Méltányosság-blog

Júniusban megjelent a Méltányosság ötödik kötete, A nyugattalan Magyarország címmel!

„Mit kezdjünk azzal, hogy visszatért a magyar történelem? Mit kezdjünk torz vitakultúránkkal és a nyilvánossággal? A kormányzás állapota körül vajon milyen teendőnk van? Mit kezdjünk az önismétlő gazdaságpolitikával, az olyan gazdasági függőségeinkkel, mint például az energiaimport? A mindezekbe belebetegedett társadalommal? Összességében, mit kezdjünk nyugattalanságunkkal? Ezt a kérdést jártuk körül könyvünkben külföldi példákhoz és saját történelmünkhöz folyamodva, hogy alternatívát kínáljunk arra, hogyan lehetne megközelíteni az általunk kívánatosnak tartott irányt.” – írtuk blogbejegyzésünkben: http://polblog.postr.hu/a-nyugattalan-magyarorszag-go-west

S, hogy mire jutottunk? Kiderül az alábbi szövegekből, interjúkból, no meg természetesen a könyvből!

Az ATV Start+ című műsorában Csizmadia Ervin - az MPK új könyve kapcsán - elmondta, hogy a Méltányosság nem pusztán az elmúlt két évet, de a rendszerváltás óta eltelt időszakot is történeti kontextusban értékelte. Ez a megközelítésmód jelenti egyben a cég elemzői specifikumát más cégekhez képest.

http://atv.hu/videotar/20120613_politikaformalo_hatas_a_jelenkorra

A stop.hu hírportál A nyugattalan Magyarországot „a könyvhét egyik legérdekesebb kiadványának” aposztrofálta. A cikkben Lakatos Júlia egyben röviden összefoglalja a cég filozófiáját, szemléletét is.

http://www.stop.hu/belfold/megoldasok-a-nyugatosodashoz/1051123/

A hazai közbeszédben álviták folynak, miközben szőnyeg alá söpörtük a társadalmat feszítő igazi problémákat – világított rá Novák Zoltán az ATV Start című műsorában a könyvben is szereplő torz magyar vitakultúráról beszélve.

http://atv.hu/videotar/20120605_lehet_e_tabu_egy_demokraciaban

Az Élet és Irodalom közölte a könyv záró fejezetét. Mivel a cikk teljes terjedelmében csak előfizetéssel érhető el, íme, egy kis ízelítő belőle!

„A politikában minden a hagyományon és annak megváltoztatásán múlik. Éppen ezért az alábbi cikk középpontjában a következő kérdés áll: miért nem sikerül, és hogyan lenne lehetséges hagyományt váltani a magyar politikában?”

http://www.es.hu/csizmadia_ervin;nyugat_vagy_nyugatossag;2012-05-30.html

Végül, de nem utolsó sorban. Képek a könyvbemutatóról!

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10150990980713738.452736.94208108737&type=1

Képzelt Riporter (KR): Köszöntöm az olvasókat és Benneteket, a Méltányosság elemzőit! Felkértetek, hogy december 25-e és 30-a között minden nap egy kérdést tegyek fel Nektek. A karácsonyi és az azt követő napokban az olvasók talán örömmel fogadják az ilyen laza, de azért komoly csevegéseket. A kérdések rövidek és célirányosak lesznek: az első három napon inkább általános "műveltségi" kérdéseket kaptok; a második három napon pedig inkább olyanokat, amelyek közelebb állnak elemzői foglalkozásotokhoz. Most megmutathatjátok "másik" arcotokat!

Az első nap kérdése: Kérlek Benneteket, ajánljatok egy könyvet az olvasónak, amely számotokra fontos és szerintetek mások is haszonnal forgathatják!

Daniel Arasse: Festménytörténetek című könyvét ajánlom. A könyv egy tanulmányából az olvasó megtudhatja, miért történelem előtti táj elé festette Leonardo a Mona Lisát, s miért éppen ez a kép a szerző szerint a világ legszebb képe. De mivel nem művészettörténész vagyok, botorság lenne a könyv esztétikai értékeit ajánlanom. Más az, ami megfog benne, s ez a filozófiája. A szerzőnek önálló művészet- vagy inkább „festészet-filozófiája” van, ráadásul olyan, ami a magaméval szinte megegyezik. Olvassuk csak: „Számomra minden korszak figyelemre méltó vonása az átalakulásban rejlik, különösen az a pillanat érdekel, amikor egy általános rendszeren belül jelenik meg egy alrendszer, formát ölt, majd egy időpontban megszűnik, hogy új kép lépjen a helyére. A tudománytörténetben megfigyelhető tendenciákkal egyenértékű folyamatot figyelhetünk meg. Bizonyos művészettörténeti átalakulások könnyebben érthetők, ha a tudománytörténet nagyon érdekes modelljeit használjuk fel az értelmezésükhöz. Természetesen Thomas S. Kuhn A tudományos forradalmak szerkezete című könyvére gondolok…”  Régóta vagyok Kuhn nagy tisztelője, s Arasse könyve gyönyörű sorai csak megerősítenek abban: ha valaminek értelme van az elemző számára, az a változás kutatása, s ennek kapcsán újabb és újabb modellek felállítása. Mi tagadás, a magyar politika értelmezéséhez is jól jönne a változások leírásának egy olyan modellje, amelyet a szerző a festészet történetére alkalmaz.  

http://www.libri.hu/konyv/festmenytortenetek.html

Harper Lee-től a Ne bántsátok a feketerigót! című regényt ajánlom. Egy igazi amerikai alapmű. Mindent, ami erkölcsileg fontos számomra, emberként és elemzőként, ettől a könyvtől kaptam. Csak akkor érthetünk meg igazán valakit, ha az ő cipőjében járunk, ha az ő helyzetébe képzeljük magunkat. Valósággal bele kell bújnunk a bőrükbe, mondja a könyv. Ez a típusú empátia elengedhetetlen a méltányos elemzéshez. Aki kíváncsi hogyan nevel direkt és indirekt módon demokráciára, toleranciára az amerikai társadalom, mindenképp olvassa el!  De beszéljen inkább önmagáért:

 –        (…) Ez az ügy, Tom Robinson ügye, lelkiismereti kérdés… Scout, én nem tudnék templomba menni és Isten színe elé állni, ha nem próbálnék segíteni rajta. 
– Atticus, én azt hiszem, hogy nincs igazad. 
– Hogyhogy? 
– Mert a legtöbben azt gondolják, hogy nekik van igazuk, és neked nincs… 
– Feltétlenül joguk van hozzá, hogy ezt gondolják, és ezt a jogukat tiszteletben is kell tartani – mondta Atticus –, de másokkal csak úgy tudok együtt élni, ha saját lelkiismeretem tiszta. Egyetlen dolog van, amiben sose dönthet többségi vélemény, és ez az egyén lelkiismerete.

http://www.kihagy6atlan.hu/temak/konyv/harperleenebantsatokafeketerigot/

Akárcsak egy olasz d(r)áma, olyan szép és szenvedélyes az id. Alexandre Dumas egyik kései gyöngyszeme: a Luisa San Felice című regényt ajánlom. A színhely a 18. századi Nápoly, a maga ősi múltjával, királyi fényűzésével és népi életével, meg a liberális, reformer értelmiséggel, amelyik a két malomkő, s egy harmadik – a forradalmi Franciaország – közé kerül. A magyar históriából (is) jól ismert dilemmákról szól ez a könyv. Elrettentésül is ajánlom a regényt. Ha valaki az állandó magyar széthúzás miatt nyavalyogna, kezébe adnám ezt a könyvet: íme, nézd meg, ilyen az igazi fanatizmus és a polgárháború, ahogyan Dumas mester ábrázolja! Idáig ne jussunk el soha!

http://mek.oszk.hu/04100/04178/html/01.htm

John Locke: Értekezés a polgári kormányzatról című művét ajánlom. Az először 1688-ban megjelent könyv még mindig aktuális, hiszen a nyugati típusú kormányzás és társadalom több fontos elve is megjelenik, így pl. a magántulajdon tisztelete, vagy a törvényeken alapuló (tehát nem önkényes) kormányzás szükségessége. Ezek az elvek a mai napig hatnak a politikai gondolkodásra, amelyek nélkül nem képzelhető el pozitív értelemben vett jogállami politikai rendszer.

http://bookline.hu/product/home.action?id=2101709376&type=10&_v=John_Locke_Ertekezes_a_polgari_kormanyzatrol

Richard Sakwa: Putin: Russia's choice című monográfiáját ajánlom. A legjobb Putyin-monográfia, mely valójában sokkal több: egy elképesztően pontos, és éles korlenyomata az elmúlt húsz év politikájának Oroszországban. Nehéz könyv, helyenként inkább emlékeztet akadémiai szintű elemzésre, semmint egy ismeretterjesztő műre, ám érdemes keresztülvergődni rajta, ugyanis fellebbenti a fátylat a „Putyin-titokról”, és szembesít bennünket azzal, mennyire nem ismerjük a politikust, az embert, sem pedig az országot, melyet irányít. Emellett azoknak is ajánlatos elolvasni, akik előszeretettel hasonlítják Orbán Viktor politikáját Putyinéhoz, akár csak azért, hogy realizálhassák, mennyire kevés a valódi, és nem felületes hasonlatosság köztük. Politika, oligarchák, olaj és gáz, hatalmi technikák, stratégák és stratégiák, avagy kiskáté egy hajdan volt birodalom úton tartásához. Azoknak, akinek arról, hogy orosz, a matrjoska, a lágerek, vagy a vodka jut csak eszébe, és azoknak is, akik az orbáni keletre nyitás kudarcának okait nem nyugat felé nézve szeretnék megérteni. Sok erős feketekávét ajánlok mellé, például perui chanchamayo-t.

http://www.amazon.com/dp/B000SFJPJE/ref=r_soa_w_d

Paul Ekman: Beszédes hazugságok című könyvét ajánlom. Képzeljen el egy olyan világot, ahol a hazugságok és megtévesztések értelmüket, illetve céljukat vesztik, mivel minden ember képes felismerni őket. Egy ilyen világban ugyebár természetszerűleg és szükségszerűen csak az őszinte beszédnek és cselekvésnek van helye. Hogy ez egy csodálatos utópia lenne vagy maga a kénköves pokol, döntse el magában a kedves olvasó. Mindenesetre, ha széles körben elterjedne és alkalmazásra kerülne Paul Ekman Beszédes hazugságok című könyve, akkor minden bizonnyal közelebb kerülhetnénk egy őszintébb (politikai)világhoz, melyben a társadalom vezetői jóval kevésbé élhetnének a manipuláció eszközével. A szerző ugyanis művében fellebbenti a fátylat a mikro-arckifejezésekről és a tudatos/tudattalan non-verbális jelekről, leleplezve a megtévesztés mestereit. De Ekman professzor nem csupán a pszichológiai kutatásainak tudományos eredményeit tárja elénk, hanem konkrét példákon keresztül világítja meg, hogy min buknak el a hazugok, vagy éppen azt, hogy miképpen tudjuk kivédeni, hogy mi is áldozattokká váljunk.

Hogyan kapcsolódik Hitler és Neville Chamberlain esete egy 42 éves szuicid hajlamú nő viselkedéséhez? Az általam ajánlott könyvből –többek között – ezt is megtudhatják. Hasznos gyakorlati útmutató ez hazugoknak és becsapottaknak egyaránt.

http://www.libri.hu/konyv/beszedes-hazugsagok.html

Hogy Magyarország nyugattalan volna?! - kaphatják sokan fel a fejüket a Méltányosság legújabb könyve „A nyugattalan Magyarország” címe hallatán. Talán elírás, s nyugtalanságra gondoltak a szerzők. Vagy éppenséggel helyeslően bólogatnak, hogy bizony-bizony, az utóbbi két évben az Orbán-kormány leradírozta hazánkat Európa térképéről. Csakhogy, amikor nyugattalanságról beszélünk, sokkal mélyebb folyamatokra gondolunk, mint az aktuálpolitikai események. Nyugatosságunk ugyanis nem elveszett, hanem valójában soha nem is létezett. Csak ismétlődő felzárkózási kísérletekkel büszkélkedhetünk, amelyek keretében a nyugatra vágyó kevesek hadakoztak a mozdulatlan, mozdíthatatlan tömegekkel, többnyire eredménytelenül. A követési távolságot Széchenyi óta szigorúan betartjuk. Nem értük utol, nem szakadunk le, nagyjából ugyanúgy döcögünk a Nyugat után, mint mindig. Több száz éves hagyományról van tehát szó. A rendszerváltást követően úgy tűnt, végre sikerrel jár legújabb kori felzárkózási kísérletünk. Kiépültek a demokratikus intézményrendszerek, kialakult a piacgazdaság. Európai Uniós csatlakozásunk óta úgy éreztük, hogy végérvényesen a Nyugat részét képezzük, valami azonban mégis hiányzik. Ez nem más, mint a nyugatosság esszenciája. Az a plusz, ami az intézményrendszeren felül az évszázadok során rárakódott a nyugati társadalmakra, és amit nem lehet húsz év alatt elsajátítani. Legalábbis úgy nem, ha a jogállamiság és az intézményrendszer védelme az egyetlen mérőfoka a nyugatosságnak

Természetesen fel lehet tenni a kérdést, akarunk-e, tudunk-e, kell-e nyugatossá válni? Egyáltalán mi teszi nyugatossá egy nemzetet? Ahhoz, hogy nyugatoss(abb)á tudjunk válni, előbb meg kell érteni azt, hogy mitől s miként működik mindaz, ami a nyugati rendszer lényege. Félig már valóban megérkeztünk egy nyugatos világba. Azt hittük a rendszerváltással teljesítettük a feladatot, de ez még messze nem elég. Az alváz kétségkívül meg van, de hiányzik a kaszni. Mit kezdjünk tehát a félárva nyugati intézményrendszerrel, amelyről ordít, hogy hiányzik mellőle egy nyugatias társadalmi felépítmény? Mit kezdjünk azzal, hogy visszatért a magyar történelem? Mit kezdjünk torz vitakultúránkkal és a nyilvánossággal? A kormányzás állapota körül vajon milyen teendőnk van? Mit kezdjünk az önismétlő gazdaságpolitikával, az olyan gazdasági függőségeinkkel, mint például az energiaimport? A mindezekbe belebetegedett társadalommal? Összességében, mit kezdjünk nyugattalanságunkkal? Ezt a kérdést jártuk körül könyvünkben külföldi példákhoz és saját történelmünkhöz folyamodva, hogy alternatívát kínáljunk arra, hogyan lehetne megközelíteni az általunk kívánatosnak tartott irányt. S hogy mire jutottunk? Addig nem lesz nyugatosság, míg a szembenálló felek nem tudnak kiegyezni abban, hogy egyaránt demokraták. Ez ma nincs így.  Amíg nem alakul ki a „társadalmi igényesség” a politika felé, amíg nem épülnek ki azok a független, civil intézmények, amelyek kezelik azokat a problémákat és konfliktusokat, amelyeket nyugati társadalmakban hazánktól eltérően a közösség, és nem a politika „old meg”, addig nem tudunk közelíteni a Nyugathoz. Hazánkban ugyanis hiányzik a nyugatosság két létfontosságú ismérve. A társadalmi kohézióra és demokráciára nevelés formális és informális intézményei, és a történelmi hagyományokkal való szembenézés, ennek révén az önkorrekció és változtatás képessége. Ezek nélkül hiába a nyugatos intézményrendszer, hiába piacgazdaság sosem lesz „egészen” nyugatos Magyarország. Rossz hírünk az olvasóknak, hogy ez időbe telik. A Nyugat sem egyik napról a másikra vált olyanná, amilyen. Jó hírünk azonban, hogy nyugatosnak nem születik az ember, hanem azzá válik. A Nyugat tehát tanulható. Könyvünkkel ehhez a tanulási folyamathoz szerettünk volna hozzájárulni.