Élőben közvetítünk a Méltányosság blogon az osztrák választásokról! Ma este kiderülhet, hogy valóban egy trendfordulóról van-e szó - az Ausztriában a nyolcvanasNémetországban a kétezres évek óta tartó kispárti erősödés megfordul, és újra erőre kapnak-e a nagypártok -, avagy valami másról.

osztrakvalasztasfejlec midnehova.jpg

20:23

Összefoglalás
A mai napnak Ausztriában két kisebb és két nagy vesztese, illetve három nagyobb és egy kisebb győztese is van. Kétségtelen, hogy a legnagyobb megrázkódtatást a jövendőbeli kormányzó erők legitimációja szenvedte el, hiszen közel tíz százalékot esett a részvétel. A pártok között a BZÖ kiesett a Parlamentből, miközben a jobboldali populista FPÖ közel négy százalékot tudott erősödni.

A nap egyik legfontosabb tanulsága, hogy Ausztriában – ellentétben Németországgal – nem sikerült a nagy pártoknak megtörnie a kis és új pártok erősödését. Annak ellenére, hogy vannak akik tartanak a jobboldali populista erők előretörésétől, a 2013-as választás bebizonyította, hogy van igény egyéb pártokra is a közéletben, hiszen a zöldeknek is sikerült erősödniük és egy új liberális párt, a NEOS, is bekerült a törvényhozásba.

Frank Stronach sikere is tanulságos lehet a hazai szereplők számára, hiszen megfelelő pénzügyi háttérrel és kommunikációs csapattal képes volt megoldani az itthon sokak által megoldhatatlannak tartott problémát, miszerint: egy év alatt lehetetlen felépíteni és Parlamentbe juttatni egy országos pártot! Ugyanakkor a Team Stronach nem csak az osztrák, de a magyar bejutási küszöböt is megugrotta a nap folyamán.

Végezetül egy gondolatsor Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójától, Paul Lendvai: Az osztrák titok könyve kapcsán (ÉS, 2008), avagy mit tanulhatunk a sógoroktól! Ausztriában a konfliktusok és a konszenzusok (nem is olyan régen) bejáratódott intézményekkel vannak körülbástyázva, s ezt mindenki tudja és érti. Nálunk azonban sem nincsenek kialakult intézményes procedúrák, sem nincsenek megfelelő számban a fentihez hasonló „egyensúlykereső” elemzői attitűdök. Nálunk néhány intézményes konszenzus megteremtődött a rendszerváltás idején (amelyek mára megkoptak), illetve új, a mostani helyzetre szabott intézményes megoldások még csak nem is körvonalazódnak”.

Közvetítésünk ezennel lezárult! További szép estét kívánunk!
Szakács András és Hangácsi István

19:46

68.2 százalékon áll a részvétel, ami rekord alacsonynak számít Ausztriában, hiszen 2008-ban 78.8 százalék volt. Ez valószínűsíthetően annak is köszönhető, hogy a kampány kimondottan eseménytelenül telt. 20:00-kor a belügyminiszter asszony által közölt eredmény lesz a végleges, ami után mi is befejezzük közvetítésünket.

1900.PNG

19:38

Idén először a választási központ a Parlament dísztermeiben került kialakításra.

DSC_0051.jpg

19:25

Mi a helyzet az osztrák szélsőjobbal? 2008-ban a szavazatok 29 százalékát szerezték meg. Xenofób retorikájukkal az "igazi osztrákok"-at védik és fellépnek Ausztria "iszlamizálása" ellen. Természetesen az euroszkeptikus vonalat képviselik, mint a legtöbb szélsőséges párt. Az FPÖ vezetője, Heinz-Christian Strache szerint "bár az EU egy békeprojekt, sajnos megbukott a társadalmi béke fenntartásában". Az EU szuperállammá válása kapcsán kifejtette, inkább Svájccal egyesülne, mintsem feladná Ausztria önállóságát. Mindemellett támogatják Oroszország és Szerbia EU-s tagságát!

19:15

A sógorok bezzegországa: köszönik, jól érzik magukat a válság alatt (után), ugyanis Európa 4. leggazdagabb országa, valamint minden szektorban és mutatószámban átlag fölötti teljesítménnyel bírnak. 2014-2017 között az előrejelzések alapján 1,7%-os lesz az éves gazdasági növekedés, a költségvetési hiány 3% alatt, ugyanakkor az államadósság 73% körüli. Mintegy 1,5 milliárd eurós gazdaságélínkítő csomaggal kívánják az elkövetkező 3 évben motiválni a hazai gazdaságot.

 

19:05

A két párt meggyengülése és az új pártok megjelenése az 1980-as években kezdődött el, ekkor a Zöldek, valamint a pártokon belüli ellenzék kiválása révén alakultak ki az új formációk. A történelmi pártok erodálása tovább folytatódott, a 2008-as választások kapcsán mutatkozott meg több felmérés látványos eredménye is. A korábbi közhiedelemmel ellentétben a fiatal generáció javarészt egyáltalán nem baloldali irányultságú; a bevándorlás és az oktatási helyzet került a problémák listájának élére; a fiatal generáció bizalmatlanná vált a tradicionális pártok kapcsán.

 

18:50

Egy kis visszatekintés az osztrák politikai pártok történelmi múltjára: 1945 óta két párt dominálja a választásokat, az ÖVP (korábbi Katolikus Keresztény Szocialista Párt utódja, jobboldali) és a SPÖ (Szociáldemokrata Munkáspárt utódja, baoldali). Dominanciájuk csúcsa az 1975-ös választás volt, amikor a szavazatok 93,4%-a oszlott meg e két párt között. Az osztrák politikai rendszer Európa legstrukturáltabb rendszere, azaz a középosztály az ÖVP-re, míg a foglalkoztatottak és munkások az SPÖ-re szavaznak, stabilan. A lakosság egy jelentős része (állítólag egyharmada!) biztosan tagja valamelyik pártnak, ezzel az osztrákok a legnagyobb párttagsággal rendelkeznek az ország lakosságát nézve Európában.

 

18:27

Úgy látszik Ausztriára nem voltak hatással a német folyamatok. A kispártok tovább erősödtek 2013-ban is, és a hagyományos nagypártok képtelenek újabb szavazókat megszólítani. A legnagyobb vesztese úgy néz ki azonban az idei választásoknak maga a demokrácia lesz, ugyanis rekord alacsony részvétel várható, lehet még a 70 százalékot sem fogja elérni az arány.

Hochrechnung-1805.png

18:12

A választások egyik legérdekesebb egyénisége Frank Stronach osztrák-kanadai üzletember, aki saját magáról nevezte el pártját (Team Stronach), ami alapvetően egy EU-szkeptikus, populista, de gazdaság politikájában liberális szerveződés.

485189_10151447049858738_247422260_n (1).jpg

 

17:49

Ahogy már említettük már jóval az urnazárás előtt látja a média és a pártok a hozzávetőleges eredményeket, azonban Ausztria erősen tagolt szavazói szokások szempontjából. A vidéki lakosság jellemzően délelőtt, a városban élők pedig inkább délután és este mennek el szavazni. A kis lakosságú területen pedig természetesen hamarabb dolgozzák fel az adatokat, ráadásul a főváros és környéke akkora népességgel bír, hogy képes az eredményeket jócskán átformálni.

17:35

A legfrissebb adatok:

1722.jpg

Igen, Ausztriában is van ATV, de nincs kapcsolat a két médium között. Egyébként, hogy képet kapjunk egy-egy ilyen közvetítés arányairól és viszonyairól, mindössze fél tucat média – TV és Rádió – engedheti meg magának, hogy élőben a helyszínről bejelentkezzen. Az arányokról pedig annyit, hogy míg egy rádió 10 emberrel meg tudja oldani a választások napját, addig egy tévének már 170 fő szükségeltetik a sikeres helyszíni közvetítéshez.

17:22

Ausztriában a privát szféra is választásra buzdítja a lakosságot. A KRONEHIT rádióadó pénznyereményt oszt ki azok között, akik elmennek szavazni és azt fényképpel bizonyítják. Természetesen csak azt kell bemutatni, hogy szavaztál, azt nem, hogy kire. A választási eredményeket már 3 óra körül elkezdenek beérkezni szerkesztőségekbe, de azokat a kampánycsend miatt nem lehet nyilvánosságra hozni.

krone hit.jpg

facebook.com/kronehit

17:07

A jelenlegi adatok alapján úgy tűnik két új párt a NEOS és Frank Stronach csapata is sikerrel vette a négy százalékos akadályt, ugyanakkor a BZÖ kiesett a törvényhozásból.  Továbbra is az SPÖ a legerősebb párt Ausztriában és az ÖVP is képes volt megőrizni a második helyét, de veszélyesen közel került hozzá az FPÖ. Mindezek ellenére egyes szakértők nagykoalíciót valószínűsítenek, aminek már komoly hagyománya van.

17:00

Megkezdjük közvetítésünket a kampánycsend feloldásával egy időben. Az este folyamán közvetíteni fogjuk az osztrák választások eredményeit, elemzőink kommentárjait, és Szakács András (MPK) a helyszínről is bejelentkezik.

Az osztrák választások érdekessége, hogy 16 év a korhatár, ami sok esetben a radikálisabb, szélsőségesebb pártoknak kedvez. Ugyanakkor a választásokon jellemzően magas volt a részvétel mindig is. Ez nagy esélyt ad a kisebb pártoknak a bekerülésre, hiszen a küszöb Ausztriában alacsonyabb, mint hazánkban, mindössze 4 százalék.

részvétel.bmp