180 Ft-ban maximálná a kormány a svájci frank egyösszegű végtörlesztését. Nem teljesen új javaslat ez, mert a rendszerváltás után az OTP-tartozások emelkedését Kupa Mihály hasonlóképp oldotta meg. Azóta viszont már működő kapitalizmus lett, vagyis nem csak OTP van. A működéssel persze komoly gondok vannak, körbetartozás, túlköltekezés, felelőtlen hitelfelvétel stb. Valamit kellett már csinálni, ez világos, mert a hazai kapitalizmus rossz arcát mutatta, és jobban kiszolgáltatta a bankrendszer a svájci frank hiteleseket, mint külföldön. Külföldön – legalábbis ebben a vonatkozásban – jobb kapitalizmus működött, mint nálunk.


Az utóbbi időben halmozódtak is az érvek a „hibás termékről” (a svájci frank alapú hitelről beszéltek így), a bankok által kiszámított törlesztő részletek homályosságáról, a problémás ügyfelek kijátszásáról, a bedőlő adósok számának emelkedéséről stb. Ha igaza van a kritikusoknak, hogy a bankok felelőtlenül jártak el a frankalapú hitel tukmálással, és a kormány az emberek oldalára kíván állni a bankokkal szemben (ld. Orbán Viktor kommunikációját), nem világos miért nem fordult a kormány bírósághoz. A bíróság dolga és lehetősége, hogy magánjogi szerződésekben igazságot tegyen. Ráadásul, ha olyan ítélet születik, ami a frankhitelesek számára kedvező, az egyformán érvényes lehet a lakáshitelesektől kezdve az autóhiteleken keresztül egészen a kis termékek vásárlásáig. (Nem gondolnám ugyanis, hogy a lakásba anyagi haszon reményében befektetők különbek volnának, mint az autót szükségszerűen használó bajbajutottak.)


Felemlegette a miniszterelnök azt is, hogy a magyar kormány maga tesz rendet, és ezzel új irányt mutat a nemzetközi porondon. Nem biztos azonban, hogy ez új irány, lehet, hogy az oroszok már rég megmutatták a világnak miként ragadhatja a kormány erős kezűen a kezébe a gyeplőt a vadkapitalizmussal szemben. Ugyanakkor kevesen gondolják, hogy a putyini állam hatékonyabb volna, mint a svájci vagy a skandináv. Azaz kicsit tévútra lépünk, amikor a kérdést állam vagy kapitalizmus dimenzióba helyezzük, ugyanis lehet rossz ez is, az is. S ha már változtatunk a demokrácián mennyivel jobb volna, ha a hatékony kapitalizmusból a hatékony államba mennénk, és viszont, de valahogy nálunk pont a hatékonysággal van a baj.


Miért is volna hatékony egy olyan frankár meghatározás, amely épp azoknak a sorsát nem oldja meg, akik bajban vannak? Mert akik össze tudják kaparni egyszerre a pénzt, hogy kifizessék alacsonyabb árfolyamon a hátralékukat egy összegben, azok éppenséggel a havi törlesztést is meg tudják oldani. Azok viszont, akiknek ez gondot okoz, kénytelenek volnának forint alapú személyi kölcsönt felvenni, és azzal kiváltani a svájci frankot, csakhogy forintot meg olyan nagy kamatra kapnak, hogy ugyanott lennének. (Igaz, az árfolyamkockázattól megszabadulnának, de a fizetési problémáktól épp hogy nem.)


Azt sem gondolták végig, hogyha a jó adósok, tehát a fizetni tudók mind kilépnek, ám a vergődők benn maradnak, akkor miként is romlik le a bankok törlesztőinek az állománya, és ez milyen kockázati besorolás alá helyezi a hazai bankrendszert.


Számomra, szociológus számára különösképp nem tűnik végiggondoltnak a társadalomlélektani következmény, melynek során az emberek és a kormány tényleg egy oldalra kerül, a bankok pedig ellenségként jelennek meg. Ám ha a problémák érdemben nem oldódnak meg, a népharag alá a kormány tulajdonképp lovat ad. Miért jó az bárkinek is, ha a keserűség esetleg rombolásba csap át? S moderálja valaki ezt a vitát? Elmondhatják a bankok, hogy nekik mi okoz nehézséget? Mitől félnek, mekkorák a veszteségeik?


A kormányzóképes kormány még nem biztos, hogy jó döntéseket hoz pusztán azért, mert van ereje döntéseinek kikényszerítésére, és az állítólagos minisztériumi jogi problémákra történő figyelmeztetései sem biztos, hogy fölöslegesek. A közigazgatásban dolgozó szakértelem kihasználása ingyen volna, szemben a magán tanácsadói körökkel, akik kifizetése plusz költség az állam számára.

 
Hatásokat előzetesen modellezni, a döntések előtt a következményeket végiggondolni általában szükséges, időigényes ugyan, de kifizetődő hosszútávon. Csupa közhelyet mondunk, de csak azért, mert a jó állam működése közhelyes szabályokon nyugszik, semmi rendkívüli nincs benne. Közhelyes javaslat volt Róna Péteré, hogy jöjjön létre egy szakértői bizottság, mely feltárja a bankok extra profitjának összegét, ha keletkezett ilyen. S közhelyes dolog volna bírósági úton érvényt szerezni az embereknek. Ahogy történnek a dolgok, az nem közhelyes, de kockázatos, és felveti a bankok érdekeltségének problémáját is. Gondolok itt arra, hogy a bankok érdekeltek lehetnek abban, hogy egy rossz törvényt megvétózva utóbb hozzájussanak a pénzükhöz, mintha őket perelnék be (van rá pl.), és pénzüket és becsületüket is elveszítenék.