Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

6x6 - A Méltányosság karácsonyi sorozatának hatodik (záró) napja

Képzelt Riporter (KR): Kedves Olvasók! Ma az utolsó kérdést teszem fel a Méltányosság elemzőinek. Kérlek benneteket, a sorozat végén válasszatok egy idézetet, amely kifejezi a saját ars poeticátokat! Ne fűzzetek hozzá értelmező megjegyzéseket; ezúttal a szövegek beszéljenek önmagukért! Köszönöm a 6x6 sorozatban való közreműködéseteket! 


"A politika a hajlékonyság művészete. Amint elfoglalsz egy merev pozíciót, már bajban vagy." (Norman Mailer)

"A tévedés sosem az igazság ellentéte, hanem az ellentétes igazság elfelejtése". (Blaise Pascal)

"Sokkal több van, ami összeköt bennünket, mint ami elválaszt." (John F. Kennedy)

„Csak a tapasztalat vezéreljen bennünket! Az ész félrevezethet!” (John Dickinson)

„Az élet kegyetlen, és benne csak a kitartóak és fáradhatatlanok érvényesülnek. Akik – legyenek országok, vagy egyének – elszalasztják a lehetőségeiket, tegyék ezt akármilyen érthető okból, vagy kifogásból, a játékon kívülre helyezik magukat” (Zoran Đinđić, 2003-ban meggyilkolt szerb miniszterelnök)

"Egy nemzet igazi ereje nem gazdagsága mércéjéből és serege hatalmasságától, hanem eszméinek kiapadhatatlan erejéből fakad." (Barack Obama)

0 Tovább

6x6 - A Méltányosság karácsonyi sorozatának ötödik napja

Képzelt Riporter (KR): Ma van az 5. napotok. Tegnap arról kérdeztelek benneteket, miért tetszik nektek egy mások által írott szakmai szöveg. Ma még bonyolultabb terepre invitállak titeket: a politikáról vallott felfogásotok érdekelne. Vehetitek a feladatot tréfásan vagy komolyan, de attól tartok, nem kerülhető meg, hogy a politikai elemzők végiggondolják: mit gondolnak a politikáról? Milyen a ti politikaképetek?

Ez egy emelkedett eszme, mely keresetlen elvek kegyetlen rendszere. Eszementen keresek vele s benne szellemet, emelt fejet, nemzetet, Felettes s nem Szent Szellemet, kerek szerkezetet…embert. Mely ellenszere lehet rendszereknek melyek emberekre leselkednek, esetleg Nemzetfejeseknek. Eme decemberben, jeges hetekben emeld sered erre, leld kedvedet s elvedet benne.

Demokratikus körülmények között a politika meglátásom szerint leginkább egy hatalmas pókerjátszmához hasonlítható. Eme játszmában a képzeletbeli óriási asztalnál helyet foglaló szereplők blöffölnek, taktikáznak, helyezkednek, tétet emelnek, lapokat dobnak, és ami a legfontosabb: nem magányos harcosként próbálnak nyerni, hanem összejátsszanak egymással, interaktív stratégiákat használnak az ellenfelek kisemmizésére. Persze olykor veszítenek a játékosok, máskor nyernek, de –ideális esetben– feltétel nélkül elfogadják az alapszabályokat, vagyis egy royal flush-t sosem ír felül két pár, egyikük sem követel új leosztást, ha használhatatlan lapokat kapott. Egész egyszerűen azért nem, mert mindenki tisztában van vele, hogy szabályok nélkül bárki beszorulhat az „örök vesztes” pozíciójába és a játék harccá alakulhat, ami túl nagy kockázat a szereplők számára. A politikus tehát a lehető legnagyobb téttel (emberi sorsok, nemzetek jövője) bíró pókert „játssza”, melyben a hideg ráció és a zsigerből jövő intuíció nemhogy nem kizáró, hanem épp ellenkezőleg, egymást kiegészítő erények.

A politikai elemző pedig az a kibic, aki az asztal körül sertepertél és igyekszik belepillantani a játékosok kártyáiba, melyeket csak ők maguk és azok ismernek, akiknek ezt lehetővé teszik. Mindazonáltal ismerünk olyan elemzői szerepfelfogásokat, amelyek megelégszenek csupán az események tényszerű vagy éppen elfogult kommentálásával, a közönségnek történő elmagyarázásával. Félreértés ne essék ez is nemes feladat, de azért egy elemző ennél jóval többet is tehet: évekre (évtizedekre) visszamenőleg analizálhatja a játékosok stílusát/stratégiáját, megfigyelheti mimikáját, testbeszédét és egyéb megnyilvánulásait. Mindezekből végül olyan információs puzzle-t rakhat össze, amelyből már a logika erejével következtetheti ki, hogy kinél milyen lapok vannak, s ezt tárhatja a „nézők”, a társadalom elé. Ha ez minden esetben nem is kivitelezhető teljes mértékben, de szerintem politikai elemzőként ennél nem érdemes alább adni.

Módom volt elemző-kollégáim válaszait előbb látni, mint ahogy a magam válaszát megírtam volna. Elsőre elkapott a hév, hogy – Jenei kollégámhoz hasonlóan s a szilveszterhez közeledve – magam is eszperente nyelven csevegjek…Aztán letettem erről: kollégám talentuma mellett eltörpülne szerény eszperentém. Ráadásul szilveszteri vendégeink között lesz egy eszperente-géniusz. Mi van, ha észreveszi gyönge utánzatomat…Maradok tehát a kaptafánál, s visszautalom az olvasót sorozatunkban adott első válaszomhoz, amikor Daniel Arrase: Festménytörténetek című könyvét ajánlottam. (Remélem, volt olvasó, aki felfigyelt ajánlatomra s beszerzi ezt a remek kis művet). Könyvének 218. oldalán találtam pár nagyon is témánkba vágó, szép mondatot a magam politikaképének illusztrálására: „Ha nem tudjuk pontosan, hogy mit keresünk, akkor talán lehetőségünk kínálkozik arra, hogy valami váratlanra bukkanjunk. Nagy jutalom meglátni valami olyasmit, amit nem vártunk.” Nos, valahol itt látom a lényeget. A politológusnak/politikai elemzőnek – felfogásom szerint – nem mindig kell tudnia, mit is keres. Más szóval: nem szabad mindig kész válaszokkal rendelkeznünk, ellenkezőleg: maximálisan nyitottnak kell lennünk a politika által felvetett kérdésekre. A politika váratlansága ugyanis az elemzőnek haszon, nem pedig nyűg. Sokszor éppen ezt a nyitottságot hiányolom a hazai közéletből – aztán meg csodálkozunk, hogy miért ilyen „zárt” és „megosztott” társadalomban élünk. Számomra tehát a politikában a váratlanra, az addig nem ismertre való rábukkanás a döntő; a politika tudományos kutatása pedig azt jelenti, hogy erről a rendkívül bonyolult, változó és sokrétegű világról minél több újdonságot tárjak fel és írjak meg.   

Demokratának lenni, nem csak annyit tesz, mint a sokat idézett sor Bibótól. Demokrata az, aki a másikat is annak tekinti, pontosabban, aki a másikat kizárja a politika terepéről, az nem demokratikusan jár el. Társasjátékozás közben sem azt mondjuk a másikra, ellenfél vagy ellenség, hanem játékos, vagy játszótárs. S habár a politika nem állítható párhuzamba a „Ki nevet a végén”-el, annál fontosabb, hogy mindig hagyni kell „visszautat” az ellenfélnek. Nem lehet a megsemmisítésére játszani. A kocka előbb utóbb fordul, kormányból ellenzék, ellenzékből kormány lesz, ez a dolgok rendje. Néha mintha elfelejtenék a politikusok, és így választóik is ezt. Nem tudom legitimálni az „igen de” politikát. Azt a típusú politizálást, ami mindig azzal indokolja cselekvéseit, hogy igen, de a kormány/ellenzék így meg úgy. Tudni kell elengedni történeteket. Tudni kell gesztusokat tenni. S a politikai elemzésben? Nem az az érdekes ki mond valamit, hanem, hogy miért. A politikát mindig érdekek és sokszor a külvilág felé láthatatlan egyességek mozgatják. Sokszor nem lehet „névértéken” venni, szó szerint értelmezni. Inkább azon kell elgondolkodni, milyen szándékkal mond valaki valamit, miről akar meggyőzni. Ha ezt sikerül „dekódolni”, akkor már elindulhatunk a saját alternatív értelmezésünk útján.    

Vaszilij Jan: A jégmezők lovagja című életrajzi regényében szerepel egy ötszavas intelem a fiatal és heves Alekszandr fejedelem felé, amelyet minden újító szándékú államférfi figyelmébe ajánlok: „szelíden szelídíts, soha ne heveskedj”. Az újítás, amelyik a hagyományokat nem veszi figyelembe, és nem szívvel, hanem hideg ésszel akar nevelni, a korábbinál is rosszabb állapotokat teremt(het). A politikai cselekvés esszenciája, hogy a közösségi célokhoz a megfelelő időben és helyen a rendelkezésre álló eszközök közül a céloknak leginkább megfelelő eszközt rendeljük. Ilyenkor jól jöhet a politikai döntéshozó számára egy politikai elemző. Mert ahogyan Sólem Áléchem írta, „a legjobb lónak is kell ostor, a legbölcsebb embernek is jótanács”.

Fontosnak tartom annak vizsgálatát , miért születnek olyan döntések, amilyenek – mely érdekcsoportok, milyen politikai eszmék hatnak egy-egy konkrét, akár napi döntés meghozatalára. Rendkívül izgalmas kérdés, amikor a döntéshozók (törvényhozók) pénzt osztanak szét, mert ekkor dől el, mennyi jut oktatásra, egészségügyre, a bajban lévők, az elesettek megsegítésére, vagy éppen utak felújítására.

A politika egy rendkívül izgalmas dolog is  – kalandfilmbe illő izgalmak kísérik azokat a folyamatokat, amelyek során egyik-vagy másik csoport felülkerekedik egy pártban, egy intézményen belül, vagy akár egy országos választáson.

A politika tehát egy olyan, meglehetősen bonyolult rendszer, amelyben született döntések jelentősen kihatnak az adott közösség életére – szerencsés esetben a politika jó keretül szolgál egy adott ország virágzásához, legrosszabb esetben viszont véres polgárháborúhoz, felkeléshez is vezethet egy rossz politika. Nézetem szerint tehát az állampolgároknak– már gyerekkorukban– fel kell ismerniük, meg kell tanulniuk, hogy a politika nemcsak rosszra, de jóra is használható. A recept pedig: minél több felkészült, jó képességű politikust kell megválasztanunk. Ez azonban nem megy tanulás nélkül, ennek mikéntjét már az iskolában, és a szocializáció más szinterein is el kell kezdeni elsajátítani.

0 Tovább

6x6 - A Méltányosság karácsonyi sorozatának negyedik napja

Képzelt Riporter (KR): Ma a 4. naphoz érkeztünk, Mint ahogy tegnap már jeleztem, az első három nap "műveltségi" kérdései után mostantól szakmaibb kérdéseket kaptok, elvégre mégis csak politikai elemzők vagytok. Azt már tudják az Olvasók, milyen könyveket, filmeket és zenéket kedveltek, azt azonban még nem, mi a véleményetek saját szakmátokról. Persze nem kérem, hogy részletes értékeléseket adjatok. S azt sem, hogy sokat beszéljetek arról, mit tartotok kevésbé jónak benne. A pozitív szemlélet jegyében először azt kérem, válasszatok egy elemző/cég által írott dolgozatot, s mondjátok el, miért kedvelitek, miért hatott rátok.

Ferge Zsuzsa neves szociológus a Mozgó Világ novemberi számában Európa legönzőbb társadalmának nevezi a magyart. De nem túlzás ez? Szerinte nem, idézem: „Kutatások mutatják, hogy 1990-re Európa legönzőbb országa lettünk. Tehát különböző mérések bizonyítják, mennyire individualisták és önzők voltunk már akkor is, és mind a mai napig Magyarország az az ország, amelynek polgárai saját egyéni, személyes érdekeiket minden más elé helyezik.” Ha Fergének igaza van,akkor még inkább érthető, milyen keserves folyamat ennek az országnak a lakóit olyan közös célok felé terelni, amelyekben a többség egyetért.

Egy politikai elemző számára azt gondolom alapvető, hogy tudjon különbséget tenni abban, hogy amit leír, műfajilag hová tartozik, még ha ez elsőre furcsán is hangzik (hiszen ez egy „politikai elemzés”, mondhatná). A Politikatudományi Szemle 2008. 2. számában jelent meg direktorunk, Csizmadia Ervin egy gondolatébresztő munkája „A politikai elemzés mibenléte” címmel (XVII/2. 29–47. pp.), mely mélyrehatóan foglalkozik a kérdéssel, és azt gondolom, a figyelmes olvasó megfelelő választ is találhat magának – még ha nem is kizárólag a tudományos töprengés érdekli belőle. Ha pedig már arra járt a kedves olvasó, ajánlom szíves figyelmébe a következő (harmadik) számban helyet kapó vitát, ahol Szalai Erzsébet vitaindítójában az értelmiség és a rendszerváltás problematikájával foglalkozik, és egy kiváló diskurzus kerekedik belőle a PtSz hasábjain, ami számomra meghatározó élmény volt. Csakis reggel, frissen, egy feketetea mellé ajánlom.

http://www.poltudszemle.hu/szamok/2008_2szam/2008_2_csizmadia.pdf

http://www.poltudszemle.hu/szamok/2008_3szam/2008_3_szalai1.pdf

http://www.poltudszemle.hu/szamok/2008_3szam/2008_3_boda.pdf

http://www.poltudszemle.hu/szamok/2008_3szam/2008_3_csizmadia.pdf

http://www.poltudszemle.hu/szamok/2008_3szam/2008_3_kovach.pdf

http://www.poltudszemle.hu/szamok/2008_3szam/2008_3_tolgyessy.pdf

http://www.poltudszemle.hu/szamok/2008_3szam/2008_3_szalai2.pdf

Mellár Tamás Válaszút előtt a makroökonómia? című tanulmányát ajánlom, mely a Közgazdasági Szemlében került publikálásra. Miért pont ezt? Legfőképpen azért, mert azt láthatjuk, hogy 2008 óta megkérdőjeleződnek a nemzetek gazdaságpolitikáját meghatározó legfontosabb közgazdasági alapvetések is, Mellár pedig éppen ebben a zűrzavarban igyekszik írásával „rendet tenni”.  Vizsgálódásának kiindulópontja, hogy a legújabb globális válságot lényegében az eddigi makromodellek szinte teljes mértékben képtelenek voltak előre jelezni, ergo kudarcot vallottak (ez aligha vitatható). A kérdés csak az, hogy a jelenlegi modellek ezen hiátusa valamiféle célzott „javítással” kiküszöbölhető-e, avagy a makroökonómia nem spórolhatja meg a gyökeresen új elméleti irányzatok „kihordását”.  A tanulmány egyik legfontosabb pozitívuma, hogy a válaszkeresés közben a szerző nem hagyja figyelmen kívül az elmélettörténetet sem, vagyis történeti kontextusba helyezi a kérdést. Hogy végül Mellár milyen választ ad erre a tudományosan igen húsbavágó és gondolatébresztő felvetésre, azt az alábbi linkre kattintva megtudhatja.

http://epa.oszk.hu/00000/00017/00172/pdf/02_mellar.pdf

Természetesen rengeteg kiváló tanulmány van, ami hat az emberre. Úgy szoktam mondani, hogy a jó tanulmány attól jó, hogy visz tovább egy másikhoz, a rossz ellenben ott hagy, ahol addig is voltam. A sok-sok kiváló dolgozat közül Melegh Attila, történész A magyar és a globális ötvenes évek című dolgozatát ajánlom, amely kifejezetten friss: most októberben jelent meg. Szemlélete közel áll a magaméhoz, s bízvást mondhatom: cégünk szemléletéhez is. Mit is mond ugyanis a szerző? Azt, hogy a globális nézőpontot elemzéseink során nem csupán – mint valami divatosat - érvényesítenünk kell, hanem más szemlélet egyszerűen nincs is. Itthon ez korántsem megszokott gondolat. Magyarországon – írja a szerző - mindeddig két narratíva (az egyiket nacionalistának, a másikat antinacionalistának nevezi) hadakozik egymással, ám mindkettő ”érvénytelen globális tükörben”.  Azt én teszem hozzá, hogy az antinacionalista nézőpont automatikusan nem jelent globális nézőpontot is, legfeljebb valaminek a tagadását. A globális nézőpont voltaképp ebben a mondatban összegezhető: „Nagy szükség van arra, hogy szép lassan és módszeresen úgy rakjuk össze saját múltunkat, hogy mellétesszük a világ hasonló és kapcsolódó eseménysorait és folyamatait”. Mindezt az 50-es évek kapcsán mondja a szerző, s az olvasó meglepődik, hiszen ő eddig azt hitte, a sok könyv és tanulmány után mindent tud a „Rákosi-korszakról”. Pedig dehogy. Melegh döbbenetes tényekkel és információkkal szolgál arról, a mi diktatúránk idején mi minden történt a világ különböző pontjain. S ezekkel mintha azt mondaná: ami nálunk történt, nem is olyan egyedi. Vagy legalábbis nem kiszakítható nagyobb összefüggésekből. Tisztelet és megbecsülés a szerzőnek szemnyitogató gondolataiért.  

http://www.meltanyossag.hu/files/meltany/imce/magyesglob.jpg


Igazán rejtelmes és izgalmas írás A féltudású magyar elit, ami Publius Hungaricus írói álnéven jelent meg 2007-ben. Azóta is minden olvasásánál hatalmas képzeletbeli púpok keletkeznek a fejemen, ahogy virtuálisan falba verem, annyira telitalálat ez a szöveg. Ugyan csak egy írást lehet ajánlani, mégis azt mondanám, ez a tökéletes (elő)olvasmány Bokros Lajos A reformok kritikus tömegére való ráhangolódásra. Aki, ezt elolvasta, és túl van a „fej falba vágós” reakción, azonnal olvassa el az idézett művet is, mert kéz a kézben járnak. De miről is szól, és miért kellett az írói álnév? Talán azért, mert kellemetlen igazságot mond ki. Lerántja a leplet a magyar politikai posvány minden szereplőjéről, és arcunkba ordítja (tényleg!) a király meztelen. Miért tartunk ott ahol, és hogyan jutottunk ide? – teszi fel a kérdést az elemzés. Hogyan maradtunk le ennyire a térséghez képest? Netán társadalmi problémáink felszámolásával voltunk elfoglalva az utóbbi húsz évben? Dehogy. Még csak fel sem térképeztük őket. Hát akkor hogyan? Úgy, hogy Magyarország szélsőségesen elitvezérelt ország, és a fejétől bűzlik a hal. A magyar elit ugyanis mai napig a nyolcvanas években szerzett tapasztalataiból él. Csakhogy ez már nem hogy a tudás non plus ultrája, hanem édes kevés egy radikálisan megváltozott világban. „Miközben a közemberek a kilencvenes években óriási teret nyerő nagy külföldi cégeknél vagy azok talpon maradó hazai konkurenseinél elsajátították (mert el kellett sajátítsák) szakmájuk nemzetközi színvonalát, addig az elit döntő többségét semmi sem kényszeríttette hasonló fejlődésre. „ És hogy mi az eredmény? „Nincs egyetlen normális közéleti vita. Nincsenek a tényekhez ragaszkodó, bátor és következetes közszereplők és orgánumok. Nincs, aki rámutatna, hogy annyira azért mégsem egyediek a problémáink. Nincsenek gondolatok, amik a magyar határokon túl is izgalmasnak bizonyulnak. Nincs egy szakma, amelyik folyamatosan világszínvonalat termelne. Nincs minőség, stílus és ízlés.” És, hogy miért ajánlom az írást? Mert szomorú módon, napokon belül 2013 lesz, és nincs változás. E lenyűgöző írás pusztába kiáltott szónak bizonyult. A szövegben leírtak gyakorlatilag mai napig érvényesek. Érdemes tehát újra felfedezni magunknak.      

Az Athena Intézet 2012-es Belföldi extremizmus – Kritikus incidensek Európában 1990-2010 című jelentését ajánlom. A szélsőséges mozgalmak és magatartásformák kutatása manapság hálás dolog az elemzők számára. Talán egyetlen más irányzatról sem született annyi elemzés, mint az extremista mozgalmakról (s mint tudjuk, ezen a körön belül a paletta igen széles, a szélsőjobbtól a szélsőbalig, a radikális fundamentalista szervezetektől a szélsőséges állatvédőkig). Azonban a legtöbb elemzés a hagyományos történelmi szemléletmód, a napi publicisztika és a felületes moralizálgatás háromszögén belül marad, többnyire komparatív vizsgálatok, a nemzetközi folyamatokra reflektálás nélkül. Egyáltalán, minden ilyen elemzés kapcsán felmerül a kérdés: az elemző tudja-e, mit is vizsgál tulajdonképpen? A szélsőséges szervezetek, ún. „gyűlöletcsoportok” kutatására alakult Athena Intézet dolgozatát ajánlom minden olyan szakértő vagy laikus olvasó figyelmébe, aki egy módszertanilag megalapozott, empirikus adatokkal alátámasztott, és a hazai publicisztikai színvonalon felülemelkedő tanulmányt szeretne olvasni az Európai Unió kohéziójára leselkedő legnagyobb veszélyről, a „gyűlöletcsoportok” aktivizálódásáról.

Itt olvasható: http://www.athenaintezet.hu/pdf/Belfoldi_extremizmus_Kritikus_incidensek_Europaban.pdf Az Athena Intézetről többet megtudhat itt.

0 Tovább

6x6 - A Méltányosság karácsonyi sorozatának harmadik napja


Képzelt Riporter (KR): Elérkeztünk a sorozat 3. napjához. Tegnap filmeket ajánlottatok, és igazán széles palettán mozogtatok. Ma újabb terület, a zene felé mozdulunk el. Egyben jelzem: ez az utolsó "nem szakmai" kérdésem hozzátok. Holnap már más irányt veszünk. Most viszont azt kérem tőletek: bármilyen műfajban, bármilyen korból, bármilyen stílusban ajánljatok olvasóitoknak zenéket. Kedves elemzők: kedvenc zenétek? 



Mi más lehetne, mint A Paradicsom meghódítása film betétzenéje Vangelistől! Az ember beleborzong, ha hallja, s szinte látja maga előtt a széltől dagadó vitorlákat! A film nálam zátonyra futott, mint egykor a Santa Maria, de a zene túlélte. Itt hallgatható: http://www.youtube.com/watch?v=Unt8tZPq5C0

Bartók Béla Román néptáncok című darabját ajánlom. Bartókot  – akit a Wikipedia angol nyelvű szócikke  a XX. század egyik legnagyobb zeneszerzőjének tart  – többek között az egyetemes, népek közötti barátságot fontosnak tartó szemlélete miatt tisztelem. Ő respektálta más népek kulturáját, így a szomszédos népek népzenéjét is gyűjtötte, és ez a Trianon utáni magyarországi hangulatban nem volt magától értedődő cselekedet. Ez a más népek iránti tisztelet tükröződik ebben a műben.

http://www.youtube.com/watch?v=A02X9_w3DWA

 

Oscar Peterson At Long Last Love című számát ajánlom. A valaha élt legkiválóbb jazz-zongorista Action nevű stúdióalbumáról ajánlok pár számot, mely valóban változatos zenét kínál számunkra, emellett egy jazzkoncert hangulatát teremti meg otthonunkban, ugyanis azt Peterson egy maroknyi rajongójával a stúdióban rögzítette. Akár a tárgyban szereplőt, mely egy lendületes bebop, és leginkább a szilveszter estéhez ajánlom, akár ha karácsony másnapján szeretnénk lírai hangulatban elkölteni halászlevünket a Gershwin előtt tisztelgő A Foggy Day hallgatásával. Az utóbbihoz pedig ajánlanám a diós bejglit, de még inkább egy kései szüretelésű furmintot, például a Pajzos - Megyer pincészettől a 2009-es tételt.

http://www.youtube.com/watch?v=AT6Dtv-a0EM

http://www.youtube.com/watch?v=VsQlwud3IR4

Az egyik legnagyobb hatású jelenkori magyar zenekartól , a Quimby-től ajánlom a Magam adom című remeket. Aki kicsit is ismeri a modern magyar könnyűzenét, annak aligha kell bemutatatni a Kiss Tibi vezette alkotógárdát. A szó legnemesebb értelmében vett művészekről van szó, akik ezzel a dallal igazán maradandót alkottak. Az érzelmekkel túlfűtött, végig ügyesen építkező dal katarzisban csúcsosodik ki, amikor is az énekes (és a rendszerint vele éneklő népes közönség) levetkőzve a társadalmi konvenciókat, álarcok nélkül „ordítják” a nagyvilágba: „Neki megadom magam”. S ami a legfontosabb, ez a szám több értelmezési síkon mozog egyszerre: mindenkinek más jelent időtől és tértől függően. Van, aki az alkoholmámort olvassa ki a sorokból, másoknak a legszebb szerelmi emlékeiket juttatja eszükbe, de végül mindenki valami „újat”kap, egyszerűen valahogy több lesz ettől a zenétől. Akárcsak egy jó elemzéstől….

http://www.youtube.com/watch?v=zQMG2ubmu4E

Michael Praetorius német barokk zeneszerző zseniális Christmette című – karácsony idején elhagyhatatlan –, templomi körülmények között rögzített zenéjét ajánlom – a Gabrieli Consort előadásában . A cd-t 90-es évek második felében kaptam, amikor laza ismeretségben álltam egy már akkor neves s ma is ismert zenekritikussal. Azóta is hálás vagyok neki, talán nem is tudja mennyire. Ez a zene első hallgatásra lenyűgözött. Jómagam ugyan (persze sok egyéb stílusirányzat mellett) barokk zenén nőttem fel, de korábban mit sem tudtam Praetoriusról. Bach vagy Handel persze igen, Praetorius (vagy épp egy másik gyöngyszem, Jan Dismas Zelenka) nem. Ez a mennyei zene a karácsonyi ünnepkör elmaradhatatlan része, s nagyon érdekelne, hogy a későbbi mesterek, Purcell vagy Handel, mi mindent használtak föl belőle. Az is megfog Praetoriusban, hogy nem csak zenét, de zeneelméletet is írt, Syntagma Musicum címmel. Azt javaslom, hogy a mellékelt részletet nagyon szabad szívvel hallgassák. Úgy az 5. perc körül pedig a zene nagyon felfénylik s a finálét a zenéhez méltó hangerővel hallgassák: remegjenek a falak!  

http://www.youtube.com/watch?v=erR2HPE-9gY

 

Rögtön egy egész koncertet ajánlanék. Madonna Confessions turnéját. S a „post-karácsonyi kaja kóma” ledolgozására a Jump-ot róla. Madonna tökéletesen kombinálja a populáris elemeket a mély tartalmi üzenetekkel. Tabudöngető és polgárpukkasztó, de céllal. Folyamatosan halad a korral és mindig megújul, újraértelmezi művészetét és vele együtt a műfajt. Nem mellesleg mindeközben újra meg újra bebizonyítja, a nő örök. Aki nem hiszi, járjon utána!   

http://www.youtube.com/watch?v=SIeP9aQqb0A&feature=youtu.be

http://www.youtube.com/watch?v=9n9oBQ3blQ8&feature=youtu.be

0 Tovább

6x6 - A Méltányosság karácsonyi sorozatának második napja


Képzelt Riporter (KR): A második naphoz érkeztünk. Az általatok ajánlott könyvek kapcsán volt hozzászóló, aki szerint itt valami "Olvasó Nép" mozgalom indul; fogalmam sincs, ez volt-e a szándékotok. Más viszont azt írta, hogy 6 ajánlott könyvetek közül 3 felkeltette a figyelmét, s azokat máris megrendeli. 6:3 - nem is rossz eredmény, bár hagyjuk a sporttörténelmet... Ma ismét ajánlatokat kérek tőletek. Ezúttal a filmek világáról szeretnélek kérdezni benneteket. Azt kérem, ajánljatok filmeket a publikumnak, s persze indokoljátok is meg, miért azt ajánljátok, amit. 

A Remény rabjait ajánlanám Tim Robinsal és Morgan Freemannel. Rávilágít arra, hogy szabadságunkat senki nem veheti el tőlünk, hiszen „belül hordjuk”. Szabad lehetsz fogságban és fogoly a hétköznapokban. Végső soron rajtad áll, melyik utat választod. Nincs olyan fal, amelyen képzeletünk ne lenne képes áthatolni. Erről szól a kedvenc, kihagyhatatlan részem is: http://youtu.be/7cCVVCXNHyI Borzasztó fontos a kreativitás és szabadon gondolkodás. Ez az elemzői szabadság egyik legfontosabb eleme. Nincs olyan elmélet amelyet – megfelelő érvekkel alátámasztva – ne lehetne megkérdőjelezni. Erről a filmről egyébként egyre többször Magyarország jut eszembe. Egy olyan országban, ahol felváltva négy évente elnyomottnak érzi magát a társadalom egyik fele, nagyon nem ártana megérte(t)ni, az ember fejben szabad, nem papíron. Azaz elsősorban nem a törvényekből ered a szabadság, hanem a mentalitásból. Egy amerikainak ezt nem kell magyarázni, mégis önti magából Hollywood az ilyen filmeket. Idehaza kellene, mégse születik egy se.

A BBC műhelyéből kikerült Lark Rise-tól Candlefordig című sorozat ajánlom, amelyik megértő nosztalgiával ábrázolja a 19. századi vidéki Angliát. A festői szépségű angol tájon minden tökéletes, akár a mesében: zöld rétek, zsúpfedeles házikók és gondosan ápolt hagyományok között zajlik a falu, Lark Rise lakosainak élete. A falusi lánynak nem könnyű a beilleszkedés a modern világot jelképező kisváros társadalmába. A derű, a tiszta szív és a hagyományokhoz való ragaszkodás azonban átlendíti a nehézségeken – a nézőt pedig négy évadon. http://www.youtube.com/watch?v=H4gsD78eahg

Az Elnök különgépét ajánlom. Az 1997-ben bemutatott mozifilm bizonyítja: igenis lehetséges politikai filmekkel közönségsikert aratni. Igaz, a készítők  nem bízták  a véletlenre a dolgot. A sztori (terroristák túszul ejtik az emerikai elnök gépét, köztük magát az elnököt is) eleve figyelemfelkeltő volt, s a film végig kellő izgalomban tartja a nézőt. A főszereplő is kellő húzónév volt már: a Star Warsban debütált, de ekkora már nemzetközi sztárnak számító Harrison Ford vállalta az elnök szerepének megformálását. Figyelemreméltónak tartom  a film azon üzenetét,  hogy a fő politikus itt nem egy korrupt alak, hanem egy hős, aki az életveszélyt is vállalva száll szembe a terroristákkal.

A hazafias, diadalmas csengésű filmzenét a republikánus Paul Ryan alelnök-jelölt bemutatásakor is felhasználták a 2012-es elnökválasztási kampányban.

Huszárik Zoltántól a Szinbádot ajánlom. Mi mást lenne stílusosabb nézni a karácsonyi zabálások (és gagyifilmek) forgatagában, mint a Krúdy remekét vászonra vivő Huszárik-alkotást? Kérem szépen, aki még nem látta Szinbád és Vendelin mesteri kettősét, az nem látott semmit, és hát ki ne szeretett volna – még ha csupán pár óráig is – Szinbád (vagy Latinovits Zoltán) lenni? Tavalyi kadarkát ajánlok hozzá, például a Mauer Oszkár „1880” kiváló, s hogy miért? Ugyanis ez a szám a szőlőtőke születési idejét jelöli – bizony, 132 éves tőkékről élvezhetjük a nedűt – mely a filmmel együtt egy másik korba kalauzol bennünket.

Az említett részlet:

http://www.youtube.com/watch?v=TnEn-P7z_3Y

Gabriele Muccino-tól A boldogság nyomában című filmet ajánlom. Nálam könyvben és zenében lehet vita, de filmben egyetlen alkotás viszi toronymagasan a pálmát, ez pedig a Will Smith főszereplésével készült A boldogság nyomában című alkotás.  Az igaz történeten alapuló film amilyen egyszerű olyan nagyszerű: egy egyedülálló apa embertelen, vagy ha úgy nézzük, nagyon is emberi küzdelmét mutatja be, nagyvárosi utcák, metrók, hajléktalanszállók és nagymenő brókerek árnyékában. A férfi magányát és az egzisztenciális biztonságért folytatott kilátástalan harcát mindössze két dolog enyhíti: fia feltétel nélküli bizalmon alapuló szeretete és a jobb sors elérhetőségébe vetett rendíthetetlen hite. A film mindent megad a nézőnek, amit csak elvárhat: drámát, humort, érzelmeket és nem utolsó sorban tanítást, ha úgy tetszik „nevelést”. Ezt a „nevelést” a film tételmondata sűríti össze, melynek szerintem minden apa-fiú kapcsolatban el kellene hangoznia (lehetőleg minél többször):

„Ne higgy annak, aki azt mondja, nem vagy rá képes! Ha van egy álmod, ne mondj le róla! Ha valaki nem tud valamit, azt szeretné, ha te sem tudnád. Ha akarsz valamit, tegyél érte! Ennyi!”

http://www.youtube.com/watch?v=SUW3tXquvWc

Bernardo Bertolucci (tudják, aki a XX. század-ot vagy az Utolsó tangó Párizsban-t is rendezte): Oltalmazó ég című 1990-es filmjét ajánlom. A maga idejében – s ezt illő leírnom – nagyon sok kritikát kapott - különösen a zárójelben említett két klasszikussal összevetve. Nekem azonban kedves filmem. A mű alapjául szolgáló regényt Paul Bowles írta; szerintem a film jobb és fülledtebb, mint a regény. Egy harmincas házaspárról szól, akik házasságuk kiürültsége miatt Afrikába utaznak, s ott igyekeznek helyrehozni azt. Azazhogy a film talán éppen arról szól, hogy nem is olyan nagyon igyekeznek. Vagy inkább nem tudják. Az időn kívül élnek. Aki megnézi, valódi „művészfilmre” készüljön: a ritmus döbbenetesen lassú, a régi nagy filmes iskola szabályait követi. A mostanában megszokott gyors vágások és snittek teljesen hiányoznak; hosszú jelenetek, az arcokról csorog az izzadtság, feloldozás pedig sehol, legfeljebb a bölcs narrátortól kapunk némi reményt. A film azért is érdekes, mert – megítélésem szerint – ebben látható a filmtörténet egyik legszebb „erotikus” jelenete. (Az idézőjel nem véletlen). A filmben egy hosszabb bicikli utat követően jön. Akkor, amikor a John Malkovich által alakított főszereplő megmutatja a számára kedves hegyet filmbéli feleségének, Debra Wignernek. Ez a jelenet boszorkányos és ebben sűrűsödik minden! Meg is mutatnám Önöknek, de YouTube-on 18 éven felülinek minősül. Így csak a film előzetesével szolgálhatok. 

http://www.youtube.com/watch?v=d04GvfF0TKQ

 


0 Tovább
«
12

Méltányosság-blog

blogavatar

A blogon a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzőinek bejegyzései olvashatók.

Utolsó kommentek