlésben. Jobb vagy rosszabb lesz-e ettől az ország helyzete? Elviekben akár mondhatnánk azt is, hogy sokat nem változtat, mégis, azt tudjuk, hogy ott, ahol több nő van a törvényhozásban, mind a demokrácia mind az élet minősége jobb. Egész egyszerűen GDP-ben mérhető különbség van a két állapot között. Lehetne hozni ellenérvként, hogy azért van több női képviselő, nagyobb gazdasági növekedés, stabilabb demokrácia, mert eleve konszolidáltabb, gazdagabb országokról van szó (első sorban a Skandináv országokra gondolunk itt) csak, hogy a polgárháború sújtotta Ruanda esete épp ellenkezőjét mutatja.

A háború borzalmait követően, kis túlzással a nők állították talpra az országot. Miután 2003-ban az ország alkotmányában egy 30%-os női kvótát határoztak meg az ország összes döntéshozói testületében, 2008-ban történelmet írtak, amikor a parlament 56%-át választások útján nők tették ki. Ezzel akkor az egész világon a legtöbb női képviselővel rendelkeztek. Miközben korábban épp hogy a nők ellen volt a társadalom, mára ez átfordult, olyannyira, hogy egyesek kezdik megkérdőjelezni a pozitív diszkrimináció további létjogosultságát. Ezzel egyidejűleg jelentősen csökkent a nyomorban élők száma. Ruanda titka, hogy nagy létszámban vannak női képviselők, figyelembe veszik, hogy érvényesüljenek a női érdekek, és érvényt szereznek a törvényeknek. Ez utóbbi azért fontos, mert a legtökéletesebb jogi szabályozás sem okoz változtatást, ha nem áll mögötte társadalmi támogatás. Erre meglepő példa a már említett Norvégia.

Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy a női egyenjogúság, esélyegyenlőség egyenes arányban csökkenti-e a nők ellen elkövetett erőszakot vegyes választ kell adnunk. Alapjában véve igen. Az ismeretlen tettesek által elkövetett eseteket mindenképpen. Csakhogy Norvégiában, ami a 2012-es Global Gender Gap riport 3. helyén áll 10-ből 1 nőt megerőszakolnak, amelynek 80%-át soha nem jelentik. Ennek oka, hogy jelentős hányaduk házasságon belül, vagy korábbi partner által elkövetett eset. Nem idegenek, nem bevándorlók által, ahogyan azt a legtöbben feltételeznék. Csakhogy a magas fokú emancipáció közepette a középosztálybeli norvég nők sokkal inkább szégyellik bevallani otthoni bántalmazásukat, mint például a szegényebb sorsú, vagy bevándorló családból származó asszonyok. Tőlük ugyanis „mást várnak”. Hiába van sok női politikus, hiába a rendkívül kiterjedt intézményi infrastruktúra az erőszak áldozatainak megsegítésére, ha a nők mégsem mernek kiállni a nyilvánosság elé.

Visszatérve kiindulópontunkhoz, van-e akkor tennivaló Magyarországon? Láthattunk két különböző modellt. Az egyik esetben, egy a hazánknál sokkal rosszabb helyzetet tudott pozitív irányba befolyásolni egy nagy ívű intézményi változtatás. A másik esetben egy sokkal jobb helyzetű országban is megmutatkozott, hogy a legnagyobb esélyegyenlőség mellett, minden intézményes megoldás ellenére is komoly problémák maradtak. Mi lehet a tanulság e két ellentétes mintából Magyarország számára? Ami közös bennük, az a nők magas részvételi aránya a politikában, a nők érdekeinek szem előtt tartása, és a kiterjedt intézményrendszerek, amelyek ezt elősegítik. Láthatjuk azt is, hogy az intézmények önmagukban nem elégségesek a változtatásra, de megfelelő intézmények nélkül lehetőség sincs a segítségre. Ezért szükséges még több nő a politikába. Nem feltétlenül kvóták által, de jelenleg nem látszik, hogy „önmagától” megváltozna a nők aránya a politikában. Ha úgy tetszik van „nő kérdés”, csak viszonylag kevés kész válaszunk van rá. A norvégok szerint a megoldás a problémára a még nagyobb fokú emancipáció. Egy anyagilag független, saját társadalmi státusszal rendelkező nőt ugyanis sokkal nehezebb függő helyzetben tartani, mint olyasvalakit például, aki rá van utalva anyagilag a párjára. Magyarországon még mindig a témára való figyelemkeltés a legfontosabb. Addig ugyanis, ameddig nem tudatosodik a társadalomban, és a politikaformálókban, hogy van probléma, mégpedig nem is olyan kicsi, csak egyéni szinten remélhetünk változást.

E heti tematikus blogsorozatunk végéhez értünk. Legfőbb tanulsága az volt, hogy rendkívül heves indulatokat váltott ki a nemi egyenjogúság és a nők elleni erőszak témája, ami olykor maga is erőszakos vitába torkolt a hozzászólók között. A „vita” jellege azonban tökéletesen leképezte a hazai közéleti vitákat, pontosabban inkább vitatkozásokat. Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy itt is azonnali pólusképzés kezdődött. Mégpedig három markáns területen. Férfiak, akik nem értettek egyet, nők, akik nem értettek egyet, és többségében, de nem kizárólag, nők, akik egyetértettek a nemi egyenlőség és a nők elleni erőszak ellen kifejtett állásponttal. Mint minden vitában, itt is könnyelműen repkedtek a bélyegek. „Feministázók” és „nőgyűlölők” pártjára oszlottak a véleményt nyilvánítók, a két fél pedig mindenáron, és több-kevésbé hatástalanul kívánja meggyőzni a másik oldalt maga igazáról. Ahhoz, hogy a terméketlen vitából termékeny legyen fontos összegyűjteni a leggyakrabban felmerülő félreértéseket és tisztázni őket. Úgy gondoljuk azonban, hogy még ennél is sokkal fontosabb azt megérteni, hogy miért alakul ki ez a típusú feloldhatatlan vita még egy ilyen fontos kérdés esetén is. Blogsorozataink eddig is, és a továbbiakban is ezt a „tisztázó” folyamatot szolgálják. Azt, hogy több szem többet lát alapon közelebb kerüljünk a problémák megoldásához az által, hogy beszélünk róluk. Habár a női kérdést most lezárjuk, biztosan nem utoljára beszélünk róla. Érdemes lesz a közeljövőben fokozottan figyelni a Méltányosság honlapját, Facebook oldalát! Hogy miért? Legyen egyelőre ez a mi titkunk!

17 Tovább

Központ2013. február 11. 21:39

Kis magyar nőtörténet

(Nőiség, nyugatosság és magyarság)

Lekéstük a nyugati buszt, és ezer éve futunk utána. A Méltányosság Politikaelemző Központ számos elemzésében írt arról, hogy Magyarország megkésett fejlődése hogyan befolyásolja a mai napig a társadalom mentalitását és a politikai kultúrát. Jelen írásunkban egy különleges témán keresztül vizsgáljuk Magyarország „nyugatiasságának” a problematikáját. Milyen mértékben volt „nyugatias” az a nőkép, amelyik formálta a magyar közgondolkodást?

„Férfias” és „nőies” ciklusok a történelemben

A Nyugat története a nők története is. A nőiség megítélése egy sajátos hullámmozgást mutat az európai történelemben.

Volt idő, amikor úgy tekintettek a női testre, mint a bibliai eredendő bűn forrására (ahogyan Tertullianus írta, nem túl hízelgő szavakkal: „A sátán kapuja vagy te, ó, asszonyi állat”). Máskor pedig a férfitársadalom, ellenkező végletbe esve, Szűz Máriát trónra ültette.

A kora újkorban a reformáció háttérbe szorította az Istenanya szerepét. A reformáció és a katolikus reform küzdelmének vesztesei nagyrészt a nők lettek. A 17. században a protestáns és katolikus felekezetek fanatikusai egymással versengve üldözték a népi vallásosság megnyilvánulásait „boszorkányság” címén – a népi vallásosság pedig leginkább a női foglalkozásokkal (vajákos, bába) volt azonosítható.

A francia forradalom sok tekintetben a nők forradalma, amelyben az emancipáció és feminizmus első csírái is megjelentek, a forradalom és a köztársaság emblémája a vörössapkás Marianne lett, de a „macsó” jakobinusok az erény nevében visszatuszkolták a polgártársnőket a tűzhely mellé.

A 19. században napirendre került a nők oktatásának és választójogának ügye is. A század végén megkezdődött a lassú emancipáció folyamata a nyugati világban. Ennek a folyamatnak lökést adott a két világháború. A nők munkája nélkül összeomlott volna a hadigazdaság. Innen már nem volt megállás. Sokadszorra a történelem folyamán, a nők lassan „meghódították” a nyugati világot.

Nőiség a magyar történelemben

Az eredetmítoszokban a nőiség pozitív megtestesítője az ősanya, akinek méhéből a nép és az uralkodói dinasztia származik. Anonymus gestája szerint az első nőalak, aki a magyar őstörténetben szerepet játszott, Emese volt, Álmos anyja és az Árpád-házi királyok ősanyja.

A középkor nőképét a krónikákból ismerjük, amelyekből természetesen egy torzított ábrázolást nyerhetünk. A krónikák az idegenből jött királynék iránti mély megvetésről tanúskodnak (pl. II. András felesége, Gertrúd). A királyné mindig külföldi volt, így kiválóan megfelelt az idegenekkel teli „bűnös udvarral” szemben érzett nemesi gyűlölet levezetésére.

Amennyire gyűlöltek voltak az idegen királynék, annyira kedvelték a szent életű királylányokat. Mai napig Puskás Öcsi mellett Szent Erzsébet a legismertebb magyar a világon.

A 16-17. században, a török és kuruc háborúk korában találkozunk azokkal a nagyasszonyokkal, akik távollevő férjük gazdaságát irányították, felügyelték a jobbágyokat, esetenként még várat is védelmeztek, mint Zrínyi Ilona, akinek híre bejárta Európát. A Nyugaton Helena Zerínyi néven ismertté vált magyar amazon iránti rajongás valószínűleg leginkább a „keleties”, egzotikus (tehát „elmaradottnak” vélt) magyarság iránti érdeklődésről szólt.

A kor főúri hölgyei és erdélyi fejedelemasszonyai is rákényszerültek arra, hogy a férfivilágban érvényesüljenek, és a gazdaságban, a birtokszervezésben, de olykor a politikában és a vallási ügyekben is markáns szerepet játszottak.

A reformkor és a 48-as forradalom megmozdulásaiban egyaránt szerepet játszottak a hon üdvét és a reformokat szívükön viselő úriasszonyok és a fiatal honleányok. 48-ban Szendrey Júlia, Teleki Blanka és Kossuth Zsuzsanna jelképezték leginkább a francia forradalom és a romantika által teremtett új nőideált, a „forradalmár nőt” és a hazáért mindent feláldozni kész „honleányt”.

A Horthy-korszakban sem szakadt meg a nők emancipálódási folyamata, sőt a nők érdekeit is felkaroló tömegmozgalmak (a keresztényszocializmus és a szociáldemokrácia) révén új lendületet kapott. Az ősanya, a szent, a nagyasszony, a forradalmár nő után megjelent egy vadonatúj nőtípus, a választójog terméke: a hivatásos politikusnő. A nők 1920 óta – amennyiben megfeleltek az életkori követelménynek és a cenzusoknak – szavazhattak, sőt olyan bátor, talpraesett női képviselők ültek a parlamentben, mint a keresztényszocialista Slachta Margit vagy a szociáldemokrata Kéthly Anna. Ők méltán lehetnének példaképek a mai magyar parlamentarizmus – fájóan kisszámú – női képviselői számára.

XXX

A magyar nőtörténet hűen követte a nyugati történelmi változásokat, de bizonyos tekintetben meg is haladta azokat. A 16-17. században a főúri hölgyek és erdélyi fejedelemasszonyok szabadabbak, önállóbbak voltak, mint Nyugat-Európa legtöbb országának hasonló rangú hölgyei. Mindeközben a kora újkori nyugati-európai nőellenesség tébolya alig érintette meg Magyarországot, a hazai boszorkányperek korszaka rövid ideig tartott.

A romantika és a reformkor folyamatával kezdődött el a nők közéleti érvényesülése előtt álló akadályok eltakarítása. Magyarországnak szerencséje volt, mert – nyugat-európai viszonylatban – viszonylag hamar részesítette a társadalom nőtagjait a választójogban. Hazánk e téren megelőzte Franciaországot és Olaszországot (1945-ben kaptak e két országban a nők választójogot).

Bár Magyarország ismert okok következtében a 16. században lesodródott a Nyugathoz való társadalmi-gazdasági felzárkózás útjáról, de a nők közéleti szerepét, és annak megítélését illetően nem maradt el a mércének tekintett Nyugattól. Az már egy másik elemzés tárgya lehetne, hogy a rendszerváltás után miért nem sikerült megközelíteni a nyugati mintát (pl. a parlamentben a női képviselők arányát vagy a családon belüli erőszak büntetőjogi szankcionálását tekintve).

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!

https://www.facebook.com/pages/M%C3%A9lt%C3%A1nyoss%C3%A1g-Politikaelemz%C5%91-K%C3%B6zpont/94208108737?v=wall

5 Tovább

Központ2013. február 11. 09:00

Nők tavasza

Ezen a héten a One Billion Rising, azaz az Egymilliárd nő ébredése nevű esemény miatt ragadunk klaviatúrát. Február 14-én, csütörtökön a Föld 199 országában tiltakoznak táncos tömegrendezvényekkel a nőket érő erőszak ellen. Világszerte egymilliárd nő és gyermek érintett. Minden harmadik. Nem statisztikákkal szeretnénk azonban sokkolni, hanem rávilágítani a problémára, és ahogyan olvasóink már megszokhatták, a lehető legszélesebb körben körüljárni a témát. Milyen a nők helyzete ma Magyarországon? Melyek a pozitívumai és árnyoldalai? S végül, mit tehetünk, azért hogy jobb legyen? Tartsanak velünk a női egyenjogúság hetén!

Amikor először írtam a nők erotikus tőkéjéről, a sikeres nőkről a világban, egyáltalán a magyar nők helyzetéről, karácsonyfadíszként akasztották rám a feminista jelzőt. A feminizmus ugyanis az emberek fejében gyakran a férfigyűlölettel egyenértékű. Ez tévedés. Az egyenjogúság nem zéróösszegű játszma, a feminizmus nem kirekesztő. Egy férfi sem lesz kevesebb azáltal, ha a nőknek jobb. Mi több, bizonyított tény, hogy minél több nő vesz részt a munkaerőpiacon, a gazdaságban, a politika világában, annál harmonikusabb egy társadalom, annál jobb a demokrácia minősége. A reakció azonban rávilágít arra, hogy még mindig hihetetlen sok tévhit és félelem övezi a női egyenjogúság témáját. Egy elemző központnak az a feladata, hogy megpróbálja megkeresni és feltárni ezeket a társadalmi gócpontokat. Ezért is keltette fel a figyelmünket a One Billion Rising. Az esemény ugyanis ezerszeres nagyítással mutat rá a problémára, és soha nem látott tömegeket mozgatott meg eddig világszerte az ügyért. Újszerű, modern, békés módon.

Senki nem erőszakkal akar ugyanis válaszolni az erőszakra. 199 országban egyazon napon, ugyanarra a zenére táncolnak egy táncot, nők és férfiak együtt a nőkért. A tánc közösséget teremt, nem kirekeszt, teret követel, tehát nem lehet figyelmen kívül hagyni. Világszerte hírességek, aktivisták, politikusok özöne csatlakozott Eve Ensler a Vagina monológok szerzőjének kezdeményezéséhez. Robert Redford, Jane Fonda, Herman von Rompuy, az Európai Tanács elnöke, vagy éppen az ausztrál miniszterelnök asszony, Julia Gillard. Idehaza Jaksity Kata, Bombera Krisztina, Bozsik Yvette, Kepes András, Kulka János, és még sokan civilek, akik csütörtökön táncukkal állnak az ügy mellé.

Hogy mennyiben fog ez az eseménysorozat változtatni a nők helyzetén? Törvényt teremt-e majd ott ahol nincs, vagy betartatja-e a törvényt ott ahol van? Mindenesetre többet tesz az ügyért, mint eddig valaha bármi. Soha ennyi ember nem szólalt fel a női egyenjogúság mellett. Ez önmagában elég ahhoz, hogy egyesek elgondolkozzanak. A gyakorlati változás nyilván lassabban fog végbemenni. Az év eleji indiai brutális csoportos nemi erőszak hozzájárult ahhoz, hogy felhívja a világ figyelmét arra, mennyire súlyos problémáról van szó. Ne higgyük azonban, hogy az erőszak csak a fejlődő országok és a háborús övezetek szüleményei, vagy, hogy megáll a nyugati világ határainál. Magyarországon is hetente egy nő belehal a bántalmazásba, anélkül, hogy különösebb figyelem vagy felháborodás övezné ezt a témát.

Magyarország még mindig sok tekintetben egy keleties, patriarchális társadalom. Kétségkívül sokan a világon a fél karjukat odaadnák a hazai lehetőségekért, mégis sok teendő van még a nemi egyenjogúság terén. Ezért kell újra meg újra foglalkozni ezzel a témával. Csak akkor van esély a rossz beidegződések megváltoztatására, ha beszélünk róla. Társadalmi szinten kell elérni, hogy elfogadhatatlan magatartás legyen az erőszak minden formája. Sokszor azonban ez egyáltalán nem is olyan könnyű. Hogyan beszéljünk nyíltan olyasmiről, amelyet rejtegetni igyekszenek az áldozatok, mert tabu, mert szégyen, mert nem számíthatnak a társadalom és a jogrend védelmére és megértésére?

Az indai férfiak tömegeinek tiltakozása egy olyan segélykiáltás volt, amit nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Az édesanyjukért, szerelmeikért, feleségekért és lánygyermekekért lepték el az utcákat. Furcsa módon, ez az Indiában „hétköznapinak” mondható eset ezúttal mérföldkőnek bizonyult. Odavonzotta az egész nyugati sajtó szemét és megtörte a hallgatást. Nem maradhat ugyanis örökké észrevétlen egy olyan jelenség, amelyik egymilliárd embert érint a földön. Ha 2012 az arab tavaszról szólt, biztosan állítjuk, hogy 2013 a nők tavasza lesz.

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!

https://www.facebook.com/pages/M%C3%A9lt%C3%A1nyoss%C3%A1g-Politikaelemz%C5%91-K%C3%B6zpont/94208108737?v=wall

53 Tovább

Központ2013. január 06. 11:23

Best of Méltányosság 2012 – Projekt Amerika

Az amerikai elnökválasztások előtt egy hónappal sorozatot indítottunk, amely a választásokon felül, azt kívánta bemutatni, mi az, amit tanulhatunk az Egyesült Államoktól. A kampányon túl Amerika kettős természete - a polarizáció és összetartozás együttes érvényesülése izgatott minket. Négy tematikus blokkra osztva mondanivalónkat, napi szinten jelentkeztünk elemzésekkel, vendégkommentárokkal érdekességekkel, valamint az összes vitát bemutattuk.