Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Roma múzeumot!

A Méltányosság Politikaelemző Központ kezdeményezte egy olyan, az Országgyűlésnek alárendelten működő alapítvány megalapítását, amelyik kifejezetten a romák életesélyeinek, szociális, gazdasági és oktatási helyzetének javításával kapcsolatban folytatna kutatásokat és szakpolitikai elemzéseket, adatokat szállítva a döntéshozóknak. Úgy véljük, hogy célszerű lenne, ha az alapítvány vezetésében valamennyi eddigi és jelenlegi miniszterelnök és köztársasági elnök részt venne. Hiszen egy olyan ügyről van szó, amelyik túlzás nélkül nemzeti sorskérdésnek nevezhető, és a politikai szereplők részéről szép emberi (politikusi) gesztus lenne, ha az együttműködés Nyugaton elterjedt képességét a magyar politika formálói a társadalom egy leszakadó, jelentős részben mélyszegénységben élő részének felemelésével gyakorolnák.

Mostani bejegyzésünkben egy másik kérdéskörre hívjuk fel a figyelmet. D. Magyari Imre irodalmár, publicista bejegyzésében felvetette a problémát, hogy jelenleg is megoldatlan a régóta tervezett roma múzeum sorsa.

1 Tovább

Roma Remény Projekt

Mint köztudott, a Méltányosság Politikaelemző Központ több alkalommal fordult a pártokhoz egy romaügyi alapítvány létrehozásának ügyében. Sikerünk mérsékelt.

Ezért most kitágítjuk a kört, és a nyilvánossághoz fordulunk. Kérjük, válaszoljanak minél többen. Egy kérdésre kell válaszolni, s mindössze két válaszlehetőséget adunk.  

Szükség van-e Ön szerint arra, hogy a magyar pártok összefogjanak s egy közös alapítványt hozzanak létre a romaügyek újragondolására?

Kérjük, kommentjében szavazzon "igennel" vagy "nemmel."

8 Tovább

Pártok a romakérdésben

Roma Remény Projektünk keretében kétszer a nyilvánosság előtt (az MTI-n keresztül), sokszor pedig közvetlenül a pártok elnökeihez és frakcióvezetőihez fordultunk egy, a politikai ellentéteken átnyúló romaügyi alapítvány felállítása ügyében. Persze nem csak az általunk remélt "végcélt" (az alapítványt) jelöltük meg, hanem a "hozzá vezető út" bejárására is tettünk javaslatot (körkérdéseinkre való válasz).

A pártok részéről eddig a témában mérsékelt érdeklődést tapasztalunk. Megköszönjük a Párbeszéd Magyarországért hosszú és kifejtő válaszát, továbbá köszönjük, hogy bár közvetve - roma tagozatán keresztül - az MSZP is hallatta véleményét.

Más pártok viszont eddig nemigen méltatták figyelemre kezdeményezésünket. Pedig sokaknak írtunk.

Sebaj! Nem olyan könnyen adjuk a bőrünket, így hát újra megfogalmazzuk a lényeget, és nagy tisztelettel kérjük a pártokat, e-mailes levelezőlistáikat ellenőrizve "fedezzék fel" eddig elsikkadni látszó leveleinket.

De - ha gondolják - segítünk is. Arra tettünk javaslatot, hogy kezdjenek előzetes tárgyalásokat a magyarországi romaügy nagyon is alapvető témáiban. Ezt persze - különféle indokokkal - el lehet hárítani, de ettől a probléma probléma marad. Mondhatják persze: úgysincs értelme a két oldalnak erről tárgyalnia, hiszen egyetértés úgysem jöhet létre közöttük.

Netalántán naiv a Méltányosság Politikaelemző Központ?

0 Tovább

Akár roma agytrösztöt is! Válasz Szabó Tímea (Párbeszéd Magyarországért) írására

A szerzőről: Szami Radics Béla, Radikális Roma Érdekképviselet Civil Mozgalom/ Nemzetközi Roma Internetes Hálózat/ Szegénység, és Társadalmi kirekesztettség Okleveles Tapasztalati Szakértője.

Annak reményében, hogy talán minket romákat is engednek beleszólni a saját sorsunk alakításába. Szeretném kifejteni a véleményemet „Romaügyi agytröszt? Nem feltétlen. Tényleges programok? Igen! Szabó Tímea vendékommentárja című írásával kapcsolatosan.” Mely írás itt olvasható:

http://polblog.postr.hu/romaugyi-agytroszt-nem-feltetlen-tenyleges-programok-igen

Előrebocsájtom, hogy Szabó Tímea kommentárjában több ponton egyetértek a képviselő asszonnyal. Jelen jegyzetemben csak azon pontokat taglalom melyekben vitatom Tímea nézeteit.

Szabó Tímea: „A Roma közösségek életét nem csak szociológiai értelemben vett hátrányos helyzetük – melyben sok nem-romával is osztoznak --, de kirekesztettségüket diszkrimináció is nehezíti.

Szabó Tímea kommentárja a fenti sorokkal kezdődik. Nem Tímea képviselő asszony az első, sem az utolsó magyar politikus, aki így elfinomítva, a súlyos problémát eltörpítve fogalmaz. Sajnálatosnak tartom, hogy egyetlen politikus sem mondta még ki nyíltan, mit is takar magyar viszonylatban a cigánykérdés kapcsán a „kirekesztettség, és a diszkrimináció”. Sajnos Magyarországon még a roma politikusok sem merik kimondani nyíltan, hogy ez a semmitmondó megfogalmazás „kirekesztés, diszkrimináció” az nem más mint „állami, hatalmi, intézményes elnyomás a cigánysággal szemben”.

Ki kell mondanunk, hogy maga a magyar államhatalom, a mindenkori kormányok immáron majd 300 éve elnyomó politikát folytat a roma közösségek ellen. Ez vitathatatlan történelmi tény. Csoportunk több száz évre visszamenőleg a mai napig bezárólag több száz a magyarországi cigányság ellenes, a cigányságot elnyomó, marginalizáló törvényt gyűjtött össze. Terjedelménél fogva nem kívánom itt ezen törvényeket ismertetni, de bárki utána nézhet az interneten. A mai napig születnek cigányellenes törvények, csak ma már nem nevesítik őket, mint régen, de mindenki tudja, hogy a törvények a cigány közösségek elnyomása érdekében születtek meg.

Miért fontos, hogy ezt nyíltan kimondjuk, nyíltan és bátran megfogalmazzuk?

Azért, mert az egyszerű állampolgár, az ismeretek hiányában leledző többségi társadalom szinte felháborodottan teszi fel a kérdést: Miért illetik meg a cigányokat a külön jogok? Miért kivételeznek a cigányokkal?

  • Nos többek között azért, mert nem is olyan régen pl. a kommunista rendszerben, még a cigányoknak külön személyi igazolványuk volt, nem tekintették őket teljes értékű magyar állampolgárnak.
  • Azért mert ugyanabban a rendszerben egy kőműves cigány ember, ugyanazért a munkáért, ugyanazon szakmában kevesebb fizetést kapott, mint egy nem-cigány kőműves. Pusztán annak okán, mert cigánynak született. Mi ez, ha nem gazdasági elnyomás egy népcsoport ellen?
  • Azért, mert immáron 300 éve állami hatalmi, intézményes, és társadalmi szinten törvények meghozatalának segítségével kirekesztik a cigányságot a munka, és az oktatás világából, s földrajzilag elkülönített mára elgettósodott telepeken kényszerítik élet helyett vegetálni őket.

S, oldalakon át sorolhatnánk tovább, és tovább az okokat, melyek miatt a külön jogok megilletik ezt a népet. Nem csak Magyarországon, hanem egész Európában.

Szabó Tímea képviselő asszony így folytatja: „A rendszerváltás óta a kormányzatok az elvi stratégia-alkotás szintjén e kihívásokra adott válaszok kettősségét hangsúlyozták, vagyis, hogy a „cigánykérdés” egyszerre etnikai-kulturális és szociális-gazdasági kérdés. Nem is lehet vagy-vagy választ adni. Ugyanakkor az előbbi a mi szemünkben mindenképpen a hangsúlyosabb a kettő közül.

Ha jól értelmezem, akkor a Képviselő asszony azt akarja itt mondani, hogy az Ő pártja az etnikai-kulturális kérdést hangsúlyosabbnak tekinti. Tehát gondolom én, hogy hatalomra jutásuk esetén eme kérdés megoldását, előtérbe helyezését kívánják majd szorgalmazni. Én viszont úgy gondolom, hogy az etnikai-kulturális és szociális-gazdasági részek egymástól függőek. Pontosabban fogalmazva az etnikai-kulturális része nagyban függ a szociális gazdasági résztől.

"A nyomor körülményei között a nyomorkultúra kiszorítja az etnikus kultúrát." /Romano Rácz Sándor/

Ezért elsődleges feladatnak a nyomor megszüntetését kell kitűzni célul.

Véleményem szerint a változáshoz elsősorban politikai akarat kell. Ok nélkül, még sosem történt politikai változás, paradigmaváltás a történelem során. Pusztán etnikai-kulturális óhajok sosem fogják a politikai hatalmakat változtatásra bírni. A változások legfőbb ösztönzője a szociális-gazdasági válaszok lehetnek csak. Minden egyes politikusnak tudomásul kell vennie hogy egy népcsoport faji elnyomása a nemzeti bruttó jövedelem csökkenéséhez vezet. A cigányság teljes jogú visszavezetése a társadalomba, a munka világába az országnak gazdasági előnyöket hozna. A Faji elnyomás megszüntetése a magyar gazdaságra élénkítő hatással lenne. A Nyomor megszüntetése automatikusan beindítja a pozitív etnikai-kulturális fejlődést.

Szabó Tímea: „A cigányságot külön célzó cselekvési tervek kidolgozásához, és ezek alapján programok beindításához azonban objektív adatokra lenne szükség ahhoz, hogy meghatározzuk, ki számít romának és ki nem. Csakhogy – és ez paradox helyzetet idéz elő – nem is lehetséges „objektív” módon megállapítani, „definiálni”, ki a roma, és ki nem az. Ennek a „vitának” hosszú hagyománya van a társadalomtudományokban, ám ezek részben egymásnak is ellentmondanak, és nem a politika dolga eldönteni őket.”

Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy a cigányság problémáit csak és kizárólat célzott, központi állami programokkal lehetséges megoldani, de elnézést kérek a szarkasztikus megjegyzésért sosem tudtam eldönteni, hogy síró, vagy röhögő görcsöt kapjak e attól a „tudományos” vitától amely nem képes eldönteni, és definiálni ki a roma! Üzenném is innen az ez ügyben döntésképtelen „tudósoknak”, hogy a válasz roppant egyszerű.

Ha szegregálni kell, akkor mindenki tudja ebben az országban, hogy ki a roma, ha integrálni kéne, akkor a legnagyobb tudósok sem jutnak dűlőre a definícióval. Na ez kérem a paradoxon.

  • Amikor állami, hatalmi, intézményes fasiszta struktúrával kirekesztik a cigányság 90%-át a munka világából, akkor mindenki betudja azonosítani ki a roma.
  • Amikor a gyermekeink 90%-át állami, hatalmi, intézményes fasiszta struktúrával elkülönítik az iskolákban, akkor a legutolsó iskolai portás is tudja ki a roma.
  • Amikor roma lakosság 90%-át földrajzilag elkülönített gettókban telepeken kényszerítik élni, akkor mindenki tudja ki a roma.

Megszeretném nyugtatni a tisztelt képviselő asszonyt, hogy meg van a módja annak minként lehet 99%-s pontossággal definiálni ki a roma.

Önbevallás, név, lakóhely, és maga a közösség igazolása. Habár a cigányság valóban heterogén népcsoport, de érdekesség, hogy szinte mindannyian, egy-egy kisebb nagyon homogén közösségből származunk. Amikor két cigány, akik nem ismerik egymást találkoznak az első, hogy beazonosítják egymást. Az első kérdések : Katharutno san? Kathar varisan? (Hová valósi vagy? ) Kasko chavó san? ( kinek a fia vagy? ) A Válaszokból betudjuk azonosítani melyik közösségből származik másik fél. Én személy szerint 38 éve elkerültem abból a közösségből amelybe születtem. Ha valaki most elmenne abba a közösségbe, találkozna egy még ott élő romával, és a nevemet említve érdeklődne irántam. Azonnal kapná a válaszokat apai, anyai családomat beazonosítanák, s az őseimet akár 3 generációra visszamenőleg megtudnák nevezni.

Kedves tudósok nem olyan ördöngös dolog beazonosítani ki a cigány. Amikor pl. elhurcoltak minket a második világháború idején a haláltáborokba, akkor sem indítottak tudományos vitát, hogy ki a cigány.

Szabó Tímea: Éppen ezért, egy az Országgyűlés felügyelete alatt működő „romaügyi” agytröszt létrehozására nem feltétlenül van szükség.

Szerintem szükség van agytrösztre, roma agytrösztre aminek a munkáját nem-cigány szakemberek is segítik. Igen, roma származású szakértők kellenek, de nem olyanok mint a jelenlegiek, mert Ők csak tudatlan pártszolgák. Úgy gondolom, hogy széleskörű társadalmi párbeszédre van szükség a politikában. A romáknak, a szegényeknek, a társadalom elesettjeinek szót kell adni, nem pedig a fejük felett önkényesen dönteni. Sajnálatosnak tartom, hogy a képviselő asszony kizárólag, a szociológusok tudására, kutatásaira szorítkozna, és a megoldásban az ők kutatásait elegendőnek tartja. Reménykedjünk hogy nem olyan szociológusok véleményét részesíti majd előnyben akik "bomlásterméknek" nevezik a cigányságot. Egy magyarországi szegénység, és társadalmi kirekesztettség tapasztalati szakértőjét idézve „senki sem tudja jobban hol szorít a cipő, mint az aki azt a saját lábán viseli.” Nincs olyan tudós, aki jobban értene a kutatás alanyához, mint maga a kutatás alanya, aki történetesen ez ügyben az anyatejjel együtt szopta magába a kirekesztést, az elnyomást.

Szabó Tímea : A következő kormány egyik első dolga az kell hogy legyen, hogy hogy végrehajtsa a korábban a politikai pártok konszenzusával elfogadott „Legyen jobb a gyermekeknek!” – Gyermekszegénység Elleni Nemzeti programot.

Nagyon jól hangzik „legyen jobb a gyermekeknek” de én megváltoztatnám ezt a programot, s már a címénél kezdeném „legyen jobb a családoknak”, hisz egy gyermek életébe a legfontosabb dolog a család. A Véresszájú fideszes publicistának, a Fideszhez közelálló szociológusoknak, s a Jobbik nevű párt programja jut eszembe a „legyen jobb a gyermekeknek” címből. Nevezetesen, hogy egy bizonyos korosztályon belül emeljük ki a gyerekeket a családból, s bizony a szülőkről, s más társadalmi rétegekről meg egyenesen mondjunk le, azok akár éhen is hallhatnak a jelen politika szerint.

Szabó Tímea: A kapacitásokat a pártok közötti „süketek párbeszéde” helyett inkább az érdekegyeztetésekre, a civilek, az érintettek minél szélesebb körű bevonására érdemes felhasználni a jövőben. A Párbeszéd Magyarországért ugyanakkor – nevéből fakadóan – ahogyan eddig, úgy ezután sem zárkózik el az erről folytatott értelmes párbeszédtől.

Tisztelt Szabó Tímea! A Radikális Roma Érdekképviselet, Civil Mozgalom örömmel veszi tudomásul, hogy Önök fontosnak tartják a civilek bevonását a politikai közéletbe, közbeszédbe. Mozgalmunk szívesen folytat Önökkel párbeszédet a jövőben a cigányság problémakörének megoldása érdekében.

A Radikális Roma Érdekképviselet, Civil Mozgalom a következőket várja el, és követeli a jelen, és egy esetleges új kormánytól. Zsigó Jenő a Roma Parlament elnöke megalkotta a romák alapdekrétumát, a történelem első roma programját. Zsigó Jenő ezt a programot a romáknak írta meg ennél fogva mi radikális romák a magunkévá tesszük. Tömören 25. pontban így szól az olvasat:

KÖVETELJÜK!

1. A magyar és a cigány munkavállalók állandó foglalkoztatásának azonos arányát (A mo-i munkanélküliség 10 %-os, a cigányoké 90 %)

2. Egyenlő teherviselést, azonos arányt a munkanélküliség terheinek viselésében. Állami rasszizmus a cigányok 90 %-os munkanélkülisége.

3. A kényszer közmunka (cigányok állami közfoglalkoztatása a minimálbér 75%-áért) azonnali megszüntetését!

4. A "CIGÁNYBÉR" - azonnali megszüntetését! (A cigányság 90 %-os munkanélkülisége miatt csak a közfoglalkoztatásban jut munkához)

5. Az "egy család, egy támogatott " törvény azonnali megszüntetését! (Akármilyen egy család szociális helyzete, csak egyiküknek jár szociális alapú támogatás.)

6. Cigány Művészeti Központot nemzetközi tervpályázattal Budapesten! (A törvényben garantált kulturális autonómia látszat, mert nincs intézményrendszere.)

7. A cigányok kulturális Önazonosságának a jogát! (A többségi intézmények nem fogadják be a roma programokat, a roma közösségnek nincsenek saját kulturális intézményei.)

8. A "SZÍNVAK" állami politika azonnali felszámolását! (Az állam szociális kérdésként tekint a cigányokra és nem veszi figyelembe az etnikai hátrányaikat – látható rasszjegyek, kirekesztés, rasszizmus.)

9. A szociális segély a minimálbér 25 %-a, a közfoglalkoztatási bér a minimálbér 75 %-a. Mindkettő éhhalálbér, helyette emberi megélhetést biztosító szociális hálót!

10. A cigányokat sújtó, fenyegető, szankcionáló, üldöző állami diszkrimináció szemléletének és gyakorlatának azonnali felszámolását!

11. A kisebbségi ombudsman pozíciójának visszaállítását, , dr. Kállai Ernő visszahelyezését.

12. Az elnyomás eszközévé vált állami statisztikai diszkrimináció (nincsenek roma adatok az állami statisztikákban) azonnali megszüntetését! Hiteles statisztikai adatokat a cigányságról!

13. Az emberi, alkotmányos, kisebbségi, szociális jogok és a gyermekek jogainak garantálását a kirekesztéssel szemben. (A jogi szabályok és állami-önkormányzati kirekesztés sújtja a cigányságot.)

14. A magyarországi cigányság létszámarányos parlamenti képviseletét!

15. A cigányság hátrányaihoz mért célzott uniós fejlesztési forrásokat a munkanélküliség, a cigánytelepek felszámolására, oktatásra, intézmények létrehozására, roma reprezentációra!

16. Az állami felelősségvállalást a cigányság társadalmi presztízsének, emberi méltóságának tiszteletben tartására, védelmére, helyreállítására. Inkluzív állami kommunikációt.

17. Az állami diszkrimináció megszüntetését!

18. Az állam felelősségvállalását a cigányokat terhelő stigmák felszámolásában!

19. Az állami tulajdonú média teljes diszkriminációmentesítését!

20. Strukturált intézményrendszert a kulturális autonómia gyakorlásához!

21. Egyenlő arányú hozzáférést a tudáshoz, az egészséghez, társadalmi javakhoz és a közszolgáltatásokhoz!

22. Méltó helyet és terjedelmet a cigányságnak a közoktatás tananyagaiban!

23. Modern eszközrendszert az információs jogok gyakorlásához!

24. A külföldön megélhetést keresők állami megbélyegzésének megszüntetését!

25. Államközi tárgyalások elindítását a cigány munkanélküli tömegek országos kvóták szerinti befogadásáról az unió tagállamaiban.

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!

https://www.facebook.com/pages/M%C3%A9lt%C3%A1nyoss%C3%A1g-Politikaelemz%C5%91-K%C3%B6zpont/94208108737?v=wall


0 Tovább

A 24. óra után - de nem megoldhatatlanul

A szerzőről: D. Magyari Imre, irodalmár, publicista. Számos kötete (Bécsi szeletek, Párizsi szeletek) jelent meg.  A napokban mutatták be a 99 kérdés a cigányokról  című kötetet, amelyben egy fejezet szerzője. Romaügyi szakértő.


Irodalmár vagyok (épp egy cigány irodalomtörténeten dolgozom…), azaz korántsem a legilletékesebb a feltett kérdések megválaszolására. De egyrészt megtisztelő a felkérés, illő válaszolnom, másrészt cigány és magyar értelmiségiként semmilyen szakma képviselőjeként nem dughatjuk a homokba a fejünk, ha erről a kérdésről – s egyáltalán: ha társadalmi kérdésekről – van szó. Én sem érhetem be azzal, hogy Jónás Tamás verseiben számolgatom a verslábakat. Tehát:

 

1. A cigánykérdés szerintem egyszerre, egyforma súllyal társadalmi-gazdasági és etnikai- kulturális kérdés.

Mint társadalmi-gazdasági kérdés szociális kérdés, s nem csupán a cigányokat érinti, hanem mindazokat – a számuk egyre nagyobb –, akik szegénységben, mélyszegénységben élnek. (Hozzátenném, hogy a cigányságnak nem az egésze él mélyszegénységben, az abban vegetáló 7-800 ezer embernek 30 százaléka roma, ami azonban a roma lakosság mintegy 40 százaléka! [Ladányi János: Leselejtezettek. Budapest, 2012, L’Harmattan.174. o.] S hozzátenném azt is, mert kevéssé közismert, hogy a cigányságnak már van egy – ahogy szintén Ladányi János írja – lassan középosztályosodó rétege is!)

Mint etnikai-kulturális kérdést részben a romákat sújtó, gyilkosságokhoz vezető előítéletesség  generálja, részben az, hogy a cigányok el vannak zárva a saját kultúrájuktól – a mélyszegénységben élők amúgy nem kulturára vágynak, érthetően, hanem ennivalóra, ágyra, melegre. A cigány kultúrával a többségi társadalom sem tud találkozni, máig nincs roma múzeum.  

Az első lépést, gondolom, a munkalehetőség folyamatos, egyre bővülő biztosítása jelentené, ezzel párhuzamosan az oktatás, a használható szakmák tanulásának, azaz a kitörés, a felemelkedés biztosítása.

2. Magától értetődik, hogy ehhez szükség – égető szükség – van a „pártokon, társadalmi és civil szervezetek átívelő »nemzeti minimumra« a szociálpolitikában”, nemkülönben az oktatásügyben. Ez evidencia, amit régóta tudnak azok, akik társadalmi kérdésekkel, a szegénységgel, a cigány kultúrával foglalkoznak. Évek, lassan évtizedek óta gyűjtöm a cigányságról szóló viták anyagait: ha úgy ettszik, ez a rajtuk végighúzódó (egyik) vörös fonál. Ladányi János említett kötetében ezt írja (184. o.): „erre (a problémák megoldására, DMI) csak akkor van lehetőség, ha ezek a kormányprogramok … arra irányulnak, hogy esélyt adjanak azoknak a településeknek, s esélyt adjanak azoknak a  településeknek, s esélyt adjanak azoknak a családoknak, amelyek a rendszerváltás után tartósan leszakadtak, illetve kihullottak a társadalomból. … …esélyteremtő államra, esélyteremtő programokra van tehát szükség. … …arra, hogy végre meghatározásra kerüljön azon minimális szolgáltatásoknak a köre, ami (szerintem amik, de ez lényegtelen, DMI) az ország minden településén, állampolgári jogon megillet(nek) mindenkit… Ez nem elsősorban pénzkérdés.” Lehetne idézni Daróczi Ágnestől, Ferge Zsuzsától, Bársony Jánostól, Fleck Gábortól, György Pétertől, Havas Gábortól, Kertesi Gábortól, Szuhay Pétertől, Virág Tündétől, sokaktól – olyan sokaktól azért nem… De nem csupán kérdések vannak, hanem válaszok is. 

3. Ettől még éppenséggel szükség lehet egy új „nemzeti kerekasztalra”, meghatározandó, hogy most, 2013 tavaszán vagy 2014 tavaszán mik a teendők. De e teendők közül az előbb említettek már nagyon sokat s nagyon sokszor megfogalmaztak s hajtogattak makacsul – számomra megrendítő emberi példa, ahogy Ferge Zsuzsa nyolcvan felett is hallatja a hangját (most április 25-én lesz 82 éves – Isten éltesse!). E teendőkben, vélem, viszonylag gyorsan meg lehet egyezni. Minden azon múlik s múlt volna mindig is, van-e politikai akarat a teendők végrehajtására. Végtelen szomorúsággal és keserűséggel tapasztalom, hogy nincs, s igazából nem is volt soha. A szociológusoknak, szociálpszichológusoknak, oktatáskutatóknak, romológusoknak csupán leírási jogkörük van. Leírhatják, leírhatjuk, ami van, aminek lenni kéne s hogy mi lenne a hozzá vezető út. Ha nincs politikai akarat, a javaslatok javaslatok maradnak, Derdák Tibor, L. Ritók Nóra s még néhány ember minden tiszteletet megérdemlő küzdelme elszigetelt marad. Ahogy írott malaszt marad mindenféle stratégia, legyen európai vagy nemzeti, szóljon négy évre vagy egy évtizedre.

Politikai akarat azonban nincs (én legalábbis nem tapasztaltam, nem tapasztalom).

Magyarországot jelenleg műveletlen, a valódi európai kultúrát nem ismerő, semmibe vevő, minden emberi nyomorúságra érzéketlen bunkók vezetik – a bunkóságon agresszivitást, önhittséget, gátlástalanságot értve. (Nem meglepő, de mégis megdöbbentő látni, hogyan szegődnek el, a nem kis konc reményében, minden integritást, emberi méltóságot feladva, oly sokan hű cselédjüknek, Szíjártótól Gíró-Szászig, Kálomistától Kovács Zoltánig. És Farkas Flóriánig, Járóka Líviáig.) A manipuláláshoz, a divide et impera politikájához persze remekül értenek, lásd az egyetemi hallgatók megosztását, 2014-es távozásukban egyáltalán nem vagyok biztos. Nem tudom kitalálni, mi a szándékuk, túl azon, hogy ők érezzék jól magukat – bár lehet, tényleg elhiszik (Matolcsy biztos), épp Magyarország sosemvolt aranykorát teremtik meg. Ettől még Lázár János azt mondta, hogy akinek nincs semmije, az annyit is ér 0 és 48 ezerből meg tud élni, tette hozzá Zsiga Marcell. Ennyit a szociális érzékenységről. A közmunkaprogram rabszolgákat csinál a benne résztvevőkből s kriminalizálja őket, akár a hajléktalanokat. Balog Zoltán emberileg és szakmailag alkalmatlan a tárgyalásra. Itt most semmi következménye nincs annak, ha Bayer Zsolt cizelláltan népirtást javasol, ha Németh György szociológus-közgazdász – a katolikus újságírók által is szervezett konferencián – keersztényien bomlásterméknek nevezi a cigányságot, sőt lehetőséget kapnak megmagyarázni (az utóbbi Halász Zsuzsa pártatlan rádióműsorában), hogy nem azt gondolták, amit gondoltak. Az érpataki polgármestert nem is idézem – a lényeg, hogy polgármester fog maradni, a jövőből ennyi biztos.

Itt stadionokat építenek, nem országot. A Futballakadémia fontosabb, mint a Tudományos. Lehet, Magyarországból csak néhány stadion fog megmaradni, esetleg néhány föld alatti alagút félkész (viszont egymáshoz közeli) állomásokkal. Meg a Kossuth tér, amin sivítva fúj majd át a távol-keleti szél…

4. Épp ezért a mostani Országgyűlésnek alárendelten működő agytrösztöt teljesen feleslegesnek gondolok: gittegyletté silányítanák, mint tették ezt oly sokan oly sokszor, mondjuk az 1961-es párthatározat óta. A szegényeket, a cigányokat a politikusok többsége a legszívesebben a Holdra deportálná, s nem csupán nálunk. Valamennyi köztárasági elnököt és miniszterelnököt meghívni? Szűrös Mátyás és Boross Péter, amint hallgatja, amint Schmitt Pál a nyilván gőzerővel készülő PhD-jából Orbán Viktor-idézeteket olvas fel…

Az ellenzék egyelőre mással van elfoglalva.

Ettől még felállhat vagy inkább leülhet egy agytröszt, amelyik ajánlásokat készít a kormányt esetleg leváltó politikusoknak, akikkel aztán együtt dolgozik a megvalósításon. Kiindulás lehet például Bársony Kános és Daróczi Ágnes Paradigmaváltás című munkája (Élet és Irodalom, 2007. március 30.) vagy Horváth Aladár írásai.  (Itt említem meg a Fleck Gábor és Szuhay Péter írta vadonatúj munkát, ami a Napvilág Kiadó új sorozatában jelent meg Kérdések és válaszok – a cigányságról címmel; április 19-én mutatták be a könyvfesztiválon.)

Sok és főleg nehéz a feladat, akár csupán részleges teljesítéséhez vagy száz év kell. Tovább kell építeni a jelenleg nagyon kis számú roma elitet, aminek (jelen)létét Lendvai L. Ferenc joggal hiányolt egy facebook-bejegyzésben. Ki kell képezni azokat a pedagógusokat, akik révén eredményes lehet az integrált oktatás. S ami nem csak a cigányaokkal kapcsolatos: csökkenteni kell a mélyszegénységet, a szegénységet. És így tovább. Tényleg nem egyszerű. De bármennyire is elkeseredünk néha, tudnunk kell: e feladatok – noha igazán a huszonnegyedik óra után vagyunk (de nem egy új nap hajnalán: még sötét van!) – nem megoldhatatlanok!

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!

https://www.facebook.com/pages/M%C3%A9lt%C3%A1nyoss%C3%A1g-Politikaelemz%C5%91-K%C3%B6zpont/94208108737?v=wall

0 Tovább

Romaügyi agytröszt? Nem feltétlen. Tényleges programok? Igen! Szabó Tímea vendékommentárja

A szerző a Párbeszéd Magyarországért (PM) párt országgyűlési képviselője.


A magyarországi cigányság igen összetett és szerteágazó nehézségekkel küzd. A hazai romakutatásokból tudjuk, hogy oktatási, foglakoztatási, egészségügyi, lakhatási helyzetük sokkal rosszabb, mint a többségi társadalomé. E kisebbségi közösségek életét nem csak szociológiai értelemben vett hátrányos helyzetűk – melyben sok nem-romával is osztoznak --, de kirekesztettségüket diszkrimináció is nehezíti.

A kérdést ugyanakkor tovább bonyolítja az a tény is, hogy a cigányság maga is rendkívül heterogén. A cigányság az alkotmányban nevesített 13 hazai kisebbségi közösség egyike, akiket különjogok illetnek meg, amelyeket a magyar államnak kötelessége biztosítani számukra.

A rendszerváltás óta a kormányzatok az elvi stratégia-alkotás szintjén e kihívásokra adott válaszok kettősségét hangsúlyozták, vagyis, hogy a „cigánykérdés” egyszerre etnikai-kulturális és szociális-gazdasági kérdés. Nem is lehet vagy-vagy választ adni. Ugyanakkor az előbbi a mi szemünkben mindenképpen a hangsúlyosabb a kettő közül.

Az oktatási problémák külön kiemelendőek. A cigányság többségtől való elkülönítése, az iskolák közötti illetve az iskolán belüli szegregáció miatt már egész kisgyermekkorban megfigyelhető. A szegregált intézmények jelentős része ráadásul rossz minőségű infrastruktúrával rendelkezik, alulfinanszírozott és (hatalmas tisztelet a kivételnek!) jellemzően alacsonyabb szakmai kompetenciával rendelkező pedagógusok alkotják a tanári kart. Ezek az iskolák így képtelenek kompenzálni a rossz társadalmi helyzetből hozott hátrányokat. A deszegregációs politikának tehát mindenképpen prioritást kell kapnia a jövőben (lásd: http://parbeszedmagyarorszagert.hu/szovetsegi-megallapodas     ). Nehézséget jelent viszont, hogy a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben nagyon magas a romák aránya, így valódi társadalmi integrációt csak az jelentheti, ha az oktatás méltányossági problémáinak felszámolása mellett a regionális különbségek enyhítésére is sor kerül. Összegezve tehát: a cigányság problémáit nem lehet leszűkíteni a szociálpolitikai kihívásokra, hanem annak etnikai-kulturális dimenziója is van, épp a kisebbségi különjogok, és a diszkriminációból fakadó hátrányok, de a roma közösségek (többes számban!) nyelvi-kulturális hagyományai okán is. Ám a hangsúly, ezzel együtt is, a roma és nem-roma hátrányos helyzetűek támogatásán kell hogy legyen!

Habár a kormány a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiában behatóan foglalkozik a szegénységgel, a konkrét szakpolitikai intézkedések (közmunkaprogram, segélyezési politikában a büntetés kihangsúlyozása, a legrászorulóbbak kiadásainak növekedése, stb.) az abban foglaltaknak teljesen ellentmondanak. A jelenlegi kormány minden intézkdése a romák helyzetét rontja.

A jövőben tehát kormányzati prioritássá kell tenni az elesettek szociális helyzetének megoldását és ehhez szükség van nemzeti konszenzusra. A romák problémái azonban (például a diszkrimináció miatt) még túl is mutatnak ezeken. A cigányságot külön célzó cselekvési tervek kidolgozásához, és ezek alapján programok beindításához azonban objektív adatokra lenne szükség ahhoz, hogy meghatározzuk, ki számít romának és ki nem. Csakhogy – és ez paradox helyzetet idéz elő – nem is lehetséges „objektív” módon megállapítani, „definiálni”, ki a roma, és ki nem az. Ennek a „vitának” hosszú hagyománya van a társadalomtudományokban, ám ezek részben egymásnak is ellentmondanak, és nem a politika dolga eldönteni őket.

Éppen ezért, egy az Országgyűlés felügyelete alatt működő „romaügyi” agytröszt létrehozására nem feltétlenül van szükség. A cigányság helyzetével foglalkozó tudásmennyiség már így is hatalmas, Ferge Zsuzsától Havas Gáborig, Ladányi Jánostól Zolnay Jánosig, Kertesi Gábortól Neményi Máriáig, sok-sok kutatás, az Autonómia Alapítványtól az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítványig számos gyakorlati tapasztalat és jó gyakorlat gyűlt össze. A Kormánynak is van roma-programja, csak éppen minden szakpolitikája ellentmond annak. A következő kormány egyik első dolga az kell hogy legyen, hogy hogy végrehajtsa a korábban a politikai pártok konszenzusával elfogadott „Legyen jobb a gyermekeknek!” – Gyermekszegénység Elleni Nemzeti programot

Összefoglalva: inkább a ténylegesen megvalósítható programokra kellene fókuszálni, amelyhez egy új kormányzat politikai akaratára és bátorságára lesz szükség. Ez a válaszunk a 3. kérdésre; s itt elég talán utalni a negyedik alaptörvény-módosításra hivatkozva benyújtott kormánypárti törvényjavaslatra, mely lényegileg szentesíti, kodifikálja a szegregációt.

A kapacitásokat a pártok közötti „süketek párbeszéde” helyett inkább az érdekegyeztetésekre, a civilek, az érintettek minél szélesebb      körű bevonására érdemes felhasználni a jövőben. A Párbeszéd Magyarországért ugyanakkor – nevéből fakadóan – ahogyan eddig, úgy ezután sem zárkózik el az erről folytatott értelmes párbeszédtől. Ám ezen a területen a cselekvésben – például a megalkuvás nélküli deszegregációban és a gyermekszegénység elleni határozott lépésekben – jobban hiszünk.


Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!

https://www.facebook.com/pages/M%C3%A9lt%C3%A1nyoss%C3%A1g-Politikaelemz%C5%91-K%C3%B6zpont/94208108737?v=wall






1 Tovább

Az etnikai megközelítésről

A roma kérdés vizsgálható abból a szempontból is, amit Róna Péter javasol. Ő párhuzamot vél felfedezni az amerikai feketék helyzetével, amelyet szerinte akkor tettek sínre a Fehér Házban, mikor megfogalmazták, hogy szükség van egy fekete elitre. Ennek a programnak az eredménye, hogy ma egy félig fekete ember az elnök. Hogy ebben Amerika nem akármilyen teljesítményt ért el, annak bizonyítéka például az lehet, ha összevetjük az etnikailag szintén békés Angliával.

Bár Anglia egy igazán sok kultúrát magába olvasztó, s hozzánk képest lényegesen meritokratikusabb társadalom is, mégis fekete parlamenti képviselője csak 2011 óta van. Mégis micsoda lemaradás ez Amerikához képest? De fekete elitje mindkét országnak van. S hogy mennyire fontos a saját elit, arról meggyőzően érvelt az Angol Szociológiai Társaság 2003. szeptember 3-ai plenárisán Elijah Anderson: The Iconic Ghetto: The New American Color Line című előadásán. Szerinte megnyílhattak a lehetőségek mára a fehér középosztályi státuszú intézményekben a feketék számára, de azért az emlékek között ott van a gettó. Láthatóvá váltak a társadalom minden szintjén, miközben még mindig sok amerikai úgy gondolja, hogy helyük a gettóban volna.

Akár Róna, akár Anderson megközelítését nézzük, feltehetjük a kérdést, hogy miben is különbözik az övék, a magyartól? – Szembetűnő az, hogy etnikumban gondolkodnak, míg a hazai értelmiségünk igencsak fél ettől, és inkább szociális kérdésként kezeli. Nem állítom, hogy csak az amerikai út létezik – melyet egyébként az angol is követ némi késéssel -, és érthetőnek tartom azt is, hogy ott ez miért ment egyszerűbben. Amerikában például minden bűnöző rasszjegyeit beazonosítják, amikor egy rendőrségi felhívás megjelenik a lapokban. Magyarország nem képes ennek tükörképévé válni, hiszen akkor nálunk ilyen jellegű felhívásokat is kellene olvasnunk: „magyar származású bűnözőt keres a hatóság.” De szerencsére a mi társadalmunk ebből a szempontból már integráltabb, nem áll egymástól olyan messze a cigányság és a magyarság (hiszen a cigányok/romák is magyar identitásúnak vallják magukat), mint amilyen messze az amerikai feketék álltak a fehérektől. Ott mégiscsak egyik rassz tartotta rabszolgaságban a másikat.

Ugyanakkor nálunk, az etnikumban való gondolkodási keretet a szélsőjobb karolta fel. Elijah Andersont aligha vádolná rasszizmussal bárki, mert etnikai kategóriákat alkalmaz (lévén egyébként maga is fekete.) Nálunk viszont az etnikai oldalról történő megoldáskereséstől általában megrettennek, mert ez maga után vonhatja a rasszizmus vádját is. Logikailag tehát vagy az a lehetőség adódik, hogy az etnicitás félelmetes nézőpontját szelídítjük meg, és ebben az esetben követhetjük a nyugati receptet, és bátran elindulhatunk a „legyen cigány elit értelmiségi réteg, amely meg tudja oldani a középosztályosodást is” projektet, vagy valami sajátot, eddig nem is ismertet próbálunk ki. Az etnicista elit út – mely tehát nem volna rasszizmus - sem királyi, láthatjuk, optimális esetben is minimum ötven év.

A 3 éves kortól kötelező óvoda, amelyben a szociális problémákat és a szocializációs kérdéseket a többségi társadalom kezébe adjuk, szerintem egy másik út. Lehet, van aki a két eljárásmódban nem lát ellentmondást, és joggal mondhatja, hogy az integrációt, pl. a többségi nyelv megtanítását Nyugaton sem bízzák a véletlenre. Nyugaton is erősödnek azok a hangok – főként az ellenségesnek tartott iszlámmal szemben – amelyek szerint igen korán ki kell emelni a családjukból a gyerekeket, mert csak így lehet elsajátíttatni velük a nyugati értékrendszert. Jómagam úgy gondolom, ez mégiscsak két irány. Balog Zoltán ugyan felzárkózási stratégiáról beszél, de a súlypont mégis inkább azokon a határozott intézkedéseken van, amelyek „felzárkóztatnak”. A felzárkózási paradigma alapja inkább volna az etnikai önrendelkezés.

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!

https://www.facebook.com/pages/M%C3%A9lt%C3%A1nyoss%C3%A1g-Politikaelemz%C5%91-K%C3%B6zpont/94208108737?v=wall

8 Tovább

Vízióra várva

A szerző az MSZP Roma Tagozata.

Tisztelt Méltányosság Politikaelemző Központ!

Az első lépésünk rögtön kettő!

Örömmel fogadtuk az Önök kezdeményezését, mivel szerintünk a roma ügy folyamatos kihívásai rendkívüli elköteleződést és kitartást igényelnek minden tenni akaró embertől, szervezettől, csoporttól.

A MSZP Roma Tagozat első körben két kérdésben szól hozzá a párbeszédhez, és egyben csatlakozik a remélhetőleg kialakuló építő vitához.

„1. Az Ön véleménye szerint az, amit Magyarországon közkeletűen romakérdésnek/cigánykérdésnek” nevezünk, elsősorban társadalmi-gazdasági vagy etnikai-kulturális kérdésnek tekinthető-e? Milyen konkrét szakpolitikai intézkedésben, reformban látná az első lépést a megoldáshoz?”

A "romakérdés" egyszerre társadalmi-gazdasági- kulturális kérdés, azonban kihagynánk az etnikai kifejezést és jelentési tartalmát a kérdéskör határainak, értelmezési tartományainak, szakpolitikai eszközeinek, és magyarázatainak a kijelölésénél.

A „magyar ügyön” belüli ügynek tartjuk a roma problémakört és - ha párba kellene állítani - akkor jobban szeretnénk, hogy társadalmi-gazdasági és politikai-kulturális szempontok szerint vizsgálnánk meg az ügyet. Az a nagy kérdés, hogy a tünetek orvoslása melyik szakpolitikához tartozik, és milyen szemlélettel fogjon hozzá a politika a megoldások megkereséséhez, majd hogyan valósítson meg megfelelően intézkedéseket mind szervezeti, mind egyéni szinten.

A roma ügy nem különül el etnikai szempontok szerint, mivel a magyar ügyön belül van a roma kérdéskör, amelyiknek főként politikai, kulturális és gazdasági aspektusai vannak (intenzív interakciókkal tarkítva). Ezekre a problémákra kell szakpolitikai válaszokat adni úgy, hogy újra átgondoljuk a szakpolitikai besorolásokat, kompetenciákat, és szemléletet váltanuk a
fegyelmező-büntető látásmódról a segítő jutalmazó politikai hozzáállásra.

A közmunka szerintünk nem a belügyminisztérium hatásköre. Gyermekek elleni, társadalmi merénylet kidobni a 16 éves tiniket az utcára. Őket épphogy segíteni kell a továbbtanulásban, a szakma elsajátításában, hogy felkészülten lépjenek ki az oktatási rendszerből, és hasznos tagjai lehessenek a társadalomnak. Hogy később ne kiszolgáltatott idény- vagy közmunkásként, hanem két lábon állva, biztos megélhetéshez jutva boldogulhassanak.

Ön szerint szükség van-e egy pártokon, társadalmi és civil szervezeteken átívelő „nemzeti minimumra” a szociálpolitikában, ezen belül a roma/cigány identitással rendelkező állampolgárok életesélyeinek javításában?

Természetesen szükség lenne rá. Akár azt is elképzelhetőnek tartjuk, hogy kidolgozzák, majd elfogadják a „nemzeti minimumot”, pl. nemzeti minimumjövedelemmel. Ám a megvalósításhoz a politikai akarat még nem elég átütő. Éppen ezért örülünk annak, ha bárki ennek a politikai akaratnak a megszerzése irányában lépéseket tesz. De ehhez új irány, a romák részéről az érdekérvényesítésük sikerének az érdekében szélesebb strukturális beágyazottság szükséges a main stream politikába.

Ugyanakkor bizalom és hit a romák, a többség és a politika irányába, valamint egy pozitív társadalmi vízió, mely kölcsönösen elfogadható (fenntartható, és figyelembe veszi közös alapértékeinket és alapvető érdekeinket).


Az első két kérdésre jól tudjuk, hogy a blog kerete nem tud biztosítani teljes értékű minden igényt kielégítő válasz-lehetőséget, mégis azt gondoljuk, hogy ez egy kiváló lehetőség arra, hogy elkezdjük a téma eddigi legszélesebb körű megvitatását, és megtegyük az első közös lépéseket a magyar ügy érdekében.

Tisztelettel:
MSZP Roma Tagozat

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!

https://www.facebook.com/pages/M%C3%A9lt%C3%A1nyoss%C3%A1g-Politikaelemz%C5%91-K%C3%B6zpont/94208108737?v=wall

0 Tovább

Az alapítvány újszerűségéről

Tájékoztatjuk blogunk olvasóit, hogy az eddigi visszhangok vegyesek. Természetesen név nélkül, de utalnunk kell néhány elutasító véleményre annak kapcsán, hogy különböző szakértőket és szervezeteket állásfoglalásra kértünk. 

Ezeket a véleményeket - amelyek többsége a mostani helyzet "megoldhatatlanságából" indul ki - értjük, de mégsem értünk velük egyet. A kérdés kezelésében épp ezért idejekorán végiggondoltuk a lehetséges ellenérveket. 

Az egyik ilyen, hogy a mai helyzetben túlságosan elmérgesedett a viszony a kormány- és az ellenzéki pártok között, s ezért semmi remény arra, hogy ők, így együtt közös alapítványt hozzanak létre, vagy egyáltalán: közösen szót váltsanak, s esetleg dűlőre jussanak egymással. Ebben az érvben persze van igazság, de korábbi bejegyzéseinkben ejtettünk már szót más országok példáiról. Azt gondoljuk, ott a megosztottság és a polarizáció kisebb? Ha ezt gondoljuk, rosszul tesszük. 

Viszont az is tény, hogy ott, ahol vannak közös akciók kormány- és ellenzéki pártok között, ott sok az erre "feljogosító" hagyomány. Akik követik honlapunkat, ezekről is értesülnek. Az együttműködési hagyományok, másutt nagyon virulensek és hagyományosan felülírják olykor a pártpolitikát. Ilyen tradíciónk nekünk alig van. Amiből az következik, hogy ha a pártpolitika megosztott, ebből logikusan következik, hogy minden más szféra is az. 

Ez a kiindulóhelyzet. Ezt kell egyelőre tudomásul vennünk. 

Mindez nem azt jelenti, hogy mi olyan ország vagyunk, ahol nincs kiút. Van, csak rendkívül szívós munka kell ahhoz, hogy megértsük, mi több: előbb megismerjük ennek a helyzetnek az össze ága-bogát. 

De most erre csak utalunk, vagy visszautalunk. Ez a Méltányosság Politikaelemző Központ egész működésének centrumában álló (a romaügyi alapítványon is túlmutató) kérdés. 

Most csak kezdeményezésünk "technikai" oldalára utalunk. Pártokat szeretnénk megnyerni az ügynek, de -éppen a hazai sajátosságokból kiindulva - az alapítvány védnökségét szerintünk a legmagasabb közjogi méltóságok töltenék be. Volt köztársasági elnökök és volt miniszterelnökök. Válogatás nélkül. Itt nem bal- és jobboldaliságról, hanem oldalaktól függetlenül megoldandó kérdésről van szó. Akciónk tehát az ő irányukban is megindul, miközben várjuk a témában véleményt nyilvánítani óhajtók kommentárjait.

 A folyamat elején vagyunk. 


 

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!

https://www.facebook.com/pages/M%C3%A9lt%C3%A1nyoss%C3%A1g-Politikaelemz%C5%91-K%C3%B6zpont/94208108737?v=wall

0 Tovább

Túl a népszerűtlenségen

A mai napon megkezdjük a Méltányosság romaügyi körkérdésére beérkezett válaszok közlését. Íme a körkérdések: 

     1. Az Ön véleménye szerint az, amit Magyarországon közkeletűen „romakérdésnek/cigánykérdésnek” nevezünk, elsősorban társadalmi-gazdasági vagy etnikai-kulturális kérdésnek tekinthető-e? Milyen konkrét szakpolitikai intézkedésben, reformban látná az első lépést a megoldáshoz?

     2. Ön szerint szükség van-e egy pártokon, társadalmi és civil szervezeteken átívelő „nemzeti minimumra” a szociálpolitikában, ezen belül a roma/cigány identitással rendelkező állampolgárok életesélyeinek javításában?

     3. Ön szerint szükséges-e egy új „Nemzeti Kerekasztal” Magyarország legfontosabb társadalmi problémáiról, illetve ezek gyógymódjáról, beleértve a roma/cigány népesség életesélyeinek javítására vonatkozó célzott cselekvési tervek megfogalmazását? Ha igen, milyen szervezeteknek kell ebben az egyeztető munkában részt venniük, és kinek kell elindítania a tárgyalásokat (kormány, ellenzék, agytrösztök, roma szervezetek stb.)?

     4. Lehetségesnek tartja-e a jelenlegi magyar társadalmi és politikai közegben egy olyan, az Országgyűlésnek alárendelten működő agytröszt tevékenységét, amelyik összefogná a roma/cigány népességre vonatkozó szakpolitikai kutatásokat? Kívánatosnak tartaná-e, hogy ennek a szervezetnek a kuratóriumában valamennyi jelenlegi és volt köztársasági elnök és miniszterelnök részt vegyen, ideológiai és pártpolitikai hovatartozásra való tekintet nélkül?

Első vendégkommentárunk szerzője Szalay István, Kakucs község polgármestere. 56 éves üzemszervező agrármérnök, 2010-2011-ben tagja a Nemzetközi Visegrádi Alap kezdeményezésére indult Polgármesterek a Roma Integrációért Fórum programsorozaton Magyarországot képviselő munkacsoportnak. (http://www.visegradinclusion.org   Tagja továbbá a Mayors Making the Most of EU Funds for Roma Inclusion (MERI) nemzetközi hálózat magyar részeként létrehozott, az Open Society Institute és az Autonómia Alapítvány által koordinált Polgármesterek a Roma Integrációért Hálózatnak.

 

Tisztelt Kezdeményezők!

Köszönöm Önöknek azt a felelősségteljes bátorságot, amellyel felvállalták a témát!

Annál is inkább, mert véleményem szerint a legtöbbször "romakérdés-romaügy"-ként említett problémakörrel foglalkozni nemcsak "rázós", azaz népszerűtlen, hanem a mai magyar társadalom jelenét és következő évtizedeit leginkább meghatározó, megkerülhetetlen feladat is.

Sőt, súlyát és következményeit tekintve szerintem megelőzi a mai magyar problémák médiasztárjaként kezelt gazdasági válságot is.

Már ha tényleges megoldást akarunk a több évtizede tartó, valódi eredmények helyett legfeljebb látványos, ám maradandó pozitív változást nem hozó kirakatprogramokat eredményező, a közszereplők többsége által legjobb esetben is csak (ál)humánus kötelező körként lefutott maszatolás helyett (ld. még: Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia).

Mindemellett - csatlakozva a kezdeményezőkhöz - nem tartom elégségesnek kizárólag a romák helyzetére (és nem a romákra, ez fontos megközelítésbeli különbség!), illetve társadalomban betöltött szerepére koncentrálva törekedni a közmegegyezésre, és persze keresni a megoldást. Annak eredményessége ugyanis szerintem (is) elválaszthatatlanul feltételezi a társadalom egészének újragondolását.

Egyre inkább meggyőződésem, hogy a társadalom felelős a legelesettebb tagjaiért
is, függetlenül attól, hogy ők maguk tehetnek-e a hátrányukról, és hogy mit
tesznek ellene.

A fentiekre (is) tekintettel...

1. ...amit Magyarországon közkeletűen „romakérdésnek/cigánykérdésnek” nevezünk, elsősorban társadalmi-gazdasági vagy etnikai-kulturális kérdésnek tekinthető-e?

Mindkettőnek, területileg és időben változó súllyal.
Véleményem szerint ugyanakkor a mai Magyarországon elsősorban súlyos szociális (társadalmi-gazdasági) problémaként kell kezelni, de mindvégig figyelemmel kell lenni az etnikai-kulturális sajátosságokra is.

Az első, egyben reformértékű lépés az ebben kialakított közmegegyezés, illetve az arra irányuló egyértelmű és tartós törekvés lehetne. Ez az a jelenleg hiányzó, de nélkülözhetetlen alap, amely minden más (szakpolitikai) intézkedés eredményességét meghatározza/ná, és az eredmények maradandóságát lehetővé teszi/né.

Emellett szól talán az is, hogy a problémát demokratikus keretek között nem lehet megoldani a cigányok, de még inkább a többségi társadalom egyetértése, együttműködése nélkül. Továbbá tény, hogy Magyarországon ma a romák hátránya elsősorban és leginkább a szociális problémáikból adódik. Ráadásul általában is igaz, hogy a legszegényebbekkel szemben a legnagyobb az elutasításra, az előítéletességre, a kirekesztésre való hajlam, ami tovább rontja az esélyeiket, és akadálya a pozitív változásnak.

Másrészt viszont a többségi társadalom kirekesztői, a romákat zsigerből elutasítók éppen hogy a probléma etnikai vonatkozásainak felnagyításával játszanak rá az általános előítéletességre.

2. ...szükség van-e egy pártokon, társadalmi és civil szervezeteken átívelő „nemzeti minimumra”...?

Feltétlenül. Ugyanakkor az első kérdéssel, vagyis a probléma meghatározásával  kapcsolatosan elvárt közmegegyezésnek ("nemzeti minimumnak") feltétlenül része kell legyen annak a felismerése és elfogadása, hogy a társadalom egésze felelős a helyzetért, így annak megoldásáért is.

Hangsúlyozva, hogy mindig a hatalmi pozícióban lévők eszköztára, és ezért felelőssége is nagyobb. Ezért a többség hozzáállása, egyértelmű befogadó szándéka, továbbá az ebből következő kötelezettségei, feladatai mindennél fontosabbak. Nem tagadva és nem lekicsinyelve ezzel a romák együttműködését és feladatait, de mindenképpen azokat megelőzően.

Az együttműködéshez ugyanis elengedhetetlen a kölcsönös bizalom megszerzése (hiszen a több évtizedes gyakorlat miatt mindkét fél előítéletekkel terhelt) – a többség részéről mindenekelőtt a jogok feltétel nélküli biztosításával, az egymásra mutogatás, és a felelősség kölcsönös hárítása helyett akár egyoldalú, de konkrétumokban, tettekben is megnyilvánuló gesztusokkal. A közszereplők részéről az eddigi politikai, vagy inkább társadalmi-közéleti gyakorlattal ellentétben olyan folyamatos és kétirányú (de nem „kettős”, nem kétértelmű!) kommunikációval, amely a kisebbség és a többség felé egyaránt érvényes.
Tehát összekacsintás nélküli őszinteség kell, továbbá türelem, következetesség
és kitartás – vélhetően még évtizedekig.

3. ...szükséges-e egy új „Nemzeti Kerekasztal” Magyarország legfontosabb társadalmi problémáiról, illetve ezek gyógymódjáról...?

Szükséges.

Véleményem szerint az erről szóló tárgyalásokat a politika legfelső szintje (pártok, főleg a parlament és a kormány) kivételével bárki, vagy bármelyik szervezet eredményesen elindíthatja, aki/amelyik nemcsak felismeri a problémák megoldásához elengedhetetlen közmegegyezés szükségességét, hanem fel is vállalja annak kitartó képviseletét.

A mai viszonyok között esélyt sem látok arra, hogy a közélet legfelső szintje, tehát a pártok, a parlament, vagy a kormány kezdeményezésével, vagy akár csak részvételével is eredményt érjen el egy ilyen program. Az elmúlt negyedszázad épp elég lett volna ehhez. Az eredményt látjuk.

Alulról jövő, állampolgárok tömegeit megmozgató kezdeményezés eredményességére sem látszik esély. Részben eszköztelenségük miatt, de leginkább azért sem, mert a cél valójában éppen hogy az ő meggyőzésük, illetve hozzáállásuk megváltoztatása lenne. (Ez persze a politikai "elitre" is igaz, őket viszont sokkal kevésbé meggyőzni, inkább kényszeríteni kell - a hatalmi érdekeik, hatalomvágyuk mentén).

A kezdeményezésnek szerintem (főleg) középről kell indulnia. Eszerint az ötsarkú "Nemzeti Kerekasztal" négy "aktív" sarkát a társadalomkutatók, a civil szervezetek képviselői, a politika középső szintjének képviselői (önkormányzati vezetők, szakmai szervezetek képviselői?) és maguk a romák (illetve szervezeteik) jelentenék, akik egyrészt értik, mert kutatják, másrészt értik, mert testközelből átérzik a problémát. Közvetlen érdekeik persze őket is befolyásolják, de (talán) kevésbé teszik ellenérdekeltté, mint a politikai elitet.

A kerekasztal ötödik, bár "passzív", de mindenképpen szükséges sarka a média állandó jelenlétét feltételezi. A remélt tartós és visszafordíthatatlan eredményt, vagyis a "nemzeti minimum" társadalmi közmegegyezéssé emelését ugyanis csak a téma legalább középtávú, azaz négy-öt évig tartó felszínen tartása hozhatja meg, és ehhez a média nélkülözhetetlen.

4. ...a jelenlegi magyar társadalmi és politikai közegben egy olyan, az Országgyűlésnek alárendelten működő agytröszt tevékenységét, amelyik összefogná a roma/cigány népességre vonatkozó szakpolitikai kutatásokat...

...nem tartom lehetségesnek.

Pontosabban a jelenlegi magyar társadalmi közegben lehetségesnek tartom ugyan, de a mai magyar politikai közegben, főleg az Országgyűlésnek alárendelten eredményesnek semmiképpen nem gondolom. A politikai/hatalmi érdek elsőbbsége ráülne a munkájára, eltorzítaná azt.

A mai magyar társadalmi közegben (is) lehetségesnek és kívánatosnak egy olyan, a pártpolitikától független agytröszt tevékenységét tartom, amelyik összefogná a társadalom egészének újragondolását, a szerepek és feladatok újrafogalmazását.

És amelyik a remélt társadalmi közmegegyezés érdekében a probléma súlyának megfelelő kiemelt figyelemmel fogná össze a roma/cigány népességre vonatkozó szakpolitikai kutatásokat is.

A szervezet jelentőségét, ezáltal a végzett munka hatékonyságát és eredményességét mindenképpen növelné, ha a kuratóriumában valamennyi jelenlegi és volt köztársasági elnök és miniszterelnök részt venne, ideológiai és pártpolitikai hovatartozásra való tekintet nélkül.

 

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!

https://www.facebook.com/pages/M%C3%A9lt%C3%A1nyoss%C3%A1g-Politikaelemz%C5%91-K%C3%B6zpont/94208108737?v=wall

 

 


3 Tovább

Egy hídépítő agytröszt

A Méltányosság Politikaelemző Központ által elképzelt romaügyi alapítvány egyedülálló lenne abban a tekintetben, hogy egy ilyen közpolitikai agytröszt, amelyik kifejezetten a társadalom egy rétegének a szociális, gazdasági felemelése érdekében tevékenykedik, még nem létezik Magyarországon. Az alapítvány hidat verne romák és nem romák, valamint a mai kormányoldal és az ellenzék között. Túl azon, hogy az alapítvány szakértői programokat dolgoznának ki, adatokat és kutatási eredményeket szállítanának az Országgyűlés és persze a mindenkori kormány részére, az alapítvány legfontosabb hozadéka az lenne, hogy a politikai elit számára lehetőséget nyújtana az együttműködés kipróbálására. Hiszen, mint azt írtuk, az alapítványban a politikai elit különböző pártokhoz, értékvilágokhoz tartozó prominensei is képviseltetnék magukat.

Nyugat-Európában elterjedtek az olyan agytrösztök, amelyek kifejezetten egy-egy témára szakosodnak. A kisebbségi kérdés minden országban jelen van a közéletben. Azonban ezzel a kérdéssel nemcsak a pártok, hanem a pártok fölött álló (több párt szakértőit magukba foglaló) agytrösztök is foglalkoznak. Ezek közül egyet mutatunk be: a 2008-ban alakult Quilliam Foundationt.

Ez a londoni alapítvány a nagy-britanniai muszlimok integrációja érdekében tevékenykedik, kétfrontos harcot vív az iszlámista törekvések és az iszlámellenes demagógia ellen, és a brit hagyományoknak megfelelően konzervatív és munkáspárti prominensek egyaránt segítik a munkáját. A Quilliam tehát háromszorosan is példaértékű lehet számunkra: egyszerre illusztrálja a kisebbségi kérdés elfogultságtól és tabuktól mentes, kizárólag a tudományos objektivitás alapján történő kezelését, a civil szféra és a politika kapcsolatát (ami azonban nem azt jelenti, hogy a pártok „rátehénkednek” a civil szerveződésre), valamint a nagy pártok közös erőfeszítését egy társadalmi probléma megoldásának keresésében.

A Quilliam alapítói (akik valamennyien egykori iszlamisták, akik kiábrándultak) nyíltan, elfogultságoktól mentesen akarnak beszélni az iszlám és az iszlámizmus viszonyáról. Az egyik alapító, Maajid Nawaz az agytröszt célját így fogalmazta meg: „Meg akarjuk mutatni, hogy az iszlámizmus ideológiája összeférhetetlen az iszlámmal. Másodszor…ki akarjuk fejleszteni a nyugati iszlámot, amelyik otthon van Nagy-Britanniában és Európában.” Hangsúlyozzák, hogy intézetük alapértékei a vallásszabadság, az egyenlőség, az emberi jogok és a demokrácia. Úgy vélik, hogy a muszlimoknak nagyobb önkritikát kell gyakorolniuk, miközben igyekeznek tudatosítani, hogy a muszlim fiatalok körében a „Nyugat-fóbia” terjedése mögött nem valamiféle – a holland Geert Wilders és más iszlámellenes politikusok által sejtetett – nemzetközi összeesküvés áll, hanem társadalmi, gazdasági okok, amelyeket vizsgálni kell, és beszélni kell róluk.

Az alapítók tisztában voltak vele, hogy darázsfészekbe nyúlnak. A radikálisok szemében ők árulók, viszont a bevándorló- és iszlámellenes politikusoktól sem várhatnak mást, mint piszkálódást és megvetést.

Az alapítvány már a nevével is jelzi, hogy hidat akar verni a két világ, a muszlimok és a Nyugat között. Ezért vették fel Abdullah (William Henry) Quilliamnak a nevét, aki a 19. század második felében talán mindenki másnál többet tett az iszlám nagy-britanniai elfogadtatásáért. A liverpooli születésű Quilliam 17 évesen áttért az iszlám hitre, majd ügyvédként lapot alapított Félhold címmel, muszlim intézetet hozott létre szülővárosában, és megalapította Anglia első mecsetét. Az ő példájával akarják illusztrálni, hogy lehetséges békés közvetítés a két kultúra között.

És kik támogatják az agytrösztöt a brit politikából? A lista impozáns. Jelen van Michael Gove, a Cameron-kormány konzervatív párti oktatási minisztere. David Goodhart a Tony Blair-féle „harmadik út” hátországát alkotó Demos agytröszt igazgatója. Giles Anthony Fraser, az anglikán egyház lelkésze is segíti az alapítvány munkáját, aki egyúttal az anglikán egyház megreformálásának is lelkes híve, a melegek és leszbikusok egyházi szolgálatának szószólója.

A Quilliam olyan kérdéssel foglalkozik, amelyik időszerű a brit társadalomban és politikában. Az alapítvány jó példát nyújt arra, hogy különböző hátterű, identitású emberek képesek összefogni egy közös cél érdekében, és megegyezni néhány közös elvben (demokrácia, jogállam, emberi szabadságjogok tisztelete). Mindezt pedig a fejlett brit agytröszt-kultúra támasztja alá.

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!

https://www.facebook.com/pages/M%C3%A9lt%C3%A1nyoss%C3%A1g-Politikaelemz%C5%91-K%C3%B6zpont/94208108737?v=wall

 

 

 

0 Tovább

Miért fordultunk a pártokhoz?

Tegnapi blog-indító bejegyzésünkben minden lényegeset elmondtunk arról, miért tartjuk szükségesnek egy romaügyi alapítvány létrehozását a pártok által, volt miniszterelnökök és elnökök védnökségére bízva. Ma csupán megerősítjük ezt. Amíg a pártok tétova jelzéseik után érdemileg is megnyilvánulnak, hadd nyomatékosítsuk két fő érvünket:

1. Az elmúlt években (a Fidesz kétharmados választási győzelme után) a magyar politika a többségi elv felé mozdult el, ami sokak számára nyilván váratlan az elmúlt két évtized úgynevezett konszenzusos politikája után. Minket ez – sokakkal ellentétben – önmagában nem zavarna. De az önmagát a „győztes mindent visz” elvre építeni igyekvő rendszernek is kell, hogy legyen önmagán túlmutató belső támasztéka. Érteni véljük, hogy a kétharmad nem nagyon akar túlterjeszkedni önmagán, mert úgy gondolja, önmagában is kezelni képes a problémákat, és mert küldetést érez magában a „múlt erőivel” szemben. Azt is értjük, mi több, méltányoljuk is, hogy a kormány oldaláról az elmúlt években roma-ügyben történtek lépések. Látjuk, hogy a kormány igen komolyan veszi ezt a kérdést, s tán bizonyos részeredményeket fel is tud mutatni.

De a hazai roma-probléma túlnő a kormányon. Nem elegendőek tehát a kormányzati kezdeményezések (amelyeket ráadásul az ellenzék folyamatosan támad); a probléma átfogóbb, minden mérvadó pártot magában foglaló megoldást kíván, még ha ennek most – úgy tűnik – nincsenek is meg a feltételei. Nem vagyunk naivak. Egyetlenegy szimbolikus összefogást képzelünk el. Nem gondoljuk, hogy parlamenti és parlamenten kívüli pártok között át lehetne metszeni a kormány-ellenzék törésvonalat. Nem lehet. A romaügy azonban más. Ezt ki kell emelni az ellentétek szövevényes rendszeréből és országos (nemzeti, társadalmi – kinek mi tetszik) üggyé kell tenni.

2. Második érvünk a külső támasztékról szól. Ahogyan a kormánynak belül is szüksége van önmagán túlmutató támasztékra, igaz ez külső vonatkozásban is. Magyarország nem elszigetelt ország, hanem egyrészt az EU tagja, másrészt egy még nagyobb virtuális közegnek – nevezzük ezt globalizációnak – a részese. E globális világban rengeteg szálon kötődünk a külvilághoz, és ennek a külvilágnak olykor pozitív üzeneteket is kell küldenünk önmagunkról, nem csak olyanokat, amelyekből a külvilág elzárkózásunkra következtet. Bármennyire is úgy gondolja a kormány, nem lehet folyton csak szembenállásunkat kifejezni. Olykor arról is tájékoztatnunk kell a nyugati világot, hogy az általuk alkalmazott módszerek számunkra példaadóak és követendőek. Ilyen példának tekintjük az Obama elnök által serkentett Clinton-Bush Alapítványt. Igaz, az alapítvány nem az Egyesült Államok belső problémáinak orvoslására, hanem a nyomorúságos Haiti megsegítésére jött létre, de ha elnézzük Amerika mai végletes politikai polarizáltságát, demokraták és republikánusok permanens gyűlölködését, akkor ennek az alapítványnak nem kellett volna törvényszerűen létrejönnie.

Vagy mégis?

Az amerikai kultúra és az amerikai hagyomány „dolgozik” itt, amelynek fő üzenete, hogy nagy közösségi kihívásokra „nagy” felelet kell?

Vegyék észre a magyar pártok és a magyar társadalom, javaslatunkkal éppen egy ilyen (a legjobb értelemben vett) közösségi megoldást javaslunk, amellyel egy individualizált és parciális ügyek özönében vergődő ország kereshetne új összetartó erőt a maga számára. S itt kapcsolódik össze a romaügyi alapítvány ügye az egész népességgel, romákkal és nem romákkal.

Egy ügy, amelynek felvállalásával megalapozhatjuk a nálunk teljességgel hiányzó társadalmi összetartozást. Elemzőcégünk szavával: a kohéziót. Ezért kezdeményeztük, ezért fogunk kitartani mellette. S ezért kérjük újfent és nyomatékosan a pártokat: nyilatkozzanak!

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!

https://www.facebook.com/pages/M%C3%A9lt%C3%A1nyoss%C3%A1g-Politikaelemz%C5%91-K%C3%B6zpont/94208108737?v=wall

6 Tovább

Segélykiáltás

„A jognak és a ténynek ez a viaskodása azóta folyik, mióta társadalmak vannak. Befejezni ezt a párbajt, egybeforrasztani a tiszta eszmét az emberi valósággal, elérni, hogy békés úton átitassa a jog a tényt és a tény a jogot: íme ezen munkálkodnak a bölcsek.”                                        (Victor Hugo: Nyomorultak)

Blogunkon többször foglalkoztunk „rázós” társadalmi kérdésekkel. De alighanem a most induló blogsorozat vállalja fel a legrázósabb témát, hiszen 2006 óta drámai mértékben kiéleződött a roma lakosság és a többségi társadalom viszonya az ország számos, főleg leszakadó régiójában. A roma lakosságnak a társadalom átlagánál rosszabb szociális, oktatási, foglalkoztatási és egészségügyi helyzete azonnali megoldásért kiált! Megoldás azonban csak a politikai és társadalmi szereplők (agytrösztök, roma szervezetek, civil szervezetek, egyházak stb.) közös összefogásával érhető el.

Nem kevesebbre vállalkozunk, mint hogy propagáljuk a politikai és társadalmi szereplők együttműködését abban a kérdésben, amelyet – pontatlanul bár – romakérdésnek (?) nevezünk. A politikai erők romaügyi (?) politikáját, és általában a szociálpolitikát a rendszerváltás óta a kapkodás, az ad hoc jelleg, a négyévenként ismétlődő választási kampányok logikájának való alárendelődés határozta és határozza meg. Ezen kívánunk változtatni!

Mi évek óta vizsgáljuk a nyugat-európai és észak-amerikai politikai és társadalmi folyamatokat. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a Nyugaton a politikai erők és a társadalmi szereplők a szociálpolitikát nem pusztán elosztási kérdésnek, hanem befektetésnek tekintik, és ezért a különböző politikai és társadalmi erők képesek megegyezésre jutni a szociálpolitika alapvető irányaiban.

Magyarországon, ismert okok miatt, kölcsönös bizalmatlanság és ellenszenv hatja át a közéletet: a pártok belekerültek a „gyűlöletspirálba”, és ebből kitörni nem lehet… Nem lehet? Szerintünk egy módon lehetséges a jelenlegi ellentétek meghaladása. Lassú, igaz radikális lépés lenne, ha a politikai erők egy új „Nemzeti Kerekasztalt” alapítanának, és ennél a kerekasztalnál megvitatnák azt, mi legyen a magyar szociálpolitikával, és ezen belül különösen az ország sorsát alapvetően meghatározó kérdéssel, a roma népesség katasztrofális szociális, gazdasági, oktatási helyzetének javításával, valamint a roma népesség és a többségi társadalom közötti feszültségek enyhítésével. Ez olyan sakkhúzás lehetne, amelyik meggyőzhetné a társadalmat és a külföldet a magyar pártok adaptációs képességéről – nem különben a kerekasztal a magyar demokrácia konszenzusos működésének is inkubátora lehetne.

Mi, nem elébe menve a szociális egyeztetésnek, csupán – egy nyugati színvonalú agytröszttől elvárható módon – „ötletelve” egy konkrét javaslatot is tettünk: javasoljuk egy olyan alapítvány felállítását, amelyik az Országgyűlésnek alárendelten működik, és részt vesz a mindenkori kormányok romaügyet érintő cselekvési terveinek kidolgozásában. Javaslatunk szerint egy olyan horderejű társadalmi kérdésben, mint a roma népesség életesélyeinek javítása, széles körű összefogásra van szükség. Ezt az összefogást a politikai elit azzal fejezhetné ki méltóképpen, ha az alapítvány vezetésében valamennyi jelenlegi és volt köztársasági elnök és miniszterelnök képviseltetné magát. Stratégiai, az egyes szakpolitikák cselekvéseit összehangoló programra van szükség a roma népesség életesélyeinek javításához. Ennek a feltétele azonban a jelenlegi politikai erők megegyezése abban, hogy a szociálpolitikát – így a roma népesség szociális, gazdasági felemelését – nem pusztán elosztási kérdésnek tekintik, és nem rendelik alá a választási kampány logikájának, ahogyan eddig tették.

A Méltányosság Politikaelemző Központ MTI-közleményben felszólította az összes parlamenti és parlamenten kívüli pártot, hogy haladéktalanul kezdjék meg a tárgyalásokat egy ilyen alapítvány létrehozása, és a ciklusokon átívelő szociálpolitika kereteinek kialakítása érdekében! Meggyőződésünk, hogy ha ebben a két, nemzeti ügynek számító kérdésben a pártok megállapodásra jutnának, az minden szóvirágnál hitelesebben fejezné a sokak által oly régóta nagyon várt nemzeti összefogást!

Sorozatunkban az összefogást előkészítő együttgondolkodás számára kívánunk fórumot nyújtani. Az elkövetkező héten különböző szervezetek (pártok, elemzőintézetek, alapítványok) vezetői (frakcióvezetők, pártelnökök) és prominens képviselői válaszolnak azokra a körkérdésekre, amelyeket előzőleg elküldtünk a részükre. Az alábbi kérdéseket tettük fel vendégszerzőinknek:

  1. Az Ön véleménye szerint az, amit Magyarországon közkeletűen „romakérdésnek/cigánykérdésnek” nevezünk, elsősorban társadalmi-gazdasági vagy etnikai-kulturális kérdésnek tekinthető-e? Milyen konkrét szakpolitikai intézkedésben, reformban látná az első lépést a megoldáshoz?

     2. Ön szerint szükség van-e egy pártokon, társadalmi és civil szervezeteken átívelő „nemzeti minimumra” a szociálpolitikában, ezen belül a roma/cigány identitással rendelkező állampolgárok életesélyeinek javításában?

     3. Ön szerint szükséges-e egy új „Nemzeti Kerekasztal” Magyarország legfontosabb társadalmi problémáiról, illetve ezek gyógymódjáról, beleértve a roma/cigány népesség életesélyeinek javítására vonatkozó célzott cselekvési tervek megfogalmazását? Ha igen, milyen szervezeteknek kell ebben az egyeztető munkában részt venniük, és kinek kell elindítania a tárgyalásokat (kormány, ellenzék, agytrösztök, roma szervezetek stb.)?

       4. Lehetségesnek tartja-e a jelenlegi magyar társadalmi és politikai közegben egy olyan, az Országgyűlésnek alárendelten működő agytröszt tevékenységét, amelyik összefogná a roma/cigány népességre vonatkozó szakpolitikai kutatásokat? Kívánatosnak tartaná-e, hogy ennek a szervezetnek a kuratóriumában valamennyi jelenlegi és volt köztársasági elnök és miniszterelnök részt vegyen, ideológiai és pártpolitikai hovatartozásra való tekintet nélkül?

Célunk az volt, hogy megteremtsük az együttgondolkodás kereteit, és lerakjuk az alapokat. A többi már a politikán múlik. Mi a blogsorozat lejárta után is figyelemmel követjük az események alakulását, és elmondjuk a véleményünket.

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!

https://www.facebook.com/pages/M%C3%A9lt%C3%A1nyoss%C3%A1g-Politikaelemz%C5%91-K%C3%B6zpont/94208108737?v=wall

1 Tovább

Méltányosság-blog

blogavatar

A blogon a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzőinek bejegyzései olvashatók.

Utolsó kommentek