Méltányosság-blog

Politikai beszédek hallatán mindig foglalkoztat a gondolat, hogy vajon mit olvasnak politikusaink, honnan merítenek ötletet, honnan a „múzsa csókja”? Míg hazánkban egy-egy direkt megnyilvánulást leszámítva ez kevésbé egyértelmű és átlátható, az Egyesült Államokban kiterjedt hagyománya van annak kutatásának, hogy mely személyek, irányzatok inspirálják a vezetőket. Mi több, az elnökségre aspirálók már jelöltségük idejében propagálják kedvenc szerzőiket, saját hitvallásuk alátámasztásaként. Ha tudjuk ugyanis, kit-mit olvas kedvenc politikusunk, jobban megérthetjük intézkedéseinek hátsó mozgatórugóit. James Kloppenberg, a Harvard professzorának „Reading Obama” című új könyve is az Obamára hatással levő szerzőkkel, művekkel foglalkozik.

Ahogy azt a könyv címe is sugallja, az írás egyfajta kézikönyv, „hogyan olvassuk Obamát?”, ki köszön vissza gondolkodásmódjában, kik voltak rá hatással? Vizsgálja például Obama két saját könyvét (Dreams from My Father, The Audacity of Hope), interjúkat készített korábbi tanáraival, illetve végignézte azokat az írásokat, melyeket a Harvardi Jogi Szemle elnökeként szerkesztett. A szerző szerint Obama egyfajta „filozófus elnök”. Az amerikai demokratikus hagyományok, a pragmatizmus, valamint a 80-as évek egyetemi intellektuális viták „terméke”. Gondolkodásának alapjait ugyanúgy formálta Thomas Jefferson és Abraham Lincoln, mint John Dewey, Nietzsche, vagy John Rawls. A társadalmi igazságossághoz, a családhoz, valláshoz, vagy Amerika világpolitikai szerepéhez való viszonyulása egyáltalán nem esetlegesek, hanem egy kiérlelt és koherens világnézet részei.

Mi a helyzet azonban hazánkban? Közismert Bibó írásainak hatása a fiatal Orbán Viktorra, vagy Anthony Giddens „A harmadik út” című könyvének szerepe Gyurcsány Ferenc politikai filozófiájának kialakításában. Vajon fel tudnánk-e azonban térképezni Orbán Viktor vagy Gyurcsány Ferenc képzeletbeli könyvespolcának tartalmát beszédeik, írásaik alapján? El tudnánk-e helyezni a politikai gondolkodás és a társadalomtudományok vagy akár a szépirodalom világában? Gyurcsány Ferenc idei évértékelőjében például Máraira hivatkozik, míg korábban Orbán Viktor a Széll Kálmán Alapítvány felkérésére mondott tavaly októberi beszédében mondanivalójának alátámasztására John Kekes, „A liberalizmus ellen” című könyvét ajánlotta. Nyomokban tehát fellelhető vezető politikusaink megnyilvánulásaiban a nemzetközi szakirodalom alkalmazása, csakúgy, mint a hazai klasszikusok beidézése. Érdekes tehát belelapozni az említett művekbe. Feltételezhetően nem „véletlen” kerültek bele egy-egy szövegbe, így detektív módjára segíthetnek minket politikusaink szándékainak értelmezésében. 

Gyurcsány Ferenc, politikai pozíciójához képest, Orbán Viktor korábbi országértékelőjével szemben nagyon is konkrét javaslatokat fogalmazott meg saját, pártjától függetlenített értékelésében. „Programot” adott mind az MSZP, mind az ország számára. Kommunikációjában egy személyben testesítette meg pártja „árnyékelnöki” és az ország „árnyék-miniszterelnöki” szerepét. Mint mondta, az MSZP-ben újra rendszerváltozás kell annak érdekében, hogy alternatívát tudjon nyújtani Orbán Viktorral szemben.

Érdekes csavar tapasztalható azonban mondanivalójában. "Mi mostantól kezdve nem a kormány ellenzéke vagyunk. Mi mostantól kezdve Orbán Viktor önkényre épülő rendszerének ellenzéke vagyunk." A sajtóban kiragadott mondatott azonban nem feltétlenül kell szó szerint érteni. Miközben ugyanis látszólag támadja Orbánt, Gyurcsány valójában hallgatólagos békejobbot kínál neki. Hagyja a kormányt végezni a dolgát, nem akadályozza meg a gazdasági reformokat, de támadja mindazon intézkedéseit Orbánnak, melyek a jogállam szűkítésére törekszenek. Ez nem más, mint annak a rendszerváltás óta létező ördögi körnek a megszakítása, ami a szociáldemagógia eszközével a kihirdetés pillanatában halálraítélt minden reformkezdeményezést hazánkban.

Mint mondta: „Tudom, hogy nincs könnyű helyzetben a kormány.” Mégsem tud együtt érezni vele. Azért nem, mert véleménye szerint a baj nem a válsággal kezdődött, hanem a Fidesz felelőtlen gazdaságpolitikájával, a szerkezeti átalakítások hiányával. Némileg árnyalva ezt a gondolatot, hazánk jelenlegi gazdasági problémáit valóban nem a válság, de nem is Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor okozta önmagában. Orbán ellenzékben valóban mindent megtett Gyurcsány reformjainak megakadályozásnak érdekében. Mégis, beszédében Gyurcsány nyíltan vállalta, hogy nem fog szociális elégedetlenséget szítani, csak azért, hogy megnehezítse a kormány dolgát. Nem lesz ugyanolyan ellenzéke, mint Orbán volt neki. Ha valami, ez igazi rendszerváltozást jelentene Magyarországon. Ezt azonban a jelenlegi MSZP-vel képtelenség véghezvinni. Ezért hirdetett rendszerválást pártján belül.

Úgy tűnik, akárcsak Orbán, Gyurcsány is tanult korábbi hibáiból. Mint mondta, nincs kompromisszum. Többé nem fog pártja által szorgalmazott szociális populizmusnak engedni. Hogyan is tehetné? Magyarországon felelős politikus ezt jó ideig nem engedheti meg magának. Ennél azonban komolyabb akadálya is van felvetésének. A beszéd határozottsága ellenére Gyurcsány Ferenc jelenleg nem a párt vezetője. Csupán az MSZP Demokratikus Koalíció nevű platformjának az elnöke. Gyurcsány beszéde azonban arra utal, hogy nemcsak saját, hanem riválisa hibáiból is tanult. Ha Orbán Viktor nyolc év ellenzéki lét alatt ismét kormányképessé tudta tenni pártját, akkor ő is.

S hogy miért fogadná el Orbán a hallgatólagos békejobbot? Mert felelős kormánypolitikához neki is felelős ellenzékre volna szüksége. Mikor a rendszerváltás befejezésére utal, az utóbbi húsz év változatlanságának felszámolását érti. E tekintetben egyeznek Gyurcsánnyal céljaik. Végső soron mindketten érdekeltek egy modern baloldali párt kialakulásában. Ahhoz ugyanis, hogy a szocialista párt egyáltalán gondolatkísérletként foglalkozhasson a kormányzás esélyével, teljes megújulás szükséges. Ez jelenleg nem látszik a párton. Gyurcsány évértékelője felér tehát egy hadüzenettel ellenfeleinek. Két dudás nem fér meg egy csárdában. Nem tud eltartani még egy baloldali pártot a hazai pártrendszer. Nem véletlenül mondta a volt miniszterelnök, hogy nem az MSZP szétszakítására, hanem a párt átalakítására, egy új balközép demokratikus pártra van szükség.

A kép forrása: www.origo.hu

Nagy Attila Tibor nagy@meltanyossag.hu

A Tisztelt Ház padsorai megteltek tegnap délután, holott az országgyűlési képviselőknek nem is kellett szavazniuk. Az érdeklődést, a feszült figyelem növekedését még tévénézőként is jól lehetett érzékelni, ahogy közeledett a Gyurcsány- Orbán szócsata.

A műfaj – azonnali kérdés – nem igen teszi lehetővé a korábbi Orbán-Gyurcsány tévévitákkal való összehasonlítást, vagy Orbán 2005-ös napirend előtti felszólalásaival való összevetést, amikor Gyurcsány még miniszterelnökként reagált Orbán Viktor véleményére. Most ugyanis nem másfél óra vagy öt-öt perc, hanem mindössze két-két, majd egy–egy perc állt a szónokok rendelkezésére. Mindez nem a racionális érvelés felé mozdította a két politikust, hanem a minél hatásosabb adok-kapok irányába. Ha szűkösen áll ugyanis az idő a politikus rendelkezésére és tudja, hogy szavaira a szokásosnál jobban odafigyel a közvélemény, akkor hajlik arra, hogy a választók meggyőzése érdekében minél hatásosabban, és sarkosabban érveljen. Most is ez történt.

Orbán hangja időnként remegett, látszott rajta, hogy izgul. Talán eszébe jutott, hogy Gyurcsánnyal folyatott 2006-os tévévitájában egyértelmű vereséget szenvedett. Határozottabbá vált a hanghordozása, amikor ellenfele, illetve a szocialisták fejére olvasta az őszödi beszédet és azt követő tüntetések rendőri feloszlatása során elkövetett túlkapásokat.

Gyurcsány első felszólalásában végig papírból beszélt, második, egyperces és fejből elmondott felszólalásában sarkosan fogalmazva szólította fel Orbánt, hogy „ne legyen tolvaj”. Orbán viszontválaszainak nagyobb részében jegyzeteire támaszkodott, vélelmezhetően Gyurcsány válaszától függetlenül már előre megvolt reagálásának a sablonja.

Önmagában örvendetes, hogy a magyar közélet két meghatározó alakja a nyilvánosság előtt vitatkozott. Egy jól működő demokráciához hozzátartozik, hogy az ellenzék vezető vagy befolyásos személyisége a törvényhozás előtt kritizálja a kormányt, amire utóbbi válaszolni tartozik. Igaz, a két politikus elbeszélt egymás mellett, és kifejezetten arra törekedett, hogy a másikat minél kellemetlenebb helyzetbe hozza, de az idő rövidsége is erre sarkallta őket. Egy pontban viszont Orbán viszonylag egyértelmű választ adott ellenfelének, amikor is kijelentette, hogy „az új alkotmányt a hatályos szabályok szerint, a magyar parlamentáris hagyományok szellemében, és a legjobb alkotmányos szokásainkat követve itt az Országgyűlésben fogjuk megalkotni”. Más szóval a mininiszterelnök kitart a már korábban megfogalmazott véleménye mellett, hogy az új alkotmányról nem szükséges népszavazást tartani.

Gyurcsány ugyanakkor a mostani kormány legitimációjának kérdését vetette fel azzal, hogy népszavazást követelt az alkotmányról és a magánnyugdíj-pénztárakról. Ez a kérdés azért lehet veszélyes hosszabb távon a Fideszre nézve, mert a kormányzati hatalom erkölcsi tekintélyét áshatja alá, amiben a Fidesz és a hozzá közel álló publicisták az előző ciklusban igencsak jeleskedtek az őszödi beszédet emlegetve.

Orbán elhessegetheti a fölvetést azzal, hogy ez „hiteltelen” embertől ered, kérdés, mi lesz akkor, ha más, az elmúlt nyolc évben kormányzati szerepet nem vállaló politikus, esetleg civil szervezet követeli majd a referendum kiírását? Az előző ciklusban a Fidesz sűrűn hivatkozott a népszavazás, az előrehozott választás, azaz a nép véleményének fontosságára, szembeállítva ezzel szemben az MSZP magatartását, amelyik nem volt hajlandó az idő előtti választások megtartására. A szerepek felcserélődni látszanak, de vajon ki jár jól a mezcserével?

Fotók: Nagy Béla, http://www.mno.hu/