A magyar nemzethez tartozás pozitív élményét, a társadalmi kohézió erősödését hátráltatja, hogy nem egy, a nemzeti identitás szempontjából fontos ügyben komoly szembenállások tapasztalhatóak.Így a magyar közvéleményben zajló csatározásokat figyelőnek ritkán van olyan érzése, hogy alapvetően egy irányba húzunk. Történelmi emlékezetünk körüli viták mély sebeket és kölcsönös ellenérzéseket váltanak ki a szemben álló oldalakon, erre jó példa Trianon, a magyar Holokauszt, vagy éppen Tisza István megítélése.

Bár már 93 év telt el Tisza István meggyilkolása óta, személye körül a politikai közbeszédben még mindig komoly indulatok, érzelmek lobbanak fel. Gyurcsány Ferenc februárban Tisza “osztályönzőségéről” beszélt, Bauer Tamás még SZDSZ-es képviselőként azt vetette a szemére, hogy “vállalta az értelmetlen első világháborút.” A mostani magyar jobboldal ezzel szemben dicsőíti az egykori miniszterelnököt. Varga István fideszes képviselő nemrég így fogalmazott a parlament ülésén: “Az idő s a mai Magyarország már bebizonyította, hogy gróf Tisza István volt az a szikla, amelyen fennakadhatott volna az 1918-1919-es gyalázatos őszirózsás forradalom és Tanácsköztársaság, és gróf Tisza István volt az utolsó szikla, akit ha 1918. október 31-én a Hermina úti villájában orvul nem ölik meg, akkor ellen tudott volna állni annak, hogy a történelmi Magyarország szétessen”. Hasonlóan vélekedett Ferenczi Gábor, a Jobbik képviselője is, aki – az 1918-19-es megrázkódtatást követő egyes jobboldali értelmezésekhez visszanyúlva – lehazaárulózta Károlyi Mihályt.

 Most, hogy október 31-én felavatták a Parlamentben Tisza István emléktábláját, és napirenden van az egykori miniszterelnök szobrának ismételt  felállítása is, tovább táplálkozhat az a  gyúlékony anyag, amely időről-időre  lángra lobbanthatja a Tisza megítélése körüli vitát. Kövér László fideszes házelnök igen meleg szavakkal méltatta tegnap Tiszát, mint olyan embert, akit – mint fogalmazott az MTI szerint– “nem pusztán mártíromsága tette halhatatlanná, hanem tettei, elvei, amelyeket soha nem áldozott fel a népszerűség oltárán”.

Kövér és Varga méltatása egyáltalán nem előzmények nélküli, Orbán Viktor már 2000-ben felavatta Tisza István szobrát a Debreceni Egyetem Orvostudományi Kara előtt. Ezzel a Fidesz helye egyértelműen kijelöltetett e vitában, Tisza István szellemi örökösének nyilvánította magát, akire érdemes felnézni. A magyar baloldal viszonyulása Tiszához, különösen az MSZP-é és az egykori SZDSZ-é is eléggé egyértelmű, nem kívánnak közösséget vállalni vele, amely valószínűleg nem független a Kádár-rendszer történelemszemléletétől, különösen annak első felétől.

Csakhogy ez a fajta narratív szembenállás, hogy a jobboldal egyfajta ikonként emeli magasba Tisza István emlékét, a baloldal meg szembeszáll vele, több szempontból is problémás. A történettudomány komoly művelői, akiket kutatásai során kevésbé befolyásoltak érzelmeik, már az 1980-as évektől képesek voltak Tisza bonyolult életútjának sokoldalú bemutatására (Pölöskei Ferenc, majd Vermes Gábor). Míg a magyar politika fekete-fehér, barát-ellenség dichotómiában bír csak gondolkodni Tiszáról, addig ezekben a könyvekben számos levéltári forrás, Tisza beszédei, a Képviselőházi Napló iratai és irományai alapján igyekezték bemutatni a politikus tevékenységét.

Ha a mai politika úgy viszonyul Tiszához, ahogy, akkor rendkívül leegyszerűsíti a pályafutását, és finoman szólva  nem túl színvonalas, napi aktuálpolitikához lerontott történelemszemléletek csapnak össze egymással. Csakhogy éppen ezek a leegyszerűsített baloldali és jobboldali történelemszemléletek ütköznek nem egyszer az újságok, vagy a média felületein, így Tisza kapcsán is. Most, hogy a Fidesz van hatalmon, az ő történelemértelmezése emelkedik állami rangra, ahogy azt az Alaptörvény “Nemzeti Hitvallás” című előszavában is tapasztalhattuk. A Fidesz kormányra kerülésével Tisza István tisztelete válik uralkodóvá a magyar politikában.

Furcsa, hogy kilenc évtized után, ha más köntösben, merőben más körülmények és keretek között, más szereplőkkel, de bizonyos fokig megismétlődnek az akkori küzdelmek. Hírlik, hogy Tisza István szobra ismét a Parlament elé kerül, Károlyi Mihályét pedig eltávolítanák onnan. A Jobbik tüntetői még tavaly ősszel kifejezték ellenérzésüket Károlyi Mihály szobra iránt,  a házelnök pedig  nem is titkolta, hogy nem kívánja a Károlyi-szobrot a Parlament előtt látni. Az 1900-as évek elején Tisza és Károlyi engesztelhetetlenül kemény ellenfelei voltak egymásnak. Most, 2011-ben a szobraik is “birokra kelnek” egymással a Parlament előtti helyért.