Méltányosság-blog

Farkas Réka bejegyzése:

A múlt csütörtökön megrendezésre került elnökjelölti tévévita két okból is médiatörténelmi mérföldkőnek tekinthető az amerikai elnökválasztások történetében. Egyrészről először közvetítette ezt az eseményt élőben valamely közösségi háló (Twitter), másrészről a jelöltek összecsapása rekordszámú hozzászólást (tweets) generált az on-line nézők részéről. Ez is jól mutatja, hogy az internet szerepe fokozatosan felértékelődik a politikai kommunikáció területén, miközben a hagyományos médiumok (televízió, rádió, nyomtatott sajtó) jelentősége visszaszorulóban van.

A mai tipikus internet felhasználó már leginkább a web 2.0 szolgáltatásokat (például Facebook vagy YouTube) veszi igénybe, ahol a hangsúly az interaktivitáson van, vagyis azon, hogy a szolgáltató maga csupán a keretet biztosítja a tagok közötti véleménycserére, illetve a különböző tartalmak megosztására. Manapság a társadalmi élet szinte elengedhetetlen része a közösségi hálók használata különösen a fiatalok körében, amelyek a mobilinternet elterjedésével, immáron bárhol és bárki számára elérhetőek. Az amerikai kampánymenedzserek ezt felismerve, különös hangsúlyt fektetnek a választók interneten keresztül történő megszólítására, amely nem csupán kommunikációs, hanem adatgyűjtési szempontból is páratlan segítséget nyújt a támogatók feltérképezésében.

Netes elnökválasztási kampány a tengerentúlon.

Világviszonylatban Barack Obama volt az első, aki igazán hatékonyan volt képes az internetet választási kampánya szolgálatába állítani. Ez olyannyira így van, hogy a web nélkül valószínűleg még pártja elnökjelöltségét sem lett volna képes 2008-ban megszerezni. 1960-ban John F. Kennedy lett az akkor újnak számító médium, a televíziós kampány úttörője. 48 évvel később, a demokrata párt egy másik elnökjelöltje, Barack Obama, valósított meg hasonlót az internet segítségével.

A világháló véleményformáló erejét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Obama 2012-ben már többet költ internetes kampányára, mint televíziós, rádiós és telemarketinges reklámokra összesen. Stratégiájának helyességéről tanúskodik, hogy a hivatalban lévő elnök újraválasztási kampányköltségvetése legnagyobb része jellemzően az internetes adományokból tevődik össze.

Az amerikai elnökjelöltek immáron a legmodernebb online marketing eszközökkel kísérlik meg potenciális választóikat elérni, ugyanúgy, ahogy a kereskedelmi cégek próbálják megnyerni a fogyasztókat. Négy évvel ezelőtt a tipikus online kampány főleg abból állt, hogy a különböző választói csoportokat, az általuk leginkább látogatott honlapon elhelyezett hirdetéssekkel (banner) bombázták. Mára, az online marketing fejlődésének eredményeképpen, az internetes kampánytechnikák kifinomultabbakká váltak. Bárki, aki például felkeresi valamelyik jelölt weboldalát, egy program (cookie) segítségével megjelölésre kerül, és internetes reklámcégek követik az illető további netes barangolásait, miközben hirdetéseket helyeznek el a felhasználó által látogatott egyéb oldalakon. A világhálón felkeresett oldalak nyomon követése lehetővé teszi az egyes emberek érdeklődési körének, és ismerőseinek feltérképezését az általuk online kitöltött kérdőívekből nyert információkkal együtt nagyban megkönnyíti támogatásuk elnyerését.

Mára már a kampányszervezés is egyre növekvő mértékben az internet segítségével történik, ezen belül is kifejezetten az erre a célra alapított közösségi hálókon keresztül. A republikánus elnökjelölt, Mitt Romney, még 2011 októberében indította el a MyMitt-et, Obama elnök pedig idén májusban a Dashboardot. Ezek nagyban megkönnyítik a kampányban résztvevők kapcsolattartását, és az önkéntesek koordinációját. A saját közösségi háló mellett, most már mindkét elnökjelölt saját IPhone alkalmazással bír, amelyik az amerikai Apple felhasználók népes táborát hivatott megcélozni, segítséget nyújtva nekik a választói regisztrációban, illetve önkéntesnek való jelentkezésben.

Nem elhanyagolandó egy másik népszerű webkettő szolgáltatás, a YouTube videó megosztó oldal szerepe sem, hiszen például Obama elnök személyes fiókja mintegy 200 milliós nézettséggel büszkélkedhet. A politikai jelöltek számára ez a portál is ideális a széles néprétegeket célzó üzeneteik közzé tételére, amelyek aztán a felhasználók által történő további megosztások révén terjednek tovább a világhálón.

Az internet jelentősége a hazai politikai kommunikációban.

Magyarországon az internet elterjedtsége jócskán elmarad az Egyesült Államokétól, így szerepe kevésbé hangsúlyos a hazai politikai kommunikáció területén, mint a tengerentúlon. A világháló politikai úttörője Gyurcsány Ferenc volt, aki 2006-ban kezdett saját webes blogot (Amőba). Orbán Viktor két évvel később vette át a kommunikáció ezt a formáját, igaz ő már egyből videóblogolásba kezdett, és heti rendszerességgel töltött fel új üzeneteket honlapjára. Talán éppen amerikai kampánytanácsadóinak köszönhetően, 2010 februárjában évértékelőjét már élőben közvetítette a világháló a Millenáris Parkból. Ez volt az első élő internetes közvetítés volt hazánkban. Az Ultrastream technológiának köszönhetően a nézők a közvetítés ablaka mellett elhelyezett Twitterfal révén azonnal kommentálhatták az elhangzottakat, illetve virtuális taps/fütty segítségével nyilváníthatták ki (nem)tetszésüket. Egyébként a Fidesz internetes térhódítását bizonyítja az is, hogy 2010-ben az világhálón keresztül mintegy 130 millió forintnyi kampánytámogatást sikerült a pártnak összegyűjtenie.

A 2010-es év választási versenyében a Fidesz mellett a többi párt is hangsúlyosabb szerepet szánt az internetnek, amelynek legfontosabb színtere immáron a közösségi háló volt (IWIW és a Facebook). Ma, két évvel később, végignézve a parlamenti pártok honlapjait, megállapítható, hogy mindegyikük igyekszik lépést tartani a korral, és ennek szellemében vonzó designnal, videó üzenetekkel, valamint képekkel próbálják meg felhívni magukra az érdeklődők figyelmét. Magyarország jelenleg első számú közösségi hálóján, a Facebookon valamennyi pártelnök rendelkezik saját oldallal, ahol a politikusok – tengerentúli kollégáik példáját követve – tartják a kapcsolatot szimpatizánsaikkal. A pártelnöki oldalak like-jainak száma arról tanúskodik, hogy közülük ez Orbán Viktornak sikerül a legjobban (136 ezer like), őt messze elmaradva, Vona Gábor (41 ezer like) és Gyurcsány Ferenc (mintegy 21 ezer like) követi, majd Mesterházy Attila (6700 like) és Schiffer András (5 ezer like) zárja a sort. Figyelemre méltó jelenség, hogy egy, a politikai pártoktól független civil kezdeményezés, a 2010 decemberében indított „Egymillióan a magyar sajtószabadságért” mozgalmat (Facebook közösség) immáron majdnem 100 ezren kedvelik, amely jól mutatja a proteszt szavazók „megfoghatóságát” a közösségi háló segítségével.

Mi várható?

A szélessávú internet, valamint az okostelefonok terjedésével várhatóan még inkább felértékelődik az világháló, ezen belül is a közösségi oldalak szerepe. Egyre több ember tartja a kapcsolatot barátaival, ismerőseivel a szociális hálózatok segítségével, amelyek így a mindennapi élet szerves részévé váltak. A webhasználat terjedése azonban nem csupán a hétköznapi felhasználók, hanem a cégek számára is egyre nélkülözhetetlenebb, hiszen ezen keresztül a fogyasztók széles körét képesek elérni termékeikről és szolgáltatásaikról szóló ajánlataikkal. Mivel a választási kampányok sem szólnak másról, mint, hogy a pártok és a politikusok saját programjaikat, imázsukat próbálják eladni a szavazóknak, így a politikai kommunikáció területén is elengedhetetlen eszközzé vált a web. Ugyan e téren (is) az Egyesült Államok jár az élen, részben nagyarányú internetes lefedettségének köszönhetően, de ez a trend a világ többi fejlett országában – köztük Magyarországon – is megfigyelhető. A politikai kommunikáció, a céges marketinghez hasonlóan, kénytelen lépést tartani a technikai fejlődéssel. Ebből következően a 2014-es választásokon hazánkban valószínűsíthetően az eddigieknél nagyobb hangsúly fog helyeződni az internetes kampányra, annál is inkább, mivel a fiatalabb generáció nálunk is leginkább már csak a világhálón keresztül érhető el.

A közösségi oldalak megjelenése a politika világában az utóbbi egy-másfél évben idehaza is igen látványos jelenséggé vált. Csoport jött létre azért, hogy az augusztus 20-i tűzijáték költségeit az árvízkárosultaknak ajánlják fel, a miniszterelnök a Facebookon magyarázta el a magán-nyugdíjpénztárak államosításának értelmét, illetve az új médiatörvény elleni tüntetés is alapvetően ezen a portálon szerveződött.  Orbán Viktor az EP-ben kijelentette, hogy a Fidesz a választásokat a Facebookon nyerte meg,  ahol most  –  Deutsch  Tamás javaslatára – a kormány mellett is mozgalom alakult.

Fél évvel ezelőtt jómagam is az online agóra egyre növekvő erejéről és befolyásáról írtam: „Nem mehetünk el szó nélkül emellett, hiszen hosszútávon ez elképesztő távlatokat nyithat, nincs már szükség tüntetések megszervezésére, petíciókra, önkéntesek tömegére egy-egy civil kezdeményezéshez, elég csupán a közösségi portálokon elindítani a mozgalmakat, amennyiben azok népszerűek és képesek maguk mögé állítani az emberek tömegét, akkor pillanatok alatt politikai nyomásgyakorlás eszközei lehetnek.” Néhány hónapra rá ezután elolvastam Malcolm Gladwell amerikai publicista „Small change” című tanulmányát, amelyben a szerző rámutat a közösségi portálok politikai nyomásgyakorló szerepének korlátaira is. A szerző érzékletes példákkal mutatja be, hogy a civil szerveződés, az információáramlás nem a szociális hálók megjelenésével született meg. A hatvanas évek amerikai polgárjogi küzdelmei például néhány nap alatt diákok ezreit mozdították meg és értek el komoly eredményeket internet, sőt mobiltelefon nélkül. Másrészt – bár a közösségi portálok forradalmát éljük – forradalom, vagy tömegtüntetés megszervezésére ezek az eszközök nem igazán alkalmasak.

Miért? Gladwell szerint arról van szó, hogy a Twitter eszköz arra, hogy olyan emberek életét kövessük, akiket személyesen nem ismerünk, a Facebook pedig arra jó, hogy kapcsolatot tartsunk olyanokkal, akik a valóságban nem feltétlenül a barátaink. Márpedig tömegtüntetéseken való részvétel, egyáltalán a valós cselekvés egy-egy cél érdekében olyan erős elkötelezettséget igényel, amelyre a gyenge kötődéssel bíró, kockázatkerülő online kapcsolatok nem képesek. Másrészt ezeknek a mozgalmaknak a szerveződése az internet lényegéből adódóan hálózatos, nem hierarchikus, amely nagyban csökkenti a hatékonyságot.  A szerző számos példával igazolja, hogy sok mindenre alkalmas az online közösség, valós nyomásgyakorlással bíró társadalmi mozgalom felépítésére azonban nem.

Véleményem szerint – figyelve a legutóbbi hetek történéseit – Gladwellnek igaza van: a médiatörvény tüntetésen jóval kevesebben vettek részt, mint amennyi visszaigazolás a Facebookon érkezett, ráadásul a demonstrálók egy része minden bizonnyal a hagyományos médiából értesült az eseményről.  Össze lehet szedni többszázezer „Tetszik”-et a kormány politikája mellett és ellen is, rajongói oldalakat lehet életre hívni a pártok támogatására. Ennek jelentősége azonban aligha több, mint egy nem-reprezentatív közvélemény-kutatásé. A valódi politikai cselekvés, civil szerveződés ugyanis elkötelezettséget és sok időt igényel, aki követője valamelyik közösségi portálon egy-egy politikusnak még nem válik aktivistává. A Facebook tehát valóban új minőséget jelenthet a politikában, ami az információáramlást illeti, a politikus könnyebben és személyesebb hangnemben kommunikálhat „követőivel”, illetve a potenciális szavazók is kapcsolatba léphetnek ezen keresztül vele és egymással is.

Kormány elleni tüntetések, valós nyomásgyakorlásra képes civil csoportok, egyáltalán politikai mozgalmak megszervezése azonban minden bizonnyal egyelőre a „valóságban” marad. Semmiképpen nem szabad alábecsülnünk a szociális hálók jelentőségét, ugyanakkor a fentiek miatt érdemes tisztán látni azok korlátait is.