A múlt kedden,  hajnali egy óra előtt elfogadott új egyházügyi törvény eddig elsősorban az eljárásjogi izgalmaival hívta fel magára a figyelmet. Ez persze érthető, de most már ideje a tartalmi kérdésekkel is behatóbban foglalkozni.

Az új törvény ugyanis lényeges szemléletváltást jelent a lelkiismereti szabadságról és vallásról szóló 1990-es törvényhez képest, és jól leképezni a mostani Fidesz-kormányzat és többség szemléletmódját. A csaknem utolsó pillanatban, a Fidesz-frakció kezdeményezésére benyújtott módosításnak köszönhetően a 14 elismert egyházon kívül a többieknek külön kérelmezniük kell egyházzá való elismertetésüket, és – ami különösen nagy változás- egyházzá elismerésükről most már nem a bíróság, hanem az Országgyűlés dönt kétharmados többséggel. Az erről szóló előterjesztést pedig az illetékes  minisztérium /kormánytag terjeszti majd a parlament elé.

Az egyház és állam szétválasztásának eredetileg liberális elve papíron ugyan megmarad, de ezzel a törvényi szabályozással a mindenkori politika befolyása jelentősen megnőtt az egyházak ügyeiben. Nem állítom persze, hogy az 1989-1990-es rendszerváltás óta, vagy akár tőlünk nyugatabbra ne volna kisebb-nagyobb kapcsolódás a politika és az egyházak között, ám ez minőségi változás lesz. Annak az egyesületnek, amelyik egyházzá kíván válni, minimálisan jóindulatú semlegességet kell kicsiholnia irányában a kormányzati tényezők részéről, de az is elképzelhető, hogy kifejezetten jó kapcsolatban kell lennie majd a kormánnyal. A kormánynak, és a Fidesz-KDNP pártszövetségnek pedig a korábbiaknál nagyobb lehetősége lesz, hogy formálisan, de még inkább informálisan elvárásokat fogalmazzon meg az egyházzá válni akaró szervezetek felé. Hogy ez így lesz-e, hogy visszaél-e ezzel a megnövekedett befolyásolási lehetőséggel majd a hatalom, nem tudom előre megmondani. De a magyar történelem reflexei, a politika közismert erős hajlama a társadalom minél nagyobb fokú befolyásolására valamennyire közismert, a kísértés tehát nagy lesz.  Az egyik ilyen kísértés, hogy a Fidesz, különösen a Semjén Zsolt vezette KDNP a hozzá közelebb álló egyházak (különösen a római katolikus egyház) potenciális új  versenytársait ne engedje be a hívekért folytatott küzdelem terébe. Lehet erre mondani, hogy ezt a változtatást  nem a KDNP szorgalmazta igazán (ez nem is volt benne az eredeti törvényjavaslatban), de Semjén a Hír TV Péntek8 műsorában már méltatta a törvénynek ezen részét is.  De akármi is volt Semjén eredeti elképzelése az egyházzá való elismerés eljárásnak kodifikálásáról, a végeredmény mégiscsak az, hogy bíróság helyett politikusok fognak dönteni arról, mely közösségek lehetnek az már törvényileg elismert egyházakon kívül új egyházak. Ez pedig igenis komoly csáberőt jelent, pl, abban a tekintetben, hogy a döntéshozók kérnek majd valamit az egyházzá alakulni akaróktól cserébe. Hogy így lesz-e, azt nem tudom megmondani, de egyrészt nem szeretnék naivnak mutatkozni, másrészt ilyen helyzethez az új törvény megteremtette a lehetőséget. De akárhogy is alakul a törvény alapján kinövő gyakorlat, egy biztosan mondható: a parlament nem egy semleges szereplője a politikai életnek(nem is lehet az!), amikor tehát az egyházzá való elismerésről dönt, akkor nem pusztán a törvény betűje szerint dönt, hanem a maga, illetőleg a többség (most a Fidesz) politikai megfontolásai szerint is.

Ez a történet is beleillik a 2010-es rendszerváltás óta eltelt időszak politikai folyamataiba, amelyben a Fidesz-parlamenti többsége, és a kormánya igyekszik mind jobban kiterjeszteni hatókörét a a politikai alrendszerre és a társadalom minél nagyobb szeletére. A kórházak egy részének állami kezelésbe vétele naprenden van, a közigazgatás koncentrálása a kormányhivatalok felállításával már beindult, és még nincs vége. Most az egyházak vannak soron, pontosabban: a növekvő kormánybefolyás az egyházakra immáron megvalósulhat.