Méltányosság-blog

„Önnek pedig kívánok ilyen orális szexet, innentől kezdve egész életében”, fordult az újságíróhoz Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója egy a színházépület előtt tartott minapi sajtótájékoztatón. Minderről a Jobbik szellemiségéhez közel álló Nemzeti 1 online Híradója adott hírt május 20-án. A botrány kirobbanására pedig nem kellett sokáig várni. Hétfőn  a Fidesz-frakció közleményben ítélte el Alföldi kijelentését, a KDNP az igazgató távozását követelte.  Pörzse Sándor jobbikos képviselő (ismét) kemény szavakkal sürgette, hogy a kormány mozdítsa már el végre Alföldit, és Réthelyi Miklós miniszter, ellentétben az előző heti interpellációra adott válaszával, ezúttal nem vette védelmébe a színigazgatót. Hangoztatta, hogy a kijelentés nem volt méltó a Nemzeti Színház igazgatói tisztségéhez, és kilátásba helyezte a leváltást.

A szövegkörnyezet azonban ezúttal is fontos lehet, s a sajtómunkások dicséretére legyen ezúttal mondva, hogy ezúttal erről is beszámoltak. A már említett Nemzeti 1 TV is bemutatta az előzményeket a nézőinek. Sinkovics Szilvia, a Nemzeti 1 Televízió munkatársa feltette a kérdést Alföldinek,ezek után, hogy nagy íróink műveit provokatív és megosztó módon vitte színpadra, nem gondolja-e, hogy le kellene mondania? Alföldi rövid nemmel felelt, majd megkérdezte az újságírót, mit látott a Nemzetiben. Sinkovics Szilvia bevallotta, hogy semmit. „ Akkor miről beszélünk?”, kérdezett vissza az igazgató. Az újságíró gyorsan korrigálta magát: látta Az ember tragédiájából az orális jelenetet. Erre Alföldi azt ajánlotta neki: „ Ajánlom önnek, el fogom küldeni Önnek nagyon szívesen, a római színt olvassa el. Madách Imre írta, Ember Tragédiája”. A riporter erre azt kérdezte,  ajánlja-e a darabot megtekinteni tizenkét éveseknek,Alföldi válasza így hangzott: „ Meg bizony. És önnek pedig kívánok ilyen orális szexet egész életében.

Nos, az Alföldi Róbert által használt kifejezés még a szövegkörnyezetből nem kiragadva sem tűnik a legszerencsésebbnek, bár az „ilyen” szó egyértelműen visszautal Madách művére. Azonban tévedés lenne azt hinni, hogy a Jobbiknak Alföldi ezen egy mondatával volna baja. Nem, a Jobbik politikusainak már régóta vörös posztó Alföldi színházigazgatói működése, illetve néhány rendezése, amelyet olyannyira elfogadhatatlannak tartanak, hogy a párt a  színházigazgató leváltásáért küzd parlamentbe jutása óta.

Azt gondolom, egy színházi darab bemutatásának többféle síkja van: egyrészt a nézői fogadtatás (amely a lelkes támogatástól a  füttykoncertig mozoghat), másrészt a szakmaiság területe. Egy darab megrendezése, annak dramaturgiai problémái, értelmezése, színművészeti interpretálása megannyi (nem is feltétlenül egyszerű) szakmai kérdés megválaszolását igényli. Hogy ezt Alföldi jól oldotta-e meg, nem tudom, mert a kérdéskörnek egyáltalán nem vagyok szakértője. A már említett római színben viszont kétségtelenül szó van kéjhölgyekről, akik - mint fogalmaz Madách a szín előszavában  -„ledéren öltözve dőzsölnek”. Mint nézőnek egyáltalán nem volna számomra meglepő egy olyan rendezői felfogás ezek után, amelyik a szexualitást emelné középpontba a római szín bemutatásakor.

Mindesetre a Jobbik csinált ebből politikai kérdést azáltal, hogy Alföldi rendezői szemléletét annyira nem bírja elviselni, hogy annak megszüntetéséért küzd az illető kirúgása útján. Alföldi színházigazgató ténykedésével kapcsolatban (pl. gazdálkodási fegyelem betartása) a nyilvánosság előtt eddig nem vetődtek fel komoly kételyek, de nem is ez a lényeg. Alföldi világlátása, a művészi szabadságra vonatkozó gondolkodási módja egyszerűen összeférhetetlen a Jobbikéval. A Jobbik pedig úgy véli, legegyszerűbb ezt nem a szakmai berkeken belül dülőre vinni, hanem hatalmi eszközök útján, magyarul a kormány végre váltsa le színházigazgatói posztjáról Alföldit. Csakhogy a kormány vonakodott meglépni a leváltást: állítólag Alföldit védi a szerződése, de pártpolitikai oka is lehetett a húzódozásnak: eddig úgy tűnt volna, hogy a Jobbik nyomására szánta el volna magát a kormány Alföldi leváltására. A nagy vihart kiváltott mondat viszont már jó ürügy lehet a személycserére.

A magyar közélet sokadszorra bizonyítja be, hogy a merőben ellentétes gondolkodású emberek nem igazán képesek egymással tartósan egymással együtt dolgozni, vagy akár a másikat megtűrni,ehelyett egymás kiszorítására törekszenek. Most a jobboldal van hatalmon, és nem igazán a baloldali-liberális értelmiségieknek áll a zászló, a klíma Alföldinek sem kedvező. Ám a balliberális oldalnak sem lehet nyugodt a lelkiismerete: amikor politikusaik 1994-ben választási győzelmet arattak, egy sor jobboldali gondolkodású újságíró (pl. Pálfy G. István) távozott a Magyar Televízióból. Amikor a balliberálisok kerültek hatalmi pozíciókba akkor, majd 2002-ben, ők sem  nagyon törekedtek arra, hogy szót értsenek a jobboldali érzelműek által igencsak tisztelt értelmiségiekkel, pl. Makovecz Imrével, vagy Eperjes Károllyal. Most, hogy a törvényhozás elsöprő többsége jobboldali, eljött a törlesztés és az ellentétes irányú helyezkedés ideje. Ennek lehet majd áldozata Alföldi Róbert is.

Jeskó József jesko@meltanyossag.hu

Nagy felháborodást váltott ki az elmúlt héten, amikor napvilágra került, hogy Alföldi Róbert a Nemzeti Színház igazgatója engedélyezte, hogy Nagy-Románia megszületését az épületben hivatalosan is megünnepeljék. A direktor később visszakozott, ám a botrány keltette hullámok a napi aktualitásokon kívül a magyar társadalmat feszítő mély történelmi törésvonalak máig ható létezésére is felhívták a figyelmet.

Az esemény kapcsán fellángoló vita is jól mutatja: a Trianon-trauma feldolgozása a széles közvélemény számára a mai napig nem történt meg, habár a rendszerváltás után a történettudomány igen széleskörű és szakmailag megalapozott munkákban tárta fel az esemény hátterét. (Itt elég csak a Zeidler Miklós szerkesztette, a Nemzet és emlékezet sorozatban megjelent kötetre utalnunk.) A múlt velünk él, ami önmagában nem lenne baj, ha nem két tökéletesen eltérő múltértelmezés versengene egymással, amelyek között semmiféle átjárási lehetőség, vagy közös halmaz nincs, mert teljesen eltérő dimenzióban gondolkodnak. A balliberális értelmiség többsége nem érti, meg sem fordul a fejében, hogy egy ilyen esemény miért sértheti rengeteg honfitársa érzékenységét. Nem azért, mert gonosz, hazaáruló, vagy idegenszívű lenne, amint azt a jobboldali sajtó láttatni szeretné. Egész egyszerűen számukra a nemzetiségi probléma nem létezik, ahogyan szellemi elődeik sem érezték ennek súlyát. A kiegyezés időszakának polgári radikálisai – hogy példát is hozzunk – azt remélték, hogy a demokratikus jogok kiterjesztése olyan vonzerőt jelent majd az elszakadni kívánó nemzetiségeknek, hogy végül sikerülhet őket a történelmi Magyarország határain belül tartani, ám végül keserűen csalódniuk kellett, pontosan az írás tárgyát képező események kapcsán. A jobboldal, különösen a szélsőjobboldal ugyanakkor beleragadt a felelősök-, árulók keresésébe, emiatt múltértelmezése leegyszerűsítő és fals maradt, itt elég csak a múlt heti Károlyi szobornál történt incidensre utalnunk.

Gyakran idézett közhely, hogy a magyar politika csak a jelenben él, ami igaz is, ám nemcsak azért, mert hiányzik a hosszútávú célok lefektetésének igénye. A politikusok, véleményformálók, értelmiségiek folyamatosan ugyanazokat a vitákat ismétlik meg mindig újszerű és dühödt lendülettel, vagyis anélkül, hogy tudnának róla, belehelyezkednek egy olyan kettős hagyományba, amely végigkíséri a magyar politikatörténet minden többpártrendszerű szakaszát. Ennek megtörése – bár óriási szükség lenne rá – úgy tűnik, még sokáig illúzió marad.