Méltányosság-blog

A múlt kedden,  hajnali egy óra előtt elfogadott új egyházügyi törvény eddig elsősorban az eljárásjogi izgalmaival hívta fel magára a figyelmet. Ez persze érthető, de most már ideje a tartalmi kérdésekkel is behatóbban foglalkozni.

Az új törvény ugyanis lényeges szemléletváltást jelent a lelkiismereti szabadságról és vallásról szóló 1990-es törvényhez képest, és jól leképezni a mostani Fidesz-kormányzat és többség szemléletmódját. A csaknem utolsó pillanatban, a Fidesz-frakció kezdeményezésére benyújtott módosításnak köszönhetően a 14 elismert egyházon kívül a többieknek külön kérelmezniük kell egyházzá való elismertetésüket, és – ami különösen nagy változás- egyházzá elismerésükről most már nem a bíróság, hanem az Országgyűlés dönt kétharmados többséggel. Az erről szóló előterjesztést pedig az illetékes  minisztérium /kormánytag terjeszti majd a parlament elé.

Az egyház és állam szétválasztásának eredetileg liberális elve papíron ugyan megmarad, de ezzel a törvényi szabályozással a mindenkori politika befolyása jelentősen megnőtt az egyházak ügyeiben. Nem állítom persze, hogy az 1989-1990-es rendszerváltás óta, vagy akár tőlünk nyugatabbra ne volna kisebb-nagyobb kapcsolódás a politika és az egyházak között, ám ez minőségi változás lesz. Annak az egyesületnek, amelyik egyházzá kíván válni, minimálisan jóindulatú semlegességet kell kicsiholnia irányában a kormányzati tényezők részéről, de az is elképzelhető, hogy kifejezetten jó kapcsolatban kell lennie majd a kormánnyal. A kormánynak, és a Fidesz-KDNP pártszövetségnek pedig a korábbiaknál nagyobb lehetősége lesz, hogy formálisan, de még inkább informálisan elvárásokat fogalmazzon meg az egyházzá válni akaró szervezetek felé. Hogy ez így lesz-e, hogy visszaél-e ezzel a megnövekedett befolyásolási lehetőséggel majd a hatalom, nem tudom előre megmondani. De a magyar történelem reflexei, a politika közismert erős hajlama a társadalom minél nagyobb fokú befolyásolására valamennyire közismert, a kísértés tehát nagy lesz.  Az egyik ilyen kísértés, hogy a Fidesz, különösen a Semjén Zsolt vezette KDNP a hozzá közelebb álló egyházak (különösen a római katolikus egyház) potenciális új  versenytársait ne engedje be a hívekért folytatott küzdelem terébe. Lehet erre mondani, hogy ezt a változtatást  nem a KDNP szorgalmazta igazán (ez nem is volt benne az eredeti törvényjavaslatban), de Semjén a Hír TV Péntek8 műsorában már méltatta a törvénynek ezen részét is.  De akármi is volt Semjén eredeti elképzelése az egyházzá való elismerés eljárásnak kodifikálásáról, a végeredmény mégiscsak az, hogy bíróság helyett politikusok fognak dönteni arról, mely közösségek lehetnek az már törvényileg elismert egyházakon kívül új egyházak. Ez pedig igenis komoly csáberőt jelent, pl, abban a tekintetben, hogy a döntéshozók kérnek majd valamit az egyházzá alakulni akaróktól cserébe. Hogy így lesz-e, azt nem tudom megmondani, de egyrészt nem szeretnék naivnak mutatkozni, másrészt ilyen helyzethez az új törvény megteremtette a lehetőséget. De akárhogy is alakul a törvény alapján kinövő gyakorlat, egy biztosan mondható: a parlament nem egy semleges szereplője a politikai életnek(nem is lehet az!), amikor tehát az egyházzá való elismerésről dönt, akkor nem pusztán a törvény betűje szerint dönt, hanem a maga, illetőleg a többség (most a Fidesz) politikai megfontolásai szerint is.

Ez a történet is beleillik a 2010-es rendszerváltás óta eltelt időszak politikai folyamataiba, amelyben a Fidesz-parlamenti többsége, és a kormánya igyekszik mind jobban kiterjeszteni hatókörét a a politikai alrendszerre és a társadalom minél nagyobb szeletére. A kórházak egy részének állami kezelésbe vétele naprenden van, a közigazgatás koncentrálása a kormányhivatalok felállításával már beindult, és még nincs vége. Most az egyházak vannak soron, pontosabban: a növekvő kormánybefolyás az egyházakra immáron megvalósulhat.

Úgy tűnik, hogy a kormány – a tavalyi év kilenc alkotmánymódosítása után – a maximumot kívánja kifacsarni a hamarosan hatályát vesztő 89-es Alkotmányból. Lassan egy hetes az az alkotmánymódosítási javaslat, amely jelentősen felborzolta a rendvédelmi dolgozók és családjaik kedélyállapotát. A javaslat célja az új Alaptörvény hatálybalépését megelőzően szükséges átmeneti rendelkezések megalkotása, amely ezúttal két irányra koncentrál: a nyugdíjrendszer átalakításának megkezdése, s az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény hatálybalépése előtti átalakítása. Ezúttal nem mennék bele egyik témakörbe sem (ezt máskorra hagynám), hanem két fontos pontra hívnám fel a figyelmet, amely ékesen példázza azt, hogy a Fidesz-KDNP úgy válogat a még hatályos Alkotmány és az elfogadott, de még hatályba nem lépett új Alaptörvény között, ahogy éppen aktuális politikai érdeke kívánja.

Az egyik nagyon is formai, ugyanakkor egy cseppet sem elhanyagolható szempont. Nevezetesen, hogy a kormánypártok ezúttal is a 89-es Alkotmányra „bízták a nehéz feladatot”. Nyilván azért mert a rendszerváltás Alkotmánya hamarosan kikopik a jogrendszerből, s nem marad más utána, mint egy rossz emlék. Ezt a magyarázatot támasztja alá az is, hogy a módosító javaslatban megfogalmazott nyugdíjfilozófiát nem találjuk benne az új Alaptörvényben. Vagyis az új Alkotmány makulátlan lesz, az emberek nem hibáztathatják majd. Mindez azt vetíti előre, hogy 2012. január 1-jéig a korhatár előtt nyugdíjban részesülők ügye így vagy úgy rendeződik, vagy legalábbis törvényi szintre kerül le a mostani alkotmánymódosító rendelkezés.

A másik jelenség a maga brutális valóságában mutatja 2011 alkotmányozóinak habitusát. A javaslat célul tűzi ki az Alkotmánybíróság átalakítását: egyrészt a tagság növelését 15 főre (ezt bele is vennék a még hatályos Alkotmányba), másrészt az új elnök megválasztásának kérdését (az elnököt illetően nem módosulna a hatályos Alkotmány). Ezek szerint július 31-ig megválasztják az új tagokat és elnököt. Ez mind szép és jó, s azt is hangsúlyozni kell, hogy az új Alaptörvényben biztosított új AB-jogkörökhöz szükséges is. Egy dolgot azonban elfelejtettek az előterjesztők: az új Alaptörvény még nincs hatályban. Vagyis hiába rendezné a törvény azt, hogy a testület elnökét az Országgyűlés választja meg, erre nem kerülhet sor, hiszen a hatályos Alkotmány nem ismeri ezt az intézményt, s erről a szóban forgó alkotmánymódosítás sem rendelkezik, csupán a törvényjavaslat nem alkotmánymódosító része. Az már csak hab a tortán, hogy a javaslat kijelentené, hogy a „megválasztott tagok és elnök megbízatására az Alaptörvény 24. cikk (4) bekezdését” kell alkalmazni, ami ugye nem lépett még hatályba, így nem is lehet alkalmazni.

Mindez látszólag szőrszálhasogatás. Az első problémát meg lehet magyarázni azzal, hogy nagy a sietség a sarkalatos (így a nyugdíj-) törvények elfogadása körül. A másodikat fel lehet oldani azzal, hogy módosítják a hatályos Alkotmányt úgy, hogy bevezetik az AB-elnök parlament általi választását. Mégis, az ördög a részletekben van, s itt nem is ejtettünk szót (szándékosan) a nyugdíjjavaslat társadalmi hatásáról, a csüggedtségről, a kilátástalanságról, a rendvédelmi dolgozók elleni hangulatkeltéről – pedig ezek az igazán fontos kérdések…

A KDNP budapesti választmánya arra kéri "Pokorni Zoltánt és társait", hogy vagy tegyenek le egy fajsúlyos szakmai anyagot, vagy hagyják abba a létező oktatási koncepcióval szembeni aknamunkát,jelent meg a hír a Népszabadság Online honlapján.  Pokorni előzőleg többször is kritizálta a Hoffman Rózsa-féle oktatási államtitkárság szakmai elképzeléseit, nemrég pedig visszaüzent: akkor követne el hibát, ha csendben maradna, miközben azt látja, hogy rossz irányban mennek a dolgok.

Az MTI adott arról hírt hétfőn, hogy a KDNP is kivonult  parlament alkotmányügyi bizottságának hétfői üléséről, a fideszes Lázár János és Balsai István pénteken beterjesztett két alkotmánymódosítási javaslatának megvitatása közben. A kereszténydemokrata Salamon László előzőleg kifogásolta a fideszes Cser-Palkovics András (aki Székesfehérvár  polgármestere is)ülésvezetését, majd Rubovszky Györggyel (KDNP) együtt elhagyta a termet.

A nyugdíjkorhatár előtt adott korábbi nyugdíjazásnak akár a megszüntetését is lehetővé tevő alkotmánymódosításról a benyújtó fideszes képviselők nem tájékoztatták előzetesen a KDNP-frakciót, ez pedig Harrach Péter frakcióvezető ATV-nek adott interjújából derült ki.

Akár meglepőnek is lehetnek ezek a kis csörték azok számára, akik engedtek annak a leegyszerűsítő tálalásnak, miszerint a Fideszben, illetve annak szövetségi rendszerében, amelynek a KDNP szerves része, Orbán Viktor kizárólagos egyeduralma érvényesül. Nem állítom persze azt, hogy a kormányfőnek nincs nagyon komoly politikai súlya és befolyása a Fidesz-KDNP szövetségben, sőt :Orbánnak nagyobb a hatalma saját pártján belül már jó ideje, mint bármelyik más magyar pártelnöknek. De még neki is figyelembe kell vennie olykor ellentétes érdekeket, és látható, hogy szakpolitikai témákban hajlamos egy ideig várni arra, hogy  a szakpolitikusok jussanak valamiféle egyezségre.

A KDNP- Fidesz összeütközéseit nem a véletlen szülte. Egy ilyen hatalmas frakciószövetségben teljesen természetes az ellentétes vélemények előfordulása. Sőt, a rivalizálás sem kell, hogy nagyon meglepjen bennünket. Az államtitkársági posztokat megszerző KDNP-sek (mint pl.  Hoffmann Rózsa) mások, így fideszes társaik előtt vették el az érvényesülés ebbéli útját, és nem meglepő, hogy ha van törekvés a Fidesz –frakció egyes tagjaiban a KDNP politikai súlyának a csökkentésére.

Ugyanakkor túldimenzionálni sem akarom a helyzetet, szó nincs koalíciós drámáról, mert de facto Fidesz-KDNP koalícióról sem nagyon beszélhetünk. Emlékeztetőül: a KDNP politikusai is a Fidesz-KDNP közös listán nyerték el mandátumokat. A kereszténydemokrata politikusokat önmérsékletre intheti az is, hogy a KDNP a közvélemény-kutatásokban gyakorlatilag mérhetetlen, és újraválasztásukhoz mindenekelőtt a Fidesz szavazataira van szükség. Azt sem árt szem előtt tartaniuk, hogy az Országgyűlés létszámának 2014-re bekövetkező várható csökkentése (a mostani 386-ról 200 főre) tovább szűkíti azon esélyüket, hogy a következő ciklusban is parlamenti képviselők legyenek, így ez is a Fidesz vezetőihez való lojalitásuk irányába hajthatja őket, hiszen a Fidesz szervezeti működése értelmében az Orbán Viktor vezette elnökségnek igen komoly befolyása van az országgyűlési képviselők kiválasztásában. Persze, adott esetben akár fordítva is elsülhet a dolog: ha sok mostani képviselő számára már most  nyilvánvalóvá válik, hogy úgysem kerül majd be a parlamentbe a következő ciklusba a kisebb létszám miatt, akkor „nekem úgyis mindegy” alapon erősebben hallathatja hangját. Ez viszont csak akkor valószínű, ha nem kapott ígéretet a következő ciklusra különböző területi kormányzati pozíciók elnyerésére, mert ha  van erre kilátás, akkor egzisztenciális megfontolások megint arra késztetik, hogy fegyelmezetten együtt szavazzon a frakciószövetség többségével, illetve annak vezetésével. Ez a KDNP képviselőire is igaz, mindaddig, amíg nem kívánnak a Fidesztől elszakadni, és önállóan megszerezni a parlamentbe való bejutáshoz szükséges 5%-os szavazatai arányt. Ez továbbra sem valószínű:  aligha felejtették el, hogy Magyarországon a KDNP-nek legutoljára csak  1994-ben sikerült az Országgyűlésbe való önálló bejutás.

Jól emlékszem arra, hogy gyermekkoromban, az 1980-as években igencsak igyekeznünk kellett szombaton a bevásárlással. Ha ugyanis valamit elfelejtettünk megvenni aznap délutánig, utána majd bajos volt beszerezni bármit is, lévén, hogy a boltok szépen bezártak. Nem úgy volt, mint manapság, hogy hipermarketek sora tart nyitva számos magyarországi városban nem csak szombaton, hanem vasárnap is: kár tagadni, ezzel az emberek életminősége a Kádár-rendszer utolsó éveihez képest e tekintetben jelentősen nőtt a bevásárlóközpontok 1990-es évek második felében kezdődött elszaporodásával, hiszen ugrásszerűen megnőtt a választék. Ezt mi, vásárlók talán nem is értékeljük kellőképpen. Pedig egy megyei jogú városban élő nyugodtan lehet feledékeny, vagy hétköznaponként időhiánnyal küszködő az ember: ha a hét első hat napján nem fordított figyelmet élelmiszere megvételére, sebaj, vasárnap is lehet pótolni a mulasztást.

Csakhogy a Fidesz szövetségese, a KDNP már jó ideje szorgalmazza, hogy a nagyobb kereskedelmi üzleteknek tiltsák meg a vasárnapi nyitvatartást, a kereszténydemokraták legújabb törvényjavaslata szerint legfeljebb évente hat alkalommal engedélyeznék nekik a vasárnapi működést. Ebben a bejegyzésben nem foglalkozok e komplex kérdés minden ága-bogával, ezt megtették már mások. Azzal viszont, hogy a politikusok napirendre tűzték a kérdést, már nem csak hétköznapi, vagy szakmai ügy a vasárnapi vásárlás, hanem politikai. Nem is akármilyen.

Gondoljunk arra, hogy a vasárnapi nyitva tartás számos, egymással merőben ellentétes érdek harcát hozza felszínre. A nagy bevásárlóláncok, hipermarketek forgalmuk és hasznuk csökkenésétől tartanak. A szakszervezetek ellenben a dolgozók túlhajszolásától és kiszolgáltatottságától félnek. A vásárlóknak pedig nem jön rosszul, ha vasárnap, kényelmesen, viszonylag olcsón végezhetik el a bevásárlásaikat, amely részben életformává is vált. Nos, a politikának ezen érdekek között kell igazságot tenni.

A KDNP láthatóan világnézeti alapon is szorgalmazza a vasárnapi nyitva tartás visszaszorítását. A Biblia mindjárt az elején elmondja, hogy Isten hat nap alatt teremtette meg a világot, de a hetedik napon megpihent. A KDNP-s törvényjavaslat hivatkozik ugyan a családi élet, a pihenés fontosságára, de árulkodó, hogy egyértelműen sérti a nagyobb kereskedelmi láncok érdekeit, mert nem csak hogy korlátozná a vasárnapi nyitvatartást, de riválisaiknak, a kisebb üzleteknek viszont korlátlanul megengedné azt.

Nem tudom, hogy készültek-e már számítások arról, hogy nagyjából hány embert érintene kedvezően a KDNP elképzelése, és ezzel szemben hányat hátrányosan. A törvényjavaslatban ilyen számítás nincs, pedig, ha az elképzelésből a jelenlegi formájában lesz törvény, akkor akár tovább csökkentheti a kormánypártok népszerűségét. Mert lehet, hogy sok alkalmazott megszabadul a vasárnapi munka terhétől, de a kereskedők szervezetei már most céloznak arra, hogy profitjuk csökkenésére - amelyet a válságadók már amúgy is megapasztottak – elbocsátásokkal fognak válaszolni. Aki pedig közülük munkanélküli lesz, nem biztos, hogy utólag már dicsérni fogja a fideszes többségi parlamentet a törvény elfogadásáért. A vásárlók, akik hosszú éveken át könnyen hozzászoktak ahhoz a kényelmhez, hogy bármikor bevásárolhatnak, zárt kapukra találnak vasárnaponként. Sokukban ez haragot válthat ki a törvény kitalálói ellen, legalábbis a Medián 2007-es felmérése még azt hozta ki, hogy a magyarok 58%-a ellenzi a vasárnapi nyitva tartás megtiltását.

Nem állítom, hogy önmagában a vasárnapi nyitva tartás tömegeket fordítana el a Fidesztől, vagy a kormánytól. Csakhogy a kormányzat enélkül is éppen elég erősen vitatható lépéseket tett már meg, vagy kezdeményezett, számára új politikai frontot nyitni, amely érzékelhetően és igen látványosan beleavatkozna a magyarok mindennapjaiba, szerfölött kockázatos.