Úgy tűnik alapvető fordulat állt be az alkotmányozás folyamatában: nem csupán a reménybeli Alkotmány elfogadásának időpontja módosult, hanem átértelmezésre került az alkotmányozás eddigi iránya. Utóbbi két dolgot jelent. Egyrészt a Fidesz nem ragaszkodik foggal-körömmel az Alkotmány-előkészítő eseti bizottság által kidolgozott koncepció-tervezethez és felkérné az ellenzéket is hasonló vitaanyagok elkészítésére, másrészt be kívánja vonni a választókat is az alkotmányozásba. Előbbiről ezúttal csak annyit, hogy a kormánypárt nem is nagyon tehetett mást, hiszen a koncepció, s még inkább a KDNP által felvetett tételek (az élet kezdete, a család és a házasság az új Alkotmányban) kezdtek meglehetősen terhessé válni a Fidesz számára. A kapuk látszólagos kinyitása tehát nem más, mint az alkotmányozás szelepének megengedése, nehogy a Fidesz-KDNP túlfűtött világa felrobbanjon.

Ennél sokkal érdekesebb az alkotmányos kérdezz-felelek. A Fidesz számtalanszor szervezett nemzeti konzultációt szervez, s ezt előszeretettel hangoztatta is. A konzultációk eredményéről azonban sokkal kevesebbet lehet hallani. A 12 kérdés kapcsán három szempont vethető fel.

1. Közel két hónappal az új Alkotmány elfogadása előtt mind technikai, mind pedig az alkotmánytörvény megszövegezése szempontjából igen nehézkes ilyen módon állásfoglalásra bírni a választókat. Válaszolni lehet a kérdésekre, még kiértékelni is csak-csak, de a kodifikációs folyamatba érdemben beépíteni egy sokmilliós kérdőív eredményeit már bajos.

2. További dilemma, hogy maguk a kérdések egyrészt nem (csak) az alkotmányozás „hot topic-jaira” kérdeznek rá (mint például az „őszödi klauzula”, Szent Korona), hanem nagyon sok „töltelék kérdéssel” találkozunk, amelyek nem is elsősorban az alkotmányozás tárgykörei (parlamenti bizottság előtt való meg nem jelenés szankcionálása, tényleges életfogytiglan, átlátható hátterű gazdasági társaságok). Másrészt a 12 kérdés legalább kétharmada olyan általános megfogalmazású, amelyre épeszű ember csak „igennel” válaszolhat, vagy elfogadhatja a kérdés mögött megbúvó állítást (persze, hogy vállaljunk kötelezettséget a jövő nemzedékek felé; persze, hogy a kötelességekkel is foglalkozzon az új Alkotmány – mint ahogy most is teszi).

3. Végül – a fentiek következményeként – elmondhatjuk, hogy a 12 kérdés bizony hasonló szerepet tölthet be, mint a szociális népszavazás három kérdése: nem a kérdések mögött megbúvó valóság és következmény a fontos, hanem maga az aktus. A választópolgárnak nem kell továbbgondolnia azt, hogy például mi lesz annak a következménye, hogy ha a kiskorú gyermekek után szavazati jog jár, elég csak egy igennel válaszolnia, s úgy tűnhet, hogy ezzel már részese is az alkotmányozásnak.

A Fidesz által elindított „alkotmányos közvélemény-kutatás” tehát ebben a formában igen kevéssé szolgálja azt, hogy a választók érdemben részt vegyenek ezen igen jelentős közjogi folyamatban. Persze az alkotmányozás folyamatába egyébként nem is lenne muszáj bevonni a „népet”, hiszen számtalan európai példa mutatja, hogy a nép közvetlen közreműködése nélkül is lehet működő alkotmányokat létrehozni. De ha már a választók bevonása mellett dönt az alkotmányozást domináló erő, akkor semmiképp sem olyan eszközt kellene igénybe venni, amely csupán az ön- és közlelkiismeret megnyugtatására szolgál. A Méltányosság is próbálkozott azzal, hogy az alkotmányozára "hangolja" az érdeklődőket: a hvg.hu oldalon 2010 végén elindítottuk a Preambulum-projekt kezdeményezést, arra keresve a választ, hogy mi legyen a preambulumban. Nem állítom azt, hogy ez minden ízében sikeres lett volna, ugyanakkor 6-7 hétig képesek voltunk új témák mentén gondolkodásra sarkallni az Olvasókat.