Méltányosság-blog

Néha úgy érezzük a csapból is Amerika folyik. A globalizációnak hála, ott van a mozikban, a zenékben, a bevásárlóközpontokban és a gyorséttermi láncokban. Amerika amerre a szem ellát. Mégis ismerjük az Egyesült Államokat? Mi valójában Amerika, ha egyáltalán körül lehet írni egy mondattal? Talán leginkább a szélsőségek hazája. Hiszen a felhőkarcolók Amerikája, a külvárosi sorházak és a lakókocsi parkok világa egy és ugyanazt az országot képezi. Mégis az óriási különbségek jól megférnek egymás mellett. Nem véletlenül vonzza a mai napig az amerikai álom a bevándorlók tömegeit. Amerika sok szempontból egy ideálkép. A szabadság, a demokrácia, a lehetőség és a jólét szimbóluma. A választásokhoz közeledve nem ragadhattunk le tehát csak a kampányszlogeneknél. Azokra a témákra is ki kell térnünk, amelyek Amerika velejét adják, és, amelyek a távolból sokszor rejtve maradnak előttünk. Mielőtt azonban elmerülnénk a társadalmi, politikai, gazdasági összefüggésekben, érdemes felfigyelni az Amerikai választások egyik legérdekesebb jelenségére, az elnöki vitákra.

Sorozatunk keretében elemezni fogjuk mindhárom elnök-jelölti vitát, kezdve rögtön az Október 3-án tartandó első elnöki szópárbajjal. S, hogy mi olyan különleges bennük? Az, hogy 1987 óta egy nonprofit szervezet, a Council on Presidential Debates szervezi őket. Miközben a vita idehaza lassan a dinoszauruszok sorsára jut és kihal, az Egyesült Államokban a legfontosabb politikai eseményt egy független szervezet rendezi? Létezik ilyen? Létezik. Ezért indítottuk sorozatunkat.

A CPD-t 1987-ben alapították, hogy a vitákat, mint a választások állandó részét, a lehető legszínvonalasabban szervezzék meg a nézők, hallgatok számára. Emellett kutatási, oktatási feladatokat látnak el a vitákkal kapcsolatban. Idén például „digitális koalíciót” kötöttek a legnagyobb amerikai hírportálokkal és videó megosztóval annak érdekében, hogy bevonják az állampolgárokat a vitába, informálódhassanak a kérdésekről, elmondják a véleményüket, és végül összehasonlítsák, mit mondanak ugyanezen témákról a jelöltek.

S hogy hogyan zajlik egy ilyen vita? Az utolsó mozzanatig megszerkesztve. Előre meghatározott témakörökkel és időkeretekkel. Az aspiránsok pedig éppen úgy készülnek rá, mint a sportolók életük meccsére. Több órányi videót néznek meg ellenfelükről, gyenge pontjaikat keresve, saját technikájukat csiszolva. Nem kis tétje van ugyanis a verbális összecsapásoknak. Nem elég pusztán legyőzni az ellenfelet, a közönséget is meg kell nyerni. A nézők pedig, hála a CPD tájékoztató tevékenységének évről évre egyre több információval rendelkeznek. Nem véletlen, hogy a Méltányosság 2006 óta hívja fel a figyelmet a miniszterelnöki vita szerepének fontosságára, és szorgalmaz egy hasonló rendszer felállítását. Az ugyanis, hogy a viták idehaza a mindenkori jelöltek aktuális érdekeinek és erőviszonyainak legyenek alárendelve, éppen a választói tájékoztatást ássa alá. Az amerikai szisztéma legfőbb erénye kiszámíthatósága és a „civil minőségbiztosítás”, amelyik immár huszonöt éve őrködik a változatlan színvonal felett. A hazai vitákból pont a rendszer hiányzik. Mindez nem jelenti azt, hogy ne lehetne létrehozni. Érdemes tehát figyelemmel követni a viták menetét, vagy egyszerűen sorozatunkat. Mi ugyanis minden összecsapás után kinyerjük a vita esszenciáját. Mindazt, ami idehaza érték lehet. Tartsanak velünk és ismerjék meg az Egyesült Államokat, ahogyan mi látjuk, Amerikát, ahogyan még nem látták.     

Nagy Attila Tibor nagy@meltanyossag.hu

A Tisztelt Ház padsorai megteltek tegnap délután, holott az országgyűlési képviselőknek nem is kellett szavazniuk. Az érdeklődést, a feszült figyelem növekedését még tévénézőként is jól lehetett érzékelni, ahogy közeledett a Gyurcsány- Orbán szócsata.

A műfaj – azonnali kérdés – nem igen teszi lehetővé a korábbi Orbán-Gyurcsány tévévitákkal való összehasonlítást, vagy Orbán 2005-ös napirend előtti felszólalásaival való összevetést, amikor Gyurcsány még miniszterelnökként reagált Orbán Viktor véleményére. Most ugyanis nem másfél óra vagy öt-öt perc, hanem mindössze két-két, majd egy–egy perc állt a szónokok rendelkezésére. Mindez nem a racionális érvelés felé mozdította a két politikust, hanem a minél hatásosabb adok-kapok irányába. Ha szűkösen áll ugyanis az idő a politikus rendelkezésére és tudja, hogy szavaira a szokásosnál jobban odafigyel a közvélemény, akkor hajlik arra, hogy a választók meggyőzése érdekében minél hatásosabban, és sarkosabban érveljen. Most is ez történt.

Orbán hangja időnként remegett, látszott rajta, hogy izgul. Talán eszébe jutott, hogy Gyurcsánnyal folyatott 2006-os tévévitájában egyértelmű vereséget szenvedett. Határozottabbá vált a hanghordozása, amikor ellenfele, illetve a szocialisták fejére olvasta az őszödi beszédet és azt követő tüntetések rendőri feloszlatása során elkövetett túlkapásokat.

Gyurcsány első felszólalásában végig papírból beszélt, második, egyperces és fejből elmondott felszólalásában sarkosan fogalmazva szólította fel Orbánt, hogy „ne legyen tolvaj”. Orbán viszontválaszainak nagyobb részében jegyzeteire támaszkodott, vélelmezhetően Gyurcsány válaszától függetlenül már előre megvolt reagálásának a sablonja.

Önmagában örvendetes, hogy a magyar közélet két meghatározó alakja a nyilvánosság előtt vitatkozott. Egy jól működő demokráciához hozzátartozik, hogy az ellenzék vezető vagy befolyásos személyisége a törvényhozás előtt kritizálja a kormányt, amire utóbbi válaszolni tartozik. Igaz, a két politikus elbeszélt egymás mellett, és kifejezetten arra törekedett, hogy a másikat minél kellemetlenebb helyzetbe hozza, de az idő rövidsége is erre sarkallta őket. Egy pontban viszont Orbán viszonylag egyértelmű választ adott ellenfelének, amikor is kijelentette, hogy „az új alkotmányt a hatályos szabályok szerint, a magyar parlamentáris hagyományok szellemében, és a legjobb alkotmányos szokásainkat követve itt az Országgyűlésben fogjuk megalkotni”. Más szóval a mininiszterelnök kitart a már korábban megfogalmazott véleménye mellett, hogy az új alkotmányról nem szükséges népszavazást tartani.

Gyurcsány ugyanakkor a mostani kormány legitimációjának kérdését vetette fel azzal, hogy népszavazást követelt az alkotmányról és a magánnyugdíj-pénztárakról. Ez a kérdés azért lehet veszélyes hosszabb távon a Fideszre nézve, mert a kormányzati hatalom erkölcsi tekintélyét áshatja alá, amiben a Fidesz és a hozzá közel álló publicisták az előző ciklusban igencsak jeleskedtek az őszödi beszédet emlegetve.

Orbán elhessegetheti a fölvetést azzal, hogy ez „hiteltelen” embertől ered, kérdés, mi lesz akkor, ha más, az elmúlt nyolc évben kormányzati szerepet nem vállaló politikus, esetleg civil szervezet követeli majd a referendum kiírását? Az előző ciklusban a Fidesz sűrűn hivatkozott a népszavazás, az előrehozott választás, azaz a nép véleményének fontosságára, szembeállítva ezzel szemben az MSZP magatartását, amelyik nem volt hajlandó az idő előtti választások megtartására. A szerepek felcserélődni látszanak, de vajon ki jár jól a mezcserével?

Fotók: Nagy Béla, http://www.mno.hu/