Csery Péter bejegyzése

A plágiumbotrányba keveredett köztársasági elnök távozása után egyetlen kérdés tartja lázban a magyar nyilvánosságot és egyben uralja a politikai diskurzust: ki legyen Schmitt Pál utódja? A válasz azért kiemelten fontos meglátásom szerint, mert lakmuszpapírként szolgálhat majd a kormányszövetség hatalomfelfogásának esetleges változására, vagy épp állandóságára vonatkozóan.

A második Orbán-kabinet a kezdetektől fogva a „jó kormányzás” erőpolitikai elemekkel ötvözött modelljének adaptálását tűzte ki célul, melyben szinte abszolút primátust élvez a hatékonyság. Az ország „újjászervezését”, a nagy ellátórendszerek reformjait is ennek szellemében, a konfliktusos politizálást a végsőkig feszítve kívánta végrehajtani. A hatékonyság-fokozás érdekében a politikai zsákmányelvet abszolutizálva a kormány igyekezett, a kétharmados felhatalmazás segítségével, a független intézmények élére is pártkötődésű személyeket juttatni. A köztársasági elnöki tisztség ennek kiváló példája volt.

Orbán Viktor Le Monde-ban megjelent interjújában viszont már az egyeztetésekkel dúsított konszolidáció időszakát vetítette elő, de hasonló utalást tett Lázár János is a Népszabadságban. A politikai kommunikáció felszíne alá merülve, azonban még nem körvonalazódnak a beharangozott konszolidációs stratégia elemei. Ennek ellenére elképzelhető, hogy a kormánypolitika a jövőben „felpuhul”, teret engedve a konszenzus-orientáltabb döntéshozatalnak.

Az új köztársasági elnök jelölésénél nehezebb jobb alkalmat, lehetőséget találni arra, hogy a Fidesz-KNDP gesztust gyakorolva megüzenje: új korszak kezdődik a kormányzásban. Amennyiben a kormánytöbbség olyan személyt jelölne a posztra, aki az ellenzéknek is elfogadható, akkor ezt, a kormányzati felfogás változásának első jeleként is értelmezhetnénk. Ráadásul egy ilyen gesztus komoly politikai tőkét is hozhatna a kormánynak, hiszen így „kihúznák” az ellenzéki támadások egyik méregfogát. Valódi kockázattal pedig aligha járna, ha egy kompromisszumos alapon kiválasztott, „önjáróbb” elnök kerülne hivatalba. Persze ez csak akkor igaz, ha a kormány tényleg végzett a vitatott, nagy ellenállást kiváltó reformokkal és immáron csak a változtatások finomhangolására készül. Olyan jelöltek, akik az ellenzék többségének deklaráltan elfogadhatóak és jobboldali kötődésük miatt a kormánypártoknak is megfelelők lehetnek, akadnak bőven. Példaként lehet említeni Sólyom László ex-elnököt, Pálinkás Józsefet az MTA elnökét, vagy Vizi E. Szilveszter Széchenyi-nagydíjas tudóst.

Egyelőre a kiszivárgott információk és lapértesülések alapján azt láthatjuk, hogy a kormánypártok nem ezt az utat választják, hanem épp ellenkezőleg, ismét pártpolitikust emelnének az elnöki székbe. Amennyiben az új köztársasági elnök valóban a Fidesz frakcióból fog kikerülni, akkor az alapvetően egy fontos következtetéssel szolgálhat számunkra: a kormányzati irányváltás jelenleg megrekedt a politikai szólamok szintjén, és valószínűleg a miniszterelnök további „ütközetekre” készül, amikben egyfajta politikai biztosításként számít a köztársasági elnök hathatós támogatására.