A Malév csődje után még inkább a BKV-re, a sokat szenvedett budapesti tömegközlekedési társaságra irányul az ország lakosainak, főleg a fővárosiak figyelme. Merthogy ketyeg a BKV-bomba – ha nem történik valami komoly fordulat, egy-két hónapon belül leállhat pénz hiányában Budapest tömegközlekedése, szól a vészharang. Küszöbön áll a második negatív szenzáció?

Igaza van –  akarom mondani, igaza volt Giró-Szász Andrásnak, amikor is még elemző korában megállapította, hogy az előző nyolc évben a balliberális kormányzat kudarcot vallott az emberek státuszbiztonságának, komfortérzetének a megeteremtésében. Magyarul, az MSZP-SZDSZ mind kevésbé tudta biztosítani a közszolgáltatások rendezett működését. De – és ez is igaz – “2002 és 2010 között, így Gyurcsány Ferenc kormányzása idején a Malév gépei még le és felszálltak”, ahogy azt a  Demokratikus Koalíció megállapította. A második Orbán-kormány nevéhez kitörölhetetlenül fog tapadni a MALÉV megszűnése.

A Malév csődje ettől még kellemetlen, ezreket érintett a felső-, és a középosztály tagjai közül, nem is mutatott jól a TV-híradóban, de a mindennapi rutint alig érinti.

Nagyon nem ez lenne a helyzet a BKV esetleges leállása esetén. A nyilvántartások szerint a BKV 2010-ben 1,374 milliárd utast szállított, a BKV csődje tehát katasztrofális következményekkel, nagy káosszal, gazdasági kárral fenyegetne. Ebből következik, hogy a kormány számára súlyos politikai kihatásokkal is járna a BKV leállása. A Fidesz elővehetné ugyan az „előző nyolc év a hibás” kommunikációs panelt, de ez nem vigasztalná a hoppon maradt utasokat.

Hivatkozhatna a Fidesz-kormány arra is, hogy nem az ő, hanem a fővárosi önkormányzat tulajdonában van a BKV, így Tarlós István főpolgármesternek kell viselnie a felelősséget. Ám ez sem lenne túl ütős érv, lévén, hogy a Fidesz irányítja Budapestet – is. A politikai felelősségtől ezért aligha menekülne meg a kormánypárt, és jó okkal volna miért tartania a választópolgárok haragjától. Ugyanis a BKV-csődje, meglehetősen kíméletlenül, azt üzenné: az Orbán-kormány még arra a szerény teljesítményre sem képes, amire elődjei igen: jól-rosszul, de az ő idejükben még jártak a buszok, a metrókocsik, a villamosok. A BKV leállás erőteljesebb és hatásosabb Fidesz-ellenes kritika lenne minden eddigi ellenzéki érvelésnél. Ráadásul Európában sem nagyon találunk példát, hogy a hatalom – a sztrájkot leszámítva –még a tömegközlekedés biztosítására is képtelen volt.

Ha csak a politikai racionalitást nézzük, nem mondhatunk mást: egy ilyen hatalmas öngólt egyszerűen nem engedhet meg magának a Fidesz-kormány. Függetlenül attól, mit gondol egymásról Tarlós és Rogán Antal, vagy éppen Matolcsy György, a BKV csődjéből adódó tekintélyveszteséget viselniük kellene. De leginkább Orbán Viktort érintené legkényelmetlenebbül, aki elérte, hogy az általa vezetett állam mind több és több területre terjesztette ki befolyását az elmúlt másfél évben, így nehezen tudná azt mondani, hogy „ ehhez nekem nincs közöm”.

Éppen ezért úgy vélem, hogy valamiféle megállapodás, vagy újabb rövid távú megoldás lesz a BKV-t illetően. A főváros már intézkedett annak érdekében, hogy a többi szolgáltatás kárára életben tartsa a BKV-t. Bár nem biztos, hogy kielégítő lenne az a politikai teljesítmény, amelyik a BKV csődjének elkerülésével, nem pedig a szolgáltatási színvonal emelésével dicsekszik majd. A Fidesz szerencséjére még van bő két év arra, hogy bebizonyítsa: a tömegközlekedés ügyében nem csak a csődbiztosi szerepre képes.