Méltányosság-blog

Tegnapi blog-indító bejegyzésünkben minden lényegeset elmondtunk arról, miért tartjuk szükségesnek egy romaügyi alapítvány létrehozását a pártok által, volt miniszterelnökök és elnökök védnökségére bízva. Ma csupán megerősítjük ezt. Amíg a pártok tétova jelzéseik után érdemileg is megnyilvánulnak, hadd nyomatékosítsuk két fő érvünket:

1. Az elmúlt években (a Fidesz kétharmados választási győzelme után) a magyar politika a többségi elv felé mozdult el, ami sokak számára nyilván váratlan az elmúlt két évtized úgynevezett konszenzusos politikája után. Minket ez – sokakkal ellentétben – önmagában nem zavarna. De az önmagát a „győztes mindent visz” elvre építeni igyekvő rendszernek is kell, hogy legyen önmagán túlmutató belső támasztéka. Érteni véljük, hogy a kétharmad nem nagyon akar túlterjeszkedni önmagán, mert úgy gondolja, önmagában is kezelni képes a problémákat, és mert küldetést érez magában a „múlt erőivel” szemben. Azt is értjük, mi több, méltányoljuk is, hogy a kormány oldaláról az elmúlt években roma-ügyben történtek lépések. Látjuk, hogy a kormány igen komolyan veszi ezt a kérdést, s tán bizonyos részeredményeket fel is tud mutatni.

De a hazai roma-probléma túlnő a kormányon. Nem elegendőek tehát a kormányzati kezdeményezések (amelyeket ráadásul az ellenzék folyamatosan támad); a probléma átfogóbb, minden mérvadó pártot magában foglaló megoldást kíván, még ha ennek most – úgy tűnik – nincsenek is meg a feltételei. Nem vagyunk naivak. Egyetlenegy szimbolikus összefogást képzelünk el. Nem gondoljuk, hogy parlamenti és parlamenten kívüli pártok között át lehetne metszeni a kormány-ellenzék törésvonalat. Nem lehet. A romaügy azonban más. Ezt ki kell emelni az ellentétek szövevényes rendszeréből és országos (nemzeti, társadalmi – kinek mi tetszik) üggyé kell tenni.

2. Második érvünk a külső támasztékról szól. Ahogyan a kormánynak belül is szüksége van önmagán túlmutató támasztékra, igaz ez külső vonatkozásban is. Magyarország nem elszigetelt ország, hanem egyrészt az EU tagja, másrészt egy még nagyobb virtuális közegnek – nevezzük ezt globalizációnak – a részese. E globális világban rengeteg szálon kötődünk a külvilághoz, és ennek a külvilágnak olykor pozitív üzeneteket is kell küldenünk önmagunkról, nem csak olyanokat, amelyekből a külvilág elzárkózásunkra következtet. Bármennyire is úgy gondolja a kormány, nem lehet folyton csak szembenállásunkat kifejezni. Olykor arról is tájékoztatnunk kell a nyugati világot, hogy az általuk alkalmazott módszerek számunkra példaadóak és követendőek. Ilyen példának tekintjük az Obama elnök által serkentett Clinton-Bush Alapítványt. Igaz, az alapítvány nem az Egyesült Államok belső problémáinak orvoslására, hanem a nyomorúságos Haiti megsegítésére jött létre, de ha elnézzük Amerika mai végletes politikai polarizáltságát, demokraták és republikánusok permanens gyűlölködését, akkor ennek az alapítványnak nem kellett volna törvényszerűen létrejönnie.

Vagy mégis?

Az amerikai kultúra és az amerikai hagyomány „dolgozik” itt, amelynek fő üzenete, hogy nagy közösségi kihívásokra „nagy” felelet kell?

Vegyék észre a magyar pártok és a magyar társadalom, javaslatunkkal éppen egy ilyen (a legjobb értelemben vett) közösségi megoldást javaslunk, amellyel egy individualizált és parciális ügyek özönében vergődő ország kereshetne új összetartó erőt a maga számára. S itt kapcsolódik össze a romaügyi alapítvány ügye az egész népességgel, romákkal és nem romákkal.

Egy ügy, amelynek felvállalásával megalapozhatjuk a nálunk teljességgel hiányzó társadalmi összetartozást. Elemzőcégünk szavával: a kohéziót. Ezért kezdeményeztük, ezért fogunk kitartani mellette. S ezért kérjük újfent és nyomatékosan a pártokat: nyilatkozzanak!

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!

https://www.facebook.com/pages/M%C3%A9lt%C3%A1nyoss%C3%A1g-Politikaelemz%C5%91-K%C3%B6zpont/94208108737?v=wall

„Már csak egyet kell aludni”, mondták régen karácsony előtt szüleink. Így vagyunk most mi is az amerikai választások eredményeivel. Már csak egyet kell aludni és kiderül, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Túl a republikánus jelölt kiszivárogtatott beszédén, amelyben az ország 47%-át lényegében ingyenélőnek titulálta, túl a hivatalban levő elnök vereségén az első vitában, túl egy megrázó természeti katasztrófán, az elnökválasztási kampány, ugyan fej-fej mellett, de a végéhez ért. Közel egy hónapnyi virtuális „felfedezőutunk” végére érve, miután pontról pontra bejártuk Amerikát, kíváncsian várjuk melyik jelölt nyerte el a választópolgárok bizalmát.

Projekt Amerika nevezetű sorozatunk kezdetén azt mondtuk, tanulni szeretnénk Amerikától. Végső soron minden utazásnak ez a célja. S hogy mit hoztunk magunkkal? Azt, hogy Amerika minden megosztottsága ellenére mégis képes kicsi és nagy dolgokban egyaránt összefogni. Emiatt lehet, hogy egy hosszú és sokszor agresszív kampány után mégis minden amerikai saját elnökeként tiszteli majd a győztest, és elnökük minden amerikait egyformán szolgál majd.

Vajon mi lehet a titka annak, hogy egy olyan országban, ahol köztudottan individualisták az emberek, mégis jól megfér egymás mellett a társadalmi összetartás és a verseny? Az emberek mások? Vagy a politika? Netán a csapvízben lehet valami? Ennyire talán nem misztikus a válasz. Politikai és gazdasági berendezkedésük háza táján kell keresni az okokat. Természetükből eredően az Egyesült Államok két legfontosabb jellemzője, a demokrácia és a kapitalizmus folyamatosan ütköznek egymással. A piacgazdaság, mint a jelenleg ismert legjobb - bár kétségtelenül nem tökéletes - gazdasági rendszer, versengést feltételez. A verseny farkastörvényei viszont nem ismerik az összefogást. Ezzel szemben nem kell hozzá mindent elsöprő hurrikán vagy egyéb természeti katasztrófa, hogy lássuk, Amerika mégis jóval fejlettebb összetartó képességgel bír, mint sok más ország a világon. Ez viszont már demokratikus hagyományaiból ered. A demokrácia, mint a jelenleg ismert legjobb – bár szintén nem tökéletes – politikai rendszer, ugyanis a közösségi érdek előbbre helyezésére épül, szemben az egyéni érdekkel. A demokrácia határokat szabhat a versenynek, az „igazságosság” jegyében, vagy a közjó érdekében. A pénzügyi válságot követően az Occupy Wall Street nevű mozgalom képviselői épp ennek a finom egyensúlynak a megbomlását kérték számon a politikusokon. A bankokat kimentették, az üzletemberek semmiért nem voltak felelősségre vonhatóak, mi több, még bónuszt is kapnak. Hosszú ideje nem jelentkezett ekkora „zavar” az amerikai társadalmi egyensúlyban. A középosztály ideálja, s vele együtt az amerikai álom, hirtelen tömegek számára meghiúsulni látszott. Ebből a nehéz lélektani helyzetből kell majd kivezetnie az Egyesült Államok következő elnökének Amerikát a következő négy évben. Nem véletlen, hogy a gazdasági válság foglyul ejtette a kampányretorikát. Kivételes versenyt láthattunk idén. Évtizedek óta nem esett annyi szó gazdaságról és szakpolitikáról, mint most. Az ideológiai kérdéseket, az abortuszt, a melegházasságot messze háttérbe szorították a hétköznapi gondok.

Amennyiben Barack Obamát választják újra, hasonló belpolitikára számíthatunk, mint most. Tovább vinné jelenlegi programjait és kiegészítené reformjait, mindazzal, amit az utóbbi négy évben nem sikerült még végrehajtani. Ha Mitt Romney veszi át az elnöki stafétát, megkísérli majd visszacsinálni a demokraták olyan szimbolikus reformjait, mint az Obamacare, és egy –amerikai értelemben vett - konzervatívabb útra terelné Amerikát. Mindkét elnök növekedést és munkahelyteremtést ígér, és akármelyik győz, nem térhetnek ki majd a költségvetési hiány csökkentésének embert próbáló feladata elől. Mindezt úgy, hogy közben világpolitikai hatalmuk megőrzése is kockán forog, és „minden mindennel összefügg” alapon, a világ számos más problémájának terhe is a következő elnök vállára nehezedik majd.

Egy valami azonban mindig az elnök, és Amerika mögött áll. A társadalom sziklaszilárd hite abban, hogy Amerika a legnagyszerűbb ország a világon. Ez az a demokratikus értékrendből eredő hit, ami összeköti őket, mint nemzet, és átsegíti őket a legnehezebb időszakokon is. Sokan megmosolyogják az amerikaiak „keep smiling” mentalitását, e nélkül képtelenek lettek volna újra meg újra talpra állni történelmük során. Európa, mind építészetileg, mind társadalmilag kőből, téglából épít. Évszázadokra rendezkedik be. Amerika könnyűszerkezetű. Lehet, hogy olykor-olykor elfújja építményüket a szél, elmossa az ár, vagy összedönti egy földrengés, de könnyen újjáépíthető. Akármi is történjék, előre tekintenek, a jövő útjait kémlelik a visszapillantó tükröt helyett. Nem azt keresik, mit miért nem lehet megtenni, hanem, hogyan lehetne mégis, minden ellenére megvalósítani. Ne feledjük, Amerika a felhőkarcolók országa is, mernek nagyban gondolkodni. Nincs nagyobb bizonyíték megújulási képességükre, mint a World Trade Center helyén épülő Freedom Tower, ami már impozánsan tör felfele a New Yorki égbolton. Csak azért is. Sosem felejtenek, de továbblépnek. Verseny és összefogás itt valósul meg egyszerre.     

S, hogy mindez miért fontos idehaza? Nem csak azért, mert nem tudjuk magunkat függetleníteni Amerika vonzásköréből, hanem mert az utóbbi időkben balliberális oldalon az összefogás, amolyan univerzális varázsszóvá nőtte ki magát. Elég csupán a különböző ellenzéki pártoknak egyesíteni erejüket, és máris megszűnnek legégetőbb problémáink gondolják sokan. Miközben potenciális szavazóik lépten-nyomon figyelik, milyen formációban fog megvalósulni az Orbán-rezsimet elsöprő együttműködés, kevés szó esik arról, mitől alakul ki valódi összefogás egy társadalmon belül. Amit Amerikától tanulhatunk, az nem más mint, hogy a politika világa önmagában nem képes társadalmi összefogást teremteni, alulról kell szerveződnie. Amikor a Sandy hurrikán miatt elmaradt a New Yorki maraton, a csalódott futók nem hazamentek, hanem megszervezték, hogy saját lábukon, futva vigyenek segítséget a vihar által legerősebben érintett Staten Islandi lakosoknak. Nem Barack Obama vagy Mitt Romney hozza tehát a megváltást Amerikának és a világnak. Csakis Münchausen-báróként, saját hajuknál fogva tudják kihúzni magukat a nehéz idők mocsarából. Együtt, az átlagpolgárok összefogásával. 

Ha szeretnél többet megtudni a Projekt Amerikáról látogass el Facebook oldalunkra!

https://www.facebook.com/pages/M%C3%A9lt%C3%A1nyoss%C3%A1g-Politikaelemz%C5%91-K%C3%B6zpont/94208108737?v=wall