Nagy híve vagyok annak, hogy a téma mindig az utcán hever. Na jó, ezúttal egy platós teherautón csücsült. Hogy mi is? Szerdán a Mátyás-templom előtt két embernagyságú harangra és egy még nagyobb emelődarura lettem figyelmes. Épp a templomtorony harang-alakban kibontott ablakán készültek őket beemelni. Nosza, rögtön le is pattantam a buszról, mondván ilyet se lát mindennap az ember. A Szentháromság téren - némi forró tea kíséretében - kisebb tömeg gyűlt össze hozzám hasonló bámészkodókból és fotósokból. Még egy kínai tv-stáb is akadt. Önmagában az esemény spontán közösségteremtő ereje is megérne egy blogbejegyzést. Azonban mire fél órával később mindkét harang helyére került, tudtam, hogy a legfontosabb mozzanata aznapi felfedezésemnek a foglalkoztatással kapcsolatos.

Az első dolog ami feltűnt, hogy a harangot rögzítő kezeslábas-védőruhás urak németül beszélnek. (Később az internetről megtudtam, hogy a harangokat Passauba vitték tisztításra és hangolásra, továbbá ugyanezen cég öntötte a templom két másik új harangját is.) Ezek után kérdésre felelve, hogy mikor emelik be a harangot, azt válaszolták, hogy három perc múlva, délben. Mondanom se kell, hogy pontban tizenkettőkor megemelkedett az első harang. Se előbb, se később. Egy hatalmas kalapáccsal „delet ütöttek” rajta, majd mind az 1500 kilójával kecsesen felszállt az égbe, mintha csak egy játékcsengő lett volna. Mindenki lélegzetvisszafojtva nézte, hogy nem üt-e lyukat a műemlék épületen. Dehogy tette! A darus gyorsan és precízen, nulla kilengéssel elsőre beirányította rendeltetési helyére. Amikor másodszorra ismételték meg a „nagy mutatványt”, ezúttal egy még nagyobb, 4500 kilós haranggal, tudtam, hogy ez nem pusztán a véletlen műve. Ismét egy mentalitásbeli, kulturális különbség szemtanúja lehettem.

Miközben öröm látni, hogy valóban megvalósul a szabad munkaerőáramlás az Unión belül, az eset rávilágít a hazai foglalkoztatás legfőbb problémáira. Arra, hogy nincs megfelelő szakképzés, nem a megfelelő területekre képez a hazai oktatási rendszer. Ennek következtében nem is tud versenyképes lenni a piacon. (Sem a hazain, sem Európán belül.) Az eset rámutat továbbá a precíziós munka hiányára is.

Kétségkívül nem mindennapos feladat a harangkészítés és beemelés. Az említett jelenség azonban egyáltalán nem egyedi. Hiánycikk a pontosság hazánkban. Legyen az bármilyen beruházás, rendre csak azt hallani a hírekben, hogy x hónapot, évet késik, vagy nem megfelelő minőségben épül. Át kell tervezni, vissza kell bontani, stb. Magyarországon túlontúl gyakran alacsonyra helyezzük a lécet és megpróbálunk átbújni alatta. Azon magyar cégeket, termékeket, ötleteket, amelyek mégis megállják helyüket a világban, pont egyediségük és megbízhatóságuk miatt keresik. Ha tehát foglalkoztatáspolitikai alternatívákban gondolkozunk, érdemes a specializációt, a precizitást és pontosságot kiemelt értékként kezelni. Ennek kultúráját, jogszabályi feltételeit idehaza is megteremteni. Ez ugyanis a versenyképesség megteremtésének előfeltétele.