Március 15-e egyike a leginkább átpolitizált nemzeti ünnepeinknek. Korábban már írtunk arról, miért nem tudunk közösen ünnepelni, azonban ezúttal még a szokottnál is érdekesebben alakult az „ünnepi polarizáció”. A pártok „békés egymás mellett elünneplésén” túl idén a főbb megmozdulásokat civil szervezetek rendezték. Csakhogy nem közös megemlékezést, hanem rögtön egy kormánypárti és egy kormányellenes demonstrációt.

Ezzel a Békemenet és a Milla egyaránt pártok szerepét, feladatait vették át. Miért furcsa ez? Magyarországon, miközben kialakultak a rendszerváltást követően a demokratikus intézmények, nem jöttek létre azok a külföldön régóta létező politikamentes intézmények, amelyek a társadalom közösségi (ön)érdekképviseletét szolgálják. Látva az újonnan kialakuló szervezetek tömkelegét (Milla, Szolidaritás, Békemenet stb.), üdvözölhetnénk, hogy kezd eljutni a hazai demokrácia arra a fejlettségi szintre, amelyen a civilek egyre inkább aktivizálják magukat. Csakhogy ez klasszikus értelembe véve mégsem „nyugatos”, hiszen a civil szervezeteknek nem az a feladatuk hogy alternatívaként vagy támogatóként szolgáljanak párt- vagy kormányérdekeknek. Nyugaton a civil szerveződések egészen más célra jönnek létre, mint hazánkban. Ügyek, megoldandó problémák mellett foglalnak állást, nem a politikához való viszonyulásukon keresztül határozzák meg magukat. Természetesen tevékenységüknek lehet politikai hatása is, de nem ez az elsődleges cél. Miközben idehaza mindig „felülről”, a politika részéről várjuk a megoldást egy-egy problémára, másutt sokkal inkább a társadalom felől érkezik a politika felé egy megfogalmazott igény, amelyre az megpróbál reagálni. Ez a leghétköznapibb problémától kezdve a legmagasabb szintekig jelentkezik: alakítsanak ki szélesebb parkolóhelyeket a családosoknak, hogy az autó mellett elférjen a babakocsi is, vagy, hogy ne szerepeljen Isten neve az Egyesült Államok számos iskolájában reggelente kötelezően elmondott esküben. Lehet 5 ember vagy akár 50000 ezer kívánsága, mégis egészen más, mint amit tegnap az utcán láttunk. Nem lehetetlen ennek a mentalitásnak az elsajátítása. Első lépésként elég lenne egy olyan civil kezdeményezés, amelyik valóban pártállástól s politikától függetlenül hívná utcára az állampolgárokat, pusztán a közös ünnep öröméért. Kérdés csak az, hogy, amennyiben valaha megszületne az igény erre, vajon elég érett lenne a társadalom ennek elfogadására.