Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az etnikai megközelítésről

A roma kérdés vizsgálható abból a szempontból is, amit Róna Péter javasol. Ő párhuzamot vél felfedezni az amerikai feketék helyzetével, amelyet szerinte akkor tettek sínre a Fehér Házban, mikor megfogalmazták, hogy szükség van egy fekete elitre. Ennek a programnak az eredménye, hogy ma egy félig fekete ember az elnök. Hogy ebben Amerika nem akármilyen teljesítményt ért el, annak bizonyítéka például az lehet, ha összevetjük az etnikailag szintén békés Angliával.

Bár Anglia egy igazán sok kultúrát magába olvasztó, s hozzánk képest lényegesen meritokratikusabb társadalom is, mégis fekete parlamenti képviselője csak 2011 óta van. Mégis micsoda lemaradás ez Amerikához képest? De fekete elitje mindkét országnak van. S hogy mennyire fontos a saját elit, arról meggyőzően érvelt az Angol Szociológiai Társaság 2003. szeptember 3-ai plenárisán Elijah Anderson: The Iconic Ghetto: The New American Color Line című előadásán. Szerinte megnyílhattak a lehetőségek mára a fehér középosztályi státuszú intézményekben a feketék számára, de azért az emlékek között ott van a gettó. Láthatóvá váltak a társadalom minden szintjén, miközben még mindig sok amerikai úgy gondolja, hogy helyük a gettóban volna.

Akár Róna, akár Anderson megközelítését nézzük, feltehetjük a kérdést, hogy miben is különbözik az övék, a magyartól? – Szembetűnő az, hogy etnikumban gondolkodnak, míg a hazai értelmiségünk igencsak fél ettől, és inkább szociális kérdésként kezeli. Nem állítom, hogy csak az amerikai út létezik – melyet egyébként az angol is követ némi késéssel -, és érthetőnek tartom azt is, hogy ott ez miért ment egyszerűbben. Amerikában például minden bűnöző rasszjegyeit beazonosítják, amikor egy rendőrségi felhívás megjelenik a lapokban. Magyarország nem képes ennek tükörképévé válni, hiszen akkor nálunk ilyen jellegű felhívásokat is kellene olvasnunk: „magyar származású bűnözőt keres a hatóság.” De szerencsére a mi társadalmunk ebből a szempontból már integráltabb, nem áll egymástól olyan messze a cigányság és a magyarság (hiszen a cigányok/romák is magyar identitásúnak vallják magukat), mint amilyen messze az amerikai feketék álltak a fehérektől. Ott mégiscsak egyik rassz tartotta rabszolgaságban a másikat.

Ugyanakkor nálunk, az etnikumban való gondolkodási keretet a szélsőjobb karolta fel. Elijah Andersont aligha vádolná rasszizmussal bárki, mert etnikai kategóriákat alkalmaz (lévén egyébként maga is fekete.) Nálunk viszont az etnikai oldalról történő megoldáskereséstől általában megrettennek, mert ez maga után vonhatja a rasszizmus vádját is. Logikailag tehát vagy az a lehetőség adódik, hogy az etnicitás félelmetes nézőpontját szelídítjük meg, és ebben az esetben követhetjük a nyugati receptet, és bátran elindulhatunk a „legyen cigány elit értelmiségi réteg, amely meg tudja oldani a középosztályosodást is” projektet, vagy valami sajátot, eddig nem is ismertet próbálunk ki. Az etnicista elit út – mely tehát nem volna rasszizmus - sem királyi, láthatjuk, optimális esetben is minimum ötven év.

A 3 éves kortól kötelező óvoda, amelyben a szociális problémákat és a szocializációs kérdéseket a többségi társadalom kezébe adjuk, szerintem egy másik út. Lehet, van aki a két eljárásmódban nem lát ellentmondást, és joggal mondhatja, hogy az integrációt, pl. a többségi nyelv megtanítását Nyugaton sem bízzák a véletlenre. Nyugaton is erősödnek azok a hangok – főként az ellenségesnek tartott iszlámmal szemben – amelyek szerint igen korán ki kell emelni a családjukból a gyerekeket, mert csak így lehet elsajátíttatni velük a nyugati értékrendszert. Jómagam úgy gondolom, ez mégiscsak két irány. Balog Zoltán ugyan felzárkózási stratégiáról beszél, de a súlypont mégis inkább azokon a határozott intézkedéseken van, amelyek „felzárkóztatnak”. A felzárkózási paradigma alapja inkább volna az etnikai önrendelkezés.

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!

https://www.facebook.com/pages/M%C3%A9lt%C3%A1nyoss%C3%A1g-Politikaelemz%C5%91-K%C3%B6zpont/94208108737?v=wall

8 Tovább

Az alapítvány újszerűségéről

Tájékoztatjuk blogunk olvasóit, hogy az eddigi visszhangok vegyesek. Természetesen név nélkül, de utalnunk kell néhány elutasító véleményre annak kapcsán, hogy különböző szakértőket és szervezeteket állásfoglalásra kértünk. 

Ezeket a véleményeket - amelyek többsége a mostani helyzet "megoldhatatlanságából" indul ki - értjük, de mégsem értünk velük egyet. A kérdés kezelésében épp ezért idejekorán végiggondoltuk a lehetséges ellenérveket. 

Az egyik ilyen, hogy a mai helyzetben túlságosan elmérgesedett a viszony a kormány- és az ellenzéki pártok között, s ezért semmi remény arra, hogy ők, így együtt közös alapítványt hozzanak létre, vagy egyáltalán: közösen szót váltsanak, s esetleg dűlőre jussanak egymással. Ebben az érvben persze van igazság, de korábbi bejegyzéseinkben ejtettünk már szót más országok példáiról. Azt gondoljuk, ott a megosztottság és a polarizáció kisebb? Ha ezt gondoljuk, rosszul tesszük. 

Viszont az is tény, hogy ott, ahol vannak közös akciók kormány- és ellenzéki pártok között, ott sok az erre "feljogosító" hagyomány. Akik követik honlapunkat, ezekről is értesülnek. Az együttműködési hagyományok, másutt nagyon virulensek és hagyományosan felülírják olykor a pártpolitikát. Ilyen tradíciónk nekünk alig van. Amiből az következik, hogy ha a pártpolitika megosztott, ebből logikusan következik, hogy minden más szféra is az. 

Ez a kiindulóhelyzet. Ezt kell egyelőre tudomásul vennünk. 

Mindez nem azt jelenti, hogy mi olyan ország vagyunk, ahol nincs kiút. Van, csak rendkívül szívós munka kell ahhoz, hogy megértsük, mi több: előbb megismerjük ennek a helyzetnek az össze ága-bogát. 

De most erre csak utalunk, vagy visszautalunk. Ez a Méltányosság Politikaelemző Központ egész működésének centrumában álló (a romaügyi alapítványon is túlmutató) kérdés. 

Most csak kezdeményezésünk "technikai" oldalára utalunk. Pártokat szeretnénk megnyerni az ügynek, de -éppen a hazai sajátosságokból kiindulva - az alapítvány védnökségét szerintünk a legmagasabb közjogi méltóságok töltenék be. Volt köztársasági elnökök és volt miniszterelnökök. Válogatás nélkül. Itt nem bal- és jobboldaliságról, hanem oldalaktól függetlenül megoldandó kérdésről van szó. Akciónk tehát az ő irányukban is megindul, miközben várjuk a témában véleményt nyilvánítani óhajtók kommentárjait.

 A folyamat elején vagyunk. 


 

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!

https://www.facebook.com/pages/M%C3%A9lt%C3%A1nyoss%C3%A1g-Politikaelemz%C5%91-K%C3%B6zpont/94208108737?v=wall

0 Tovább

Egy hídépítő agytröszt

A Méltányosság Politikaelemző Központ által elképzelt romaügyi alapítvány egyedülálló lenne abban a tekintetben, hogy egy ilyen közpolitikai agytröszt, amelyik kifejezetten a társadalom egy rétegének a szociális, gazdasági felemelése érdekében tevékenykedik, még nem létezik Magyarországon. Az alapítvány hidat verne romák és nem romák, valamint a mai kormányoldal és az ellenzék között. Túl azon, hogy az alapítvány szakértői programokat dolgoznának ki, adatokat és kutatási eredményeket szállítanának az Országgyűlés és persze a mindenkori kormány részére, az alapítvány legfontosabb hozadéka az lenne, hogy a politikai elit számára lehetőséget nyújtana az együttműködés kipróbálására. Hiszen, mint azt írtuk, az alapítványban a politikai elit különböző pártokhoz, értékvilágokhoz tartozó prominensei is képviseltetnék magukat.

Nyugat-Európában elterjedtek az olyan agytrösztök, amelyek kifejezetten egy-egy témára szakosodnak. A kisebbségi kérdés minden országban jelen van a közéletben. Azonban ezzel a kérdéssel nemcsak a pártok, hanem a pártok fölött álló (több párt szakértőit magukba foglaló) agytrösztök is foglalkoznak. Ezek közül egyet mutatunk be: a 2008-ban alakult Quilliam Foundationt.

Ez a londoni alapítvány a nagy-britanniai muszlimok integrációja érdekében tevékenykedik, kétfrontos harcot vív az iszlámista törekvések és az iszlámellenes demagógia ellen, és a brit hagyományoknak megfelelően konzervatív és munkáspárti prominensek egyaránt segítik a munkáját. A Quilliam tehát háromszorosan is példaértékű lehet számunkra: egyszerre illusztrálja a kisebbségi kérdés elfogultságtól és tabuktól mentes, kizárólag a tudományos objektivitás alapján történő kezelését, a civil szféra és a politika kapcsolatát (ami azonban nem azt jelenti, hogy a pártok „rátehénkednek” a civil szerveződésre), valamint a nagy pártok közös erőfeszítését egy társadalmi probléma megoldásának keresésében.

A Quilliam alapítói (akik valamennyien egykori iszlamisták, akik kiábrándultak) nyíltan, elfogultságoktól mentesen akarnak beszélni az iszlám és az iszlámizmus viszonyáról. Az egyik alapító, Maajid Nawaz az agytröszt célját így fogalmazta meg: „Meg akarjuk mutatni, hogy az iszlámizmus ideológiája összeférhetetlen az iszlámmal. Másodszor…ki akarjuk fejleszteni a nyugati iszlámot, amelyik otthon van Nagy-Britanniában és Európában.” Hangsúlyozzák, hogy intézetük alapértékei a vallásszabadság, az egyenlőség, az emberi jogok és a demokrácia. Úgy vélik, hogy a muszlimoknak nagyobb önkritikát kell gyakorolniuk, miközben igyekeznek tudatosítani, hogy a muszlim fiatalok körében a „Nyugat-fóbia” terjedése mögött nem valamiféle – a holland Geert Wilders és más iszlámellenes politikusok által sejtetett – nemzetközi összeesküvés áll, hanem társadalmi, gazdasági okok, amelyeket vizsgálni kell, és beszélni kell róluk.

Az alapítók tisztában voltak vele, hogy darázsfészekbe nyúlnak. A radikálisok szemében ők árulók, viszont a bevándorló- és iszlámellenes politikusoktól sem várhatnak mást, mint piszkálódást és megvetést.

Az alapítvány már a nevével is jelzi, hogy hidat akar verni a két világ, a muszlimok és a Nyugat között. Ezért vették fel Abdullah (William Henry) Quilliamnak a nevét, aki a 19. század második felében talán mindenki másnál többet tett az iszlám nagy-britanniai elfogadtatásáért. A liverpooli születésű Quilliam 17 évesen áttért az iszlám hitre, majd ügyvédként lapot alapított Félhold címmel, muszlim intézetet hozott létre szülővárosában, és megalapította Anglia első mecsetét. Az ő példájával akarják illusztrálni, hogy lehetséges békés közvetítés a két kultúra között.

És kik támogatják az agytrösztöt a brit politikából? A lista impozáns. Jelen van Michael Gove, a Cameron-kormány konzervatív párti oktatási minisztere. David Goodhart a Tony Blair-féle „harmadik út” hátországát alkotó Demos agytröszt igazgatója. Giles Anthony Fraser, az anglikán egyház lelkésze is segíti az alapítvány munkáját, aki egyúttal az anglikán egyház megreformálásának is lelkes híve, a melegek és leszbikusok egyházi szolgálatának szószólója.

A Quilliam olyan kérdéssel foglalkozik, amelyik időszerű a brit társadalomban és politikában. Az alapítvány jó példát nyújt arra, hogy különböző hátterű, identitású emberek képesek összefogni egy közös cél érdekében, és megegyezni néhány közös elvben (demokrácia, jogállam, emberi szabadságjogok tisztelete). Mindezt pedig a fejlett brit agytröszt-kultúra támasztja alá.

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!

https://www.facebook.com/pages/M%C3%A9lt%C3%A1nyoss%C3%A1g-Politikaelemz%C5%91-K%C3%B6zpont/94208108737?v=wall

 

 

 

0 Tovább

Miért fordultunk a pártokhoz?

Tegnapi blog-indító bejegyzésünkben minden lényegeset elmondtunk arról, miért tartjuk szükségesnek egy romaügyi alapítvány létrehozását a pártok által, volt miniszterelnökök és elnökök védnökségére bízva. Ma csupán megerősítjük ezt. Amíg a pártok tétova jelzéseik után érdemileg is megnyilvánulnak, hadd nyomatékosítsuk két fő érvünket:

1. Az elmúlt években (a Fidesz kétharmados választási győzelme után) a magyar politika a többségi elv felé mozdult el, ami sokak számára nyilván váratlan az elmúlt két évtized úgynevezett konszenzusos politikája után. Minket ez – sokakkal ellentétben – önmagában nem zavarna. De az önmagát a „győztes mindent visz” elvre építeni igyekvő rendszernek is kell, hogy legyen önmagán túlmutató belső támasztéka. Érteni véljük, hogy a kétharmad nem nagyon akar túlterjeszkedni önmagán, mert úgy gondolja, önmagában is kezelni képes a problémákat, és mert küldetést érez magában a „múlt erőivel” szemben. Azt is értjük, mi több, méltányoljuk is, hogy a kormány oldaláról az elmúlt években roma-ügyben történtek lépések. Látjuk, hogy a kormány igen komolyan veszi ezt a kérdést, s tán bizonyos részeredményeket fel is tud mutatni.

De a hazai roma-probléma túlnő a kormányon. Nem elegendőek tehát a kormányzati kezdeményezések (amelyeket ráadásul az ellenzék folyamatosan támad); a probléma átfogóbb, minden mérvadó pártot magában foglaló megoldást kíván, még ha ennek most – úgy tűnik – nincsenek is meg a feltételei. Nem vagyunk naivak. Egyetlenegy szimbolikus összefogást képzelünk el. Nem gondoljuk, hogy parlamenti és parlamenten kívüli pártok között át lehetne metszeni a kormány-ellenzék törésvonalat. Nem lehet. A romaügy azonban más. Ezt ki kell emelni az ellentétek szövevényes rendszeréből és országos (nemzeti, társadalmi – kinek mi tetszik) üggyé kell tenni.

2. Második érvünk a külső támasztékról szól. Ahogyan a kormánynak belül is szüksége van önmagán túlmutató támasztékra, igaz ez külső vonatkozásban is. Magyarország nem elszigetelt ország, hanem egyrészt az EU tagja, másrészt egy még nagyobb virtuális közegnek – nevezzük ezt globalizációnak – a részese. E globális világban rengeteg szálon kötődünk a külvilághoz, és ennek a külvilágnak olykor pozitív üzeneteket is kell küldenünk önmagunkról, nem csak olyanokat, amelyekből a külvilág elzárkózásunkra következtet. Bármennyire is úgy gondolja a kormány, nem lehet folyton csak szembenállásunkat kifejezni. Olykor arról is tájékoztatnunk kell a nyugati világot, hogy az általuk alkalmazott módszerek számunkra példaadóak és követendőek. Ilyen példának tekintjük az Obama elnök által serkentett Clinton-Bush Alapítványt. Igaz, az alapítvány nem az Egyesült Államok belső problémáinak orvoslására, hanem a nyomorúságos Haiti megsegítésére jött létre, de ha elnézzük Amerika mai végletes politikai polarizáltságát, demokraták és republikánusok permanens gyűlölködését, akkor ennek az alapítványnak nem kellett volna törvényszerűen létrejönnie.

Vagy mégis?

Az amerikai kultúra és az amerikai hagyomány „dolgozik” itt, amelynek fő üzenete, hogy nagy közösségi kihívásokra „nagy” felelet kell?

Vegyék észre a magyar pártok és a magyar társadalom, javaslatunkkal éppen egy ilyen (a legjobb értelemben vett) közösségi megoldást javaslunk, amellyel egy individualizált és parciális ügyek özönében vergődő ország kereshetne új összetartó erőt a maga számára. S itt kapcsolódik össze a romaügyi alapítvány ügye az egész népességgel, romákkal és nem romákkal.

Egy ügy, amelynek felvállalásával megalapozhatjuk a nálunk teljességgel hiányzó társadalmi összetartozást. Elemzőcégünk szavával: a kohéziót. Ezért kezdeményeztük, ezért fogunk kitartani mellette. S ezért kérjük újfent és nyomatékosan a pártokat: nyilatkozzanak!

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!

https://www.facebook.com/pages/M%C3%A9lt%C3%A1nyoss%C3%A1g-Politikaelemz%C5%91-K%C3%B6zpont/94208108737?v=wall

6 Tovább
12
»

Méltányosság-blog

blogavatar

A blogon a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzőinek bejegyzései olvashatók.

Utolsó kommentek