Méltányosság-blog

 Kivezetni – akár erőszakkal is – országgyűlési képviselőt a parlamentből? 1990 óta sosem volt erre precedens, de hamarosan – az Országgyűlésről szóló T/6391 sz.  törvényjavaslat elfogadása esetén – Kövér László házelnöknek erre lehetősége lesz, amennyiben úgy ítéli meg, hogy a renitens képviselő vét a tanácskozás rendje ellen.

 Ez az ötlet meghökkentőnek tűnhet, de korántsem új – a magyar parlamentarizmus történetében volt már erre példa. Az 1913-as házszabályok 253.§-a például így rendelkezett: „Az elnök azt a képviselőt, a ki a rendet és csendet a tanácskozást teljesen meghiúsító módon tartósan zavarja úgy, hogy rögtöni eltávolítása nélkül az ülés egyáltalán nem folytatható, karhatalom alkalmazásával is kivezettetheti és a képviselőháznak vagy bizottságának erről az üléséről távoltartja”.

Mit mond a 2012-es törvényjavaslat 54.§ (3)-(4) bekezdése?

„(3) Ha a képviselő felszólalása során kirívóan sértő kifejezést használ, vagy az általa használt sértő kifejezés súlyos rendzavaráshoz vezet, a házelnök javasolhatja az Országgyűlésnek a képviselő kizárását az ülésnap hátralévő részéből. A javaslatról az Országgyűlés vita nélkül határoz.

 (4) Ha az Országgyűlés határozatképtelen, a kizárásról a házelnök határoz.”Az 59.§ (2) bekezdése pedig így rendelkezik: „A házelnök az Országgyűlési Őrséggel kivezetteti az ülésteremből az Országgyűlés által az ülésről kizárt vagy a képviselői jogainak gyakorlásából felfüggesztett képviselőt, ha a képviselő a házelnök felszólítása ellenére sem hagyja el a termet.”

 Amint láthatjuk, eléggé kísérteties a hasonlóság az 1913-as házszabályok és a mostani tervezet között. Érdemes tudni, hogy képviselő erőszakos kivezettetésére volt már példa Magyarországon, nem haszontalan feleleveníteni egy példát, hogy legyen némi elképzelésünk arról, mi történhet a jövőben az Országgyűlés falain belül. Nos, a botrány szinte garantált. Képzeljük el, amikor Vonát, és jobbikos társait vonszolják ki a parlamentből, ők meg ellenállnak…

 Régen volt már, amikor is jókora skandalum robbant ki a magyar törvényhozás 1924. november 28-i ülésén, amikor Györki Imre szociáldemokrata képviselő hamis tanúzással vádolta meg Bethlen István miniszterelnököt. A kormánypárti levezető elnök rendreutasította a képviselőt, majd karhatalommal kivezetette. Így járt több, az elnöki intézkedés ellen hevesen tiltakozó baloldali képviselő is. Az indulatok elszabadulását jól mutatja az ülésről készült jegyzőkönyv is, amelyből röviden és betűhíven idézünk:

 „(Peidl Gyula: A szurony az terror, és a terror nem lehet megnyugtató!) Elnök: Peidl Gyula képviselő urat kénytelen vagyok rendreutasítani.

(Felkiáltások jobbfelől: Halljuk Szilágyi Lajost! — Rupert Rezső: Leülni Márffy és Eskütt mellé! — Peyer Károly: Nemzetvédelmi osztály! Helyzetjelentés! Gyilkosok! — Rupert Rezső közbeszól. — Bessenyey Zénó: Hogy meri ezt állítani? Hazugság-!— Rupert Rezső: Üljön Márffy mellé! — Bessenyey Zénó: Maga szemtelen disznó! —Urbanícs Kálmán: Fehér hadnagyból lett vörös bohóc! — Farkas István: Hozzák vissza a kivitt képviselőket, elnök ur! Addig nincs tárgyalás! — Bessenyey Zénó: Nekem nem volt gyilkos a patrónusom, mint önnek! — Hoszszantartó nagy zaj a szélsőbaloldalon. — Rupert Rezső: Gonosz, hitvány hazugság! Maga hitvány, hazug fráter!) Csendet kérek, képviselő urak. Rupert képviselő urat kénytelen vagyok rendreutasitani. (Rupert Rezső: És még buta is! — Baticz Gyula: Újságírókat is kivittek innen! — Peyer Károly: Nem is voltrá rendelet, hogy újságírót is kivigyenek! — Peidl Gyula: Éljen Pályi Ede! — Farkas István:Nem szégyenli magát, ministerelnök ur? ”

 Képzeljünk el hasonló jeleneket, és annak következményeit a mai korban, amikor – ellentétben 1924-el —nemcsak újságok, hanem rádió, Tv, és internet is van, amelyek még inkább felnagyítják majd az ilyesfajta parlamenti purpárlékat, már csak azért is, mert a botrányra sokkal inkább vevő a közönség, mint – teszem azt – a kettős számvitelt szabályozó törvényjavaslat megtárgyalására…

Az ember hajlamos arra, hogy személyes élményeit általánosítsa, kiterjessze, néhány epizódból sommás véleményt mondjon. Lehet, most én is el fogom követni ezt a hibát. Mi köze tehát annak a rendeletnek, hogy a teli sárgán való áthajtásért 50e Ft-ot kell fizetni az ország állapotához? Talán semmi, de talán mégis sok a párhuzam, ez is a demokratikus döntéshozatal hiányának problémájáról, valamint a praktikus és rendteremtő kormányzás veszélyeiről szól.

Röviden a történet: áthajtván a sárgán kaptunk egy csekket, melyből megtudtam, hogy teli sárgán való áthajtásért fizetni kell, ha piroson mentünk volna át 100e Ft lenne a büntetés, szóval még örülhetünk, mert a fényképen látszik, hogy mire befordul az autó már a sárga is átvált.

Ahogy azt néhány fórumon való méltatlankodásból meg lehet tudni, a büntetési gyakorlat abszurd, mert balesethez vezet, vagy ahogy egy kamionos mondja betarthatatlan, mert ő amikor zöldben indul el, kamionja vége nem egyszer már pirosban van. A büntetési akciók 2009-től léteznek, kormányfelettiek tehát. A rendőrség például 2009-ben már jogi fejtegetésbe is kezdett, de ennek a linkje azóta nem él. A büntetésben a ravasz az, hogy nem szabálysértésként, hanem közigazgatási bírságként küldik. Hivatkoznak itt kreszre meg más jogszabályra, de a lényeg az, hogy ezek csak dokumentumjátékok, a kreszhivatkozás sántít, amit elég jól alátámaszt, hogy 1975-ös, büntetni meg ezt csak mostanában kezdték. Mostantól fogva fizetni kell és kész, fellebbezni nem érdemes, a rendőrség méltányosságot nem gyakorolhat.

Technikailag az egész elképzelés hibás, mert ha az ember féktávon belül nem tud megállni, akkor az oktatók szerint is át kell menni a sárgán, másképp hátulról egy satufékezésbe bárki beleszaladhat. (Velem már majdnem meg is történt, mert az utóbbi időben ki tudja miért, de félek a sárgától.). Hivatkozhatnék továbbá lányomra is, aki sok idegesítő kérdés után, melyből az tűnt ki nem érti az egészet azt a javaslatot tette, hogy villogjon a zöld a sárga előtt. Nos, ami egy 10 éves gyereknek megoldható, s ami a kreszoktatók számára világosan agyrém, az nem világos a politikusok számára. Telisárga országunk első jellemzője tehát az, hogy politikusaink idióták?

Hátha valami mélyebb értelme van ennek az egésznek, és nem közelekedési- hanem politikai szakértőkre tartozik. Ezért is bátorkodom… Nyilván a kresz pontosítása maga után vonna egy szakmai vitát, abból a büntethetőségnél feltétellé válna a szabálytalankodó mögött halad-e autó – egyébként a mai kresz azt mondja ez esetben nem kell megállni -, valamint az is feltétellé válna, hogy a sárga váltásakor épp mennyivel haladtunk. Büntetés csak akkor volna kiszabható, ha sebességmérés is kíséri, hiszen 20km/óráról nyilván meg lehet állni néhány méteren belül, de ha 50-nel megyünk és 5 cm-re vagyunk a vonaltól amikor sárgára vált, akkor nem. Most nem kíséri sebesség mérés a teli sárgán való áthaladást, de hát látjuk, hogy nem a józanész diktál. Telisárga országunk második jellemzője, hogy a szakértőket politikusaink nem veszik igénybe a rendeletalkotáskor (ez a médiatörvény alkotása során is feltűnt), mire a területek szakértői megharagszanak, és így létrejön a csipkerózsika effektus, amiről majd legközelebb fogok írni.

A cél tehát egyre világosabb, ha az emberi butaságot és arroganciát kizárjuk (ne zárjuk azért ki teljesen), akkor a pénzbehajtás. Példánkban lehet ezért a közigazgatási birság, és nem a szabálysértési eljárás. Az új kormány őszinteségi pillanatában azt is közölte, hogy a büntetésekből származó bevételt betervezik a rendőrség költségvetésébe. Nálunk mindig is úgy volt, hogy a kis rendőröknek valamennyi pénzt össze kellett szedni, de hogy ezt így a szemünkbe is vágják, ez új. Telisárga országunk harmadik jellemzője a pimaszság, negyedikként pedig – bocsássuk előre - a pragmatikusság.

Ez utóbbi a legaggasztóbb. Pragmatikusság okán váltott Bush Amerikája a személyiségi jogokat korlátozó országgá. Ott a terrorizmus volt a hivatkozás, itt a pénztelenség. S mint akik értik az idők szavát be is fizettük szépen az 50 ezer Ft-ot.

Minek írni a vezetésről, az ország vezetőrétegének szánt lapban? Ez lehet első kérdésünk a Washington Post internetes változatának On Leadership című rovatára kattintva. Azért mert vezetni s vezetve lenni sem egyszerű feladat. Két háború és a gazdasági válság komoly belső igényt teremtett az iránymutatásra az Egyesült Államokban. Hogyan tovább? Hogyan őrizze meg az USA politikai, gazdasági vezető szerepét a világban? Az amerikaiak szerint szükség van a jó vezetésre, még akkor is, ha örök vita övezi ennek pontos jelentését. Ennek tükrében a rovat megkísérel különböző hátterű emberek véleményének, tapasztalatának bemutatásával közelebb kerülni a jó vezetés titkához.

Miért követünk valakit? Mitől lesz vezető? Olyan politikust aki nem vágyott a hatalomra még nem hordott hátán-e föld. Az ilyen személy, még, ha vezető pozícióba is kerül, nem marad meg hosszútávon a politika világában. Kilöki magából a rendszer. Mégis, milyen jellem, elképzelés, és vezetői képesség kell a vezetéshez akkor? Ugyanazok a képességek szükségesek a vezetésben a sport, a gazdaság, a vallás vagy a politika terén? Ugyanúgy irányít egy férfi és egy nő? Valóban a vezető vezet egy országban, vagy a kül-és belpolitikai események irányítják őt is?  Politikai, gazdasági, katonai, művészeti, oktatási és civil szervezetek képviselői és szakértők mondják el gondolataikat ilyen és hasonló témákkal kapcsolatban. Nem elvont teoretikus válaszokban, hanem személyes tapasztalataik alapján.

Miközben a könyvesboltok polcai roskadnak a leendő vezetőknek szánt könyvektől, az, hogy hazánkban mit jelent a jó vezetés szinte fel se merül. Túlontúl könnyű felmagasztalni vagy démonizálni vezetőinket. Megérteni, vagy legalábbis megkísérelni értelmezni a politikusokat mozgató kényszereket, érdekkonfliktusokat, sokkal összetettebb feladat. Magyarországon hajlamosabbak vagyunk inkább arról beszélni, hogy mit csinálnak vezetőink semmint arról, hogy miért? Mi motiválja őket, milyen döntési (kényszer)helyzetek állhatnak elő? Mindig kívülről, megfigyelői szerepből elemezzük a politikát, és nem a politikusok szemein át. Ez tulajdonképp nem meglepő, hiszen alig van rálátásunk a politika belső világára. Nem látjuk a napi szintű pártpolitika hátsó mozgatórugóit. Nincs olyan jellegű transzparencia a vezetőket körülvevő tanácsadói kört illetően, mint Amerikában. Nincs hagyománya a politikai mélyinterjúknak, a memoárírásnak vagy akár a politikai életrajzoknak. Ilyen szempontból, hatalmas különbség van hazánk és az Egyesült Államok között.  Tanuló vezetők vagyunk még a demokrácia rögös ösvényein. Megválaszolásra váró kérdések hada áll előttünk. Ugyanakkor az út a jó vezetéshez járható. Csak ki kell ismerni.