Képzelt Riporter (KR): A második naphoz érkeztünk. Az általatok ajánlott könyvek kapcsán volt hozzászóló, aki szerint itt valami "Olvasó Nép" mozgalom indul; fogalmam sincs, ez volt-e a szándékotok. Más viszont azt írta, hogy 6 ajánlott könyvetek közül 3 felkeltette a figyelmét, s azokat máris megrendeli. 6:3 - nem is rossz eredmény, bár hagyjuk a sporttörténelmet... Ma ismét ajánlatokat kérek tőletek. Ezúttal a filmek világáról szeretnélek kérdezni benneteket. Azt kérem, ajánljatok filmeket a publikumnak, s persze indokoljátok is meg, miért azt ajánljátok, amit. 

A Remény rabjait ajánlanám Tim Robinsal és Morgan Freemannel. Rávilágít arra, hogy szabadságunkat senki nem veheti el tőlünk, hiszen „belül hordjuk”. Szabad lehetsz fogságban és fogoly a hétköznapokban. Végső soron rajtad áll, melyik utat választod. Nincs olyan fal, amelyen képzeletünk ne lenne képes áthatolni. Erről szól a kedvenc, kihagyhatatlan részem is: http://youtu.be/7cCVVCXNHyI Borzasztó fontos a kreativitás és szabadon gondolkodás. Ez az elemzői szabadság egyik legfontosabb eleme. Nincs olyan elmélet amelyet – megfelelő érvekkel alátámasztva – ne lehetne megkérdőjelezni. Erről a filmről egyébként egyre többször Magyarország jut eszembe. Egy olyan országban, ahol felváltva négy évente elnyomottnak érzi magát a társadalom egyik fele, nagyon nem ártana megérte(t)ni, az ember fejben szabad, nem papíron. Azaz elsősorban nem a törvényekből ered a szabadság, hanem a mentalitásból. Egy amerikainak ezt nem kell magyarázni, mégis önti magából Hollywood az ilyen filmeket. Idehaza kellene, mégse születik egy se.

A BBC műhelyéből kikerült Lark Rise-tól Candlefordig című sorozat ajánlom, amelyik megértő nosztalgiával ábrázolja a 19. századi vidéki Angliát. A festői szépségű angol tájon minden tökéletes, akár a mesében: zöld rétek, zsúpfedeles házikók és gondosan ápolt hagyományok között zajlik a falu, Lark Rise lakosainak élete. A falusi lánynak nem könnyű a beilleszkedés a modern világot jelképező kisváros társadalmába. A derű, a tiszta szív és a hagyományokhoz való ragaszkodás azonban átlendíti a nehézségeken – a nézőt pedig négy évadon. http://www.youtube.com/watch?v=H4gsD78eahg

Az Elnök különgépét ajánlom. Az 1997-ben bemutatott mozifilm bizonyítja: igenis lehetséges politikai filmekkel közönségsikert aratni. Igaz, a készítők  nem bízták  a véletlenre a dolgot. A sztori (terroristák túszul ejtik az emerikai elnök gépét, köztük magát az elnököt is) eleve figyelemfelkeltő volt, s a film végig kellő izgalomban tartja a nézőt. A főszereplő is kellő húzónév volt már: a Star Warsban debütált, de ekkora már nemzetközi sztárnak számító Harrison Ford vállalta az elnök szerepének megformálását. Figyelemreméltónak tartom  a film azon üzenetét,  hogy a fő politikus itt nem egy korrupt alak, hanem egy hős, aki az életveszélyt is vállalva száll szembe a terroristákkal.

A hazafias, diadalmas csengésű filmzenét a republikánus Paul Ryan alelnök-jelölt bemutatásakor is felhasználták a 2012-es elnökválasztási kampányban.

Huszárik Zoltántól a Szinbádot ajánlom. Mi mást lenne stílusosabb nézni a karácsonyi zabálások (és gagyifilmek) forgatagában, mint a Krúdy remekét vászonra vivő Huszárik-alkotást? Kérem szépen, aki még nem látta Szinbád és Vendelin mesteri kettősét, az nem látott semmit, és hát ki ne szeretett volna – még ha csupán pár óráig is – Szinbád (vagy Latinovits Zoltán) lenni? Tavalyi kadarkát ajánlok hozzá, például a Mauer Oszkár „1880” kiváló, s hogy miért? Ugyanis ez a szám a szőlőtőke születési idejét jelöli – bizony, 132 éves tőkékről élvezhetjük a nedűt – mely a filmmel együtt egy másik korba kalauzol bennünket.

Az említett részlet:

http://www.youtube.com/watch?v=TnEn-P7z_3Y

Gabriele Muccino-tól A boldogság nyomában című filmet ajánlom. Nálam könyvben és zenében lehet vita, de filmben egyetlen alkotás viszi toronymagasan a pálmát, ez pedig a Will Smith főszereplésével készült A boldogság nyomában című alkotás.  Az igaz történeten alapuló film amilyen egyszerű olyan nagyszerű: egy egyedülálló apa embertelen, vagy ha úgy nézzük, nagyon is emberi küzdelmét mutatja be, nagyvárosi utcák, metrók, hajléktalanszállók és nagymenő brókerek árnyékában. A férfi magányát és az egzisztenciális biztonságért folytatott kilátástalan harcát mindössze két dolog enyhíti: fia feltétel nélküli bizalmon alapuló szeretete és a jobb sors elérhetőségébe vetett rendíthetetlen hite. A film mindent megad a nézőnek, amit csak elvárhat: drámát, humort, érzelmeket és nem utolsó sorban tanítást, ha úgy tetszik „nevelést”. Ezt a „nevelést” a film tételmondata sűríti össze, melynek szerintem minden apa-fiú kapcsolatban el kellene hangoznia (lehetőleg minél többször):

„Ne higgy annak, aki azt mondja, nem vagy rá képes! Ha van egy álmod, ne mondj le róla! Ha valaki nem tud valamit, azt szeretné, ha te sem tudnád. Ha akarsz valamit, tegyél érte! Ennyi!”

http://www.youtube.com/watch?v=SUW3tXquvWc

Bernardo Bertolucci (tudják, aki a XX. század-ot vagy az Utolsó tangó Párizsban-t is rendezte): Oltalmazó ég című 1990-es filmjét ajánlom. A maga idejében – s ezt illő leírnom – nagyon sok kritikát kapott - különösen a zárójelben említett két klasszikussal összevetve. Nekem azonban kedves filmem. A mű alapjául szolgáló regényt Paul Bowles írta; szerintem a film jobb és fülledtebb, mint a regény. Egy harmincas házaspárról szól, akik házasságuk kiürültsége miatt Afrikába utaznak, s ott igyekeznek helyrehozni azt. Azazhogy a film talán éppen arról szól, hogy nem is olyan nagyon igyekeznek. Vagy inkább nem tudják. Az időn kívül élnek. Aki megnézi, valódi „művészfilmre” készüljön: a ritmus döbbenetesen lassú, a régi nagy filmes iskola szabályait követi. A mostanában megszokott gyors vágások és snittek teljesen hiányoznak; hosszú jelenetek, az arcokról csorog az izzadtság, feloldozás pedig sehol, legfeljebb a bölcs narrátortól kapunk némi reményt. A film azért is érdekes, mert – megítélésem szerint – ebben látható a filmtörténet egyik legszebb „erotikus” jelenete. (Az idézőjel nem véletlen). A filmben egy hosszabb bicikli utat követően jön. Akkor, amikor a John Malkovich által alakított főszereplő megmutatja a számára kedves hegyet filmbéli feleségének, Debra Wignernek. Ez a jelenet boszorkányos és ebben sűrűsödik minden! Meg is mutatnám Önöknek, de YouTube-on 18 éven felülinek minősül. Így csak a film előzetesével szolgálhatok. 

http://www.youtube.com/watch?v=d04GvfF0TKQ