Akármelyik magyar hírportált nyitja meg a napokban az ember, ahogy mondani szokták még a „csapból is” a köztársasági elnök plágiumügye folyik, míg alig néhány nappal ezelőtt Schiffer András nagyapjának 40-50 évvel ezelőtti viselt dolgairól zajlottak mindenfelé a neten elkeseredett viták. Ezek és a korábbi évek hasonló ügyei rávilágítanak, hogy a magyar politikai közösség hozzáállása a szimbolikus ügyekhez két igen komoly sajátosságot mutat:

Egyrészt iszonyatosan fontosnak tartjuk őket, szinte nincs is olyan közügy, amivel önmaga fontossága miatt foglalkozunk: nálunk a kettős állampolgárságtól, az ellenzék népszavazási kezdeményezésén át a képviselők nagypapáiról való vélekedésig mindennek „szimbolikus jelentősége” van. Ez az attitűd aztán érdekesen formálja a közbeszédet, hiszen minden kérdés túlnő önmagán, a vitatkozó felek hitvitája lesz, amelyben a logikus érvelésnek sem értelme, sem esélye nincs.

Másrészt általában sosem követi a vitát valamilyen megnyugtató megoldás, olyan döntés, amelynek következményeivel minden fél legalább minimálisan elégedett. Gondoljunk csak bele, ha Gyurcsány Ferenc lemond az őszödi beszéd kiszivárgása, vagy Schmitt Pál a plágium-botrány kirobbanása után valószínűleg azzal sem lopta volna be magát az ellentábor szívébe, de legalább sikerült volna kilépni a „következmények nélküli ország” kínos hagyományából.  Ez pedig többet ér, mint a tény, hogy ezzel az ellenfél igazát támasztották volna alá az ilyen döntéssel.

Nem állítom, hogy a szimbolikus ügyek nem fontosak, különösen a közösség erkölcsi állapotának szempontjából, csupán azt, hogy a szakpolitikai ügyek folytonos megideologizálása, erkölcsi dilemmává emelése, illetve a szimbolikus kérdések abszolutizálása kifejezetten káros a politika egészére nézve. Az egykori miniszterelnök beszéde például négy évre az „öszödi paradigmába” helyezte el a magyar politikát. Az egészségügyi reformtól,a válságkezelésig minden lépést ennek a fénytörésében értékelt a sajtó, illetve ezen keresztül a közvélemény. Mintha a Schmitt-ügy kapcsán – fordított szereplőkkel – ugyanez történne: a baloldali sajtó és közvélemény a köztársasági elnök plágium botrányát a Fidesz-KDNP teljes kormányzására igyekszik kiterjeszteni. A Schmitt-ügy árnyékában például alig esik szó arról, hogy az előzetes adatok alapján 10 millió alá csökkent Magyarország népessége, illetve, hogy a népszaporulat negatív rekordokat döntöget Európában. Ez az ügy már középtávon igen komoly problémákat jelenthet a társadalombiztosítás, a nyugdíjrendszer és a foglalkoztatáspolitika szempontjából. Ennek azonban kevésbé van szenzáció-faktora, nehezebb aktuálpolitikai tőkét kovácsolni belőle. A köztársasági-elnök plágium ügye tehát nagyon fontos, de a körülötte kialakult hisztéria fokozása helyett az ügy korrekt lezárása, a köztársasági elnök lemondása és a minél gyorsabb továbblépés lenne a valós érdek a politikacsinálók és a közvélemény számára egyaránt.