Méltányosság-blog

-Kérnék egy preambulumot emberi jogokkal, sok szabadsággal. Bár nem is tudom, kell ez nekem? Igazából most nem kívánom, de ha már úgyis alkotmányt csinálnak...

-És mi legyen benne? Kereszténységet, vallást adhatok?

-Egye fene, vallás jöhet, de ne csak keresztény, legyen benne minden. És rakja bele a Szent Koronát is, de ne a Szent Korona-tant, az túl nehéz, megviseli a gyomromat! Nézzük csak, történelmi múltunk? Kedvemre volna, de melyiket válasszam? A bőség zavara...

-Közös értékeket, európaiságunkat tehetek bele?

-Á hagyja, most máson jár az eszem, tudja ez a médiatörvény, meg az EU elnökség...

-Ne is mondja, maga a hatszázadik, aki ezzel jön!

Némileg sarkítva, így látták a hozzászólók a Méltányosság Politikaelemző Központ és a hvg.hu preambulum-projektjét. Elsőre talán szokatlan, hogy arra kértük az olvasókat, hogy szóljanak hozzá a készülő alkotmány bevezetőjéhez. Ugyanakkor nyugaton az ilyen és hasonló interaktív kezdeményezések tömege létezik. Az Egyesült Államokban Barack Obama évértékelőjét követően a YouTube-on lehetett kérdéseket feltenni beszédéhez kapcsolódóan, melyekre szavazni lehetett.  A legtöbb voksot kapott feltevésekre másnap élő interjúban válaszolt az elnök. Egyidejűleg a Yahoo-n, Joe Biden alelnököt lehetett kérdezni, aki két hét múlva reagál a kérdésekre. A külföldi minták előbb-utóbb begyűrűznek Magyarországra is. Gyurcsány Ferenc használta először a blogolásban rejlő lehetőséget, míg Orbán Viktor hódította meg a Facebook-ot. Látható tehát, hogy a hazai politika világában is egyre fontosabb az interaktivitás, a közvetlen és szinte azonnali véleménynyilvánítás.

A Méltányosság Politikaelemző Központ ezért is döntött úgy, hogy lehetőséget nyújt arra, hogy az állampolgárok is beleszólhassanak az alkotmányozás körül folyó vitába. De nem a napi szintű politikai csatározás terén, hanem tételes véleményekkel és javaslatokkal, hogy mi legyen a preambulumban.

Természetesen az új alkotmány előszaváról szóló kutatásunk nem reprezentatív, mégis véleményeik fontos irányjelzőként szolgáltak. Ha ugyanis soha nem beszéljük meg fontos közös ügyeinket, soha nem lesz mélyebb egyetértés az országot foglalkoztató kérdésekben. Hiszen nem csak négyévente a szavazófülkében lehet véleményt nyilvánítani. Nyugati demokráciákban a civil szféra is tematizálja a közbeszédet. Magyarországon sem a civil szervezetek, sem maguk az állampolgárok nem tesznek ilyen kezdeményezéseket. Habár pont a médiatörvény kapcsán a Facebook fontos szervezőerővé, és információs csatornává vált a fiatalabb korosztály számára, még mindig kevés önálló kezdeményezés, vagy alternatív fórum létezik közügyeink megvitatására, formálására. Egyelőre a preambulum-projekthez hasonló lépésekkel Magyarországon még az interaktív demokrácia kialakítása van folyamatban. A deliberatív vagy „tanácskozó” demokrácia, melyben megfelelő tájékoztatás, szakvélemények és idő áll rendelkezésre a véletlenszerűen kiválasztott állampolgárok számára, hogy véleményezzenek egy döntést, még várat magára. Az első lépéseket azonban már megtették. A több száz beérkezett vélemény a bizonyíték arra, hogy igenis szükség van hasonló jellegű párbeszédre hazánkban.

Néhány nappal ezelőtt Orbán Viktor a Wall Street Journalban bejelentett gazdasági intézkedéseivel alaposan feladta a leckét a Fidesz-kormány politikáját értelmezni kívánó elemzőknek. A balliberális oldalon eddig tökéletesen egyértelmű volt, hogy Orbán egy keleti típusú despota, aki paternalista elvek mentén kívánja újraszervezni, vagy méginkább lerombolni a magyar társadalom felépítményét. Erre Orbán bejelenti, hogy csökkenteni kívánják az állami kiadásokat a nyugdíjak, a gyógyszerkassza és munkanélküli segélyek területén. Persze elvitatkozhatunk azon, hogy ez most „megszorítás”, vagy sem. Az mindenestre nyilvánvaló, hogy ezek szembemennek az eddigi leegyszerűsítő Orbán képpel, három okból is:

• Ezek az átalakítások az állami újraelosztás visszafogását jelentik így tulajdonképpen liberális szellemiségűnek tekinthetők.
• Az aktív népesség támogatása az inaktívok rovására rövidtávon komoly társadalmi ellentéteket generálhat, ezzel tulajdonképpen megdől az az értelmezés is, hogy Orbán egyedüli célja, hogy minél kevesebb konfliktust generálva megtartsa 2010-es szavazótáborát.
• Amennyiben a programhoz konkrét számadatok járulnak, úgy a közéleti vitáink végre kitörhetnek a diktatúra/demokrácia kérdésköréből és valódi szakmai irányba mehetnek el.

Melyik akkor tehát az igazi Orbán? Aki a Kádár-korszakhoz hasonló jólétet ígér az összes választónak, emellett felszámolja a szabadságjogokat és a hatalmi ellensúlyokat? Vagy az, aki reformokat vállal fel az aktív népesség érdekében, vállalva az ezzel járó konfliktusokat?

Azt hiszem mindkettő és egyik sem. Egyrészt féléves kormányzás alapján évtizedekre előretekinteni igen nagy bizonytalanságot hordoz magában. Másrészt a politikában óriási szerepe van a spontaneitásnak, pont attól izgalmas a dolog, hogy a különböző tényezők változásai állandóan felülírják a forgatókönyvet. Gondoljunk bele, ha nincs a görög válság és az Európai Unió elnézőbb a magyar hiánycéllal, akkor Orbánék nem kényszerülnek arra, hogy a nyugdíjkasszák államosítása miatt megnyirbálják az Alkotmánybíróság jogkörét és ezzel teljesen más megvilágításba kerülne az egész kormányzás értékelése.

A Méltányosságnál több írásban feszegettük már azt a problémát, hogy itt nem diktatórikus fordulatról van szó, hanem arról, hogy a jobboldal teljesen más megközelítésben képzeli el Magyarország megújítását, mint a kudarcot vallott gyurcsányi politika. Vagyis szakítva a „felvilágosult abszolutizmus” elvével, a problémák populáris oldalát megragadva, a társadalom felől igyekszik terveit végrehajtani. Közéleti vitáinknak ennek a kísérletnek a tartalmi oldaláról kellene szólnia, nem arról, hogy melyik oldal igyekszik éppen a demokratikus elkötelezettséget önmagának kisajátítani.

A kép forrása