Antal Attila antal@meltanyossag.hu

 

A Beszélő 2010. szeptember-decemberi számában Szigetvári Viktor az eddigi legpontosabban írta körül a legnagyobb ellenzéki párt dilemmáját: az MSZP elbújhat a politikai korrektség elefántcsonttornyába (s ekkor a lassú és biztos eltűnés lesz a sorsa), vagy pedig végre észreveszi azt, hogy kik és hogyan élnek ebben az országban. Vagyis az MSZP-nek fel kell fedeznie a magyar valóságot és kérlelhetetlenül szembe kell néznie annak realitásával, ahhoz, hogy adekvát válaszokat adhasson (sőt, egyáltalán ahhoz, hogy a helyes kérdéseket fel tudja tenni). Nem véletlenül mondja Szigetvári: „Az a benyomásom, hogy Orbán Viktor legnagyobb politikusi erénye az, hogy sokkal inkább tisztában van a magyar társadalom érzelemvilágával és problémáival, mint a magyar baloldal.

Kérdés, hogy valójában hogyan juthat a párt egyről a kettőre? Nos, bármilyen furcsa és talán paradox, de ebben sokat segíthet a populizmus, annak megismerése és felhasználása. Persze ez korántsem azt jelenti, hogy az MSZP-nek populista párttá kell válnia, azt viszont igen, hogy nem szabad csípőből tüzelnie minden populizmusra, hanem meg kell ismernie és értenie a populizmus által felvetett problémákat, s erre kell hiteles és emberközeli választ kidolgoznia. A Méltányosság már többször foglalkozott azzal, hogy a populizmus egyfajta indikátor, ha tetszik társadalmi felkiáltójel, amelyet illik komolyan venni, s egy demokratikus párt is élhet populista eszközökkel. Ezt feszegeti az MSZP-kampányfőnök is: „Értékeidet nem meghazudtoló módon, meggyőződésed tilalomfáit soha fel nem döntve, de sokszor igenis populista módon kell politizálni azért, hogy mandátumot nyerj a felelős, az ország érdekeit szolgáló politizálásra.” Az MSZP-nek tehát alaposan fel van adva a lecke: meg tudja-e érteni azt, amelyet eddig tűzzel-vassal üldözött, s ami a legfontosabb, tud-e belőle tanulni? Nyílván ez nem a Fidesz és a Jobbik által alkalmazott populizmus egy az egyben való átvételét jelentené, hanem egy alapos szemléletváltást és társadalmi érzékenységet. A dolog azonban úgy áll, hogy jelenleg mindezekben a jobboldal sokkal erősebb, mint a bal.