Méltányosság-blog

Lakatos Júlia lakatos@meltanyossag.hu

Az Egyesült Államokban Thanksgiving, azaz a hálaadás napja harangozza be a karácsonyi szezont. Az eredetileg a telepesek első sikeres őszi betakarítására megemlékezni hivatott munkaszüneti napon mára amerikaiak tömegei szelik át az országot, hogy együtt lehessenek családjukkal. Az összegzés, értékelés, és a hála ünnepe ez. Távoli rokonok összejönnek, családtagok kibékülnek. Még a tepsibe szánt pulyka is elnöki kegyelemben részesül.

 Egy ország mentalitásáról sokat mondanak jeles napjai. Érdemes tehát csokimikulás és bejgli majszolás közben elgondolkozni egy picit saját hagyományainkon is, még mielőtt pukkan a szilveszteri pezsgős dugó és átlépünk az új esztendőbe. Magyarországon hiányoznak az örömteli ünnepek. Inkább emlék- vagy gyásznapjaink vannak. Vagy olyan ünnepnapok melyek már elvesztették eredeti céljukat, jellegüket. Viszonyunk hozzájuk így aztán vagy a közöny vagy az átpolitizáltság szélsőségei között mozognak. Ez részben érthető is. Nem lehet kohéziós, összetartó ereje olyan történelmi eseményeknek amelyekről akár évtizedek óta megoszlik a társadalom véleménye.

 Ezzel szemben az Egyesült Államokban az ünnepek az egyik legfontosabb eszközei az egység és összetartozás érzésének kialakításában. Egyrészt kiszakítják az állampolgárokat a hétköznapok egyhangúságából, másrészt összekötik a nem is olyan hosszú történelmi múlttal rendelkező ország hagyományait a jelennel, hozzájárulva közös értékeik továbbörökítéséhez. Az országra jellemző pozitív gondolkodás nagyban hozzájárul ehhez. Az említett két jelenség érhető tetten a Fehér Ház pulykáinak további sorsában is. Míg a tavalyi elnöki kegyelemben részesült pulyka díszkísérettel Disneylandbe került és a „Világ legboldogabb pulykája” felirattal vezette a park ünnepi felvonulását, az idei szárnyas, George Washington, az Egyesült Államok első elnökének egykori birtokán működő múzeum kertjében bóklászhat majd. Ez egyáltalán nem véletlen, hiszen Washington indította el az elnöki hálaadásnapi üzenet hagyományát 1789-ben.

 Úgy is fogalmazhatnánk, hogy Amerikának múltja van, Magyarországnak pedig problémái a múltjával. Ez az élet minden területét, így ünnepeinket is áthatja. Ezt egyféleképp lehet feloldani: úgy, hogy igyekszünk megismerni, megérteni és feldolgozni történelmünket, nem félve attól, hogy akár többféle történelemértelmezés is megférhet egymás mellett. Nem végső igazságokat keresve, hanem újra- meg újraértelmezve az eseményeket. Így aztán nem csak pesszimizmusra hajló mentalitásunkkal nézhetünk szembe, hanem ünnepeink jellegzetességeinek történelmi, kulturális okaival is.

A kép forrása: Win McNamee/Getty Images

Lakatos Júlia lakatos@meltanyossag.hu

Meggyőződésem, hogy mindenki aki blogolásra adja fejét első alkalommal ugyanazt érzi. Eleinte jó ötletnek tartja majd ül kissé megszeppenve a számítógép képernyője előtt, hogy akkor most miről is írjak. Aztán valami mégiscsak kisül belőle és a kezdeti nehézségek után lelket lehel a blogjába, ami végül elválaszthatatlan részévé válik személyiségének. Ilyesfajta bénultsággal vágok neki én is, azzal a súlyosbító teherrel, hogy az imént felsoroltakat egy politikával foglalkozó blogban kívánom megvalósítani. Nem a saját történetemet szeretném elmondani, hanem egy kicsit mindnyájunkét. Úgy, hogy benne legyen mindaz ami fontos számomra, úgy, hogy azokkal a témákkal amivel elemzőként foglalkozok egyszerre legyenek érdekesek és közérthetőek is. Hiszen miért ne lehetne izgalmas a politika mások számára is, úgy ahogy nekem? Tudom blaszfémia ilyet mondani Magyarországon, de bevallom, szenvedélyesen szeretem a munkámat. No persze nem a semmire sem vezető, folyton folyvást önmagába visszatérő napi szintű politikai csatározást. Inkább a nagy átfogó kérdéseket. Hogy előző munkaszeretetemre vonatkozó „botrányos” kijelentésemre visszatérjek, például azt, hogy miért van, hogy tőlünk nyugatra teljesítmény centrikus, a tehetséget díjazó munkakultúra van, míg idehaza alacsonyra helyezzük a lécet majd megpróbálunk átbújni alatta? Miért az irigység kultúrája dominál? Ha nekem nem lehet jó, másnak se legyen az?  Naponta ezerszer rohanunk bele politikai kultúránk falaiba. Mindenütt ott vannak jelei körülöttünk. Ennek meglátását hívom az apró dolgok művészetének. A hétköznapi történésekből ugyanis vissza lehet következtetni a társadalmi okokra, majd külföldi példákat segítségül hívva megoldást kínálni rájuk. Na EZT szeretem a munkámban. Erről szól számomra a politika női szemmel. Így aztán előre is elnézést kérek ezért az egyáltalán nem női témáért. A minap láttam egy Ladát OT (Old Timer) azaz veterán autó rendszámmal. Érdekes volt megfigyelni, hogy valami ami nem is olyan rég még elérhetetlen státuszszimbólumnak számított mára egy letűnt kor relikviája. Már csak azért is mert húsz éves demokráciánk még nagyon is fiatal. Kétségkívül ráfér egy kis tuning, nem hasonlítható össze az amerikai demokráciával, azonban a Ladára pillantva, majd az utcán közlekedő többi autóra, azonnal tudtam, hogy nekem többé senki nem mondhatja, hogy nem történt fejlődés a rendszerváltás óta