Méltányosság-blog

Tájékoztatjuk blogunk olvasóit, hogy az eddigi visszhangok vegyesek. Természetesen név nélkül, de utalnunk kell néhány elutasító véleményre annak kapcsán, hogy különböző szakértőket és szervezeteket állásfoglalásra kértünk. 

Ezeket a véleményeket - amelyek többsége a mostani helyzet "megoldhatatlanságából" indul ki - értjük, de mégsem értünk velük egyet. A kérdés kezelésében épp ezért idejekorán végiggondoltuk a lehetséges ellenérveket. 

Az egyik ilyen, hogy a mai helyzetben túlságosan elmérgesedett a viszony a kormány- és az ellenzéki pártok között, s ezért semmi remény arra, hogy ők, így együtt közös alapítványt hozzanak létre, vagy egyáltalán: közösen szót váltsanak, s esetleg dűlőre jussanak egymással. Ebben az érvben persze van igazság, de korábbi bejegyzéseinkben ejtettünk már szót más országok példáiról. Azt gondoljuk, ott a megosztottság és a polarizáció kisebb? Ha ezt gondoljuk, rosszul tesszük. 

Viszont az is tény, hogy ott, ahol vannak közös akciók kormány- és ellenzéki pártok között, ott sok az erre "feljogosító" hagyomány. Akik követik honlapunkat, ezekről is értesülnek. Az együttműködési hagyományok, másutt nagyon virulensek és hagyományosan felülírják olykor a pártpolitikát. Ilyen tradíciónk nekünk alig van. Amiből az következik, hogy ha a pártpolitika megosztott, ebből logikusan következik, hogy minden más szféra is az. 

Ez a kiindulóhelyzet. Ezt kell egyelőre tudomásul vennünk. 

Mindez nem azt jelenti, hogy mi olyan ország vagyunk, ahol nincs kiút. Van, csak rendkívül szívós munka kell ahhoz, hogy megértsük, mi több: előbb megismerjük ennek a helyzetnek az össze ága-bogát. 

De most erre csak utalunk, vagy visszautalunk. Ez a Méltányosság Politikaelemző Központ egész működésének centrumában álló (a romaügyi alapítványon is túlmutató) kérdés. 

Most csak kezdeményezésünk "technikai" oldalára utalunk. Pártokat szeretnénk megnyerni az ügynek, de -éppen a hazai sajátosságokból kiindulva - az alapítvány védnökségét szerintünk a legmagasabb közjogi méltóságok töltenék be. Volt köztársasági elnökök és volt miniszterelnökök. Válogatás nélkül. Itt nem bal- és jobboldaliságról, hanem oldalaktól függetlenül megoldandó kérdésről van szó. Akciónk tehát az ő irányukban is megindul, miközben várjuk a témában véleményt nyilvánítani óhajtók kommentárjait.

 A folyamat elején vagyunk. 

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!

https://www.facebook.com/pages/M%C3%A9lt%C3%A1nyoss%C3%A1g-Politikaelemz%C5%91-K%C3%B6zpont/94208108737?v=wall

Csery Péter bejegyzése

Kína vezetői hamar rájöttek, ha el akarják érni a legfontosabb célkitűzésüket, hogy nagyhatalmi státuszba kerülve megdöntsék az USA hegemóniáját, akkor nem elégségesek a gazdaságban végrehajtott reformok, hanem kezelni kell az egyes gyengepontok jelentette problémákat is. Az "Achilles-ínak" közül talán az energiaforrások egyoldalúsága bír a legnagyobb kockázattal. Kína a közel-keleti kőolaj-függőségét megszüntetendő kidolgozott egy átfogó geostratégiát, melynek egyik fontos eleme az un. "afrikai játszma".

A Time magazin nemrég idősebb Bush elnöknek tette fel a következő kérdést: van-e valami az elnöki létben, amit csak egy elnök érthet? Ahhoz, hogy tökéletesen megértsük és értékeljük ezt a helyzetet, benne kell lenni, válaszolta. Ennek megfelelően, szerinte politikától függetlenül összeköti egy kölcsönös tisztelet és megértés Jimmy Carterrel, Bill Clintonnal, George W. Bush-sal és Barack Obamával. Magyarázható ez azzal, hogy elnökségüket követően már nem lehetnek egymás ellenfelei, mégis több van ebben a kijelentésben, mint puszta udvariasság, vagy a pozíció iránti tisztelet.

Tony Blair Obama döntését dicsérő nyilatkozata Oszama bin Laden halálát követően némiképp hozzájárul a jelenség megértéséhez. Vonatkoztassunk el attól, hogy mi a döntés súlya. Épp olyan fontos vezetői kérdés, hogy katonákat küldjenek ellenséges területre, mint az, hogy hogyan alakítsa a szociális politikáját a kormány. Hiába a hosszas előkészületek, megbeszélések és tájékoztatás, abban a pillanatban, amikor áldást kell adni egy intézkedésre, igazán magányossá válik a döntéshozó széke. Ezt az érzést csakis egy másik vezető értheti meg. Ilyen szempontból több a közös Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc között, mint gondolnánk. Még ha politikai ellenfelek is maradnak, még ha teljesen másképp képzelik Magyarország jövőjét, még ha kígyót-békát is kiabálnak egymásra, akkor is jobban értik egymást, és a vezetői pozícióval járó kihívásokat, mint egy a hatalomra törekvő politikus, vagy külső szemlélő.

Ennek ellenére Magyarországon mégsem alakult ki olyan (utólagos) megértés, vagy „sorsközösség”, mint az amerikai elnökök között. Ehelyett húsz éve gyakorlatilag ugyanabba a problémahalmazba ülnek bele az újonnan választott miniszterelnökök, mint elődeik. Mivel hazánkban 2006-ot leszámítva a rendszerváltást követően négyévente leszavazták a hatalmon levő pártot, a politikai pártok rendre csak a hatalomba való visszatéréssel foglalkoztak. A hatékony, jó kormányzás gondolatával kevésbé. Így aztán a hazai kormányfők helyzete kicsit mindig olyan volt, mint akit vízbe dobtak. Csakhogy aki menetközben akar/kénytelen megtanulni úszni, sok vizet nyel. Míg kívülről, vagy ellenzékből könnyű kritizálni, hatalomra jutva, szinte ugyanazon korlátokkal kell szembesülniük, mint az előző vezetésnek. A szavazói elvárások és a pártpolitikai érdekek következtében a változtatásra való képességük pedig nagyjából azonos volt. Mégis szinte elképzelhetetlen, hogy ahogyan az Egyesült Államokban George W. Bush és Bill Clinton összefogott Haiti megsegítésének ügyében egy közös alapítvány szervezésével, idehaza együttesen próbáljanak lendíteni valamit az ország sorsán a korábbi vezetők. Holott érdekes kísérlet volna, hogy vajon mire jutna kollektív bölcsességük.