Méltányosság-blog

Felháborodást (konkrét tetteket egyelőre kevésbé) váltott ki a szakszervezetek körében, hogy nemrég törvény mondta ki, hogy a rendvédelmi szervezetek és a Nemzeti Adó-és Vámhivatal munkatársait a korrupció felfedése érdekében megfigyelés alá lehet helyezni, amelyet a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) tagjai folytatnak le. Csakhogy szinte mindenki figyelmét elkerülte, hogy a kormány egyik rendeletébe megfogalmazási hiba csúszott.

A 293/2010. (XII. 22.) Korm. rendelet ugyanis úgy rendelkezett, hogy az illetékes vezető „feljegyzéssel” döntse el, hogy mely munkatársat figyeljenek meg a törvény keretein belül. Az inkriminált rendelkezés így szólt a 7. § (3) bekezdés alapján: „A kifogástalan életvitel ellenőrzést az NVSZ főigazgatója feljegyzéssel  rendeli el (kiemelés tőlem - a szerző).” Csakhogy a feljegyzés nem döntés, hanem egy adott helyzetről szóló leírás, értékelés. Valamit elrendelni határozattal, nem pedig feljegyzéssel szoktak, úgyhogy a jogszabály e részét – a meglehetősen rossz megfogalmazás miatt – a végrehajthatatlanság fenyegette.

A kormány kénytelen volt a jogszabályhelyet módosítani, bár a hiba felismerése és kijavítása két hónapba telt. Végül a 10/2011. (II. 22.) Korm. rendelet 12.§ (3) bekezdése korrigálta a hibát, és az új – és hatályos – rendelkezés így szól: „A rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerve kijelöléséről, valamint feladatai ellátásának, a kifogástalan életvitel ellenőrzés és a megbízhatósági vizsgálat részletes szabályainak megállapításáról szóló 293/2010. (XII. 22.) Korm. rendelet 7. § (3) bekezdésében a „feljegyzéssel” szövegrész helyébe a „határozattal” szöveg lép.”Vagyis ez azt jelenti, hogy az NVSZ főigazgatója most már határozattal rendeli el az érintettek megfigyelését.

Természetesen tévedés volna ezt a hibát túlértékelni, a rendszerváltozás óta mindegyik kormány idején előfordultak jogalkotási tévedések. Csakhogy a mostani kormánynál nem ez az első jogalkotási hiba, gondoljunk csak a különadó körüli hercehurcára, vagy pl. a kormánytisztviselők indoklás nélküli alkotmánybírósági megsemmisítésére.

Pár problémát azért felvet az ügy. Kezdem azzal, hogy itt bizonyosan nem működött megfelelően a jogszabály-előkészítés. Holott az Orbán-kormány hivatalba lépésekor visszaállították a közigazgatási államtitkári értekezletet, amelynek pont az lenne a funkciója, hogy a minisztériumok államtitkárai elsősorban szakmai szempontból átnézzék a jogszabály-tervezeteket, és a kodifikációs hibákat előzetesen kiszűrjék. A kormánypárti egyéni országgyűlési képviselői indítványok lehetséges hátránya egyébként nem pusztán az, amit sokan mondanak, hogy nem kerülnek az érdekelt társadalmi szervezetek elé előzetesen, hanem hogy nem feltétlenül tudják a minisztériumok szakmai szempontokból is a képviselői indítványokat véleményezni. Visszatérve a bejegyzésben idézett rendeletre: a közigazgatási államtitkári értekezletnek, de végső soron a beterjesztő minisztériumnak észre kellett volna vennie decemberben a téves megfogalmazást.

Mivel ez nem történt meg, az a kérdés vetődik fel, miért nem vették észre a hibát a decemberi kormányülésen? A kormánynak több tagja is jogvégzett ember (köztük Fellegi Tamás, Pintér Sándor, sőt maga Orbán Viktor kormányfő), mégis átengedték a jogszabályt. Valószínűleg nem folyhatott alapos vita erről a rendeletről – igaz, ez talán nem is feltétlenül a kormányülés feladata, az előkészítésnek kellene olyannak lennie, hogy a kormányülésen ne egy-egy szó, kifejezés betoldásának megvitatásával, javításával, hanem stratégiai kérdésekkel foglalkozzanak.

Az utolsó kérdés persze az, miért tartott két hónapig ennek a hibának a kijavítása…

A paragrafusok megfogalmazása nem valami látványos dolog, ez nem hozza lázba a közvéleményt. A jogalkotás mégis veszély üzem: rossz jogszabályokkal ugyanis sok ember életét meg lehet nehezíteni, legrosszabb esetben akár egy egész ország jövőjét is alá lehet ásni. Ezért is fontos, és az általam idézett eset is megvilágítja annak szükségességét, hogy a mindenkori kormányt minél magasabb szakmai színvonalú apparátus támogassa, hogy minél ritkábbak legyenek az ilyen hibák.

Az utóbbi hetekben az idehaza január elsejével életbe lépő sajtótörvény miatt több neves nemzetközi lap bírálta az Orbán-kormány tevékenységét, utóbb ezek az éles reagálások idehaza is komoly vitákat generáltak. A kérdés tétje valóban nagy: a magyar politikai rendszer autoriter irányba indult-e el, vagy csupán a bírálók értettek félre valamit, vagy találtak ürügyet igazuk bizonyítására.   Anélkül, hogy a médiaszabályozás jogi hátterével és jövendőbeli gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban állást foglalnánk, az kétségkívül látható, hogy az EU soros elnökségét átvevő Magyarország kormányának igencsak rossz a sajtója; az elmúlt év eseményeinek trendjei a nyugati közvélemény számára meglehetősen antidemokratikusak.

Az Economist folyóirat szerkesztői minden évben felmérést készítenek a demokrácia helyzetéről a világban, az idei - harmadik – ilyen tanulmány a „Democracy in retreat” , vagyis „Visszaszoruló demokrácia” címen jelent meg.  A tanulmány öt szempont alapján pontozza az egyes országokat: a választás menete és pluralizmus; a kormányzat működése; politikai részvétel; politikai kultúra; civiljogok. Összesen a kategóriákhoz 60 kérdés tartozik, amelyhez közvélemény kutatások alapján igyekeznek egy-egy pontszámot illeszteni. Az eredmények alapján 4 kategóriát állítnak fel: teljes demokrácia (full democracy); hiányos demokrácia (flawed democracy); hibrid rezsim és autoriter rezsim.

A listán Magyarország a hiányos demokráciák középmezőnyének elején helyezkedik el, rontva korábbi pozícióján. A tanulmány külön is szót ejt hazánkról:  

„In the April 2010 election, an extreme nationalistparty, Jobbik, gathered almost as many votes as the former ruling Socialists. Since winning a two thirds parliamentary majority in the election, the centre-right Fidesz party has been systematically taking over the country’s previously independent institutions: the presidency, the state audit office and the media council are now all run by party placemen. Parliament recently voted to severely restrict the constitutional court’s right to adjudicate on budgetary matters”

A Economist jelentése természetesen nem szentírás, az általuk hirdetett demokráciafelfogással, vagy módszertannal is lehet vitatkozni, azonban az összkép tanulságos.  Mindössze ennyi, az extrém nacionalistának bélyegzett Jobbik bekerült a parlamentbe, a kétharmados többség erejével fokozatosan elfoglalta a korábban független intézményeket és a költségvetés elfogadása érdekében szűkítette az Alkotmánybíróság jogkörét. Természetesen az eseményeknek lehet egy tökéletesen más olvasata is, hogy a szocialisták gyenge kormányzása hozta helyzetbe a Jobbikot, vagy, hogy az Orbán-kormány az egyetlen lehetséges utat választotta, hogy hitelessége elvesztése nélkül képes legyen tartani a költségvetési hiányt. Azt azonban látnunk kell, hogy ezek a hazai viták részletei már nem érdeklik a nyugati közvéleményt, amennyiben trendeket kell megrajzolni, akkor így fest a kép Magyarországról.

Orbánéknak nagyon nehéz lesz ezt a folyamatot megfordítani, ami különösen ebben a félévben kap jelentőséget. Először is el kell dönteniük, hogy Uniós partnereik szemében a jelenleginél jóval kedvezőbb színben kívánnak-e feltűnni, vagy teljesen figyelmen kívül hagyják a nyugatról érkező kritikákat. Előbbi esetben normáikat alighanem kénytelenek lesznek a nyugati normákhoz igazítani, utóbbi esetben viszont fel kell készülniük, hogy döntéseik következményei már középtávon, számos területen - diplomácia, gazdaság – igen károsak lehetnek.

A sors furcsa iróniája, hogy egy nappal azután, hogy a Méltányosság oldalon és a HVG Online kiadásában a magyarországi konzervativizmus előtt álló súlyos kérdőjeleket taglaltam, G. Fodor Gábor a Konzervatórium hasábjain a mozgalom zászlóbontásának időszerűségéről értekezett.

A szerző számára evidenciaként jelenik meg, hogy a magyar konzervativizmus a jobboldali kormányzással óriási esélyt kapott arra, hogy megváltoztassa szellemi életünket. Ezzel szemben jómagam a helyzetben kettős dilemmát érzek:

Először is az ifjúkonzervatívoknak el kell dönteniük, hogy szellemi-értelmiségi mozgalomként definiálják-e magukat – amely csak igyekszik megérteni a körülötte zajló eseményeket – vagy maguk is aktív szereplői kívánnak-e lenni a politikának.

Amennyiben utóbbi mellett döntenek, pártot kell választaniuk maguknak. Az utóbbi hónapok eseményei és az ezzel kapcsolatos állásfoglalásokból az derül ki, hogy a jelenlegi kormánypolitika számukra nem elfogadható legalább 3 területen: nyugatiasság és keleti orientáció, alkotmányosság és a szabályok felrúgása, paternalizmus és öngondoskodás. Itt tehát nem arról van szó, hogy egy-egy döntéssel nem értenek egyet, itt alapvető elvi ellentéteket látunk kibontakozni.  Másik konzervatív párt jelenleg nincs, de ha lesz, akkor annak a magyar politikatörténet egyik legszomorúbb hagyományával kell megküzdenie, amely szerint nyugatias konzervatív pártnak nincs piaca Magyarországon.

Abban mindenesetre alighanem igaza van a szerzőnek, hogy az MSZP és az SZDSZ látványos kudarca után korábbi szószólóik hiteltelenné váltak és egyfajta szellemi űr keletkezett, amely betöltésre vár. Nem világos azonban, hogy mi szükség van belerúgni a baloldali értelmiségbe, illetve az sem, hogy mit ért a „nemzeti közép kulturális miliője” alatt, amelyet „közvetíteni kell”.

G. Fodor Gábor írásából egy olyan mozgalom bontakozik ki, amely „ízlést és stílust teremt”, tehát magát a közvéleményt változtatja meg. A kétharmados győzelem a választásokon valóban óriási esélyt adott a jobboldalnak, hogy nemcsak politikai, hanem szellemi értelemben is átformálja Magyarország képét. Azonban egyelőre úgy tűnik, hogy nem az ifjúkonzervatívok által preferált irányba történik ez a változás, hanem azzal éppen ellentétesen. Másképpen szólva: el kell dönteniük, hogy beállnak-e a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe, vagy kritikájukkal gyengítik az egységes jobboldalt.

A szerző nem kínál egyértelmű receptet a helyes magatartásra, arra azonban utal, hogy a kelet-európai konzervatív paradoxon – azaz, hogy a konzervatív oldalnak radikálisan kell fellépnie, hogy a viszonyokat megváltoztassa –  feloldható úgy, hogy:  „az idő a konzervatívoknak dolgozik, a dolgok vissza fognak zökkenni a maguk természetes menetébe…. elérkezett az idő, hogy szövetkezzünk az idővel: megvan az esélyünk arra, hogy merjünk konzervatívak lenni.”

A mozgalom céljai mindenesetre nemesek, sorsa azonban alighanem nemcsak a saját kezében van, valódi átütő sikert csak akkor érhet el, ha a jobboldali kormányzás és a konzervatív gondolkodás útjai a jövőben keresztezik egymást.

Jenei András jenei@meltanyossag.hu

A 2011. évi költségvetés első olvasatra meggyőzőnek tűnhet, ám jobban szemügyre véve azt lehet mondani, hogy a Fidesz-kormány all-in-t mondott egy kétséges kimenetelű pókerjátszmában. Kvázi megszorítások nélkül kívánja tartani a 3% alatti hiánycélt, mindemellett adócsökkentést hajt végre, ám ehhez többek közt 3%-os, vagy afeletti GDP növekedéssel számol, a költségvetési tartalékot gyakorlatilag üresen hagyja, igen optimista az új adószerkezet bevételi kapacitásait illetően, a magánnyugdíj pénztárakat pedig költségvetési forrásként kezeli.

A 3%-os GDP növekedés igen optimista és ambiciózus cél, V-alakú válsággal számol, azaz nem tervezi be a jövő évi büdzsébe, hogy egy esetleges elhúzódó kilábalás (vagy W-t alakú visszaesés) forgatókönyve is bekövetkezhet a világgazdaságban, tehát egyértelmű konjunktúrát feltételez. Nem számol leminősítéssel sem (pl. a S&P egy lépésre tartja a magyar kilátásokat a bóvli kategóriától), mely esetén gyakorlatilag teljesíthetetlen egy ilyen GDP növekedési cél, márpedig az IMF-el történt szakítás óta Damoklész kardjaként lebeg Magyarország felett ennek lehetősége. Az egyik opció, ami realizálhatja ezt a növekedési kitűzést, az a mezőgazdasági termelés erősödése, mely szektor az idei évben alulteljesített a rendkívül kedvezőtlen időjárás miatt, így kedvező feltételek esetén akár 0,5-0,8%-ot is hozzáadhat jövőre a GDP-hez. Ám egy büdzsé egyik sarokszámát többek közt a jó időjárásra alapozni hazárdjáték.

További aggályokat vetnek fel az új adórendszerből származó források. A 28%-al kevesebb szja-ból befolyó összeget egy optimista, az ideinél 8%-al magasabb ÁFA bevételi várakozással„kompenzálják”. Kérdés továbbá, hogy az egykulcsos, 16%-os szja valóban serkenteni fogja-e a fizetési morált más területeken, illetve lesz-e élénkítő hatása a fogyasztásra? Mivel az új adóstruktúra a magasabb jövedelműeknek kedvez (míg az alacsony jövedelműeket ugyanannyival, vagy kissé többel terheli, mint eddig), ezért a várt belső fogyasztásnövekedést rendkívül nehéz becsülni. Az így zsebben hagyott összeget a lakosság fordíthatja előtörlesztésre vagy takarékosságra is, a prognosztizált belföldi fogyasztás helyett, mely egy pénzügyi válság után, és a hatalmas devizahitel tartozások mellett reális forgatókönyv. Emiatt például a várt GDP-növekedési cél is tarthatatlan.

Az idei költségvetési tartaléknak alig több mint a harmadával számol jövőre az Orbán-kormány. Mindez könnyelműségnek tűnhet annak ismeretében, hogy az amerikai gazdaság és az eurozóna éppen egy deflációs spirál kialakulását próbálja kivédeni, a görög mintájú válság bármikor bekopogtathat Madridba vagy Dublinba, vagy akár említhetnénk a kínai ingatlanlufitól való félelmet is. Magyarország pedig egy kicsi és nyitott gazdaság, mely a világgazdaság legkisebb rezdülésére is reagál, ráadásul az IMF-backup is hiányzik, így védtelen a magyar piac egy spekulációs támadás esetén, melyen egy komoly költségvetési tartalék sokat tompíthatna.

Ám könnyen lehet, hogy az Orbán-kabinet nemes egyszerűséggel a magánnyugdíj pénztárakból befolyó összeggel kíván gazdálkodni egy  kialakuló költségvetési lyuk, vagy vis maior helyzet esetén. A hatalmas, több mint 500 Mrd forintos vagyon komoly kompenzációs alap lehet egy esetleges beavatkozáskor, bár ez az összeg sincsen kőbe vésve, hiszen a kormány 90%-nyi visszatérővel számol az állami alap esetében. Ám ez egyáltalán nem biztos, hogy meg fog valósulni, főleg ha a kormány nem tartja magát ígéretéhez, és a 14 hónapos elvonást meghosszabbítja és költségvetési forrásként kezeli a nyugdíjpénztári vagyont. Szoktak azzal a hasonlattal élni, hogy így az állam kvázi hitelt vesz fel az emberektől, ám ez a szituáció lényegesen aszimmetrikusabb, hiszen egy normális hitelezés esetén a hitelező például eldöntheti, szeretne-e a kérelmezőnek egyáltalán hitelt adni, mely opciót a kormány einstandja kizár. Mindemellett az sem tisztázott, ha mégis hozzányúl az eddig befizetett magánnyugdíj vagyonhoz a kormány, azt később miből szándékozza visszafizetni, főleg a 2010-től kezdődő IMF-EU hitelkeret törlesztése mellett?

A kritikák ellenére a jövő évi költségvetés a lehetőségekhez képest tarthatónak tűnik. Az unió egyik legalacsonyabb hiánycélját tűzte ki célul, mindezt újabb nemzetközi hitelfelvétel nélkül, tehát ha képes lesz a kormány ezt tartani, az komolyat javíthat az ország értékelésén, besorolásán: ezzel az Orbán-kormány gyakorlatilag folytatja a Bajnai-kormány makrogazdasági örökségét, azonban a módszerek és eszközök merőben különbözőek. Annyi bizonyos, hogy a jövő év során eldől, az új kormányt ambiciózus gazdasági elképzelések vezérlik, és képesek lesznek a tervezett költségvetés betartása mellett reformokat is elindítani, vagy csupán a választási ígéretek beváltását alátámasztó intézkedéseket figyelhetünk meg, melyeket esetleg durva megszorítások követhetnek 2012-től, újabb hitelfelvétellel párosulva.