Az elégedettség a liberális demokráciával szemben állított szerény demokratikus elvárásokkal, a poszt-demokrácia felemelkedéséhez vezetett. Ebben a modellben, míg választások valóban léteznek, a kormány leváltható, ugyanakkor a választásokról folytatott társadalmi vita szorosan kontrollált a meggyőzés szakértői által. A választási játszma látszata mögött, a politika igazából, a megválasztott kormányzat és az elit– főleg üzleti érdekeket megjelenítő– interakciójának függvénye- írta Colin Crouch brit szociológus és politikatudós 2004-ben megjelent Post-Democracy című könyvében.

A szerző azt állítja, hogy a „globális cégek” hatalma az állam által dominált gazdasági modellek 1970-es években bekövetkezett szétesése után, úgy megnövekedett, hogy immáron az összes politikus és közszolga ajtaja nyitva áll előttük. Ez elsősorban arra vezethető vissza, hogy a globalizációnak köszönhetően a hatalmas multinacionális vállalatok olyan gazdasági erőt képviselnek, hogy befektetéseikért sorban állnak az országok.  A demokrácia pedig egyszerűen nem képes lépést tartani a kapitalizmus nemzethatárokon átívelő dinamikájával. Ráadásul, ezen vállalatok nem csupán azért központi „intézményei” a poszt-demokráciának, mert befolyásuk egyre fokozódik, hanem azért is, mert működési mintával szolgálnak a kormányzatok számára. A multik a stratégia-alkotáson kívül minden lényeges feladatot igyekeznek kiszervezni a vállalati központból. Crouch úgy látja, hogy a kormányzatok eme modell adaptálását kísérlik meg. A fő kormányzati kompetenciák „outsourcingja” pedig azt eredményezi, hogy a „kormány egyfajta intézményi idiótává válik”. A szerző láthatóan igen negatívan ítéli meg a ’70-es évek óta uralkodó paradigmát, miszerint az állam méretének és szerepének csökkentése, valamint az üzleti gyakorlatok kormányzati meghonosítása (pl.: New Public Management) az egyetlen helyes út.

A 2008-as gazdasági válságot követően kialakult vita az állam és a piac kapcsolatának újraértelmezésére vonatkozóan–melyről korábban már beszámoltunk– újabb szellemi muníciót adhat a crouchi álláspont képviselőinek. A poszt-demokrácia koncepcióját persze lehet vitatni, de kétségen felül áll, hogy jól tükrözi a nyugat reflexív gondolkodásmódját és törekvését újabb és újabb értelmezési keretek létrehozására. A poszt-demokrácia teóriája is olyan alapvető kérdéseket feszeget, mint például a demokratikus értékrend. Mindezt úgy teszi, hogy meghaladja a demokrácia-diktatúra ellentétpárt, mivel nem tekinti antidemokratikusnak az új rendszert, csupán a demokrácia egy újabb–nem túl pozitív– válfajának. Ez a szemléletmód és hozzáállás akár mintául is szolgálhatna, amikor kísérletet teszünk a magyar politika mindenkori folyamatainak értelmezésére.

Csery Péter