Rossz kérdésfeltevés az, hogy a közvetlen demokrácia lehetőségeinek kihasználása egy képviseleti rendszerben jó-e vagy rossz, mert attól függ, hogy miképp használják fel. Ha pusztán propagandaeszköz, visszaüt, ha pusztán népámítás, megbosszulja magát. Ha viszont okosan használják fel, az emberek úgy érzik fontosak, kevesebb lesz a depressziós, gyorsabban lábal ki a gazdaság a gödörből, hatékonyabbá válik a kormányzás.

A szociális konzultáció közvetlen demokrácia eszközeinek szándékait nem ismerhetjük, és a magam részéről ezért nem is ezt minősítem, nem erkölcsi, hanem szakmai oldalról fogalmaztam meg korábban is a kifogást az alkotmányról szóló nemzeti konzultáció technikáját illetően.

Ennek lényege az volt, hogy a Fidesz kérdőíveire önként valószínűleg a hívek és a naivak válaszolnak, tehát nem egy reprezentatív sokaság, de még csak nem is egy politikailag aktív sokaság. Mindezek miatt elég félrevezető eredmény alakulhat ki a kérdőívek feldolgozása során. Egy normális közvélemény-kutatásban megkeresik a reprezentatív mintába tartozó embereket, itt azonban valami nagyon amatőr dologról van szó. Persze, nem amatőr, ha a cél a Fidesz tevékenységének legitimálása, de itt értünk körbe a gondolatmenettel: ha ugyanis manipuláció, akkor meg veszélyes még a kormányra magára is.

A nemzeti konzultáció kicsit fából vaskarika. A nemzettel véleményem szerint nem lehet kommunikálni, csak szakmai képviselőivel, a nemzetet közvélemény-kutatni lehet, de azt meg nem ilyen módszerrel. Ez a módszer (kiküldöm a kérdéseket minden felnőtt lakosnak) arra jó, hogy nyitott kérdéseket feltéve (azaz olyanokat, ahol nem ixelni kell a válaszlehetőségek közül, hanem ki lehet fejteni a véleményt) ötleteket gyűjtsön a kormány. Ilyen téren támogatni tudnám az eljárást, minden más esetben szakmailag hibásnak tartom.

Felmerült most még egy dimenziója a kérdőíves konzultációknak, s ez pedig az adatkezelés. A Fidesz azzal az indokkal gyűjti a beérkező válaszok címeit, hogy legközelebb fölöslegesen ne küldjenek ki kérdéseket olyanoknak, akik amúgy is inaktívak. (Hagyjuk most azt, hogy aki nem válaszol egy ilyen kérdőívre, az nem feltétlenül inaktív.) Az adatvédelmi biztos ezzel szemben azt állítja, hogy a nemzeti konzultációs kérdőív valójában közvélemény-kutatás, és a közvélemény-kutatás szabályai szerint a válaszok forrását meg kell semmisíteni. (Hagyjuk most azt az érvet, hogy ez valójában nem közvélemény-kutatás, mert ott vannak mintavételi szabályok.)

Úgy vélem a téma filozófiai, vagy egyszerűbben szólva az alkotmány hatáskörébe tartozó. (Hagyjuk most azt az észrevételt, hogy az alkotmány feladata, hogy bármilyen párt kerül hatalomra, korlátok közt legyen.) A kérdés ez esetben az, hogy lemondhat-e valaki az anonimitásáról, avagy az államnak meg kell védenie minden körülmények közt a polgárait, hogy egy diktatórikus eszközöket használni kívánó kormány se tudjon visszaélni az információkkal, még ha akar, akkor sem.

Vannak dolgok, amikről nem mondhatunk le, hiába vagyunk felnőttek. Nem mondhatjuk azt, hogy végezzenek rajtunk veszélyes orvosi kísérleteket, tehát nem adhatjuk el az egészségünket, nem mondhatunk le pénzért a gyerekünkről, nem mondhatunk le pénzért valamelyik szervünkről stb. Vajon lemondhatunk-e a hatalom javára az informatikai védelmünkről? Vajon jó-e az nekem, ha a kormány tudja rólam, hogy válaszoltam-e a konzultációs kérdőívre? (Hagyjuk most a kérdőív részleteiből kikövetkeztethetőket.)

Azt gondolom, hogy egy társadalmi vitát ez igazán megérne, ha már az adatvédelmi biztos (Jóri András) és a kormány (Szíjjártó Péter) összecsapott. (Hagyjuk most, hogy nem tudjuk miképp kell lefolytatni egy társadalmi vitát, s aztán azt jogszabállyá nemesíteni.)

Jóri jelentését ld: itt.