Méltányosság-blog

Augusztusban megint itt voltak, kopogtattak, médiaügyekben tanácsot adtak. Külföldi megoldási módokat javasoltak. (Sajnos azt már nem tudjuk milyeneket.) Van fenyegetés is, mert a Monitoring eljárás megindításán tanakodnak, ami kimondhatja, hogy megsértettük az Eu-alapszerződés hetes cikkelyét, és akkor többet szavazati jogot nem kapunk az EU-ban. De a magyar partner állítólag igen figyelmes volt, sokat kérdezett, igyekezett tájékozódni, a fenti eljárásmenetnek szinte nulla a valószínűsége, az informális tanácsok pedig nem igen szokták belátásra bírni a kormányt.

Két helyen látnak gondokat az Európa Tanácsban, konkrétan annak főtitkára, Thorbjorn Jagland. Az egyik az NMHH vezető tisztségviselőinek nem kiegyensúlyozott módú kiválasztása (ez pl. Szalai Annamária kinevezését érinti), másrészt meg úgy vélik a médiatörvény nem nyújt garanciát a kiegyensúlyozott médiaviszonyokra.

Ha visszaemlékszünk arra miben is kényszerített ki változásokat az Európai Bizottság (négy ilyen pont volt), akkor a fentiek nem voltak benne. Nem állítjuk, hogy a négy pont ne lett volna fontos, és ne szolgálta volna Magyarország érdekét, de sehol sincs a fenti két ponthoz képest, sőt.

Azért sőt, mert véleményem szerint az EB úgy próbálta meg védeni a szólásszabadságot, hogy a hagyományos médiaszabályozási elvet tartotta szem előtt, mely szerint külön kell kezelni az írott sajtót és az elektronikusat. Ezért nem mondhat – bár szeretett volna - az NMHH végül semmit sem a printelt médiáról, azért nem lehetett törvénybe iktatni a válaszadás jogát, s ezért nem szükséges regisztrálni a blogokat.

Azt kell mondjuk ugyanakkor, hogy a magyar kormány médiafilozófiája abból a szempontból iránymutató, hogy a printelt és elektronikus egységes szabályozási keretében gondolkodott. Ebbe az irányba lesz kénytelen menni az EU is, hiszen a technológiai fejlődés miatt nincs különbség ma már a platformok között.

Ellenben azt, amit valóban újra kéne szabályozni, ahhoz az EB nem szólhatott hozzá, mert az Eu is alacsony szinten áll e tekintetben. Az Európa Tanács már a lényegre tapint, de ők meg nem olyan erős szerv. Persze ki tudja, annak előtte azt se hittük el, hogy a kötelezettségszegési eljárásokat megindítják, most meg itt van ez a „Monitoring”.

A kiegyensúlyozottság kérdésköre logikailag nem volna olyan bonyolult. Országos szinten kell teljesülnie, ezért a nagyobb lefedettségű médiumoktól volna megkövetelhető, ahogy az a 2008-as MSZP által kezdeményezett, de már erősen Fidesz befolyás alatt lévő tervezetben is megjelent. Vagyis létezik rá egyfajta megoldás. Ami pedig az ellenőrző szervek kiegyensúlyozottságát illeti (azaz pl. Szalai Annamária legitimációját) ott sincsenek logikailag megoldhatatlan akadályok, az ORTT feltöltésénél már ennek az elvnek igyekeztek megfelelni, s ha ott kavics került a gépezetbe kiigazítások kellenének, nem pedig egy olyan modellre történő átállás, ahol közvetlenül vagy közvetve minden funkcióba a kormány nevezi ki az embereket. (Egészen a közszolgálati médiaigazgatókig.)

Összefoglalva tehát az Eu és a magyar médiaszabályozás körüli történéseket, az Eu ott ért el eredményeket ahol néhány szempontból épp, hogy Magyarország jogalkotói jártak előrébb, ahol pedig a politikai zsákmányszerzés elhatalmasodott, ott meg eddig semmit sem tudtak felmutatni.

Hagyomány irányába mutat a kormány által támogatott médiaigazgatással kapcsolatos évenkénti összejövetel, a Korrektúra. Az első Korrektúra magán viselte a médiatörvény feszültségeit, s bizonyos értelemben szelepként szolgált. Volt ott nem csak konzervatív elköteleződésű, kereskedelmi kívülálló, civil aggódó, de konfliktusokat felvállaló vitavezető is (Pl. Kálmán Olga). Az idei Korrektúra a médiatörvény működését úgy mutatta be, hogy voltaképpen csak az új struktúrában jó pozíciókat birtoklók mondták el mit is tettek eddig, és hol tartanak. Akadtak persze a rendszeren kívülállók, a nagy kereskedelmi csatornák, civilek stb., de a vitavezetők már nem képviseltek valamiféle markáns kritikát. Akkor sem, ha a panelbeszélgetésből hiányzott az ellenvélemény.

Itt lehettem előadó, s talán nem is abban a témában ami leginkább foglalkoztatott volna, hanem a valóságshowkról szólóban. (Rémes hány interjút adtam már erről, és ezért szakértőnek tűnhetek). Egyik oldalamon az NMHH valóságshowk erőszakos és szexuális megnyilvánulásait számlálóval, másikon Kolosi Péterrel az RTL Klubtól. Nem a magam paneléről szeretnék írni, arról csak annyit, hogy ha lesz a valóságshowk mérésével kapcsolatos kutatásfejlesztés, akkor abban szívesen részt veszek, s úgy tűnt sikerült felkeltenem erre vonatkozóan valamiféle érdeklődést. Térjünk vissza azonban magára a rendezvényre.

A vitanélküliség a magyar média egyik feltűnő betegsége, s az ok ugyanaz, mint ami itt is volt. A moderátornak sincs már ereje a képzelt kritikust helyettesíteni, ezért a hangvétel végig nyugodt, s tájékoztató jellegű. A kommunikáció egyirányú, „mi közöljük mit végeztünk, mit szeretnénk végezni, ti meg ezt tőlünk első kézből megtudhatjátok”. A tájékoztatással nincs gond, ha található a nyilvánosságban más fórum és megközelítés, márpedig miért ne volna található? A kérdés inkább csak az a magam fajta maximalista (?) részéről, hogy mikor fognak beszélni egymással az ellentétes véleményen lévők, mert minél később lesz ez, annál rosszabb, annál inkább mélyülnek a mellőzöttség sebei. (Ezt nevezném csipkerózsika-effektusnak: az aktuális hatalom termeli maga körül a mellőzöttség boszorkányait, miközben tündérekké is tehetné őket.) A képzelt kritikusokat ha a műsorvezetők nem is, de két humorista pótolta a Comedy Centralból. (A panelek végén kaptak mindig 5-10 percet.) Jók is voltak. Ugyanakkor a kerekasztalnál nehéz volt úgy beszélgetni, hogy az ember tudta jön utána Mátyás király bolondsipkás Mujkója, és helyre tesz mindent.

A saját panelemen kívül még egyben volt vita (kb. a panelek kétharmadán ültem benn), nevezetesen az, ahol Rákay Philip akasztotta össze a bajszát a kereskedelmiekkel. Ezt is csak azért, mert célzást tettek felé mi a dolga a közszolgálatinak. „Jó volna, ha 100 szavas szókincsű fogatlan játékosok helyett igényesebbeket választanátok” – vágott vissza Rákay. A humorista itt emlékeim szerint úgy vitte tovább a gondolat fonalát - kiragadván a személyeskedés mocsarából -, hogy azt javasolta a kereskedelmiek írják ki figyelmeztetésül, hogy vigyázat 100 szónál nagyobb szókincsűeknek ajánlott. Nehogy stresszeljenek még valakit. Ugyanazt mondta, csak a vicc nyelvén. E napon nem volt túl jó itt kereskedelmi képviselőnek lenni. Nem a hatóság bántotta őket, hanem a közszolgálat média emberei vettek rajtuk revansot, ki tudja talán valóban jogos sérelmeik miatt.

Ám akármilyen kíméletlenül támadott Rákay, s akármilyen szellemesen a humorista, valójában arról kéne érdemben vitatkozni, hogy igaz-e, hogy helytelenül kis szókinccsel beszélő és fogatlan szegény emberek képernyőre juttatása bűn? Őket egyébként valóban azért nézik sokan, hogy rajtuk nevethessenek, és magukat különbnek tarthassák. Nyilván nem a közép, vagy az elit, hanem az alsó vagy az alsó középrétegek. De nézik őket maguk az érintettek is, akiknek viszont a vásárlóereje elenyésző. Médiaszociológusok régóta mondják, hogy a kereskedelmiek egyik problémája, hogy a szegények kiszorulnak a nyilvánosságból, épp a vásárlóerejük gyengesége miatt. Most akkor a kereskedelmi 100 szavasak szerepeltetésében a kereskedelmiek nem épp demokratikusabbak? – Nos, véleményem szerint ez attól függ, hogy szerepeltetik őket. Kétségkívül lehet bántó módon, de lehet róluk bántó módon nyilatkozni is, ahogy Rákay tette. Érdekes ráébredés lehetne, hogy a közszolgálatinak egyáltalán nem elitistának kell lennie, hanem minden réteghez szólónak, és minden rétegből egy kicsit többet-jobbat kihozónak, ahogy azt már John Reith, a BBC alapítója hirdette. A mai közszolgálati végképp – kb. a 60 évek végétől – túl van az elitista nagyképűségen, arrogancián. Ezt a modern nézőpont a mi vitánk nyelvére kb. úgy lehetne lefordítani, hogy ha ma valaki 100 szót ismer, de a műsor megnézése után már 103-at, akkor a közszolgálat egy jelentős feladatának tett eleget. A következő műsor pedig az 1000 szót ismerőknek szól, és az ő képességeiket fejleszti.

Ennyit üzenhetünk innen, e blog elefántcsont tornyából. A közszolgálat építkezzen abból a közösségből ami van, s tegye azt egy kicsivel jobbá és okosabbá. De ez volna elvárható a kereskedelmiektől is a bulvár világában. Nyomás alatt kell tartani mindkettőt, állandó társadalmi viták kereszttüzében, másként azt hihetik, ők diktálhatnak nekünk, fogatlan prókátoroknak.