Jaksity Kata az ATV műsorvezetője, a One Billion Rising Magyarországi szervezője.
Jól tudjuk, hogy egy társadalom fejlettségét nagyban mutatja, hogy hogyan bánik az elesettekkel, a kiszolgáltatottakkal, például a fogyatékkal élőkkel, a rászorulókkal, de akár a gyerekekkel vagy épp a kisebbségekkel. A One Billion Rising, azaz az Egymilliárd nő ébredése elnevezésű mozgalom azonban egyre többekkel megérteti, hogy egy társadalom fejlettségének ma már egészen biztosan az is a fokmérője, hogy hogyan bánik a nőkkel. Hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy nálunk minden rendben, hiszen a nők kimehetnek az utcára és még csak nem is kell teljesen, mindössze a szemüknek kis lukat hagyva leplekbe burkolózniuk. Sőt tanulhatnak, dolgozhatnak, karriert építhetnek /az üvegplafon kérdést most hagyjuk, és a fizetésbeli különbségeket is/. Még a Parlamentben is ott vannak /hát az arányokat persze most itt is hagyjuk, hiszen ez az írás inkább a nők elleni erőszakról szól/. Ráadásul hol vagyunk mi az olyan barbár szokásoktól, mint a női csonkítás. És hát valóban itthon nem szokás randalírozó lázadóknak betörniük a falvakba, megerőszakolniuk a nőket és kislányokat, majd szex-rabszolgaként használni őket, mint például ahogy ezt teszi a hírhedt acsoli lázadó, Joseph Cony és katonái Észak-Ugandában.
Ne gondoljuk azonban, hogy a nők elleni erőszak csak a harmadik világot sújtó probléma. Azt hiszem ma már itthon is bárki - álmából felébresztve - rögtön mondaná a híres-hírhedt statisztikát: hazánkban hetente egy nő, havonta egy gyermek biztosan a családon belüli erőszak áldozata lesz. És ezek csak azok a nyilvánvaló esetek, amelyekben gyilkosság történt. Ebben a statisztikában azonban nem szerepelnek azok a nők és gyerekek!, akik akár öngyilkosságot követnek el az őket érő folyamatos fizikai vagy akár lelki bántalmazás miatt és azok sem, akiknél a lelki terror komoly krónikus betegségeket produkálhat, vagy depressziót.
„Az elején ez is pont olyan rózsaszín volt, mint a legtöbb induló szerelem – kezdi Ági a saját történetét - Azt éreztem, hogy megtaláltam azt az embert, akivel le szeretném élni az életem. Akkor kezdtek megváltozni a dolgok, amikor a férjem egyre sikeresebbé vált a munkájában, sok pénzt keresett és egyre befolyásosabb lett. Eleinte leszólta az öltözködésemet, később jött, hogy kövér vagyok és trampli, semmi nőies nincs bennem. És ezzel párhuzamosan már az anyaságomban is elkezdett bántani, semmit nem csináltam jól, még gyereket sem tudok nevelni. Egyszer-egyszer vissza mertem szólni, olyankor volt, hogy elcsattant egy pofon. Igaz utána észhez tért és mindig igyekezett valamivel kompenzálni, leginkább virággal, ajándékkal vagy egy közös családi kiruccanással vett le a lábamról. De egyre inkább észrevettem, hogy ezek nem őszinték, mert nem párosul érintéssel, öleléssel. Míg teljesen kiveszett az intimitás a kapcsolatunkból. És onnantól én végleg nullának éreztem magam, aki nem tud örömet szerezni a férjének, mindent rosszul csinál, ha a tükörbe néztem, hánynom kellett, annyira rondának láttam magam.”
Sok oka lehet annak, hogy egy nő miért nem lép ki a bántalmazói kapcsolatból. Legtöbbször csak a fizikai erőszak jelenti a határátlépést, pedig azt minden esetben megelőzi a lelki bántalmazás. Csak hát, míg a fizikainak többnyire jól látható nyomai vannak, és viszonylag pontosan definiálható, a lelki nem annyira nyilvánvaló, határai nehezebben határozhatók meg. Sokak számára létezése is kérdéses.
Pedig a lelki abúzus társadalmi probléma, és az emberi kapcsolatok torzulásának egyik legfájdalmasabb formája. Az agresszió élménye különböző szomatikus és pszichés egészségkárosodáshoz vezethet, mint pl. krónikus fájdalom szindróma, szorongás és depresszió. A maladaptív megküzdési stratégiák, mint a dohányzás, alkoholfogyasztás, gyakrabban fordulnak elő a bántalmazott nők körében. A bántalmazás következményeként kialakult fizikai panaszok és pszichés zavarok súlyos terhet rónak mind az egyénre, mind az egészségügyi ellátó rendszerre, mivel ezek a nők gyakrabban fordulnak orvoshoz, és a megoldhatatlan krónikus panaszok miatt sokszor elvesznek az ellátórendszerben. Az orvosokban ugyanis többnyire fel sem merül a bántalmazás, mint a tünetek és betegségek háttértényezője.
Ági története tipikus, mert a lelki bántalmazás finomabb, cizelláltabb módszerekkel kezdődik. Általában az első lépés az elszigetelés. Mindig balhé van abból, ha a barátokkal találkozik, hogy ezt elkerülje, inkább lemond róluk. Később már a családtól is szeparálja őt az agresszor és így kezd teljesen ráutalódni. Ezzel párhuzamosan kezdődik a megalázás és ezzel az önbizalom leépítése és a teljes kiszolgáltatottság. Mindezt olyan manipulatív módon teszi, hogy az áldozat valóban elhiszi egy idő után, hogy ő a hibás, jogos a szidás. Vagyis gyakorlatilag egy folyamatos bűntudatkeltés zajlik, ez pedig beindítja az állandó megfelelni vágyást. Nem szabad elfelejteni, hogy mindeközben a nő szerelmes. Számára a partnere véleménye a legfontosabb, neki akar mindenáron megfelelni. Minden egyéb vélemény háttérbe szorul, vagy ellenséggé válik, aki mondja. Ezért nehéz többek közt kilépni a lelki terrorból, mert nem is veszi észre, hogy abban van, vagy nem akarja tudomásul venni, mert fél, hogy elveszítheti a szerelmét. Ráadásul tipikus dinamikája a bántalmazásnak, hogy az agresszor egy-egy nagyobb csetepaté után fogadkozni kezd, hogy megváltozik, ígéri, hogy soha többé nem fordul elő, sajnáltatja magát, ajándékokkal halmozza el párját. És hát valljuk be egy szerelmes nő az utolsó utáni percig hisz és reménykedik, hogy szerelme tényleg meg fog változni. Ezért mindig kap még egy esélyt a bántalmazó. A történetet végképp nehezíti, ha gyerek is van már, hiszen a gyerek miatt a kiszolgáltatottság fokozódik. Sajnos nagyon sokszor fenyegetőzik az agresszor, hogy elveszi a gyereket az anyától, ha az elhagyja. Ez sok nőt kényszerít arra, hogy maradjon. /Itt fontos megjegyezni, hogy sokszor nők élnek vissza azzal, hogy a gyermeket nem engedik láthatásra. És létezik sajnos a nők férfiakkal szemben elkövetett, elsősorban lelki terrorja, különösen a magasan kvalifikált nők körében. Igaz, még mindig csak néhány százalék a nőkkel szemben elkövetett erőszakhoz képest, de akkor is foglalkozni kell ezzel a jelenséggel is./
„Akkor döntöttem úgy, hogy menekülnöm kell, amikor kezet emelt már a másfél éves lányunkra is. Tudtam, hogy nincs más megoldás csak, ha elszököm, bár akkor nem tudtam hova mehetnék – meséli a 20 éves Vivien - az anyám 15 évesen elküldött otthonról azzal, hogy eddig ő nevelt, itt az ideje, hogy most „apád folytassa, mert nekem már nincs rá pénzem”. Apámnál sem maradhattam sokáig, mivel ő le volt százalékolva és a nővére tartotta el. Nem volt szükségük még egy éhes szájra. Ezért is menekültem bele a nálam 10 évvel idősebb párom karjaiba. És ezért is maradtam ott 3 és fél évig, annak ellenére, hogy rendszeresen elvert. Egy nap végül összecsomagoltam a legfontosabb dolgokat és épp indultam volna a lányommal, amikor betoppant. Azonnal őrjöngeni kezdett, kirántotta a gyereket a kezemből és azt mondta, hogy őt sehova nem viszem. A lányom nélkül viszont egy lépést sem megyek sehova.” Vivienre egyszer késsel támadt a párja, akkor azonnal kihívta a rendőröket, de mivel még nem folyt vér…ugye ismerik ezt a mondást. De miért is kell megvárni, hogy vér folyjon?
Sajnos azért, mert egyelőre nincs megnyugtatóan törvényileg rendezve hazánkban a kérdés /önálló törvényi tényállás hiánya/ és ráadásul még mindig nem írta alá Magyarország a nők elleni erőszak és párkapcsolaton belüli erőszak megelőzéséről és hatékony kezeléséről szóló Isztambuli Egyezményt.
A témával egyrészt az újságírói munkám miatt foglalkozom sokat, másrészt pedig jószolgálati munkám egyik fontos területe lett mára a bántalmazott nők és gyermekek segítése; anyaotthonban szerveztem művészetterápiás tanfolyamot, ezért nagyon sok történetet megismerve és pszichológusokkal, emberi jogi aktivistákkal, a bűnmegelőzés területén dolgozó rendőrökkel beszélgetve lett rálátásom a hazai helyzetre. Büszke vagyok arra, hogy azok az anyukák, akik végigcsinálták a tanfolyamomat, talpra tudtak állni, munkájuk lett és a legtöbbjüknek stabil párkapcsolata is. Néhányan közülük ma már önkéntes munkában tapasztalataikat, kapcsolataikat megosztva segítenek bántalmazott nőknek. És ma délután 3 órakor a Mammutban ők is ott táncolnak velünk: hasonló sorsú társaikért, magukért, mindannyiunkért.
Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!
Utolsó kommentek