Méltányosság-blog

Csery Péter bejegyzése:

Megindult a globális visszaszámlálás a vasárnapi görög választásokig. Sokak szerint a tét nem kisebb, mint az euró-zóna sorsa, s tágabb értelemben az egész európai integráció jövője.  A G20 országok állítólag közös vészforgatókönyvet készítenek, miközben a bizonytalanság egyre növekszik; a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a Trojka párti Új Demokrácia fej-fej mellett halad a mentőcsomagot elutasító SYRIZA-val. A már-már apokaliptikusnak ható felfokozott hangulatban azért fontosnak tartom megjegyezni, hogy az európai monetáris integráció egyszer már szembenézett  egy hasonló szituációval.

1992-t írtak, amikor is az 1979-ben létrehozott Európai Monetáris Rendszer (EMR) lényegében széthullott, törést okozva ezzel az integráció egyirányú folyamatában. Az EMR-t a ’73-as kőolajválság, illetve a Bretton Woods-i pénzügyi rendszer összeomlása okozta bizonytalanság kezelésére hozták létre. Az EMR az árfolyam-ingadozások kiküszöbölésére alkalmas monetáris együttműködés volt, amiben a nemzeti valuták 2,25%-os rögzített árfolyamsávon mozoghattak. Az 1992-es pénzügyi válság, a különböző spekulációs manőverek azonban szétzilálták az addig stabilan működő közös árfolyam-mechanizmust. Először az Egyesült Királyság és Olaszország hagyták el a „süllyedő hajót”, majd mivel a valuták között megindult a leértékelési verseny, a bent maradó államok a lebegési sávot 15%-ra szélesítették. Az EMR széthullásával az európai vezetőknek eljött az idő, a döntés ideje: vagy visszafordulnak, vagy előremenekülnek és létrehozzák a monetáris uniót.

A döntésüket már nagyon jól ismerjük; jött Maastricht és a konvergencia-kritériumok, a valutaparitások véglegesítése, az EKB felállítása, s végül az euró kibocsátása. Persze az akkori helyzet rengeteg mindenben különbözik a mostanitól. Ha rosszmájú akarnék lenni, akkor azt lehetne mondani, hogy a legfőbb különbség, hogy az EMR-ből (szemben az euró-zónával) egyedüliként Görögország kimaradt, vagyis akkor még működött a pénzügypolitikai racionalitás az EU-ban. Ráadásul egy sokkal alacsonyabb szinten álló integráció nézett szembe egy közel sem ilyen méretű válsággal. Mindazonáltal meglátásom szerint a görög események hasonló mechanizmusokat indíthatnak el, mint amit az EMR esetében láthattunk. Amennyiben olyan görög kormány alakul, amely elutasítja a mentőcsomagokat, s ezzel valószínűleg kilépteti a helléneket az euró-zónából, megbontva a valutaunió egységét, akkor ez – pontosan, mint az EMR szétesése – egy mélyebb, szorosabb integráció felé lökheti Európát. Ha Európai Egyesült Államokról talán még túlzás beszélni, de az intézményi reformokkal kísért érdemi mélyítése az integrációnak ma valószínűbb forgatókönyvnek tűnik, mint a visszatérés a nemzetek Európájához.

Minek írni a vezetésről, az ország vezetőrétegének szánt lapban? Ez lehet első kérdésünk a Washington Post internetes változatának On Leadership című rovatára kattintva. Azért mert vezetni s vezetve lenni sem egyszerű feladat. Két háború és a gazdasági válság komoly belső igényt teremtett az iránymutatásra az Egyesült Államokban. Hogyan tovább? Hogyan őrizze meg az USA politikai, gazdasági vezető szerepét a világban? Az amerikaiak szerint szükség van a jó vezetésre, még akkor is, ha örök vita övezi ennek pontos jelentését. Ennek tükrében a rovat megkísérel különböző hátterű emberek véleményének, tapasztalatának bemutatásával közelebb kerülni a jó vezetés titkához.

Miért követünk valakit? Mitől lesz vezető? Olyan politikust aki nem vágyott a hatalomra még nem hordott hátán-e föld. Az ilyen személy, még, ha vezető pozícióba is kerül, nem marad meg hosszútávon a politika világában. Kilöki magából a rendszer. Mégis, milyen jellem, elképzelés, és vezetői képesség kell a vezetéshez akkor? Ugyanazok a képességek szükségesek a vezetésben a sport, a gazdaság, a vallás vagy a politika terén? Ugyanúgy irányít egy férfi és egy nő? Valóban a vezető vezet egy országban, vagy a kül-és belpolitikai események irányítják őt is?  Politikai, gazdasági, katonai, művészeti, oktatási és civil szervezetek képviselői és szakértők mondják el gondolataikat ilyen és hasonló témákkal kapcsolatban. Nem elvont teoretikus válaszokban, hanem személyes tapasztalataik alapján.

Miközben a könyvesboltok polcai roskadnak a leendő vezetőknek szánt könyvektől, az, hogy hazánkban mit jelent a jó vezetés szinte fel se merül. Túlontúl könnyű felmagasztalni vagy démonizálni vezetőinket. Megérteni, vagy legalábbis megkísérelni értelmezni a politikusokat mozgató kényszereket, érdekkonfliktusokat, sokkal összetettebb feladat. Magyarországon hajlamosabbak vagyunk inkább arról beszélni, hogy mit csinálnak vezetőink semmint arról, hogy miért? Mi motiválja őket, milyen döntési (kényszer)helyzetek állhatnak elő? Mindig kívülről, megfigyelői szerepből elemezzük a politikát, és nem a politikusok szemein át. Ez tulajdonképp nem meglepő, hiszen alig van rálátásunk a politika belső világára. Nem látjuk a napi szintű pártpolitika hátsó mozgatórugóit. Nincs olyan jellegű transzparencia a vezetőket körülvevő tanácsadói kört illetően, mint Amerikában. Nincs hagyománya a politikai mélyinterjúknak, a memoárírásnak vagy akár a politikai életrajzoknak. Ilyen szempontból, hatalmas különbség van hazánk és az Egyesült Államok között.  Tanuló vezetők vagyunk még a demokrácia rögös ösvényein. Megválaszolásra váró kérdések hada áll előttünk. Ugyanakkor az út a jó vezetéshez járható. Csak ki kell ismerni.

Az Állami Számvevőszék a minap jött ki egy olyan jelentéssel, amely kísértetiesen rímel a kormánynak a magánnyugdíj-pénztárak kapcsán kifejtett álláspontjával. Kérdés, hogy merő véletlenről van szó vagy a politikában ilyenek nincsenek?

Az általam nagyra becsült Állami Számvevőszék a rendszerváltás után kialakult hazai intézményrendszer egyik leginnovatívabbja. Több helyen is utaltam rá, hogy az ÁSZ (együttműködve számos külföldi partnerrel), de még inkább annak Kutatási Intézete (leánykori nevén Fejlesztési és Módszertani Intézet) egyfajta think tank-ként funkcionált. Ami azért – valljuk be – nem túl gyakori idehaza. Ezt alátámasztja az éppen a múlt héten bemutatott Integrit(ÁSZ) projekt, amely a közigazgatási korrupció ellen lép fel, holland példák alapján hangsúlyt fektetve a nálunk mégoly kevéssé ismert és értett integritásra (amely együtt jelenti a szervezet és személy függetlenségét, befolyásoltságtól mentes döntését és etikus eljárását) az egész államigazgatásban.

A csütörtöki bejelentés lényegében szinkronban volt a kormány eddigi kommunikációjával, vagyis az ÁSZ a Pénztárak Garancia Alap működésének vizsgálata során azt találta, hogy a magánnyugdíjak hosszú távon nem biztosítottak és az eddigi magánnyugdíjnak hívott pillér valójában nem is annyira magán, hiszen az államnak folyamatos tehertételt jelentettek – hangsúlyozta külön is az ÁSZ elnöke.

Szögezzük le: az ÁSZ vizsgálata semmiképpen sem tekinthető irányítottnak, hiszen – ahogyan Domokos László is fogalmazott – ez már korábban is elő volt irányozva. Ugyanakkor az időzítés nem lehet véletlen, s a probléma talán éppen itt van. Egy független intézménynek pusztán szakmai szempontokra kell alapozni, de emellett legalább olyan fontos, hogy a formára is ügyeljen. Ha történt is aktuálpolitikai beavatkozás az ÁSZ tevékenységébe, akkor az nem a vizsgálat tartalmára, csupán annak időzítésére irányult (nem véletlen, hogy az ÁSZ elnök a jelentés bemutatásakor élből le akarta mosni magáról a politikai megrendelés ódiumát). Ez nem jelenti azt, hogy ezzel minden rendben lenne. Az ilyen „felszíni” beavatkozások erodálhatják a független intézmények szakmai tekintélyét, s ennek mindenképp meg lehet az a káros hatása, hogy a közvélemény még a tisztán szakmai iratok esetén is gyanúperrel él majd. Mindez pedig oda vezet, hogy az ÁSZ saját integritása – amely egyszerre nyugszik a fent említett formai és tartalmi elemeken – is veszélybe kerül.