Méltányosság-blog

Niall Ferguson korunk egyik legnépszerűbb brit történésze legutóbbi – Civilization- The West and the Rest című – könyvében arra keresi a választ, hogy miért éppen a nyugati civilizáció emelkedett ki az elmúlt 500 évben. A 16. század elején ugyanis az európai országok csak a bolygó népességének igen kis hányadát adták és gazdasági erejük sem volt különösebben nagy. Sőt akkortájt a keleti birodalmak (Oszmán Birodalom, Kína, India) lakosai jóval többen is voltak az európaiaknál és gazdagabbak is voltak náluk. Ferguson rendkívül szórakoztató TED előadásában (The 6 killer apps of prosperity) hat olyan jelenséget állapít meg, amelyek szerinte mindezek ellenére biztosították a Nyugat vezető szerepét. Ezeket a jelenségeket pedig a mobiltelefon alkalmazásokhoz hasonlítja, amelyek kis ikonok csupán a készülék kijelzőjén, mögöttük azonban elektródák és byte-ok tömkelege dolgozik.

Ezek az applikációk tehát: verseny; tudományos forradalom; a tulajdonhoz való jog; modern gyógyszerek; fogyasztói társadalom; munka etika.

A történész szerint ezek az okai annak, hogy az 1970-es évekre a Nyugat és a világ többi része közötti különbség óriásira nőtt. Nem a földrajzi elhelyezkedés, vagy a nemzeti karakter. Gondoljunk csak bele, Észak- és Dél-Korea, vagy korábban a két Németország esetén egyik esetében sem volt eltérés, mégis micsoda különbségek mutatkoztak, illetve mutatkoznak az adott országok fejlettsége között.

Az adatok azonban azt mutatják, hogy ez a különbség Nyugat és a „Többiek”  között azóta egyre gyorsuló ütemben csökken, a Nyugat fokozatosan elveszti vezető szerepét, ezek az applikációk ugyanis letölthetőek, vagyis az intézmények adaptálhatóak. Az átvétel sorrendje azonban korántsem mindegy, a jelenlegi észak-afrikai forradalmak jövője azért bizonytalan, mert a demokratikus értékek elterjedése korántsem lehetséges a magántulajdon védelme nélkül. A Nyugat hanyatlása ennek ellenére nem elkerülhetetlen, a vezető szerep elvesztésével azonban számolni kell.

Az előadást hallgatva folyamatosan ott mozgolódik a magyar hallgatóban a kérdés, nekünk melyik applikáció letöltése nem sikerült rendesen, hogy húsz évvel a rendszerváltás után sem kerültünk közelebb a Nyugathoz. Nos, a listára nézve – ha feltételezzük, hogy Fergusonnak igaza van és nem a nemzeti karakter a meghatározó – azt hiszem a hat alkalmazásból legalább négyet nem teljesen vagy hibásan sikerült elsajátítani. Ezek: a verseny, a tulajdonhoz való jog, a fogyasztói társadalom és a munka etika. Ráadásul, ha a magyar egészségügy helyzetére, vagy a folyamatos „agyelszívásra” utalunk, akkor a másik kettővel sincs minden rendben.

Mindenestre a „letöltési idő” sem volt túl sok, hiszen történelmi távlatból nézve két évtized nem sok idő.

Ennek ellenére a kelet felé tekintgető közép-európaiak számára Ferguson könyvének és előadásának is van egy igen fontos tanulsága: az utóbbi évtizedekben felemelkedő országok nem azért sikeresek, mert teljesen új utakon járnak, mint a Nyugat, hanem pont fordítva: mert sikeresen adaptálták ezen eredetileg nyugati intézményeket.   Ezzel összefüggésben idehaza nem arra kell keresni a választ, hogy hogyan találhatjuk meg a nyugatitól eltérő megoldásokat, hanem arra, hogy mi akadályozza a „gyilkos applikációk” letöltését, illetve hogyan tudunk gyorsítani rajta.

A világgazdasági krízis nyomán kibontakozó kapitalizmus- és globalizáció kritikája többnyire az egyre terebélyesedő multinacionális, elsősorban pénzügyi vállalatok hatalomkoncentrációja ellen irányul. A legmakacsabb vád, hogy ezek a szervezetek aránytalanul nagy befolyást szereznek a társadalomban, akár a demokratikus intézmények felett is. Legutóbb az Occupy The Wall Street mozgalom utcai demonstrációin találkozhattunk ezekkel a jelszavakkal, amelyet nagyon sokan egy kézlegyintéssel elintéztek, mondván: álmodozók, akik nincsenek tisztában a piacgazdaság működésével, és világképük egy naiv kapitalizmus-ellenességet tükröz. Nos, egy merőben új megközelítési módot követő svájci kutatás úgy tűnik sok mindenben az ő igazukat és legrosszabb félelmeiket támasztja alá.

A hálózati megközelítést alkalmazó projekt, több mint 43 ezer transznacionális vállalatot vizsgált meg a tulajdonviszonyok szempontjából. Modelljüket két szempont alapján építették fel: egyrészt azt vették górcső alá, hogy a tulajdonosi összefonódásokon keresztül milyen kontrollt képes egy cég egy másik felett gyakorolni, másrészt figyelembe vették az adott vállalat bevételei alapján számított pénzügyi erejét is. Az ez alapján megalkotott kapcsolati háló alapján 1318 olyan céget találtak, amelyeknek legalább kettő, de átlagosan 20 kapcsolata volt a hálózat többi tagjához, ezek rendelkeznek a világgazdaság teljes jövedelmének 20 %-a felett.

Még elképesztőbb, ha az úgynevezett „szuper-entitásokat”, vagyis a legtöbb tulajdonosi átfedéssel rendelkező hatalmas társaságokat vizsgáljuk. Egészen megdöbbentő módon, mindössze 147 elsősorban pénzügyi területen működő szervezet rendelkezik a teljes hálózat bevételeinek a 40%-a felett.

John Driffill a Londoni Egyetem makroökonómia professzora szerint ez a mérhetetlen koncentráció önmagában nem jó, vagy rossz. Azonban arra tökéletesen rávilágít, hogy a rendkívül erős kötődések miatt miért ennyire sérülékeny a globális pénzügyi rendszer. A rengeteg tulajdonosi kapcsolat miatt így egyik cég bedőlése gyakorlatilag pillanatok alatt képes megfertőzni az egész hálózatot, recesszióba taszítva a világgazdaságot.

A kutatás tanulságai gondolkodásra késztethetik nemcsak a közgazdászokat, hanem a világ politikusait is. A globalizáció-kritika kikerülhet a hagymázas álmodozások és összeesküvés elméletek diskurzusából és komoly érveket lehet felvonultatni a jelenlegi gazdasági-hatalmi szuperkoncentráció ellen. Az érdeklődés középpontjába kerülhetnek a demokratikus hatalomgyakorlás és a multinacionális vállalatok konfliktusai, új értelmezési lehetőségek merülhetnek fel a gazdasági válság terjedésével kapcsolatban. Persze az igazi kérdés az, hogy a tanulságok levonása után sor kerülhet-e egy egészségesebb szerkezet kialakulására és ezeknek a pénzügyi szuper-entitásoknak átalakítására, vagy azzal kell együtt élnünk, hogy a világgazdaság továbbra is rendkívül koncentrált, ugyanakkor igen sérülékeny marad.