A Magyar Szocialista Párt 2011. június 18-i kongresszusa 13 pontból álló kongresszusi határozatot fogadott el, a 10. pontja így fogalmaz: „ A kongresszus arra hívja fel a párt minden tagját, szervezeteit és testületét, hogy határozottan lépjenek fel azokkal szemben, akik veszélyeztetik a párt egységét és választói megítélését.” A következő pont is a mély megosztottság lezárását kívánja szolgálni: „A magánvélemények nyilvánosság számára történő megfogalmazását, a nyilvánosságon keresztül megvívott személyes vitákat a Kongresszus károsnak tartja, ezért az ilyen magatartást a továbbiakban súlyos etikai vétségnek tekinti.” Az MSZP valódi egységének megteremtésére azonban még várni kell, mert a Gyurcsány Ferenc fémjelezte Demokratikus Koalíció (DK) két nap múlva közzétett nyilatkozatában elutasította a Kongresszus azon kérését, hogy a DK álljon el a tervezett pártszavazástól. Újabb feszültséget vetít előre a DK állásfoglalásának hangneme, például azon kitétel, mely szerint „a pártelit megriadt az aláírásgyűjtés erejétől”, vagy, hogy szószegésnek minősíti, hogy a vezetés olyan határozatot támogatott a kongresszuson, amely a pártszavazás visszavonását kérte. A további konfliktus elkerülhetetlen, hogy ebből mi háramlik a pártra, és magára a baloldalra, arról Csizmadia Ervin a Népszabadságban már írt. Engem ebben a bejegyzésben az foglalkoztat, mennyire lelkesíti Gyurcsányt ez a mostani hatalmi harc.

2004. augusztus végén, Medgyessy Péter akkori kormányfő bukása folyamatában ez a politikus még képes volt az elnökség nagy részének, a frakció és a választmány jelentős részének akaratával dacolva megfordítania a tagság, és a baloldali közvélemény hangulatát, és a Kongresszus nagy többségét maga mellé állítva miniszterelnök-jelöltnek elfogadtatnia magát. Mindezt mindössze néhány nap leforgása alatt. Ez a siker persze nem a semmiből jött, hiszen már évekkel korábban ideológiai kérdésekről írt a Népszabadságban a magyar baloldal számára újszerűnek tetsző módon, amikor a blairi „harmadik utas” koncepciót propagálta, hogy azután Medgyessy tanácsadója, majd egyik minisztere legyen. Gyurcsány 2004-ben miniszterelnök lett, három évre rá az MSZP vezetését is átvette.

A harci kürtök most sem tűnnek kevésbé hangosnak az MSZP háza táján, de mennyire más a helyzet és a tét! Hiszen 2004-ben még az volt a tétje a Szocialista Párton belüli csatározásoknak, hogy Gyurcsány, vagy esetleg Kiss Péter lesz-e az ország vezetője. Ma viszont az, hogy egy igen meggyengült, az önkormányzatokban és a törvényhozásokban teret vesztett, utóbbi helyen a mandátumoknak még egyharmadával sem rendelkező párt fölötti uralmat mely irányzatok képesek megszerezni. A tét Gyurcsány szemszögéből nézve nagyságrendekkel kisebb 2004-hez képest, mert ha ő még pártelnök is szeretne lenni (amit egyelőre nem ambicionál, ahogy azt ő nyilvánosság előtt már kimondta), akkor egy lestrapált, ideológiai profilját még mindig kereső párt élére kerülne.  Feltűnő, hogy mintha kevésbé volna taktikus Gyurcsány: 2011. február 18-i  országértékelő beszédében még bizonyos együttműködést villantott fel szakpolitikai kérdésekben az Orbán-kormánnyal, ugyanakkor a további megnyilatkozásiban az engesztelhetetlen kormány-, sőt rendszerkritika dominál; nem képes a testületekben a DK számára többséget megszervezni, a Demokrata Párt esetleges megszervezése körüli hír éppen a számára kritikus frakcióülés napján kerül nyilvánosságra, ami még támogatói egy részében is értetlenséget váltott ki, és Mesterházy ügyesen elhajolt az ő levele elől, amikor a nyilvánosság előtt megsemmisítette azt… Egyébként azt is meg kell emésztenie lelkileg Gyurcsánynak, hogy egykori minisztériumi beosztottja (államtitkára), Mesterházy Attila most az ő a pártbéli főnöke. Hogy ezt a helyzetet mennyire sikerült feldolgoznia, nem tudom, de ez akár újabb gátló tényező lehetett Gyurcsány előtt a hatalmi harc sikeres megvívásában.