Méltányosság-blog

Zsolt Péter zsolt@meltanyossag.hu

A www.korrektura.hu konferencián, az új médiatörvény ünnepélyes bemutatójának rendezvényén egy nagyon reményt keltő epizód is  történt. Abban a blokkban, amelyben a  közszolgálati  média új igazgatói ültek asztalhoz  (Belénessy Csaba, Jónás István, Medveczky Balázs,  Ókovács Szilveszter) a Duna TV új vezetője arra a  kérdésre, hogy tudják-e mi lesz a dolguk az  elkövetkező években így válaszolt: „Lendvai Ildikó  is  rámondta az üzenetrögzítőmre, meg Orbán  Viktor  is, így hát tudom.”

Kicsit boncolgatnám ezt a választ, és aligha  tévedek, ha azt mondom, hogy nem egy  autokratikus rezsimben elfogadható választ hallottunk. A közönség is rögtön derült, a riporter is úgy érzékelte, a válasz lényege épp a hatalomtól való függetlenség kihangsúlyozása.

Nekem is szimpatikus válasz volt, és talán többet is látok bele a kelleténél, mert:

-          Lendvai és Orbán neve egymás mellé került (persze nem kétséges, hogy Ókovács értékrendjében hol helyezkedik el a két politikus)

- mindketten az üzenetrögzítőjével tudtak csak beszélni (ez arra utalhat, hogy ő maga fontos személy, és nem kell haptákba vágni magát és visszahívni bármelyiket: ugye itt leginkább az Orbántól való függés merül fel a mostani szabályozások és kinevezések kapcsán)

- a válaszoló nem titkolta, hogy elvárásokat akartak érvényesíteni a politikusok rajta (ha ezt titkolta volna, akkor mutatna együttműködést a hatalommal)

- a politika közvetlen/direkt/személyes médiabefolyásolási szándéka önmagában sem EU konform (s valószínűleg Ókovács azzal, hogy ezt azonnal világgá kürtölte, azt is elérte, hogy soha többet nem mernek neki odaszólni telefonon)

A politika mindig, minden rendszerben arra törekszik, hogy az újságírót befolyásolja. Ha tudja a tekintély szavával, megfélemlítéssel, ha nem tudja, akkor kedveskedéssel, ha így sem, akkor hírcsapdákkal. A lehető legjobb kommunikációs technika a minket befolyásolni kívánóval szemben, ha a befolyásolási szándékát azonnal kikiabáljuk.

Furcsa, hogy volt egy 1996-ban kelt médiatörvényünk, ami a legfontosabbnak a politikától való függetlenséget tartotta, mégsem emlékszem olyan médiaelnöki megnyilvánulásra, melyben bármelyik miniszterelnök "leszólásán" élcelődtek volna. Most pedig van egy olyan szabályozás, amelyben az ellenőrző hatóságok politikai kiegyensúlyozottsága megszűnt, a törvény számára a legfontosabbá a „közösségi érték” szolgálata vált (bármit is jelentsen ez), és nem az objektivitás. Mégis van valami újságírói virtus. A végeredmény tehát a törvény és praxis kölcsönös játéka a törvénytervezet kritikája csak lassan bontakozik.

Jenei András jenei@meltanyossag.hu

A 2011. évi költségvetés első olvasatra meggyőzőnek tűnhet, ám jobban szemügyre véve azt lehet mondani, hogy a Fidesz-kormány all-in-t mondott egy kétséges kimenetelű pókerjátszmában. Kvázi megszorítások nélkül kívánja tartani a 3% alatti hiánycélt, mindemellett adócsökkentést hajt végre, ám ehhez többek közt 3%-os, vagy afeletti GDP növekedéssel számol, a költségvetési tartalékot gyakorlatilag üresen hagyja, igen optimista az új adószerkezet bevételi kapacitásait illetően, a magánnyugdíj pénztárakat pedig költségvetési forrásként kezeli.

A 3%-os GDP növekedés igen optimista és ambiciózus cél, V-alakú válsággal számol, azaz nem tervezi be a jövő évi büdzsébe, hogy egy esetleges elhúzódó kilábalás (vagy W-t alakú visszaesés) forgatókönyve is bekövetkezhet a világgazdaságban, tehát egyértelmű konjunktúrát feltételez. Nem számol leminősítéssel sem (pl. a S&P egy lépésre tartja a magyar kilátásokat a bóvli kategóriától), mely esetén gyakorlatilag teljesíthetetlen egy ilyen GDP növekedési cél, márpedig az IMF-el történt szakítás óta Damoklész kardjaként lebeg Magyarország felett ennek lehetősége. Az egyik opció, ami realizálhatja ezt a növekedési kitűzést, az a mezőgazdasági termelés erősödése, mely szektor az idei évben alulteljesített a rendkívül kedvezőtlen időjárás miatt, így kedvező feltételek esetén akár 0,5-0,8%-ot is hozzáadhat jövőre a GDP-hez. Ám egy büdzsé egyik sarokszámát többek közt a jó időjárásra alapozni hazárdjáték.

További aggályokat vetnek fel az új adórendszerből származó források. A 28%-al kevesebb szja-ból befolyó összeget egy optimista, az ideinél 8%-al magasabb ÁFA bevételi várakozással„kompenzálják”. Kérdés továbbá, hogy az egykulcsos, 16%-os szja valóban serkenteni fogja-e a fizetési morált más területeken, illetve lesz-e élénkítő hatása a fogyasztásra? Mivel az új adóstruktúra a magasabb jövedelműeknek kedvez (míg az alacsony jövedelműeket ugyanannyival, vagy kissé többel terheli, mint eddig), ezért a várt belső fogyasztásnövekedést rendkívül nehéz becsülni. Az így zsebben hagyott összeget a lakosság fordíthatja előtörlesztésre vagy takarékosságra is, a prognosztizált belföldi fogyasztás helyett, mely egy pénzügyi válság után, és a hatalmas devizahitel tartozások mellett reális forgatókönyv. Emiatt például a várt GDP-növekedési cél is tarthatatlan.

Az idei költségvetési tartaléknak alig több mint a harmadával számol jövőre az Orbán-kormány. Mindez könnyelműségnek tűnhet annak ismeretében, hogy az amerikai gazdaság és az eurozóna éppen egy deflációs spirál kialakulását próbálja kivédeni, a görög mintájú válság bármikor bekopogtathat Madridba vagy Dublinba, vagy akár említhetnénk a kínai ingatlanlufitól való félelmet is. Magyarország pedig egy kicsi és nyitott gazdaság, mely a világgazdaság legkisebb rezdülésére is reagál, ráadásul az IMF-backup is hiányzik, így védtelen a magyar piac egy spekulációs támadás esetén, melyen egy komoly költségvetési tartalék sokat tompíthatna.

Ám könnyen lehet, hogy az Orbán-kabinet nemes egyszerűséggel a magánnyugdíj pénztárakból befolyó összeggel kíván gazdálkodni egy  kialakuló költségvetési lyuk, vagy vis maior helyzet esetén. A hatalmas, több mint 500 Mrd forintos vagyon komoly kompenzációs alap lehet egy esetleges beavatkozáskor, bár ez az összeg sincsen kőbe vésve, hiszen a kormány 90%-nyi visszatérővel számol az állami alap esetében. Ám ez egyáltalán nem biztos, hogy meg fog valósulni, főleg ha a kormány nem tartja magát ígéretéhez, és a 14 hónapos elvonást meghosszabbítja és költségvetési forrásként kezeli a nyugdíjpénztári vagyont. Szoktak azzal a hasonlattal élni, hogy így az állam kvázi hitelt vesz fel az emberektől, ám ez a szituáció lényegesen aszimmetrikusabb, hiszen egy normális hitelezés esetén a hitelező például eldöntheti, szeretne-e a kérelmezőnek egyáltalán hitelt adni, mely opciót a kormány einstandja kizár. Mindemellett az sem tisztázott, ha mégis hozzányúl az eddig befizetett magánnyugdíj vagyonhoz a kormány, azt később miből szándékozza visszafizetni, főleg a 2010-től kezdődő IMF-EU hitelkeret törlesztése mellett?

A kritikák ellenére a jövő évi költségvetés a lehetőségekhez képest tarthatónak tűnik. Az unió egyik legalacsonyabb hiánycélját tűzte ki célul, mindezt újabb nemzetközi hitelfelvétel nélkül, tehát ha képes lesz a kormány ezt tartani, az komolyat javíthat az ország értékelésén, besorolásán: ezzel az Orbán-kormány gyakorlatilag folytatja a Bajnai-kormány makrogazdasági örökségét, azonban a módszerek és eszközök merőben különbözőek. Annyi bizonyos, hogy a jövő év során eldől, az új kormányt ambiciózus gazdasági elképzelések vezérlik, és képesek lesznek a tervezett költségvetés betartása mellett reformokat is elindítani, vagy csupán a választási ígéretek beváltását alátámasztó intézkedéseket figyelhetünk meg, melyeket esetleg durva megszorítások követhetnek 2012-től, újabb hitelfelvétellel párosulva.