Méltányosság-blog

A Newsweek magazin a nőkről szóló számában rangsort közöl arról, hogy hol a legjobb és a legrosszabb nőnek lenni ma a világon. Miközben az oktatási és egészségügyi kategóriákban hazánk megelőzi még a világelső Izlandot is, a jogi és politikai mutatói elmaradnak a fejlett, demokratikus országokétól. Jó sokáig görgethetjük lefelé a listát, mire Magyarországhoz érünk, ugyanis 165 vizsgált országból csupán 112. helyen áll. Hogyan lehet, hogy uniós országként ilyen mértékben le van maradva az élbolytól? Ilyen rossz volna ma Magyarországon nőnek lenni?

Hazánk valós helyzete nem annyira aggasztó, mint amire a besorolása következtetni enged. Miközben tudjuk, hogy az ilyen típusú rangsorokban rendszerint azok a nyugati országok jeleskednek, ahol az alkotmány védi a nemi egyenlőséget, és törvény tiltja a diszkriminációt, mégis, számos ország gyengébben teljesít, mint azt jogrendszere vagy gazdasági fejlettsége indokolná. Magyarország évek óta ezen országok körébe tartozik. Ha pusztán a Newsweek női jogokat és életminőséget vizsgáló felmérésén elért helyezés alapján próbálna valaki képet alkotni hazánkról, azt hihetné, hogy az egy harmadik világbeli ország. Az azonban némi gyanakvásra adna okot, hogy az öt vizsgált terület közül – jog, egészség, oktatás, gazdaság és politika – két kategóriában, az egészség (100-ból 91,9) és oktatás (96,9) terén hajszálnyira megelőzi az összesítésben első Izlandot (egészség: 90,5, oktatás: 96,7). Valami tehát nem stimmel. Azok a kategóriák, amelyekben sokszor jóval fejlettebb országok is gyengébben teljesítenek, nálunk kiemelkedően jók, miközben mások feltűnően rosszak hozzájuk képest.

Nem véletlen, hogy a jogi kategóriában – amely többek között a családon belüli erőszak, valamint a házasságon belüli nemi erőszakra vonatkozó törvényeket vizsgálja - teljesített a legrosszabbul (19,6) Magyarország. Hazánkban évente 50-150 halálos áldozata van a családon belüli erőszaknak és minden ötödik nőt bántalmazott már a partnere. Gyakran rosszallóan rázzuk a fejünket, hogyan bánnak a nőkkel világszerte, mégsem tűnik fel, hogy idehaza hetente hal meg egy nő saját élettársa kezétől. Ez a riasztó adat szorosan összefügg a politika kategóriájával, amelyben Magyarország a második leggyengébb eredményt érte el (36,0). Miközben a gazdaság (70,2) világában egyre több nő tud érvényesülni, addig alig ül a parlamentben női képviselő. Nem csoda, hogy ilyen alacsony a nők jogi státusza. Magyarországon még sosem volt női miniszterelnök vagy köztársasági elnök, és a legfőbb közjogi méltóságok közül is csupán egyszer volt női házelnök, Szili Katalin személyében. Ha ilyen kevés nő jut be a parlamentbe, mitől javulna a helyzetük?

Lehet érvelni azzal, hogy olyan fejlett országok, mint például a listán 4. helyen szereplő Dánia is csak 2011-ben választott először női miniszterelnököt, azonban a nők politikai képviselete ettől függetlenül sokkal nagyobb náluk (78,4). Nem véletlen, a ’70-es években szinte minden párt kvótát vezetett be, amely olyan eredményesnek bizonyult, hogy mára már feleslegessé is vált, 1994-ben el is törölték. Pusztán egy női kvóta bevezetése hazánkban, akár országos, akár a pártok szintjén jelentős mértékben előrébb sorolná az országot a nemzetközi összehasonlításban. Ehhez egyébként kvóta sem kellene, pusztán mentalitásváltás. Külső társadalmi igény és valódi politikai szándék, hogy a nők nagyobb szerepet, beleszólást, hatalmat kapjanak a döntéshozásban. Nem kirakatbábúnak, „biodíszletnek” kellenek a nők a parlamentbe, hanem azért, hogy hangot adjanak azoknak a problémáknak, amikre nem figyelünk eléggé. A változások tehát nem a számok „kozmetikázása” céljából fontosak. Nem az a lényeg, hogy végre valamiben akár a lista élére is ugorhatnánk, hanem hogy jelentősen javulna az ország lakosságának életminősége. A nők politikai jelenléte ugyanis nem csak a nőket érintő kérdések figyelembevételéhez járul hozzá, hanem pozitívan érinti az oktatást, az egészségügyet és a szociálpolitikát is. Ráadásul minél nagyobb a nők aránya a törvényhozásban, annál kiegyensúlyozottabb a politikai légkör, és annál jobb a demokrácia minősége.

Olyan jó, hogy ilyen szépen lezajlott a sajtószabadságot követelő tüntetés második felvonása is. Elnézve a Kossuth térről készült videókat, képeket itt egy igen jó hangulatú, pártpolitikai felhangoktól szinte mentes rendezvény zajlott, a médiatörvényt ellenzők háborítatlanul kinyilvánították véleményüket, bírálták a kormányt, úgy ahogy azt egy rendes demokráciában kell.

Kíváncsi lennék, hogy a résztvevők közül hány embernek jutott aznap eszébe, hogy néhány évvel ezelőtt a tér, amelyen álltak műveleti területként funkcionált, így azon semmilyen rendezvényt nem lehetett volna tartani. Akkor egy másik társaság, egy másik, általa diktatórikusnak vélt politika ellen tüntetett. Illetve tüntetett volna, ha engedik. Akkor jobboldali elkötelezettségű honfitársaink gondolták, hogy a haza, a demokrácia végveszélyben van, mert az uralmon lévők annak felszámolására törnek. Most is ugyanaz történik, azzal a különbséggel, hogy történt egy kormányváltás, így most a balliberálisnak nevezett oldal érzi úgy, hogy kénytelen az utcára vonulni.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egyik kutya, másik eb, mindegy ki kerül hatalomra, nálunk szükségképpen áthágja a demokrácia írott és íratlan szabályait. Épp ellenkezőleg, hiszen a pluralizmuson alapuló rendszer még mindig működik. Pont az ilyen tüntetésektől.

A fő gond az, hogy nálunk mindkét oldal úgy érzi, hogy a szabadság, a demokrácia, a közjó kizárólagos letéteményese az, amit ő képvisel. Holott szerintem természetes, hogy amikor a baloldali kormány szavahihetősége roppan meg, akkor elsősorban a jobboldaliak vonulnak utcára, amikor pedig a jobboldali rezsim intézkedései sértik az alapvető jogokat, akkor a másim oldalon tüntetnek. Az hiányzik, hogy tudatosuljon, végső soron ugyanazért teszik, a másik fél kontrolljára ugyanakkora szükség van mint a sajátjukéra.

Kedves jobboldaliak, ne fanyalogjanak tehát, hogy tüntetnek a szólásszabadságért, inkább örüljenek, hogy a kormányt ért súlyos vádak – miszerint felszámolja az alapvető jogokat – nem igazolódott be. Kedves baloldaliak, mielőtt diktatúrát kiáltanak, gondolkodjanak egy percre el azon, hogy az antidemokratikusnak vélt rezsim ellen szabadon tüntethetnek ott, ahol néhány éve mondvacsinált okokkal és kordonokkal akadályozták meg a véleménynyilvánítást.