Méltányosság-blog

Csery Péter bejegyzése:

Most, az első elnökjelölti vitát követően, az egész világ azt boncolgatja, hogy melyik jelölt nyerte a denveri szópárbajt, amely csak az Egyesült Államokban 67 millió TV-nézőt ültetett kanapéjára, a közösségi médiában pedig rekordszámú kommentelőt vonzott. Mivel a korábbi blogbejegyzésünkben már részletesen kiértékeltük az „összecsapást”, így ezúttal az események másik, mögöttes dimenziójára igyekszünk rávilágítani. A pörgő politikai show közepette ugyanis hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, hogy a felkészítő háttérmunkának legalább akkora, ha nem nagyobb szerepe van a sikerben/kudarcban, mint a jelöltek pillanatnyi egyéni teljesítményének. Ezt a gondolatot továbbgörgetve viszont érdekes kérdések merülhetnek fel: pontosan kik készítik fel a jelölteket a sorsdöntő szerepléseikre, kik tervezik meg kampánystratégiájukat, kik befolyásolják a gondolkodásukat? Egyszerűbben: kik azok a kevesek, akik Obama és Romney fülébe súgnak, és amit mondanak, az nem megy ki a másik fülükön?

A sok kérdésre egyszavas választ adhatunk: agytrösztök. Az elnökjelöltek ugyanis „csak” a jéghegy csúcsai, a politikai színpad „sztárjai”, mellettük sokszereplős, kiterjedt agytröszt-hálózatok működnek, amelyek nem csupán hatalomba segíthetik a jelölteket, hanem ami talán ennél is fontosabb, ott is tarthatják őket. A think-tankek szerepe pont ezért nem lebecsülendő: munkájukkal alapjaiban meghatározzák a jelölt által követett politikai irányvonalat, amelyet értékeken alapuló ideológia térben helyeznek el, valamint a szakpolitikák révén befolyásolják a későbbi kormányzás karakterét is.

Nem véletlen, hogy a Méltányosság felismerve ezen szervezetek politikai jelentőségét, külön rovatot szentel honlapján a külföldi agytrösztök ismertetésének, melyben felhívja a magyar közönség figyelmét a think-tankek politika-, és társadalomfejlesztő funkcióira. Ennél a pontnál érdemes megjegyeznünk, hogy az agytrösztök világa egyáltalán nem egyenlő a háttérben megbújó „tanácsadók” és befolyásgyakorlók átláthatatlan, önérdekkövető és gyakran korrupcióba hajló világával, amely sokunknak ismerős lehet. Épp ellenkezőleg, általánosságban elmondható, hogy a tudományos szféra és a gyakorlati politika világát összekapcsoló agytrösztök átláthatóan végzik tevékenységüket, szakértelmüket egy előre jól körülhatárolt nyilvános cél, misszió szolgálatába állítják, s véletlenül sem akarnak másnak látszani, mint amik.

A think-tankek transzparens működésének köszönhetően pedig pontos információink vannak arról, hogy melyek azok a szervezetek, amelyek egyik vagy másik jelölt oldalán kulcsszerepet játszanak a mostani kampányban. A kihívó Mitt Romney sikerén olyan nagy múltú intézmények munkálkodnak, mint az 1919-ben Herbert Hoover (későbbi elnök) által alapított közpolitikai profilú Hoover Institution, az 1973-ban létrehozott tekintélyes Heritage Foundation, valamint a 24 éve működő Center for Security Policy. Fontos látni, hogy ezen agytrösztök régóta igazi politikaformáló tényezőnek számítanak a konzervatív térfélen, hiszen mind a három hagyományosan rendkívül közel áll a mindenkori republikánus jelölthöz/elnökhöz. Ezt jól példázza, hogy a Hoover Institution tagja például a rendkívül befolyásos George P. Schulz, aki a Nixon-, és a Reagan-adminisztráció idején munkaügyi miniszter, pénzügyminiszter majd külügyminiszter is volt, vagy, hogy a Bush-kormány mellett a Heritage olyan történelmi jelentőségű projekteknél „bábáskodott” mint a Sivatagi Vihar stratégia, vagy az USA posztszovjet politikájának kialakítása. A harmadik említett agytröszt, a Center for Security Policy, pedig népes szakértői stábjával az egész világra kiterjedően kutatja és vizsgálja az USA-ra leselkedő potenciális veszélyeket, amelyek később komoly biztonsági kihívássá válhatnak. A szervezet szakértelmét a legmagasabb szinteken is elismerik, tagjai a biztonságpolitika területén gyakran töltenek be magas rangú kormányzati pozíciókat.

Látható tehát, hogy Mitt Romney mögött olyan kivételes szellemi tőke állt össze, amelyhez hasonlóval talán egyetlen másik politikus sem dicsekedhet a glóbuszon. Kivéve egyet: Barack Obamát. A demokrata jelöltet sok kisebb agytröszt mellett két óriás a Center for American Progress (CAP), valamint a Center for New American Security támogatja. Az első éppen a Heritage baloldali „ellensúlyaként” hozták létre a demokraták 2003-ban és irányításában számos vezető kormányzati tisztségviselő vállalt szerepet, nem beszélve Bill Clinton ex-elnökről. A think-tank jelenlegi elnöke John Podesta pedig, aki korábban a Clinton-stáb első embere volt, legendás befolyással rendelkezik az Obama-adminisztráció politikájára. Összességében elmondható, hogy a CAP Obama elsőszámú szellemi-ideológiai műhelye, és ennek a „politikai boszorkánykonyhának” elévülhetetlen érdemei voltak a 2008-as demokrata győzelemben, illetve alapjaiban befolyásolja a mostani kampánystratégia legapróbb elemeit is. Mindazonáltal amikor az amerikaiak számára létfontosságú biztonságpolitikai kérdések merülnek fel, akkor Obama elsősorban a Center for New American Security szakértői stábjára hallgat, amit jól tükröz, hogy az agytröszt alapítói, Michele Flournoy és Kurt M. Campbell– immáron kormányzati pozíciókból– komoly ráhatással bírnak az elnök külügyi és biztonságpolitikai stratégiájára.

Obama tanácsadói teamjéről egyébként nemrég James Mann, a Los Angeles Times korábbi szerzője írt átfogó könyvet „The Obamians” címmel, amelynek érdekfeszítő tartalmáról a későbbiekben külön bejegyzésben fogunk szólni.

A fentiekből leszűrhető, hogy az elnökválasztási küzdelmet, akár az agytrösztök „háborújaként” is jellemezhetnénk, ahol a szakértelem két eltérő ideológia prizmáján keresztül feszül egymásnak. Ezzel együtt fontosnak tartjuk rögzíteni, hogy a think-tankek világa igen sokszínű, számos olyan szervezet is létezik, amely ideológiailag nem elkötelezett, hanem függetlenül végzi tevékenységét a különféle társadalmi célok megvalósításáért, s nem vesz részt direkt módon a választási küzdelmekben. Azonban az biztos, hogy az agytrösztökre idehaza is érdemes lenne nagyobb figyelmet fordítanunk, hiszen ha meg akarjuk érteni az amerikai politikában zajló folyamatokat, akkor nem elég a felszínt kapargatni, s az elnökjelölteket önmagukban szemlélni, mintha üres térben mozognának. A vezető politikusok ugyanis főként a pártpolitikai agytrösztök által generált politikai térben léteznek, s legalább annyira függenek tőlük, mint a think-tankek a jelöltektől.

Abban a tudatban, hogy idehaza gyakorlatilag "rendes" nyugati értelemben vett agytrösztök sincsenek, nemhogy egyetemisták által alapított és működtetett, diákok kutatásait, közpolitikai javaslatait tömörítő szervezetek, komoly homlokráncoláshoz vezethet a gondolat, hogy külföldön már a diák agytrösztök is gomba módjára szaporodnak. Ha egy hazai egyetemistának olyan "elvetemült" ötlete támadna, hogy bekapcsolódjon a társadalomtudományok művelésébe, idehaza legfeljebb TDK dolgozatot írhat (vagy - s ez itt a reklám helye - a Méltányossághoz jöhet gyakornoknak). Mondhatnánk azt is, bízzuk ezt a felnőttekre, a politika nem "gyerekjáték", csakhogy Amerikából kiindulva már számos helyen működik hasonló a világon. Az egyik ilyen a European Student Think Tank, amelyet 2010-ben alapítottak azzal a céllal, hogy az Európai Unió fiatal diákjai megoszthassák tudásukat a nemzetközi politika terén, valamint közpolitikai javaslataikkal hozzájáruljanak az uniós döntéshozatalhoz. Ennek érdekében a honlapukon megjelenő blogbejegyzéseken és cikkeken túl évente szerveznek stratégiai csoportokat egy adott téma köré, a közös gondolkodás eredményét pedig elküldik az Európai Bizottságnak. Az első két stratégiai csoport 2011-ben ült össze a nacionalizmus és az európai energiapolitika kérdésében.

Paradigma szintű átalakulások szemtanúi lehetünk az utóbbi években. Meglehet, hogy nagyszülő korunkban a „nagy gazdasági válság” hatásairól fogunk mesélni unokáinknak. Egy biztos, 2050-re jelentős világgazdasági átalakulások várhatóak Brazília, Oroszország, India és Kína, azaz a BRIC országok javára. Mindez messzinek tűnhet, mégis épp napjainkban van kialakulófélben. Bár túlontúl rövid egy blogbejegyzés a téma teljes körű elemzéséhez, mégis fontos foglalkozni a BRIC csoport idei találkozójával, amit április 14-én Hainan tartományban rendeznek. (Dél-Afrika csatlakozásával ez lesz egyben az első kibővült BRICS találkozó. Az akronímához csatolt „S” a South Africa első betűjéből származik.) A találkozót a kínai elnök, Hu Csin-tao vezeti majd, és részt vesz a brazil elnöknő, Dilma Rouseff, Dmitry Medvegyev orosz elnök, az indiai miniszterelnök Manmohan Sing, valamint Jacob Zuma, dél afrikai elnök is. A megbeszélések során a vezetők várhatóan egyeztetnek nemzetközi kérdésekben, gazdasági, pénzügyi és fejlesztési ügyekben, valamint körvonalazzák jövőbeli együttműködésük irányait is.

De mi is az a BRIC? Magát a fogalmat tíz éve találta ki a Goldmann Sachs elemzője a legnagyobb és leggyorsabban növekvő feltörekvő országok már említett négy fős csoportjára. Ami közös bennük, az az alacsony munkabérekből származó és nagy népesség által lehetővé tett rendkívül gyors növekedés. A BRIC országok lakossága lefedi a Föld lakóinak 40%-át, az utóbbi tíz évben pedig a világ GDP növekedésének egyharmada a BRIC országoktól származott. Egységesen megfigyelhető, hogy a csoport tagjai jobban átvészelték a gazdasági válságot, mint a világ többi része. Növekedésük a továbbiakban is hasonlóan rohamosan fog nőni. Ráadásul hatalmukat gazdasági együttműködésükön túl egyre inkább politikai befolyássá igyekszenek kiterjeszteni. Többek között ennek a folyamatnak is köszönhető, hogy a találkozót előkészítendő, március 24-én lezajlott egy két napos előkészítő konferencia, a BRICS országok agytrösztjeinek szimpóziuma (BRICS Think Tanks Symposium). Mivel honlapunkon régóta ismertetjük a külföldi agytrösztök tevékenységeit, külön fontosnak tartjuk kiemelni ezt a rendezvényt. A csoport tagjai ugyanis szükségesnek tartották, hogy vezető agytrösztjeik előbb közösen megvitassák az elérendő célokat, ajánlásokat megfogalmazva a csúcs számára. Javaslataik mellett, egyben rendszeresítették együttműködésüket, így kialakulhat egy olyan közös tudásbázis, amely a csoportosulás közös, pénzügyi, gazdasági, politikai és tudományos előmenetelének további motorja lehet.

Megfogalmazott irányelveik nagyjából lefedik Kína négy fő prioritását is a jövő heti konferenciával kapcsolatban: 1. Konszenzusra jutni a globális kihívások kezelését illetően, hozzájárulni a globális problémák megoldásához. 2. A BRICS országok közötti koordináció és együttműködés elmélyítése nemzetközi ügyekben. Az érdekek egyeztetése nemzetközi szervezetekben, vagy pl. szorosabb együttműködés a nemzetközi monetáris rendszer reformjában, a klímaváltozás vagy a fenntartható fejlődés, valamint a globális kormányzás előmozdítása terén. 3. Mélyíteni és kiterjeszteni a BRICS tagállamok praktikus együttműködését 4. a BRICS országok bilaterális együttműködésének elmélyítése.

Az agytrösztök javaslataiból kiolvasható, hogy ez egyaránt jelenti majd kereskedelmi, energiaügyi, egészségügyi, illetve infrastrukturális együttműködési lehetőségek, valamint a Közel-Kelet és az észak-afrikai problémák lehetséges megoldási kérdéseinek tárgyalását, mint az afrikai országokkal való együttműködési lehetőségek bővítését. Ezért is gondolják sokan, hogy az amúgy nagyságrendekkel kisebb lakossággal, ám sok szempontból nyugatias gazdasággal és politikával rendelkező Dél-Afrikát stratégiai pozíciója miatt fogadták be a csoportba, mivel kaput jelent Afrikába, és az ott található nyersanyagokhoz, fejlesztési lehetőségekhez.

Hazánk számára számos aspektusból érdekes a BRIC országok fejlődési pályája. Magyarország mindig is hajlamos volt egy sajátos gazdasági külön út keresésére. A gazdasági válságot követően világszerte kiábrándulás tapasztalható a spekulatív tőkére épülő globális kapitalizmusból, amit a BRIC országok mindig is élesen bíráltak. Való igaz, hogy éles mentalitásbeli különbség van a BRIC tagok termelés centrikus, megtakarító felfogása, valamint a nyugat szintén termelékeny, azonban fogyasztásra épülő mentalitása között. Magyarország azonban sem nem takarékoskodó, sem nem termelékeny ország, így van mit tanulnia mindkét irányzattól. Miközben egyre gyakrabban hallhatjuk a spekulatív tőke szemben állítását a termelői munkával hazánkban, fontos egyvalamit szem előtt tartani. Nem lehet egy az egyben átvenni külföldi rendszereket. Minden hasonló kísérlet kudarcot vallott eddig, mert nem vette figyelembe az ország politikai, gazdasági, történelmi, kulturális adottságait. Meg kell találni tehát a két különböző mentalitásban a pozitív alkalmazható elemeket, és azokat fuzionálni, a hazai viszonyokra alkalmazva. A BRICS kiváló példa arra, hogy a tudatos, hosszú távú építkezés jobban megtérül, mint a hazánkban húsz éve zajló rövid távú politikai haszonlesés. Érdemes tehát figyelemmel kísérni fejlődésüket.